vissza a főoldalra

 2014.08.16. 

István király napja és a reformátusok

Több mint 100 évvel ezelőtt az ipari munkának vasárnapi szüneteltetéséről szóló 1891. évi XIII. törvénycikk 1. §-a mondta ki, hogy augusztus 20-a nemzeti ünnep: „Vasárnapokon, valamint szent István király napján, mint nemzeti ünnepen, a magyar szent korona országainak területén az ipari munkának szünetelnie kell.” A protestánsokban visszatetszést és tiltakozást váltott ki már a törvény tervezete is. Révész Kálmán a Dunántúli Protestáns Lap 1891. március 1-ji számában az egész nemzetet felekezeti különbségek nélkül magához ölelő királyhoz, valamint a képviselőházakhoz folyamodást javasolja, hogy „a törvényjavaslatnak a nemzeti ünnep elrendelését tartalmazó pontját, mely az ország lakosságának körülbelől fele részét tartóztatná vissza attól, hogy ilynemű nemzeti ünnepen szívvel-lélekkel részt vehessen, jelen alakjában törölni kegyeskedjenek”.

 Ma már kissé másként állunk ehhez az időközben többször átírt, illetve új tartalmakkal feltöltött naphoz, amely törvényi besorolása szerint nemzeti ünnep és hivatalos állami ünnep. A 2012-től hatályos Alaptörvény szerint augusztus 20. „az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékére” kijelölt állami ünnep.

I. László király Istvánt, nagy elődjét a korabeli egyházi gyakorlat szerint 1083. augusztus 20-án az „oltár dicsőségére emelte”, azaz szentté avatta. Az ereklyék felemelésének napja a mai napig a magyar ajkú és hagyományú katolikus egyházakban első egyház- és államalapító királyunk ünnepnapja, amit kellő tiszteletadással, önálló liturgikus szövegekkel elsősorban egyházi-liturgikus ünnepként tartottak meg hosszú évszázadokon keresztül. Érdekes az Érdy-kódexben (1526–1527) a Karthausi Névtelen „neve” alatt hagyományozott magyar nyelvű prédikáció, amely bemutatja a szentéletű király életét, életművét és méltatja jelentőségét.

László király törvényei már 1092-ben a hivatalos, kötelező, munkaszünettel együtt járó ünnepek között sorolják fel István király napját, amelyre böjtöléssel kell készülni. A szent ünnepét 1683-ban kiterjesztették az egész római egyházra, amit 1687-ben augusztus 20-a helyett szeptember 2. napjára helyeztek át más országok vonatkozásában. 1969-től a nem magyar nyelvű katolikus egyházak augusztus 16-án emlékeznek I. István királyra, akinek augusztus 15-i halála egy másik római katolikus főünneppel esik egybe. Királyunkat 2000. augusztus 20. óta az ortodoxia is szentjei között tiszteli.

Magyarországon különböző hangsúlyokkal és méretekben töretlenül ünnepelték István király napját. Az 1771-ben visszaszerzett királyi ereklyével (jobb kéz) tartott nagyszabású ünnepségek később nagy erővel vonzották az embereket a központi rendezvényre, majd 1818–19 óta a szabályozások a világi hatóságok képviselőinek kötelező részvételét írták elő. 1827 januárjában a Helytartótanács levelet intézett a református egyházkerületekhez, hogy megtartják-e „István első Keresztyén Királyunk innepét, mint más Innepeiket”, megemlékeznek-e az első király érdemeiről, szünnapot tartanak-e. Atyáink a viszontválaszban kifejtették, hogy a korábbi törvények értelmében a protestánsoknak nem kell megtartani a katolikus ünnepeket.

A nemzeti ünnep gondolata református oldalon már az 1820-as években előkerült. Kováts Mátyás egri pap 1823-ban örömmel idézte és üdvözölte Báthori Gábor 1822-ben nyomtatásban megjelent prédikációját, ahol a dunamelléki református püspök így nyilatkozott: „Miért ne tarthatnánk Sz. István Király emlékezetére egy Nemzeti Innepet? Nem azért, hogy ötet imádnánk, hanem azt az Istent, aki őáltala, a Keresztény Vallás világát, Nemzetünk között is felderítette.” A 19. század folyamán (1831, 1842) több rendelet szabályozta az ünnep és a munkaszünet megtartását minden felekezet számára. Így kerülhetett sor például 1834. augusztus 20-án a pesti evangélikus templomban arra az istentiszteletre, ahol az Ez 45,16 alapján Dobos János óbudai református lelkész prédikált.

Az ünneplés módja és mértéke 1848 után kissé beszűkült, szerényebbé vált, majd később, 1860-tól az önkényuralom elleni, felekezetektől független nemzeti tiltakozás alkalma lett március 15-ével együtt. 1878 februárjában Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletet alkotott az ünnepnap nemzeti jellegének megerősítése végett, és egyúttal elrendelte, hogy lakossági kérelemre vagy a hatóságok rendeletére a lelkipásztoroknak istentiszteletet kell tartani. Mind a nemzetiségek, mind a protestáns egyházak erélyes tiltakozása miatt a rendelet nem lépett életbe. A megígért törvényi szabályozás helyett megszületett a már idézett 1891. évi törvénycikk.

Egyházunk országos zsinata 1937 decemberében elhatározta, hogy az 1931-től érvényben lévő Istentiszteleti Rendtartást új alkalmi istentiszteleti rendek kiadásával bővíti. Az október 31., március 15., István király napja és október 6. napjára tervezett prédikációs, katechizáló és könyörgéses istentiszteleti példák közül 1938-ban csak az István király napjára való példatár készült el. Ne gondoljuk, hogy új szertartásrendet szerettek volna alkotni, hanem a Ravasz László munkájaként megjelent füzet a bevett istentiszteleti rendek erre az alkalomra történő teljes kidolgozását tartalmazza (énekrend, imádságok, prédikáció, textusjavaslatok). E módon mi magunk is megemlékezhetünk az államalapító első királyról, egyúttal az augusztus 20-hoz közelebb első vasárnapon számos gyülekezetben a hálaadást is megtartják az új kenyérért. István Intelmeiben ezt olvassuk: „Légy alázatos is, hogy Isten felmagasztaljon most és a jövőben. (…) Légy szelíd, hogy sohase harcolj az igazság ellen.”

Pap Ferenc

(reformatus.hu)