vissza a főoldalra

 2014.08.01. 

Csorja Gergely: És miért nem?

A Kelet-Ukrajnában lelőtt repülő tragédiáját nehéz nem gyanúsnak látni. A gyanú, hogy nem csak egy véletlen katonai hiba, egy vodkával kissé túltöltött parancsnok hibája miatt halt meg majd 300 ember, több oldalról is megalapozottnak látszik.

Előrebocsátom, hogy nem zárható ki, sőt valószínűnek tűnik, hogy a végső esemény, amikor a 330-as magassági szinten repülő utasszállító megjelent a BUK légelhárító rendszer radarján és amikor az egység parancsnoka kiadta a parancsot, hogy tűz, akkor a vodka, a felfokozott harci kedv, és az ostobaság legalább akkora szerepet játszott, mint az idáig vezető megtervezett eseménysor. Természetesen az sem zárható ki, hogy nem az orosz szakadárok lőtték le a gépet.

De nézzük sorjában. A gyanút, hogy itt nem csak egy tragikus hibáról van szó, több egymástól látszólag független esemény támasztja alá. Az első megoldatlan rejtély, a maláj légitársaság egy másik járata, mely ugyanaz a típusú repülő, mint a most Ukrajnában lelőtt gép. A Malaysia Airlines 370-es, Kuala Lumpur és Peking közötti menetrend szerinti járata 2014. március 8-án hajnalban eltűnt. A 9M-MRO lajstromjelű Boeing 777–200-as típusú repülőgép a Thai-öböl felett tűnt el a radarok képernyőjéről. A gépen 227 utas és 12 főnyi személyzet tartózkodott. Az eltűnt gépről egyetlen mentőmellény, egyetlen roncsdarab sem került elő, pedig 26 ország tapasztalt kutatói keresték, és katonai radarokon túl, a műholdas rendszereket is bevetették. Sikertelenül.

Az egyetlen gyanús esemény, melyet a hatóságok csak később fedeztek fel, hogy a repülőn hamis útlevéllel utazott két utas. Az útlevelek igazi tulajdonosai, egy osztrák és egy olasz férfi, ugyanis nem voltak a gépen. A hamis útlevelekkel végrehajtott akciók az izraeli titkosszolgálatok bevett gyakorlatába tartoznak, így azonnal felvetődött egy esetleges titkosszolgálati szál. Azonban az MH370-es járat eltűnésének látszólag semmiféle értelme sem volt, így ha volt is ilyen szál, az ugyanúgy rejtve maradt, mint a repülő holléte.

A területtel foglalkozó források egyöntetűen a lehetetlen kategóriába sorolták, hogy a számtalan jeladóval felszerelt óriási méretű utasszállító csak úgy eltűnjön nyom nélkül. Közel egyhavi keresés után azonban úgy látszik, mégis belenyugodtak, hogy a gép elpárolgott.

A másik gyanút erősítő esemény, hogy az EUROCONTROL, az európai légi biztonságért felelős szervezet az Ukrajnában lelőtt gép katasztrófája után kiadott egy közleményt, mely szerint az ukrán hatóságok korábban a földfelszíntől a 320-as repülési szintig, azaz nagyjából 9700 méterig lezárták a légteret, míg e felett szabadnak nyilvánították a repülést. Tehát a hírekben megjelentekkel szemben nem az európai légügyi hatóság, hanem az ukrán hatóság tette lehetővé, hogy utasszállítók repüljenek egy harci övezet felett, ahol ráadásul tudták, hogy BUK föld–levegő rendszerek lehetnek a szakadárok kezében és ahol a katasztrófát megelőző napokban három ukrán katonai gépet is lelőttek. Vajon miért?

A harmadik gyanút erősítő tény, hogy a gép lelövését követő néhány órán belül, amikor még semmit sem lehetett tudni, amikor még semmilyen forrás sem állt rendelkezésre, hogy mi történt, a megemlékezők a világ több pontján és az interneten is, kampányszerűen Putyint nevezték meg bűnösnek. A transzparensek, mémek, bejegyzések, nyilatkozatok mind Putyinra és Oroszországra mutattak, holott még azt sem lehetett tudni, hogy egyáltalán lelőtték a gépet.

