vissza a főoldalra

 

 

 2014.12.10. 

MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVI. évfolyamának 50.száma!

A tartalomból:

Agyagba döngölték McCaint (címlapon)

Larison írása elítéli John McCain szenátor durva nyilatkozatát Orbán ellen. A szerző szerint Magyarország kormányát ugyan lehet kritizálni néhány autoritárius intézkedése miatt, vagy az illiberális állam felé tett lépésekért, melyekkel pozícióit erősíti, de ezek miatt Orbán semmiképpen sem nevezhető neofasisztának vagy diktátornak. Ez egy demokratikus, szövetséges állam kormányfőjének nevetséges jellemzése – írja a mértékadó konzervatív amerikai lap.

 In memoriam Csurka István

A HAMIS TÖRTÉNELEM (2.oldal)

A bankadó, az egyes indokolatlanul nagy haszonnal dolgozó külföldi cégekre kivetett különadó, valamint a nyugdíjpénztárakba történő befizetések közösségi nyugdíjalapba irányítása átmeneti, ideiglenes és egyszeri intézkedések, a Moody’s-t az nyugtatná meg, ha ezeket állandó és kemény megszorító intézkedések váltanák fel. Az a népnyúzás, amely a hamis történelem uralma idején az egyedül üdvözítőnek volt kikiáltva és az ország tönkretételéhez vezetett. Vegyük tudomásul, hogy frontvonalak között élünk. Meg vagyunk támadva. Kívülről és belülről is támadnak bennünket. A Moody’s és a Soros cégkötelék támad bennünket és mindkettő nyugaton van, még akkor is, ha közel-keleti indítékaik is léteznek. Ha egy társadalmat éppen akkor támadnak meg, s akarnak gazdaságilag, pénzügyileg ellehetetleníteni, amikor a saját lábára kíván állni, amikor a saját történelmét akarja írni, az gonosz támadás. Ellene védekezni csak nemzeti összefogással és tisztánlátással lehet. A dolgok nevén nevezésével.

 Mindig, amikor veszít a liberálbal

Lauder, az akkori amerikai nagykövet kijelentette, hogy nincs szükség bizonyítékok felmutatására, a gyanú is elegendő ahhoz, hogy valakit kitiltólistára helyezzenek (3.oldal)

Kurt Waldheim 1968 és 1970 között osztrák külügyminiszteri pozíciót töltött be, nem sokkal később képviselőként ült az ENSZ-ben, végül 1971. december 22-én az ENSZ főtitkárává választották. Waldheim osztrák és nemzetközi politikai megítélése igen pozitív volt. „Egy osztrák, akiben a világ bízik” állt választási plakátján, és a néppárti Waldheim meg is nyerte Ausztriában a választást. Ekkor Sinowatz, a korábbi köztársasági elnök ötletének beállítva indítottak támadást az újonnan megválasztott köztársasági elnök ellen. Az osztrák baloldal jól körülhatárolható körei megvádolták Waldheimet, hogy náci főbűnös, és mint ilyen, erkölcsileg alkalmatlan Ausztria köztársasági elnöki székének betöltéséreA rágalom hamisságáról 15 éven át, azaz másfél évtizedig hallgatott Washington, csak 2001-ben látott napvilágot a köztársasági elnököt tisztázó jelentés, amely aktusra sokak meggyőződése szerint csupán azért kerülhetett sor, mert Izraelnek osztrák diplomaták segítségére volt szüksége bizonyos EU-s ügyeinek intézéséhez. Tehát úgy a 2001-es kifehérítési szándék, mint a másfél évtizeddel korábbi befeketítési botrány mögötti amerikai döntés ötletgazdái JWC-ben keresendők.

 Többségbe kerülhetnek az államadósság itthoni finanszírozói

2015-re nem tervezünk nemzetközi tőkepiaci kibocsátást (4.oldal)

Éves szinten mindig az számít, mennyi a nettó finanszírozási szükséglet, az pedig nagyjából a költségvetési hiánnyal azonos. Ha tehát a kormány úgy dönt, hogy szigorú költségvetési politikát folytat, akkor éves szinten csökken az államadósság. Dr. Borbély László András az Államadósság Kezelő Központ általános vezérigazgató-helyettese: azt várjuk, hogy 2014 végére 53-55%-ra csökken az államadósság külföldi finanszírozóinak aránya.

