2014.04.18.

Csorja Gergely: A kapitalizmus, mint olyan

A minap olvastam a Mérlegen az Alaptörvény című interjúkötetet. Ha nem kell alkotmányjogból éppen évfolyamdolgozatot írnia a közeljövőben, akkor nem ajánlom a vasárnapi ebéd után a meggyespiskótához. Esetleg megfekszi a gyomrát. A kötetből ugyanis lényegében alkotmányjogászok véleményét ismerhetjük meg az Alaptörvényről.

Az egész könyvet egy halvány sértettség lengi körül, hogy az új, 2012-ben elfogadott alkotmányt, az Alaptörvényt nem az összes magyar alkotmányjogi tekintély lektorálása után terjesztették az Országgyűlés elé. Különösen érezhető ez a miért nem engem kérdeztek, hát persze, hogy rossz hangulat azoknál, akik teljesen kimaradtak a törvényszöveg megfogalmazásából.

Bár rendkívül fontos, hogy az új alkotmány milyen szerepet tölt be az elkövetkező években, hogy valóban hosszútávon is stabil alapzata lesz-e a ráépülő, pontosabban rárenovált jogi felépítménynek vagy az ellenzék elsődleges politikai célja marad az azonnali felrobbantása. Fontos, de mégsem az a könnyed téma, amiről a kocsmában vagy a fodrásznál hosszas diskurzust folytat a magyar polgár.

A kötet talán legközérthetőbb része a Tölgyessy Péterrel folytatott beszélgetés. Tölgyessy ugyanis volt képviselő, részt vett a politikában, a rendszerváltozás utáni Magyarország közjogi struktúrájának kialakításában oroszlánrésze volt, így inkább valamiféle rendszerkritikát fogalmazott meg. Tölgyessy Péter okos és sokat tapasztalt ember, így képes volt úgy megfogalmazni mondanivalóját, hogy az sok igazságot tartalmazzon, összességében mégis hamis legyen. Ezt a technikát a kommunikáció tudományában csúsztatásnak nevezik. Terjedelmi okokból a teljes Tölgyessy-szöveg elemzését nem végezhetem el és nem is érzem magamban az indulatot, hogy a finom és néha ordenáré csúsztatásokkal untassamaz olvasót.

Egy rész felett azonban nem mehetünk el elemzés nélkül.

…az egész eseménysorozat, a frissen elfogadott Alaptörvény mind terjedelmesebb módosításai világossá tették, hogy a jogalkotást az akaratátvitel instrumentumaként használó Fidesz-rendszer mennyire nehezen képes együtt élni a törvény- és a joguralom rendjével, a nyugati civilizáció egyik alapjával.

Mindazonáltal az új politika, az irányított gazdaság bajosan fogja a magyarokat tartósan boldoggá tenni – mondja Tölgyessy.

A törvény és joguralom rendjével szembemenő Fidesz képe több okból is torz. 1989 után Magyarország látszólag jogállami keretek közé került. Az említett joguralom, a rule of law, ahogy azt Amerikában a XVIII. század végén megfogalmazták Magyarországon tulajdonképpen 1989 után érvényesült . A joguralom Albert Venn Dicey később által megfogalmazott és ma is érvényes ismérvei ugyanis a következők: 1. az önkényes döntésekkel szemben a jogszabályok által előre meghatározott döntések születnek; 2. a bíróságok előtt és a törvények előtt minden ember egyenlő; 3. az alkotmány az emberi jogokból származtatható, és ezek kikényszerítése a bíróságok feladata.

Ha azonban a joguralom vagy a belőle kialakuló jogállam (Rechtsstaat) mai, nyugat-európai követelményeit és rendszerét vesszük figyelembe, akkor Magyarországon ezek 1948 óta biztosan nem érvényesültek. Nemcsak a joganyag, hanem a jogalkalmazás miatt sem. Magyarországon 1989 után sem jött létre a jogalkalmazás és jogszolgáltatás stabil, független rendszere. Ha létrejött volna, akkor Biszku Bélát nem 2014-ben állították volna először bíróság elé, és nem lehetett volna politikai kérdés, hogy az 1948 után elkövetett bűnökért a felelősöket megbüntessék. Ha a jogállam ezen a szinten működött volna, akkor a nyomozó hatóságok hivatalból emelnek vádat és a bíróságok a vád alapján eljárnak.

