vissza a főoldalra

 

 

 2014.08.16. 

A Fővárosi Önkormányzat nagymértékű támogatást ad Kispest városrehabilitációjára

Kezdeményezésünkre augusztustól a rendőrség és a járási hivatal közös razziákat tart majd a közterületeken

Rendet a közterületen – ezzel a céllal indít akciókat augusztustól a kispesti rendőrség a járási hivatallal közösen. Különösen azokra az esetekre fókuszálnak, amelyekkel kapcsolatban a legtöbb megkeresés, panasz érkezett az önkormányzati képviselőkhöz a kispestiektől. De több rendszámfelismerő kamera kihelyezését is sürgeti a kispesti Fidesz, idővel valamennyi Kispestről kivezető utat térfigyelő kamerák vigyázzák majd. Dódity Gabriella, a Fővárosi Önkormányzat Városüzemeltetési Főpolgármester-helyettesi irodájának főtanácsadója, a XIX. kerület FIDESZ–KDNP-s polgármesterjelöltje: Tősgyökeres kispestiként annak örülök a legjobban, hogy végre el tudtuk kezdeni a rettenetes állapotban lévő Határ úti buszvégállomás felújításával kapcsolatos munkát.

 A közelmúltban több közbiztonságot érintő kérdés vetődött fel a kispesti Fidesz szervezet részéről. Mi jellemzi a XIX. kerület közbiztonságát?

 – Kispest alapvetően a biztonságosabb kerületek közé tartozik, de sokaknak, akiket ért már incidens, nincs biztonságérzetük. A közbiztonság fenntartása alapvetően állami feladat, ennek ellenére többször egyeztettünk a kispesti rendőrkapitánnyal, hogyan segíthetne az önkormányzat is abban, hogy az itt élők nagyobb biztonságban érezzék magukat. Legutóbb a térfigyelő-kamerákat néztük át. Kiderült, hogy Kispesten van ugyan 50 kamera, de ezeknek az ötöde többnyire nem működik. Ráadásul régiek, sok helyen elavultak. Ahhoz, hogy a rendszer jól és hatékonyan működjön, át kell nézni az egészet, ahol szükséges, újakat kell telepíteni, illetve ahol nem indokolt a megfigyelés, onnan máshová helyezni. Ehhez azonban az önkormányzatnak nyilván nagyobb forrásokat kell megmozdítani, az eddiginél több pénzt áldozni a korszerűsítésre. Ezenkívül az is nagyon fontos, hogy a kerületből kivezető utakat rendszámfelismerő figyelje, ami a lejárt műszaki vizsgájú vagy lopott autók kiszűrésére alkalmas. Valamennyi elképzelésünk célja, hogy amennyire csak lehet, kiszorítsuk a bűnözést Kispestről. Ebben a szomszédos kerületek előttünk jártak, s 6-8 évvel ezelőtt meg is nőtt nálunk a bűncselekmények száma.

 Mint polgármesterjelöltet milyen közbiztonsággal kapcsolatos problémákkal keresték fel eddig a helyi lakosok?

 – Sok a panasz az illegális szemétkupacok, a közterületi italozás miatt, ami a kerület bizonyos gócpontjain nagyon elharapódzott. Sokakat zavarnak a különböző atrocitások. Éppen ezért kezdeményezésünkre augusztustól a rendőrség és a járási hivatal közös razziákat tart majd a közterületeken. Sokat segíthet ezen, hogy a nyár végén újra nyit az a Kispesti Rendészeti Központ is, amelyet az MSZP–SZDSZ vezetés felszámolt, de most, a FIDESZ–KDNP javaslatára ismét létrehozott önkormányzati szerv.

 A kerület általános iskoláinak műszaki állapotáért az önkormányzat felel. Kritikus a Vass iskola udvarának állapota. Nem volt rá eddig megfelelő forrás?

 – Kispesten kétségkívül történtek elismerésre méltó dolgok, de ahogy azt már több helyen megfogalmaztam: kerületünkben nagyon erős a kontraszt. Míg a központi játszóteret több tízmillió forintból felújították, addig kétháznyira onnan még a ’80-as években telepített, de mára széttört betonpadok, használhatatlan, ráadásul balesetveszélyes vasbetonasztalok és rozsdás hintaállványok éktelenkednek. Ezen változtatni kell. Ugyanez látszik az iskolák udvarán vagy felszerelésében is. A Vass Lajos iskolában például leszakadt egy hinta, isteni szerencse, hogy a gyerekeknek nem történt baja. Most. Mert amint ennek kapcsán közzétettük a hírt, hogy a közterületek után kezdeményezzük az iskolaudvarok állapotának felmérését is, nehogy tragédia történjen, levelet kaptunk egy szülőtől. Ő arról tájékoztatott, hogy gyermeke maradandó sérülést szenvedett, amikor elesett a Puskás Ferenc Általános Iskola töredezett aszfaltudvarán. Azonnal intézkedtünk, a felújítás július utolsó napjaiban meg is kezdődött. Egyébként az önkormányzat lakásállománya is katasztrofális állapotban van. Több olyan családról tudok, akik önhibájukon kívül kerültek nehéz helyzetbe, az önkormányzat pedig olyan bérlakásokat mutat nekik, ahová legfeljebb dózert szabadna küldeni. Ezekkel a dolgokkal képtelen vagyok megbékélni.