 Új kihívások előtt a könyvtári szakma

Az elmúlt években a települési könyvtárak működtetése és finanszírozása jelentősen megváltozott, fokozatosan kívánjuk átalakítani a rendszert a feladatalapú finanszírozás irányába (5.oldal)

Az ország életét befolyásoló társadalmi és gazdasági hatások olyan kihívást jelentenek kulturális intézményeink számára, amelyre közösen kell megtalálnunk a válaszokat: azokat a lehetőségeket és eszközöket, amelyekkel a könyvtári munka eredményessé, a könyvtárosi pálya vonzóvá tehető. Dr. Cseri Miklós kultúráért felelős helyettes államtitkár: amennyiben az Országgyűlés elfogadja a központi költségvetésről szóló törvényt, melyben meghatároztuk a kistelepülések normatívájának minimum összegét, akkor a pár száz lakossal bíró települések is legalább 1,2 millió forintot kapnak könyvtári és közművelődési feladatok ellátására.

 Elérkezett a konkrét projektek megvalósításának időszaka

A stratégia keretei között következetesen támogattuk a Felső-Tisza-vidék, különösen a szatmári és beregi térség árvízvédelmi helyzetének javítását (6.oldal)

A soros magyar EU-elnökség egyik kiemelkedő eredményeként, az állam- és kormányfők 2011 júniusában végső jóváhagyásukat adták az Európai Unió második makroregionális fejlesztési koncepciójának elindítására. A 14 országot (9 EU tagállam: Ausztria, Bulgária, Csehország, Horvátország, Magyarország, Németország, Románia, Szlovákia, Szlovénia és 5 unión kívüli ország: Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Moldova, Szerbia, Ukrajna) összefogó stratégia célja 11 szakterületen összehangolni a fejlesztéspolitikákat a régió összeköttetéseinek javítása, a környezetvédelem elősegítése, a jólét növelése és a régió megerősítése érdekében. Joó István, a Duna Régió Stratégia (DRS) végrehajtásáért

felelős miniszteri biztos: „A tervezés után most a konkrét projektek időszaka következik, mivel az elképzelésekhez források is rendelkezésre állnak.”

 Ne csak őrizd, gyűlöld is!”

A VERITAS vitaestje az 1945 utáni internálásokról (9.oldal)

A szovjet megszállást követő időszakban kibontakozó terror egyik eszköze az internálás volt. A megbízhatatlannak tartott személyeket, családokat tömegesen telepítették ki különböző táborokba, egyes helyeken a legembertelenebb körülmények között tartották fogva őket. Az 1953-as amnesztia után sem az otthonukat, sem más tulajdonukat nem kapták vissza. December 2-án, a Budapesti Gazdasági Főiskola Lotz-termében rendezte meg a VERITAS Történetkutató Intézet vitaestjét az 1945 utáni internálásokról. A legnagyobb befogadóképességű a Buda- Dél internáló- és gyűjtőtábor – ez akkor központi internáló helyként működött. Volt, amelyben esetenként nyolctíz ezer személy, közöttük több száz gyermek (!) is helyet kapott. A csepeli internáló táborba pedig főleg azokat a csendőröket zárták be, akik nyugati hadifogságból tértek haza. Nekik aknákat kellett szedniük, s ezen szerencsétlen embereknek a nagy része életét vesztette a rémséges büntetés végrehajtása közben.

 Színmű az I. világháború hősnőiről

(Topolcsányi Laura: Doktornők – Turay Ida Színház) (14.oldal)

November 22-én, a Turay Ida Színházban mutatták be Topolcsányi Laura legújabb színművét, a Doktornőket, amely műfaját tekintve zenés játék. De senki se gondoljon itt füstgépekkel „tarkított” musicalre, vagy sziruppal „megkent” operettecskére. A zene esetünkben a cselekmény kiegészítője, sokszor „szolgálója”…. S ahogy véget ér a kórházban az előadás, mindenki megbékél a helyzetével és egymással, a Karácsony ünnepe igazi csodát teremtett. Topolcsányi Laura darabjának fő üzenetét Hugonnai Vilma mondja ki a darab végén: „a szeretet nem veszett el, csak megsebesült”. Az nem mondható, hogy nincs olyan öt-tíz perc, amikor egy kicsit veszít az előadás a lendületéből, de az már igen, hogy ennél hosszabb időre nem enged ki a feszültsége, és nem engedi el a nézőt sem.