A Fidesz és Orbán Viktor által kiépített rendszer nem megy szembe az 1989-től folytonos magyar jogállami modellel, ilyen értelemben nem csökkenti a joguralom erejét csak kétharmados felhatalmazásának erejével alakítja azt. Ez sokkal kevésbé látszik aggályosnak a jogállam szempontjából, mint mondjuk a semmilyen legitimitással sem rendelkező Nemzeti Kerekasztal alkotmányozása, melyben Tölgyessy vezető szerepet játszott.

Ha kritizálni akarjuk a magyar joguralmat, akkor inkább azt mondhatjuk, hogy Magyarország 1989-ben elérte a jogállamiság elégséges elméleti szintjét, de még ma sem érte el a kívánatosat. Kétségkívül van mit javítani ezen a szinten, elsősorban a jogalkalmazás és a jogszolgáltatás minőségén és elfogulatlanságán, de ez az alacsony szint semmiképpen sem írható a Fidesz számlájára.

Ez után a kissé unalmas alkotmányjogi okoskodás után most nézzük a Tölgyessy interjú legfontosabb részét.

Vajon hisz-e az ember a kapitalizmusban? Tölgyessy erre így válaszol.

…hiszek abban, hogy egyedül a kapitalizmus révén emelkedhet fel tartósan Magyarország. Nagyon kevesen gondolják ezt a mostani magyar közéletben. Jobb- és baloldalon egyaránt meghatározó az antikapitalizmus, és nemcsak a széleken, hanem a politikai centrum pártjaiban is. Ezzel szemben a radikálisan vagy éppen harmadik utasan antikapitalista eszméket korábban olyan bőséggel megformáló Németország 1945 után szakítani tudott különutas előtörténetével. Konrad Adenauer vezetésével rendes nyugati országgá vált a német állam. Ettől még nem lett olyan, mint az Egyesült Államok, hanem megtalálva a maga rajnai kapitalizmus- és demokrácia modelljét lett sikeres.

Ezzel szemben a magyarok még az oroszoknál is kevésbé fogadják el a nyugatos kapitalizmust. A változó tartalmú antikapitalista konszenzus nálunk az első világháborús összeomlás óta szinte folyamatos. Az is nagyon jellegzetes, hogy még az a Bibó István is összeférhetetlennek tartotta a kapitalizmus rendjét a tartalmi demokrácia igényével, aki közjogi kérdésekben egyébként elkötelezetten joguralmat és hatalommegosztást akart. A magyar társadalom hozzá hasonlóan máig többnyire csak a kismagántulajdont fogadja el. Az első világháború óta alapeszme, hogy munkával, piaci innovációval, takarékossággal alig lehetséges az előrejutás, viszont a társadalmi igazságosság jegyében a másiktól kell elvenni. Mindig mástól, most éppen a külföldiektől. Őrségváltás kell, igazságosabbá kell tenni a javak és a jövedelmek megoszlását, és az arra érdemeseknek kell végre átvenni az üzleti, de akár a sajtó vagy a kulturális lehetőségeket.

(…)

A magyar gazdaság nem húsz éve, hanem negyven éve egyik válságból a másikba bukdácsol. Van alkotmányos kiút a válságból, de ekkor nem lehet antikapitalista politikát folytatni. Nem lehet egyes vállalatokra lebontott adókat kivetni, olyanokat, amikben semmi normativitás sincs. Nem lehet durván diszkriminatív adópolitikát folytatni, tulajdonosokat módszeresen kiszorítani.

Számomra drámai, hogy Magyarország tulajdonképpen meg se próbálta a nyugati megoldásokat rendesen, és máris újra külön utakon próbálkozik. Holott az első világháborús összeomlás óta mást sem csináltunk, mint ilyen külön utakat kerestünk, és emiatt egyik katasztrófából a másikba bucskáztunk. Szerintem a németeknek, spanyoloknak, finneknek volt igaza, akik a saját demokratikus fordulatuk óta felhagytak a külön utak keresésével

Ez az okfejtés függetlenül attól, hogy Tölgyessy Péter vagy bárki más hisz-e a kapitalizmusban, látszólag megállja a helyét. Valójában az egyik legmegtévesztőbb és legnagyobb károkat okozó félrevezetés. A vaskos kijelentés indoklásra szorul.

A nyugati kapitalizmus módszerei. Mást sem hallunk 1990 óta, mint hogy fel kell zárkóznunk a Nyugathoz, mert a nyugati kapitalizmus magyarországi adaptációja majd meghozza a várva várt gazdasági és ezzel együtt kulturális és egyéb felemelkedést.

