2014.12.12.
In memoriam Csurka István
Némi fegyverszünet és gyorsmérleg
Ezt hozta felszínre
ez a „Charta 2010–11” , ez szerepel a háború veszteséglistáján.
Hogy nincs teljes egység a vezérkari bunkerban. Maguk az esetek
önértéküket tekintve jelentéktelenek voltak. Kis hibák, elszólások,
felesleges gesztusok. Együttesen azonban mindegyik úgy volt
olvasható, hogy valami kicsi igazság van azért az ellenzék
kifogásaiban, és a törvény szövegének ismerete nélkül előadott
nyugati véleményekben. S ez nagy hiba. Mert félelmet és
bizonytalanságot tükröz. Az ellenzék kifogásaiban szemernyi
igazság sincs. Megszervezett támadás, amely, még egyszer
mondom, nem a törvényre irányul, hanem a hatalomra. A hatalmat
akarja kicsavarni Orbán, a Fidesz és a magyarság kezéből. Ezt
kell megérteni, s ehhez képest mellékes, hogy mi lenne azzal a
kormánytaggal, akinek azt kellett volna mondania, hogy a törvényben
nincs hiba és aztán mégis találnak benne. Semmi nem történne
vele, el van felejtve. De most, amikor a tag bizonytalan
nyilatkozatot tesz, egészen más a helyzet. Most a jelentéktelen
liberális engedmény is nagy bizonytalanságot szül.
Nem
gondolhatjuk, hogy a második magyarországi médiaháború a
liberálbolsi erők első nagy támadásának kifulladásával véget
ért volna. Fegyverletétel nem történt, némi fegyverszünet
esetleg. A nemzetközivé felfejlesztett, villámháborúnak elképzelt
„Charta
2010”
azonban kétségtelenül megfeneklett. Nem sikerült még csak
megnehezíteni sem az európai elnökség zászlajának és stafétájának
átadását sem, az EU bizottsága pedig, ahogy szokta, elnapolta
a kérdést és a fellázadást előadó nemzetközi erőknek
adandó választ. (Mert természetesen nem a magyar kormánynak
tartozik a válaszszal az EU ebben a kérdésben, hanem a médiabirtokosoknak,
New Yorknak.) Ismét bizonyítva a késedelmes válasszal, hogy a
legeurokonformabb lépés az elnapolás. A Népszabadság
szombaton ezzel a szalagcímmel jelent meg: „Barroso nem bírál”.
Ez a csalódottság kifejezése. Most nyilván Barrosót veszik
majd kezelésbe. Értésére fogják adni, New Yorkban és
Hollywoodban, hogy a világméretű médiahálóban még olyan
kicsi lukat sem tűrnek meg, mint a magyarországi. A médiumok, főleg
a tévék a történelemhamisítás alapintézményei, a történelemhamisítás
pedig maga a világrend. Lehet, hogy ezt végül Barroso meg fogja
érteni, de addigra a magyar ügy elalszik.
Ez
tehát csak ideiglenes fegyverszünet. A valóságshow-k folynak
tovább, a néphülyítés új erőre kapcsol, de később majd az
Orbán-ellenes harctevékenység feléled, ha a Soros Alap ad rá
dohányt. A leszerepelt tábornokok helyébe újakat neveznek ki.
Konrád György generalisszimusz mégis marad itthon, Göncz tatával
sem íratnak alá újabb aláíróívet, úgysem érti már, miről
van szó, és a női hadosztályt vezénylő élemedett szüfrazsett
– civilben filozófusnő – kilép az Akadémia Filozófiai Intézetéből,
mert nagynak találja az ottani korrupciót. Jönnek az új fiúk
és az új lányok. Új fegyverekre, új érvelésre és sokkal
nagyobb fenyegetésre is szükségük van. Valószínűleg belátták,
hogy nem voltak elég alattomosak és sok régi, 18-20 éve bevált
aknát használtak. Új elaknásításra készülnek. A Soros
ebben segíteni fog…
Céljuk
nem az, hogy a médiatörvény jobb legyen és kikerüljenek belőle
az általuk kifogásolt paragrafusok. A paragrafusokat különben
sem becsülik semmire. Ha álkulcsként használható és nyitja a
betörésre kiszemelt lakásajtót, netán a mackót, akkor jó,
ha nem, akkor csak egy jel a papíron. Nekik meghátrálás kell.