 Milyen a városrész infrastrukturális állapota? Főleg a szennyvízhálózat kiépítettségéről, az utak állapotáról, és a közvilágítás helyzetéről legyen szíves beszélni.

 – A csatornahálózat ma már csaknem valamennyi kispesti háztartás számára elérhető. A Fővárosi Önkormányzat egész Budapestre kiterjedő beruházásában a közelmúltban épültek ki a kerületben is a hiányzó szakaszok. Néhány pont adminisztratív okok miatt ugyan kimaradt a projekt első üteméből, mint a Vak Bottyán utca egy része. Dr. György István városüzemeltetési főpolgármester-helyettes úr főtanácsadójaként jól ismerem az ügyet, a szakemberek már keresik a megoldást, de magam is lobbizok az utca csatornázásáért. A fővárosi kezelésű utak nagy része jó állapotban van, de éppen a napokban kezdeményeztem egy kerületi bejárást, hogy ezeket a részeket feltérképezzük. Komoly eredményünknek tartom, hogy az Ady Endre utat sikerült felújítanunk, sokat dolgoztunk ezen a fővárosban dr. György István főpolgármester-helyettes úrral. Igaz, Gajda Péter polgármester úr erre egészen másként emlékszik: szerinte ő intézte a fővárosnak írt leveleivel. Mondjuk én, a városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettesi kabinet tagjaként egyetlen levelével sem találkoztam, de azt gondolom, nem is ez a lényeg. A kerületi utak nagy részével foglalkozni kell, a kátyúzás folyamatos, de átfogó stratégia szükséges, ennek mentén kell a felújításokat is időzíteni. A közvilágításban elsősorban a kertvárosi nagy fák lombkoronája okoz itt-ott nehézséget, ezen gallyazással segítünk. Ahol nincsenek lámpák, ott igyekszünk ezt pótolni, legutóbb az Iskola közben örülhettek, amikor megtudták: a kért közvilágítást végre kiépíti az önkormányzat.

 Az Ady Endre út felújítása mellett számos más fővárosi beruházást is elindítottak Kispesten.

 – Megkezdtük a Sibrik felüljáró felújítását, megnyitottuk Budapest legnagyobb P+R parkolóját a KÖKI Terminálban. Sebességkorlátozást vezettünk be a Derkovits utcai lakók forgalomterhelésének csökkentése érdekében és kitiltottuk a területről a teherautókat. De Budapest első, csendes és környezetbarát CNG-meghajtású buszait is a kispesti járatokon állítottuk forgalomba. Többször tárgyaltunk a magánkézben lévő Határ úti P+R terület tulajdonosával a visszavásárlásról. Egyelőre ez nem sikerült, mert nem tudtunk az árban megállapodni, a korábban 80 millió forintért megvásárolt, most 120 milliót érő telekért ugyanis félmilliárdos vételárat kértek. Most egy kényszerajánlatot kellett hogy tegyünk. A Határ úti végállomás felújításának idején erre a területre kerülnek át a buszok, a beruházás végeztével pedig tartós bérletbe vesszük. Itt többek között P+R parkoló lesz majd, bizonyos idő után pedig a tulajdonjog visszakerülne a fővároshoz. Ezzel mindenki jól járna, most várjuk a tulajdonosok válaszát. Tősgyökeres kispestiként viszont a legjobban annak örülök, hogy végre el tudtuk kezdeni a rettenetes állapotban lévő Határ úti buszvégállomás felújításával kapcsolatos munkát. Kulturált, XXI. századi teret álmodtunk meg, fedett utasvárókkal, közösségi térrel, padokkal, díszmedencével, a látványterveket hamarosan kitesszük a végállomás területére. Az eredeti elgondoláshoz képest csúszik ugyan, de kezdődhet a felújítás, miután a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. a napokban kiírta a közbeszerzést a kivitelezési munkálatokra. Bízom benne, hogy minden pavilontulajdonossal sikerül megállapodnunk, és minél előbb elkezdődhet az építkezés.

 A KÖKI környéki parkolási gondokat sikerült orvosolni?

