vissza a főoldalra

 2014.08.29. 

Európa ki akarja tépni keresztény gyökereit

Szent István sziklára építette a magyarság hazáját

„Aki hallgatja szavamat, és tettekre is váltja, az okos emberhez hasonlít, aki sziklára építette a házát. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de nem dőlt össze, mert szikla volt az alapja. Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem váltja tettekre, a balga emberhez hasonlít, aki házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak. Az összedőlt és romhalmazzá vált.” (Mt 7, 24–29)

Szent István olyan építkező volt, aki sziklára alapozott, amikor házat, hazát épített. Ez az alap maga Jézus Krisztus. Személyében is, művében is a krisztusi tanítást tekintette olyan értéknek, amelyért érdemes egyénnek élnie, és egy nemzet közösségének hősies, történelmet formáló tetteket és életvitelt megvalósítania.

Egyéni elkötelezettsége, sziklaszilárd keresztény hite alkalmassá tette őt arra, hogy egy országnak évszázadokra példát adjon, törvényeket és ezer évekre szóló döntéseket hozzon. De nemcsak egy nép, egy ország, ennek a hazának az ügye állt a szeme előtt, hanem Európa sorsa is. Már akkor megformálódott az a meggyőződés, és a gyakorlatban is hamarosan kiderült, hogy az általa alapított keresztény állam nemcsak befogadást nyert az európai keresztény népek családjába, hanem annak védelmezője, támasza lett a keleti pogány népek támadásaival szemben.

Amikor a Szentet ünnepeljük, és róla megemlékezünk, nemcsak nosztalgiázunk, nemcsak a dicső múlt eseményeit idézzük, hanem az ő sodró erejű példájára tekintünk, amely irányt szab és orientációt sugall a mai kor magyar emberének és közösségeinek.

De milyen üzenetet hordoz ma Szent István Nyugatra is tekintő, megfontolt és előrelátásról tanúskodó külpolitikája?

Mai szemmel nézve meglehetősen naiv idealistának tűnik az a személy vagy politikus, aki a mostani, a csupán az önző érdekeket néző modern világunkban Szent István-i ábrándos eszmékkel próbálkozna érvényesülni saját személyében, vagy eredményesen országot, közösségi intézményt vezetni. Európa ki akarja tépni keresztény gyökereit. Ebben a környezetben annyira anakronisztikusnak tűnik egy kis nép, a mi népünk, a magyarság erőfeszítése, hogy a Szent István-i hagyományt érvényesítse az új pogánnyá vált Európában!

Szent István viszonylag könnyű helyzetben volt abból a szempontból, hogy egyértelmű volt számára, milyen erőkkel kell számolnia. Adva volt az európai, nyugati kereszténység, és adva volt a magyarság elhagyott múltja, a keleti pogányság. A két erő között kellett megtalálnia a magyarság hivatását, gondviselés által meghatározott feladatát.

A ma élő magyarságnak nem ilyen egyszerű a helyzete. A most működő, az Európát meghatározó erők igyekszenek leplezni igazi természetüket. Az új pogányság különböző álruhákban jelentkezik. Hol vörös, hol barna, hol zöld inget ölt magára. Az embereket hipnotizáló varázsló időnként a bolsevizmus, majd a liberalizmus köntösét ölti magára. A megfogalmazás mindig finomodik, a lényeg változatlan. A krisztusi értékeket akarja kiirtani a köztudatból, a nemzeti öntudatot megtörni, és a népeket akarat nélküli csordává silányítani, és azokat maga alá gyűrni. Mostani slágere az általa megfogalmazott demokrácia maszlagja, amely szerint mindenkinek egyformán van joga és szabadsága, de arról nem beszél, hogy a szabadságot igazából csak azok élvezik, és azok érvényesíthetik hatalmukat, akiknek tele van a zsebe. A többiek szabadon éhezhetnek, nyomoroghatnak, és álmodozhatnak a gazdagságról. A forradalom exportja mint bolsevik kreálmány, ma már a múlté. De itt van helyette a „demokrácia exportja”, amelynek következménye milliók megnyomorodása, népek közötti ellentétek kiújulása, milliók száműzetésbe való kergetése, keresztények százezreinek üldözése, pusztítása, kegyetlen kivégzése. Az álruha most is eltakarja az igazi bűnösöket, azokat, akik az események hátterében állnak. Mindig mások a bűnösök, mint akik annak látszanak, azok csak mellékszereplői a történéseknek.

Van még egy lényeges különbség a mai magyarság és a Szent István-i nép helyzete között. Szent István tudta, hogy kik a nép és a kereszténység ellenségei, kik azok, akik a magyarságot vissza akarják taszítani a pogányságba, és így abba az örvénybe veszejteni, ahol a letűnt népek süllyedtek el. Koppány nemcsak Szent István hatalmát veszélyeztette, hanem azt a fenséges elképzelést is, amely népének felemelkedését és megmaradását biztosította volna. Szent István a kornak megfelelő eszközökkel és módon bánt el vele. Ma a magyarság számos belső ellensége szorgoskodik azon, hogy pusztuljon el Szent István öröksége. A demokrácia lehetetlenné teszi, hogy Koppány módjára felnégyeljék azokat, akik a magzatölést propagálják és művelik, akik nemcsak akadályozzák az új élet megszületését, hanem a megszületett megrontására esküdtek fel, akik a természetellenes, ferde hajlamot propagálják és dicsőítik, akik a munkátlanságot díjazzák, és a naplopást előnyben részesítik, és népünket számos egyéb eszközzel irtogatják. A belső ellenség ráadásul hihetetlen anyagi és szellemi előnyökkel rendelkezik. Kezében van gyakorlatilag majdnem az egész tájékoztatás, a médiumok kilencven százaléka, és a romlott Nyugat korlátlan anyagi segítsége.

Ilyen külső és belső nehézségekkel számolva, a krisztusi tanítás, a keresztény igazságok szerint alakított élet anakronisztikusnak tűnik a napi érdekek láncait nyögő, csupán önző érdekeit tekintő, anyagiak által megkötözött ember és közösség szemében. De az egyszerűen csak racionálisan gondolkodó ember számára is reménytelennek látszik édes hazánk jövője. Szent István királyhoz – az Ő ünnepén – ezért kétségbeesett, erős fohásszal fordul hazánk népe: „Hol vagy, István király, téged magyar kíván!” Bárcsak Szent István égi közbenjárása és példája megmutatná számunkra a kivezető utat szorult helyzetünkből!

Különös és nagy vigasztalásunkra szolgál Szent Pio atya jövendölése:

Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!

Padre Pio (1887–1968)

P. Reisz Pál OFM,

a Sümegi Ferences Domus Filialis házfőnöke