|
 2014.08.01.
Továbbéltetve
Dózsa szellemét
„Magyarnak lenni:
tudod, mit jelent?
Magasba
vágyva, tengni egyre – lent;
Mosolyogva,
mint a méla őszi táj,
Nem
panaszolni senkinek, mi fáj.” (Sajó Sándor: Magyarnak lenni
– részlet)…
…és
ezt mi, szülőföldünkön élő, de szülőhazánktól elszakított,
idegenbe kényszerült magyarok értjük, érezzük igazán…
Bajmok, a sokat szenvedett falu
A délvidéki, vajdasági, nyugat-bácskai Bajmok település
Magyarország határától alig 9 km-re délre fekszik. Nagyfénnyel
és Györgyénnel együtt Mátyás király adományozta édesanyjának,
Szilágyi Erzsébetnek. E falu egészen a trianoni békeszerződésig
Bács-bodrog vármegyéhez tartozott, és csak 1462-ben említik
először faluként. Miután Szabadka községhez csatolták,
1770-ben elkezdték betelepíteni. 1785-ben már 130 magyar és 88
bunyevác család élt itt, akiket német családok követtek. A
falu ipara már ekkor erős fejlődésnek indult: kovácsok, ácsok,
kőművesek, szűcsök, csizmadiák, szabók, kötélverők, takácsok,
asztalosok és szíjgyártók keresték meg kétkezi munkájukkal
a család betevő falatját.
A
helybeli Magyar Művelődési Egyesület 1949-ben megtartott tisztújító
közgyűlésén – a Magyar Kulturális Szövetség javaslatára
– felvette a Dózsa György nevet. Így lett az egykori egyesületből
magyar művelődési központ, amely jelenleg mintegy száz tagot
számlál.
Az
1944-es délvidéki vérengzést Bajmok település is
elszenvedte. Az Akácfánál azóta is minden esztendőben megemlékeznek
az ártatlanul kivégzettekről, az 1849-es kaponyai csata emlékére
felállított emlékműnél pedig arra a magyar katonai
alakulatra, mely Szabadkát védte a császári szerb sereggel
szemben. De szellemüket, s velük együtt a magyarságunk szellemét
a helybeli Dózsa György Magyar Művelődési Központ élteti
tovább. Noha az intézmény komoly anyagi gondokkal küzd, alázatos
munkával igyekszik a bajmoki – és egyúttal az egyetemes
magyarság – identitását, hagyományait, szokásait megőrizve
tovább éltetni nemzetünket itt, a délvidéki végeken.
Dózsára emlékezve
A
közelmúltban háromnapos rendezvénysorozattal emlékeztek meg a
bajmokiak névadójukról, az 500 évvel ezelőtt kivégzett Dózsa
György parasztvezérről. A parasztlázadás vezéréről a legtöbben
tévesen ma is azt gondolják, hogy maga is a parasztsághoz
tartozott. A székelyföldi Háromszéken, Dálnokon született,
és már a felmenői is szabad emberek voltak. Már édesapja is
katona volt, így György – apja nyomdokaiba lépve – maga is
a katonai pályát választotta.
Sajnálatos
tény, hogy a Délvidéken csupán a bajmoki intézmény, valamint
a gunarasi általános iskola viseli Dózsa György nevét. Mintha
nem lenne méltó arra, hogy nevével fémjelezzék azt az elszántságot,
amellyel a határon túli magyar kisebbségnek élnie kell és
harcolnia az elnyomók ellen ahhoz, hogy megmaradhasson itt,
idegen földön…
Janó
Sándor
elnök elmondása szerint a Dózsa MMK soha nem dúskált az
anyagi javakban.
–
Tudom, hogy szinte nincs olyan kisebbségi művelődési intézmény
a Vajdaságban, amelynek ne lennének anyagi gondjai – mondja.
– A Dózsa is mindig pénzhiánnyal küszködött. De a
mindenkori vezetőségnek és Bajmok polgárainak köszönhetően
ez az intézmény mindmáig fennmaradt, és az itt folyó munka hűen
tükrözi azt a konok elszántságot, amit a délvidéki magyarság
– a történelem vérzivataros időszakaiban átélt szenvedések
ellenére, vagy éppen eredményeképpen – a génjeiben hordoz.
Ez az elszántság visz minket előre, nem hagyja, hogy letérjünk
a kijelölt útról. Ez pedig nem egyéb, mint magyarságtudatunk
megőrzése, hagyományaink ápolása, szokásaink továbbéltetése.
