vissza a főoldalra

 2014.04.25. 

Erősödött-e a Jobbik vagy sem?

A címben feltett kérdésre lényegében igenlő és tagadó választ is adhatnánk. Ezzel szemben azt állítjuk, hogy tulajdonképpen mindegy. Mindegy, hogy a Jobbikra többen vagy kevesebben szavaztak, a kétharmad tükrében nincs jelentősége, hogy hány országgyűlési képviselő jutott be a Jobbik listájáról, és annak sincs jelentősége, hogy hány helyen volt második erő Vona Gábor pártja.

A furcsának ható kijelentésnek több indoka is van.

A Jobbik Budapesten és Pest megyében bár javított, de még mindig az országostól messze elmaradó eredményeket produkált. Ugyanakkor a nagy Jobbikos körzetekben, mint Gyöngyösön vagy a Jobbik fővárosának hirdetett Tiszavasvári Nyíregyházához tartozó körzetében sem sikerült egyéni mandátumot szerezni. Tulajdonképpen Miskolcon álltak a legközelebb a győzelemhez és jellemző módón nem a párt országosan ismert arcai, hanem Pakusza Zsolt és Badány Lajos, akik a Fidesz farvizén csendben felúsztak a győztesek közelébe. De még itt sem sikerült az áttörés.

Annak ellenére nem, hogy a kampány negatív részéből a Jobbik lényegében kimaradt. A sok néven induló volt és mai MSZP –Liberális összeborulás kizárólagosan a Fideszt ekézte és aFidesz is csak velük foglalkozott. A Jobbik mostani jó eredménye elsősorban ennek köszönhető.

Ha a baloldal nem vesztette volna el a valóságérzékét és a Fidesz leváltása helyett a jól bevált módszerrel a Jobbikot mint nácinak kikiáltott pártot próbálta volna ráhúzni a Fideszre, akkor bizony bajosan lett volna meg a kétharmad és a Jobbik is jelentősen visszaszorult volna.

A kutyusokkal, családdal és gyerekekkel kampányoló Jobbik így jó néhány mérsékeltebb szavazót is behúzott és sokak szavaztak a Jobbikra csak azért, mert a Fidesz úgyis győz.

A másik komoly probléma, hogy a Jobbik annak ellenére tele van politikailag leharcolt figurákkal, hogy a hatalom közelébe se kerültek még soha. Novák Előd, Szávay István és Vona Gábor, hogy tovább ne is menjünk, már most sem tudják hitelesen megjeleníteni a hófehér lelkű új erőt. A Szegedi Csanád-ügy, Novák folyamatos botrányai, az EU-s pénzek körüli anomáliák, a 2006-os kampány finanszírozásának rejtélye, a kuruc.info, vagy éppen a Magyar Gárda elfekvőbe utalása olyan terhek a párt vállán, melyekkel nehezen tudnak fiatalosan átugrani az ellenfeleken.

A Jobbik teljesen betagozódott a pártelitbe és ezt a kétkulacsos játékot a pártot eredetileg felemelő bakancsosok nehezen értik, és nem is nagyon szeretik. Budaházy György Vona Gábor választások utáni lelkesítő üzenetére így reagált:

„Emberek! A Fidesz már csak 1,8-szor annyi szavazót tudott maga mellé állítani, mint mi. 2022-ben már győzni fogunk!”

Hagyjuk már ezt! Annyi ilyet hallottunk már, és olyan unalmas.

A helyzet az, hogy a FIDESZ elvesztett szavazóit nagyobbrészt az MSZP-s brancs szívta fel, és nem a Jobbik. Ezt lehet kiolvasni az eredményből. Az MSZP erősödött a Jobbikhoz képest 2010-hez viszonyítva, tehát nem hogy utolérték – mitöbb lehagyták – volna őket (amiről Vona álmodozott), hanem még jobban lemaradtak.

El kéne dönteni, hogy mit akarnak: a végtelenségig hangoztatni, hogy „majd jövőre győzünk”, vagy beletörődni, hogy a radikális gondolkodású szavazók ennyien vannak és kőkemény radikális képviseletet felmutatni nekik, az erőforrásokat (pénz, paripa, fegyver) pedig a radikális közösség megerősítésére és növelésére fordítani (és nem sz@rni rájuk).

A párt vezetése azonban a középpárti státus felé igyekszik, csakhogy ahhoz rendkívül alacsony szintű a párt szerevezettsége. A munka dandárját még ma is a bakancsosok végzik, azoknak viszont ennél lényegesen radikálisabb kampány kell. Csakhogy radikálisabb kampánnyal nem lehet felvenni a kényelmes és kevésbé ciki öltönyös politikusi szerepet.