De mik a nyugati kapitalizmus módszerei? Itt már bajban vagyunk, Tölgyessy Péter szerint – és ez általános vélekedés – egyrészt az intézményi rendszer, az ahhoz tartozó intézményi kultúrával együtt, majd a nyugati kapitalizmus fundamentumai, munka, innováció és takarékosság szükségeltetik a jóléthez. Kár, hogy a nyugati jólét nem ezekre épül.

A Nyugat és elsősorban az Amerikai Egyesült Államok, a Nyugat zászlóshajója a világ többi része nélkül, a többi nem nyugati ember nélkül néhány hónap alatt csődbe menne. A nyugati kapitalizmus önmagában életképtelen. Most ne is térjünk vissza a nagy gyarmatosításokig, mert az már szinte közhelyes, hogy a Nyugat felemelkedését katonai ereje, hadászati fejlettsége és ennek gátlástalan használata mozdította elő. Most csak a mai helyzetet vizsgáljuk.

Az Amerikai Egyesült Államok 17 ezer milliárd dollár feletti államadósságot halmozott fel. Az Európai Unió összes országa, mindenestül nem termel meg ennyit egy év alatt. Ha az Egyesült Államok minden egyes polgára és minden egyes vállalata egy egész éven keresztül csak az adósság visszafizetéséért dolgozna, akkor sem tudnák kitermelni az irdatlan összeget.

Ebből a gigantikus összegből 6 ezer milliárd dollárt más államok fizetnek. Kína, Japán, Brazília, Oroszország és más országok. A fennmaradó 11 ezer milliárdból 7 ezer milliárdot a FED finanszíroz. A FED mögött azonban több ezer magánbank áll. Ahogy a legutóbbi hitelválság bizonyította ez a rendszer rendkívül sérülékeny, és lényegében követhetetlen, hogy ez a 7 ezer milliárd vagy annak fedezete valójában honnan származik. (Meg kell jegyezni, hogy ez a rendszer rendkívül bonyolult, így természetesen az Egyesült Államok is vásárol más államok adósságából, de ez alapvetően nem változtatja meg a folyamatokat, még akkor sem, ha a globalizmus gazdasági folyamatai tovább árnyalják a képet.)

Ennél mélyebbre ne is ássuk magunkat a pénzügyi mutatók világába, csak azt a következtetést vonjuk le, hogy a Nyugat pénzügyi stabilitásához elengedhetetlen Kína, Japán, Brazília és számtalan más ország kölcsöne.

A helyzet azonban nem ilyen egyszerű. Miért ad kölcsön például Kína több mint 1000 milliárd dollárt az Egyesült Államoknak? Azért mert nem volt más lehetősége, hogy a Nyugatot magához kösse. Ezt a módszert a második világháború után Japán fejlesztette ki. Japánt két atombombával térdre kényszerítette az Egyesült Államok és mind a mai napig katonai ellenőrzés alatt tartja. Ahhoz, hogy a Japán gazdaság el tudja érni valós teljesítményét és ezt a teljesítményt ne tudják büntetővámokkal, adminisztratív eszközökkel, pénzügyi, ne adj Isten katonai vagy politikai eszközökkel leértékelni, ahhoz némi trükkre volt szükség. Japán elkezdte felvásárolni az Amerikai államadósságot, hatalmas befektetéseket eszközölt az Egyesült Államokban, és óriási hitelezővé vált. Ha ezek után az USA fellép a Japán gazdaság ellen, akkor tulajdonképpen maga alatt vágja a fát. A trükk működött. Kína pedig két évtizeddel később lényegében ugyanezt tette. Csakhogy eszébe se jutna senkinek ehhez az eszközhöz folyamodni, ha az USA hatalmát nem garantálná kétségkívül világelső hadserege. (A világ bonyolultságát mutatja, hogy ezt a gigantikus hadigépezetet most már egyértelműen az említett államok pénzéből finanszírozzák.)

Egy további fontos elem, hogy a Nyugat a hatalmas tömegben rendelkezésre álló és rendkívül olcsó munkaerőt kihasználva az alacsony technológiaszintet igénylő termelést kiszervezi éppen az említett államokba is. Ebből is adódik a pénztömeg mozgásának aránytalansága. Ugyanakkor stabil hatalmi helyzeténél fogva megteheti, hogy a világ egyéb részein elérhető munkaerőt alacsony költséggel foglalkoztassa, a nyersanyagokat relatíve alacsony áron szerezze meg, például úgy, hogy a kitermelést magáncégein keresztül végzi. Ma már természetesen árnyaltabb a kép, hiszen az említett hitelező államok pontosan ugyanezt teszik a világ fejletlenebb népeivel, de vizsgálódásunk szempontjából ez most érdektelen.