Központunk több mint száz tagot számlál a legkisebbektől a
legidősebbekig. Több szakkörünk működik, ilyen például a néptánccsoportunk,
a kamarakórusunk, a Búzavirág, a Gombolyító és a Gyermeklánc
gyermek népi kórusaink, a színjátszóink, az Aprók gyermektánccsoport,
a szavalóink és a kézműveseink. Minden csoportot immár
szakember vezet, ami jelentősen hozzájárul a színvonal növeléséhez.
Minden magyar vonatkozású eseményről, emléknapról és ünnepről
megemlékezünk, lehetőségeinkhez mérten alkalmi műsor-összeállítással
éltetjük azt. Megünnepeljük a Magyar Kultúra Napját, Március
15-ét, megemlékezünk az elesett magyar harcosokról a kaponyai
csata helyszínén felállított kopjafánál, de hasonlóképpen
az aradi vértanúkról és az 1944–45-ös délvidéki mészárlások
áldozatairól is. Minden esztendőben megünnepeljük Szent István
napját, megáldjuk az új lisztből készült kenyeret, de helyet
kap az anyák napi rendezvényünk mellett a karácsonyi és húsvéti
ünnepség is, melynek keretében a legkisebbek ajándékcsomagot
is kapnak. Igyekszünk mindig az események előtt járni, jó előre
felkészülni és színvonalas műsorral éltetni tovább az összmagyarság
szempontjából fontos emlék- és ünnepnapokat.
Szerény bevétel, hatalmas elhivatottság
A
Dózsában rendszeresen megszervezik a Dózsa-bált, a Péter-Pál-napi
és a madarasi búcsúbált, illetve az ősz beálltával a hagyományos
szüreti bált. Ezek az összejövetelek, mulatságok kiváló
alkalomnak bizonyulnak arra, hogy az ebben a közösségben élő
magyarság megossza egymással az idejét, a tapasztalatait, a véleményét,
a meglátásait, és hogy közös erővel – szimbolikus adománnyal
– némileg hozzájáruljon az intézmény működéséhez.
Hiszen jól tudják a bajmokiak: ,,Magad, Uram, ha szolgád
nincs!” Nekik pedig nincs. Sem szolgájuk, sem jótevőjük. Némi
anyagi segítség csak nagyon ritkán, és általában
mindannyiszor ugyanonnan érkezik.
–
Pályázatok útján tudunk némi anyagi forráshoz jutni, de talán
mondanom sem kell, hogy az nagyon kevés. A legutóbbi, háromnapos
rendezvényünk előkészületei például hónapokon át
tartottak. Iszonyatos munkát, erőt és időt igényelt a felkészülés,
hiszen a Dózsa-féle parasztfelkelés és Dózsa György halálának
500. évfordulója különleges, rendhagyó és mindenképpen színvonalas
és sokrétű művelődési műsort igényelt. Igyekeztünk minden
szakcsoportunkat bevonni a programba, mindenkit mozgósítottunk,
akit csak tudtunk annak érdekében, hogy ez a megemlékezés
nyomot hagyjon nemcsak a bajmokiak, hanem a vajdasági magyarság
lelkében is. Hazai, magyarországi és erdélyi vendégeket hívtunk,
akik közül sokan tiszteletüket is tették a jeles eseményen.
Felavattuk az ország ezidáig egyetlen Dózsa-szobrát az egyesületünk
udvarán és reméljük, hogy ez az egyedülálló történelmi
esemény még nagyon sokáig hirdeti majd Dózsa György és a
parasztfelkelés szellemét itt, a Délvidéken. Köszönettel
tartozunk Szabadka város önkormányzatának és Maglai Jenő
polgármesternek, valamint anyaországi támogatóinknak: dr.
Hvancsák Rózsának, Ónozóné Kokavecz Mártának, Kalmár
Ferenc országgyűlési képviselőnek, Kocsis Józsefnek, a Szociális
Igazgatás Egyesület elnökének és az Ágota Alapítványnak.
Fáklya a sötétségben
Miközben
az egész Kárpát-medence a Dózsa-féle parasztlázadás fél évezredes
évfordulójának jegyében tart megemlékezéseket, addig a
bajmoki kultúrközpont, mely egyedüliként viseli Dózsa György
nevét, igen komoly anyagi gondok közepette igyekezett méltóképpen
megemlékezni névadójáról. És sikerült: a háromnapos
rendezvénysorozat programja igen gazdagra és színvonalasra
sikeredett, a kézműves foglalkozásokon a legkisebbektől a
legidősebbekig sokan részt vettek. A zenekarok népzenei bemutatóján
jelen volt szinte az egész falu, akárcsak a népzenei esten és
azt követő táncházi mulatságon is. Mindeközben a központ székházában
megtekinthető volt az erre az alkalomra meghirdetett
gyermekrajz-pályázatra beérkezett munkákból nyílt kiállítás.