És ami végképp gyanússá teszi az esetet, hogy a repülőgép tragédiájával egy időben az Izraeli szárazföldi csapatok bevonultak Gázába, annak ellenére, hogy korábban sem Washington sem Moszkva nem támogatta a támadást.

Aztán a Washingtoni adminisztráció véleménye hirtelen megváltozott és egyértelműen a Hamasz hibájának állították be az Izraeli hadsereg akcióját. Ez a beállítás azon az alapon történt, hogy a Hamasz nem fogadta el az izraeli tűzszüneti ajánlatot és továbbra is házilag készített rakétákat lőtt Izrael felé. Igaz, hogy a házilagos rakéták 80-90 százalékát még a levegőben levadászta az Izraeli légvédelem, igaz, hogy egyetlen izraeli sem halt meg a támadásokban, a zsidó állam hadserege Gázát mégis légierővel és szárazföldi csapatokkal is támadta.

Az izraeli hadművelet áldozatainak száma már 500 felett van, közel 90 százalékuk civil, köztük legalább 80 gyerek. A sebesültek száma több ezer lehet. Csakhogy Izrael tulajdonképpen értelmetlen és mindenképpen embertelen akciója, mely nem a Hamasz rakétagyárosait, hanem leginkább Gáza lakosságát sújtja, már nem érdekel senkit.

A híradókban már éppen csak megemlítik a szenzáció, a maláj gép lelövése mellett. Közben egymás után jönnek a tudósítások, a személyes élmények, a szomorú vagy éppen csodás történetek: a légi szerencsétlenséget emberközelivé tette a sajtó. Ez bizony önnel, az ön családjával, ismerősével is megtörténhet. Ez önt érintő tragédia, mert a gépen olyan emberek ültek, mint ön. Akár ön is lehetett volna az egyik áldozat.

De a Gázában felrobbantott, agyonlőtt emberek távoliak, ehhez képest érdektelenek a nyugati közönségnek. Érdekesek viszont a zsidó állam polgárainak. Az ultra-ortodoxok kimondottan örülnek, hogy párszáz palesztin meghal, és jó sok szenved. A mérsékeltebb közvélemény pedig csak jólesően veszi tudomásul, hogy ha kell, Izrael oda tud csapni. Ez a gázai bevonulás, az újabb vadászat a vadasparkban, hogy a múlt heti képünket folytassuk, valójában az izraeli belpolitikának fontos. A belpolitikailag hasznos lépés azonban komoly külpolitikai gyengülést hozhat.

Ezt a külpolitikai kárt, hogy a nemzetközi közösség megcsóválja a fejét, hogy azért mégse kéne civilekre lövöldözni drónokról, az Ukrajnában lelőtt repülő szenzációja erősen csökkenti. A gyilkosság relativizálva van. Itt is háromszáz áldozat, ott valamivel több, de az itteni menynyivel közelibb, mennyivel durvább.

Pedig valójában nem az.

Nem állíthatjuk, hogy a fent leírt gyanút – hogy a Maláj légitársaság gépe esetleg mégsem véletlenül keveredett a BUK rendszer radarjára – megdönthetetlen bizonyítékokkal tudjuk alátámasztani. Azt azonban állíthatjuk, hogy 300 ember tragédiáját egy másik tragédia eltakarására használják. Azt is állítjuk, hogy a gép lelövése most az Ukrán vezetésnek kedvez. Annak az ukrán vezetésnek, mely lényegében amerikai érdekek mentén cselekszik, melynek tanácsokat adnak az amerikai titkosszolgálatok emberei. És azt is kijelenthetjük, hogy ha valakinek, Putyinnak egyáltalán nem hiányzott ez az ügy.

Természetesen az esetleges előkészítés még nem menti fel a gépet ténylegesen lelövőket, és tulajdonképpen nem menti fel Putyin külpolitikáját sem. De bevonja a felelősök közé azt a ma már szinte nyíltan működő manipulatív rendszert, amely szándékosan konfliktuszónákat hoz létre, hogy az Amerikai Egyesült Államok bizonyos hatalmi körei és ezen keresztül Izrael állam szabadon garázdálkodhassanak, népirtást és népek elnyomását, nyomorban tartását valósíthassák meg valamiféle zavaros szabadságeszmére hivatkozva.

A holland kormány háborús bűnök miatt akarja bíróság elé vinni az MH17-es járat lelövését. De melyik demokratikusnak nevezett ország kormánya merné a több mint félezer lemészárolt palesztin ügyét bíróság elé vinni? És miért nem?