Tulajdonképpen most nem történik más, mint hogy kitüremkedik az igazság az Árpád-sáv alól és kiderül, hogy a párt vezetése alapvetően csak a figyelem felhívására használta a radikális szimbólumokat és a zsidó, majd a cigány témákat is csak azért erőltették, mert erre volt némi kereslet és ezzel lehetett elvenni a jelentőségét a komoly szellemi alapzattal és tradícióval rendelkező nemzeti radikalizmusnak.

2012 januárjától, amikor Novák Előd némi ügyetlenkedés után elégette az EU zászlóját, a párt vezetése tudatosan próbálja a pártot szimplán EU-ellenes jobboldali pártnak beállítani. Ez részben összhangban van a feltehetőleg Kovács Béla által hozott orosz kapcsolatok igényével, másrészt lassan elfeledtetheti a nemzeti radikális eszmék eredeti céljait és átválthatja azokat céltalan EU-ellenességre.

Céltalan, mivel Magyarország kilépése az EU-ból teljesen irreális. Ezt Vona Gábor és a párt elitje pontosan tudja. De azt is tudja, hogy EU-ellenesnek szabad látszani, antiszemitának viszont nem. Még akkor sem, ha a Szegedi-ügy vagy Morvai Krisztina esete azért mutatja, hogy mennyire a meggyőződés és mennyire a figyelem megragadása volt az antiszemitának minősített nyilatkozatok célja.

A Jobbik egyetlen valós erejét az elkövetkező négy évben besöpörhető költségvetési támogatás jelenti. Ez az irdatlan összeg megteremtheti a pártelitnek a lehetőséget, hogy a bakancsosoktól végképp megszabaduljon.

Ennek ellenére az önkormányzati választásokon a Jobbik jó eredményt érhet el. Elsősorban azért, mert a beszűkülő ellenzék, illetve a mára teljesen stabillá vált Fidesz-adminisztráció erősen lecsökkenti az újonnan felbukkanó karrierpolitikusok beindulásának lehetőségeit. Hogy ne menjünk messzire, Vona Gábor soha nem lépett volna be a Jobbikba, ha a Fideszben vagy az MSZP-ben látta volna a felemelkedés lehetőségét. Most az egyetlen párt, ahol a kezdő, vagy átigazolni igyekvő politikus egy polgármesteri, vagy önkormányzati képviselői szabad helyet találhat, az a Jobbik. (Esetleg az LMP, de vidéken azzal nem lehet nagy karriert írni.)

Ez bizony hozhat jó eredményt az önkormányzati választásokon, de innentől a Jobbik sorsa – ezzel a vezetéssel – meg van pecsételve. Amint a baloldal magára talál, vagy megerősödik egy új szereplő, a Jobbik a kisgazdák sorsára van ítélve. A Jobbik vezetői közül ezt többen tudják, és már most látszik, hogy próbálnak a Fideszhez dörgölőzni. Egy rendes Jobbikos képviselő titkos vágya, hogy a Fidesz végre felszalámizza a pártot lehetőleg az ő segítségével.

Csakhogy erre a mai Fidesznek már a legkevésbé sincs szüksége. A Jobbik vezetése kitartó munkával szüntette meg a párt jelentőségét. Ma a Jobbikon annyi sem múlik, mint egy polgármesteren.

Ahhoz, hogy a Jobbiknak bármiféle jelentősége legyen a jövőben, a valódi támogatottsággal rendelkező fiatal vidéki jobbikosonak át kellene venni a párton belül a hatalmat. Ahhoz vissza kellene térni a nemzeti radikalizmus eszméihez és megpróbálni reális célokat kitűzni. A mai vezetés alkalmatlanságára a legékesebb példa, hogy Vona Gábor beszédéből, melyet a választások estéjén mondott, az derült ki, hogy a teljesen irreális célokat részben maguk is elhitték: A Jobbikon belül többek hitték, hogy április 6-án megverhetik a Fideszt.

Budapest és Pest-megye nélkül nem lehet választást nyerni és pillanatnyilag a Jobbik a fővárosban, különösen Budán, gyengén muzsikál. A Jobbik teljes átalakítása nélkül, az érdemesek előrevétele és az érdemtelenek leváltása nélkül a pártnak nincs jövője.

Hogy mennyire aránytalan a Jobbik felépítése azt jól mutatja az alábbi tény: A teljesen ismeretlen Badány Lajosra – nem mellesleg Szegedi Csanád esete és a borsodi szervezet központi szétverése után két évvel – több mint háromszor annyian szavaztak Miskolcon, mint a magát családilag kommunikációs zseninek tartó Novák Elődre a XI. kerületben.

CSG