Gyermekek rajzolták, festették meg Dózsát, a vezért olyannak,
amilyennek elképzelték őt. Nem is hinnénk, hogy a gyermeki
elme és képzelőerő milyen hűen tükrözi mindazt, ami a mondákban,
balladákban, történelmi feljegyzésekben olvasható! És
mindezt papírra, vászonra vetve, csupán egyetlen portréban el
is mesélik. Ők, akik a jövőt jelentik számunkra, akik a
nyomdokainkba lépnek, ha valakinek át kell adni ama fáklyát,
megmaradásunk zálogát…
A
rendezvénysorozat másnapján az egykor épp Bajmokon megalakult
Vajdasági Magyar Helytörténeti Egyesület tanácskozását kísérhették
figyelemmel az érdeklődők, melynek központi témája az 500 évvel
ezelőtti Dózsa-féle parasztlázadás, annak okai és végkimenetele
volt. Az est a Péter-Pál-napi búcsúbállal végződött.
Vasárnap,
a rendezvénysorozat utolsó napján ünnepélyes felvonulásra
került sor Bajmok központjában, valamint a Szent Péter és Pál-napi
szentmisére a helyi templomban. Népviseletbe öltözött
gyermekek és felnőttek vonultak végig Bajmok főutcáján, büszkén
hirdetve magyarságukat, nemzetük iránti elkötelezettségüket,
szívbemarkoló ragaszkodásukat a Kárpát-medencei összmagyarsághoz.
A látvány önmagáért beszélt: egy maréknyi magyar határtalan
büszkesége egy idegen országban, ahol ugyan még léteznek
magyar nyelvű iskolák és művelődési intézmények, de már
egyre haloványabb a nemzeti hovatartozást büszkén hirdető, délceg
magyar virtus. Kevesen vagyunk, egyre kevesebben…
A háromszéki szobor
Dózsa
mellszobrát Réti Zoltán erdélyi fafaragó készítette
el háromszéki fából. Abból, amely a parasztvezér szülőföldjén
nőtt. És a mester mintha elhozott volna valamit még Dózsa
szelleméből ide, a Délvidékre ezzel a szoborral, oly erősnek
és legyőzhetetlennek tűnik. Hisz itt van közöttünk és él
tovább, rendületlenül.
A
különleges és egyedülálló alkotást Répás Zsuzsanna
Magyarország nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára
és Pásztor István, a tartományi képviselőház és a
Vajdasági Magyar Szövetség elnöke leplezte le.
–
Dózsa György neve hallatán mindenki tudja, hogy a magyar történelem
nagy, meghatározó személyiségéről van szó, éljen magyarként
bárhol a világon. A magyar történelem minden korszaka meglátta
benne azt a személyt, akire mintaként, példaként lehet
tekinteni elszántságért, akinek volt elgondolása, terve, célja
egy közösségben, és aki népéért halt mártírhalált –
mondta többek között Répás Zsuzsanna, majd hozzátette: ha hűek
szeretnénk lenni közösségünkhöz, ha szeretnénk tagjai lenni
és érte dolgozni, kitartóknak, tettre készeknek és cselekvőknek
kell lennünk. Ehhez a feladathoz adnak nekünk erőt azok, akik
nem futamodtak meg, nem lettek árulóvá, hanem bölcsen irányítva
közösségüket vállalták tetteik következményeit. A Dózsa
György Magyar Művelődési Központnak az útja a vajdasági
magyar közösség útja is.
Pásztor
István az egybegyűltekhez szólva elmondta: az ünnep pillanatai
döbbentenek rá minket arra, hogy magunknak kell önmagunkat építenünk,
és hogy ezek a pillanatok sugároznak erőt ahhoz, hogy közelebb
kerüljünk egymáshoz, és elsimítsuk a közöttünk lévő
esetleges és valós különbségeket.
Ebben
van némi igazság. Különbözőek vagyunk. Megkülönböztet
bennünket másoktól mindaz, amit merünk, vagy éppen nem merünk
vállalni önmagunkból. A bajmokiak pedig vállalják magyarságukat,
éppen ezért lehetnek méltán büszkék arra, amit e háromnapos
rendezvénysorozattal – és egyáltalán a létezésükkel –
erőn felül képesek megvalósítani. A több hónapig tartó előkészületeknek
hála egyedülálló, eredményes, lélekemelő és méltó emléket
állítottak névadójuknak Dózsa Györgynek, ugyanakkor ama
bizonyos fáklya is ott világít a kezükben, a szívükben és a
tekintetükben – mindannyiunk szerencséjére és megnyugvására.
Rencsényi Hajnal Elvira, a délvidéki Hét Nap újságíró-szerkesztője
|