 – A pláza és a metróállomás környéki lakótelepen élők sokszor alig találnak itt parkolóhelyet, azokat rendre elfoglalják az ingázók és a KÖKI Terminál látogatói. Megjegyzem, tavasszal adtuk át a főváros legnagyobb P+R parkolóját a bevásárlóközpontnál, így több mint 500 P+R férőhely van, ahol egyetlen buszjegy áráért egész napra itt hagyhatják autójukat a továbbutazók. A kispesti testületnél pedig elkészült az a rendeletet, amely szerint az érintett területre csak az ott lakók hajthatnak be, ők is külön engedéllyel. Számos kérdőjel van még azonban. A polgármester például sorompókat akar kihelyeztetni, a lakók egy része viszont ellenzi ezt, ezek ugyanis akár ugyanakkora bosszúságot is okozhatnak, mint maga a helyhiány.

 A Kossuth tér felújítását milyen forrásból szeretnék megvalósítani?

 – A Fidesz–KDNP vezette Fővárosi Önkormányzat eddig soha nem látott mértékű támogatást ad a kerületeknek városrehabilitációra. A TérKöz pályázat 5,3 milliárd forintos keretére így is háromszoros volt a túljelentkezés. Kispestnek viszont két projektre is ad támogatást a főváros, összesen mintegy 250 millió forintot. A Kossuth téri piac és a Trefort Iskola közötti elhanyagolt részen közösségi tér, valamint a piac miatt nélkülözhetetlen parkoló épül ebből a pénzből. A kertvárosi Jézus Szíve-templom környezete is fővárosi támogatásból szépülhet meg.

 Kispesten épül az ország legmodernebb utánpótlás centruma, nemrég pedig átadták a Wekerletelep legújabb műfüves labdarúgó pályáját, a Zoltán utcai sporttelepen. Mindez elegendő a kerület sportéletének fejlesztéséhez?

 – Ezek is fontos lépései a fideszes többség által négy évvel ezelőtt megkezdett folyamatnak, amelynek már most számos eredménye van. 2010 előtt nem voltak jó állapotban a kerületi sportpályák, mind a Zoltán utcában, mind a Katona József utcában le voltak robbanva, alig használták a kispestiek, az uszodát pedig a bezárás fenyegette. A Fidesz–KDNP-frakció új sportkoncepciót tett le a városvezetés asztalára. Ennek mentén az elmúlt négy évben a lehetőségekhez mérten számos dolgot kezdeményeztünk a kerületi sportélet újbóli felpezsdítéséért. Ennek köszönhetően újra használhatóvá, sőt vonzóvá vált a Katona József utcai pálya, nemcsak sok kispesti számára, hanem például külföldi rögbi- és krikett-klubok is rendszeresen járnak vissza. Sok apró lépés, tudatos építkezés vezetett az eredményekhez, jelenleg például az öltözőket újítjuk fel. Az uszoda vizét ma már napkollektorok fűtik, most külső a medence és az öltözők készülnek. A Zoltán utcában új műfüves futball-, illetve streetballpályákkal bővül a kínálat. Több iskolában komoly fejlesztések voltak, az Erkelben tornaterem épült, máshol műfüves pálya. Kispesten nagy hagyománya van a focinak, egykor az Aranycsapat több játékosa is itt játszott. Talán ezért is döntött úgy a kormány, hogy itt épülhet a Honvéd utánpótlás-akadémiája, ahol profi labdarúgókat nevelnek majd, de úgy, hogy közben a kispestiek is használhatják a létesítményeket. A kormány is nagy figyelmet szentel a sport és az egészséges életmód támogatásának, ennek része a mindennapos testnevelés bevezetése az iskolákban. Fontos a sport támogatása. A rendszeres mozgás ugyanis nemcsak jó közérzetünk záloga, de minden egyes, a sportra fordított forint három éven belül három forint megtakarítást jelent az egészségügyi kasszában. Sok minden történt tehát Kispesten ezen a területen, de nem dőlhetünk még hátra. A kispesti Fidesz a maga eszközeivel is igyekszik hozzájárulni a kerületi sportélethez. Egyik kispesti szimpatizánsunk felajánlásának köszönhetően például augusztustól minden szombaton reggel 9 órától ingyenes aerobikórákat tartunk a KAC-pályán, ahová mindenkit szeretettel várunk.

 Elkészült már polgármesteri programja, ha igen, mit tartalmaz?

 – Polgármesteri programom kész, a hivatalos kampány kezdetétől elérhető lesz a weboldalamon (doditygabriella.hu – a szerk.), illetve kinyomtatott formában valamennyi kispesti postaládába eljut. A részletekről még nem szeretnék beszélni, talán csak annyit: természetesen a fejlesztések is fontosak, de programom középpontjába a „kövek” helyett igyekeztem a kispesti embereket állítani.

 

Medveczky Attila