 Amerika haditengerészete 1988-ban ugyanígy lőtt le egy utasszállítót

Áldozat és áldozat között  nincs különbség, csak néha

 A Népszabadságban Varga G. Gábor tollából megjelent egy aggódó írás: „Csak remélhetjük, hogy a maláj gép esete nem marad következmények nélkül. A fegyverek terjedése, az éberség csökkenése és a felelősségre vonás elkerülhetősége együtt ugyanis olyan mixet eredményez, amelyben a nemzetközi légi forgalom már nem lesz ugyanaz. Ne akarjuk elképzelni, milyen gazdasági és politikai következményei lehetnek annak, ha a globális gazdaság légi közlekedésében beköszönt a félelem kora.” Jaj.

A szerző mint repülési szakértő és fizetett sajtómunkás felsorolja a tényanyagot is, amiért ekkora lehet a jaj. 1975. szeptember 30-án Bejrúttól nem messze a Malév 240-es járatát lőhették le. 1983-ban az oroszok egy Boeing 747-est lőttek le hidegvérrel. És most itt az újabb, az MH-17-es járat.

Varga G. Gábor egyetlen esetet felejt el megemlíteni, mert ez ebbe a mostani trendbe, hogy a gép lelövése miatt Moszkvát fel kell szántani és a Vörösteret jódozott sóval kell behinteni, nem illik bele. Amikor az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészetének USS Vincennes nevezetű hadihajója 1988. július 3-án iráni légtérben lőtte le az Iráni légitársaság 655-ös járatát, egy Airbus A300-as utasszállítót 290 utassal, köztük 66 gyerekkel a fedélzetén.

Ezt az apró esetet Varga G. Gábor elfelejtette megemlíteni. Ugyanis ez az eset, azzal lenne egyenértékű, ha az oroszbarát szakadárok Amszterdam és nem Harkov mellett lőtték volna ki a gépet. Az amerikai kormány soha nem kért bocsánatot Irántól a nyilvánvaló esetért, sőt az idősebb Bush azzal kampányolt, hogy ő nem egy bocsánatot-kérek-amerikáért típusú srác „I will never apologize for the United States — I don’t care what the facts are... I’m not an apologize-for-America kind of guy.” (Newsweek 1988. augusztus 15-i szám 15. oldal). Végül 1996-ban a Nemzetközi Bíróságon zajlott per végén 213 100 dollár kártérítést fizettek ki utasonként. Ennyi.

Az amerikai precedens alapján, ha az orosz szakadárok kifizetnek ugyanennyit, akkor az amerikai kormányzat befoghatja a száját. Tegyük hozzá, így is. Ebben az emberéletet semmibe vevő hatalmi játszmában, amelyben az állítólag békeszerető Amerika világuralmi törekvései teljesednek ki és a még állítólag sem békeszerető Oroszország magának helyet követel újra, egy utasszállító lelövése, 300 ártatlan ember lemészárlása semmi más, mint propagandaeszköz. Ha mi lőjük le, akkor semmi, ha a másik, akkor háborús bűn.

Varga G. Gábor pedig ennek az óriási, embertelen, visszataszító propagandagépezetnek egy kicsi, jelentéktelen és tehetségtelen magyarországi megjelenése.

 A Moszad és a hamis útlevelek  

Ahogy arról 2011-ben beszámoltunk, több ország rosszallását váltotta ki Mahmúd al-Mabhuh, a Hamasz fegyverzetbeszerzésért felelős tisztjének kivégzése. Az Egyesült Arab Emirátusokba 26 Moszad-ügynök utazott. Az ügynökök a szálloda biztonsági kamerái felvételeinek tanúsága szerint folyamatos megfigyelés alatt tartották al-Mabhuh-t, majd két ügynök bejutott a tiszt szobájába. A visszaérkező al-Mabhuh-t elkábították és megfojtották.

A helyi hatóságok nyomozása kiderítette, hogy az ügynökök Ausztrália, Kanada és európai államok útleveleivel érkeztek Dubaiba. Ráadásul megállapították, hogy létező izraeli kettősállampolgárok okmányaiba ágyazták az ügynökök képeit. Különösen az ausztrál kormány nehezményezte, hogy visszaéltek hivatalos okmányaikkal.