 TIZEDIK ÉVFORDULÓ (19.oldal)

Tíz évvel ezelőtt, 2004. december 5-én kis túlzással Magyarország többsége aláírta a trianoni békediktátumot. A Magyarok Világszövetsége által kezdeményezett népszavazáson bár kevéssel, de győzött az igenek aránya, ám kevesen jelentek meg az urnák előtt, így a határon túl élők nem kaphatták meg az őket illető kettős állampolgárságot. Csekély volt azoknak a száma, akik a tizedik évfordulón megemlékeztek a szégyenteljes népszavazásról, ami a 2004 óta bekövetkezett változásoknak is köszönhető. Negyven évig tabu volt Trianon és a határon túliak ügye, az agymosásnak meg is lett az eredménye. Gond nélkül szlovákoztak le felvidékieket, ukránoztak le kárpátaljaiakat, még idén is megtörtént az egyik kereskedelmi rádióban, hogy egy székely betelefonálótól azt kérte Sebestyén Balázs műsorvezető, hogy szólaljon meg az anyanyelvén is. Mikor az illető értetlenül visszakérdezett, tudtára adták, hogy románul szeretnének tőle valamit hallani.

 

Keresse a Magyar Fórumot december 11-én, csütörtökön az újságárusoknál! De már december 10-én szerdán 9-11 óra között megvásárolhatja kiadóhivatalunkban. Kiadóhivatal: 1092 Budapest, Ráday u. 32. , I. em. 3. Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1575

info@magyarforum.hu

 

A CSURKA ISTVÁN EMLÉKBIZOTTSÁG FELHÍVÁSA

 Kedves Honfitársam!

 Bizalommal teli szívvel és abban a reményben keresem fel, hogy sorskérdéseinkben egyetértünk. Végzetes volna tovább halogatni, ezért ki kell mondanunk: tartozunk megőrizni annak az embernek az emlékét, akinek ma ilyen nagy hitele van a magyarság legjobbjai között. A dolog szellemi voltából következik, hogy az őrzés megszervezése egy értelmiségi csoport feladata. Erre vállalkozott a Csurka István Emlékbizottság, amely elnökévé választott.

Négy-öt magyar összehajol – Csurka István emlékére, ez a jelmondatunk. A mintegy 4000 honfitársunktól kapott támogatásának köszönhetően, ígéretünknek megfelelően, 2012. Karácsonyra kiadtuk a Csurka István Emlékkönyvet. 2013 nyarán pedig felavattuk síremlékét, melyen valóságos láng lobog, soha ki nem alvó. Jelképezve őt, a lámpást, aki világított szerte Magyarországon. Idén tavasszal, Csurka István 80. születésnapján bemutattuk Pató Róza Csurka Istvánt ábrázoló bronzplakettjét, valamint Boros Péter szobortervét.

Szeretnénk felhívni figyelmüket, következő nagy célunkra: a Csurka István tiszteletére emelendő köztéri szoborra. Mindamellett országjáró körutat szervezünk, hogy Csurka István a nemzeti emlékezetben is méltó helyre kerüljön. A fiatalságot is bevonnánk a programokba: a középiskolások számára novellapályázatot hirdetünk. Bár elég erőt érzünk magunkban, a feladat azonban olyan nagy és jelentős pénzeszközöket igényel, hogy saját erőből nem győzzük.

Mint karmesternek engedjék meg, hogy Liszt Ferenc Les preludes című művének mondanivalójával búcsúzzam: az ember élete nem egyéb, mint egy csodálatos előjáték a halhatatlansághoz.

 Budapesten, 2014. telén

 

Barátsággal: Medveczky Ádám a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas karmestere

***

Szíves adományaikat várjuk A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány számlaszámára:

 11712004-20341426

 Kérjük, a megjegyzés rovatban tüntessék fel, hogy „Csurka István Emlékére”.

 A Csurka István Emlékbizottság adománygyűjtése A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány céljaival összhangban történik.

 Az alapítvány adatai: Nyilvántartási szám: 1026;

 Székhely: 2081 Klotildliget, Vörösmarty u. 16.; Célja: A hazai népi-nemzeti, konzervatív irányultságú kultúra és sajtó támogatása. Az Alapítvány képviselőjének neve, elérhetősége: Medveczky Attila; 1092. Budapest, Ráday u. 32.