Igen sematikusan és leegyszerűsítve tehát azt látjuk, hogy a Nyugat gazdasági jóléte, életszínvonala egyáltalán nem a Magyarországon is meghonosítható nyugati módszereknek, hanem a Nyugat nagy államai történetileg kialakult hatalmi helyzetének és ma is meglévő gigantikus haderejének köszönhető.

Korántsem téved nagyot, aki azt gondolja, hogy csak munkával, innovációval és takarékossággal nem feltétlenül lehet előre jutni. Ehhez ugyanis szükség van egy stabil államra is, mely megteremti a lehetőségét a munkának, az innovációnak és a takarékosságnak és nem hagyja, hogy a piacgazdaság, a demokrácia, és szabadság eszméinek hazudott kóklerséggel elvegyék az emberek javaik. Magyarországon 1990-től sok esetben ez folyt. Tudjuk, hogy a devizahitelezésnek, a mesterségesen fenntartott forráshiánynak, a fejlesztésre fordított pénzek kisajátításának, vagy a kétszeres közüzemi és egyéb költségeknek semmi köze a demokráciához, a joguralomhoz, a szabadsághoz vagy a piacgazdasághoz, mégis ezekkel a lózungokkal szabadították meg a lakosság jelentős részét javaiktól és lehetőségeiktől.

Most, amikor a kétharmados felhatalmazású Fidesz kormány megpróbálja megteremteni a lehetőségét, hogy a munkának, az innovációnak és a takarékosságnak esetleg legyen valami eredménye Magyarországon is, és ez az eredmény a magyar emberek javát szolgálja, most előállni azzal, hogy meg se próbáltuk a nyugati megoldásokat keresni és máris külön úton járunk, tulajdonképpen nevetséges.

Ha nem ismernénk Tölgyessy Péter képességeit, akkor még azt is gondolhatnánk, hogy naiv. Hogy tényleg azt hiszi, hogy a nyugat jóléti társadalmai, melyek jólétüket alapvetően a fent vázolt folyamatoknak köszönhetik megsimogatják a buksinkat és odaengednek a hatalmi ernyőjük alá, hogy gyertek magyarok, ti is részesüljetek a jóból. Igaz, mi sem tudjuk, meddig tudjuk ezt fenntartani, de mi inkább adunk nektek, csak úgy.

A Tölgyessy által hivatkozott Finnek, Németek és Spanyolok keményen megküzdöttek, hogy hatalmi pozíciójukat megteremtsék. Finnország hős háborúval és azóta is óriási költségekkel fenntartott haderejével, Spanyolország pedig hatalmas társadalmi veszteségekkel jutott előre. Németország mint legyőzött állam pedig semmilyen más kiutat sem találhatott. De ne felejtsük el, hogy Németország Európa meghatározó méretű nemzete. A németeket felhozni példának egyszerűen aránytévesztés.

Ma Magyarországnak – mivel sem hatalmi pozíciója, sem katonai, sem értékelhető gazdasági ereje nincsen, ráadásul mindösszesen 10 millióan élünk ebben az országban – nincs más lehetősége, mint megerősödni és részben saját útra lépni. Ez nem jelenti a jogállam, ezen beleül a joguralom leépítését. Nem jelenti a kapitalizmus megszüntetésének igényét, de nem jelentheti azt sem, hogy a magyar társadalmat a tőkének vagy éppen a tőke hiányának szolgáltassuk ki.

A kiszámítható alkotmányosság, a kapitalizmus mértéke és a gazdaság fejlődése között semmilyen szükségszerű összefüggés sincs. Ezt legjobban Kína és Szingapúr példája igazolja. Azonban gazdasági fejlődés stabil állam nélkül nem képzelhető el.

Magyarország helye a Nyugat államai között van. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a jogállam keretei között ne alakíthatnánk ki egy saját, új, esetleg sikeres rendszert. Tölgyessy okfejtése, melyhez hasonlót sokak fejében találhatunk, ettől az esetleges sikertől fosztana meg minket.

Tölgyessy Péter ma már nem aktív politikai szereplő. Szerencsére.