Ha ki tudnak eszközölni egy akármilyen módosítást, átírást,
azt meghátrálásként lehetne a kétharmados társadalom arcába
vágni, és akármi marad a helyén a médiatörvényben, azt már
nem fogják bátran alkalmazni azok, akikre bízva van. Egyetlen
meghátrálás tulajdonképpen egy széttépett médiatörvény,
és remény számukra, hogy csak négy évig tart az Orbán-uralom.
Nekik a törvény és a törvényesség nem lételemük, nekik
mindig a hatalom kell, amelyben számon lehet kérni a nemzeten a
törvényt, amelyre ők ügyet sem vetnek. Legyenek gyávák a
kormány alkalmazottai és a független médiatanács is, semmit
ne lehessen rendeltetésszerűen használni Az Antall-kormány
ebben ment tönkre: mindig hátrált és mindenkit cserbenhagyott.
Ilyenformán
a meghátrálás a magyar átalakulás, a nemzeti együttműködés
alapkérdése. Alapjában véve már semmi köze a médiatörvényhez,
a Fidesz-kormány és Orbán Viktor fennmaradása a tét. A magyar
sors. Mert teljesen nyilvánvaló, hogy ahhoz a megújuláshoz,
amelyet Orbán Viktor bejelentett, és amelyet a Fidesz-program célba
vett, és amelynek első lépéseit már gyakorlatban is megtette,
nem elegendő négy év. Legalább nyolc kell hozzá, de inkább két
emberöltő. A történelemhamisítás agyakból, lelkekből való
kiporszívózásához pedig határozottság és meghátrálás nélküli
haladás szükséges. A hátország nem láthat semmi bizonytalanságot,
semmi tétovázást, és széthúzást különösen nem. Ez most háború.
A védelmi és támadási tervek elkészítése közben a vezérkarban
lehet vitatkozni zárt ajtók mögött, szoktak is, de ha a tervet
elkészítették és az Orbán Viktor aláírásával és felelősségével
megjelent, akkor senki nem beszélhet ki a „béketáborból”,
ahogy azt az ántivilágban mondták volt, és minden vezérkari
tisztnek tartózkodnia kell a jópofáskodástól, a vén szüfrazsetteknek
vagy némileg fiatalabb szexikéknek való udvarlásoktól, vagy a
nyugati sajtó előtti bájolgástól.
Az
elmúlt hetek sajtónyüzsgésében mindre volt példa. Ezt hozta
felszínre ez a „Charta 2010–11” , ez szerepel a háború
veszteséglistáján. Hogy nincs teljes egység a vezérkari
bunkerban. Maguk az esetek önértéküket tekintve jelentéktelenek
voltak. Kis hibák, elszólások, felesleges gesztusok. Együttesen
azonban mindegyik úgy volt olvasható, hogy valami kicsi igazság
van azért az ellenzék kifogásaiban, és a törvény szövegének
ismerete nélkül előadott nyugati véleményekben. S ez nagy
hiba. Mert félelmet és bizonytalanságot tükröz. Az ellenzék
kifogásaiban szemernyi igazság sincs. Megszervezett támadás,
amely, még egyszer mondom, nem a törvényre irányul, hanem a
hatalomra. A hatalmat akarja kicsavarni Orbán, a Fidesz és a
magyarság kezéből. Ezt kell megérteni, s ehhez képest mellékes,
hogy mi lenne azzal a kormánytaggal, akinek azt kellett volna
mondania, hogy a törvényben nincs hiba és aztán mégis találnak
benne. Semmi nem történne vele, el van felejtve. De most, amikor
a tag bizonytalan nyilatkozatot tesz, egészen más a helyzet.
Most a jelentéktelen liberális engedmény is nagy bizonytalanságot
szül.
Azt
tessék megérteni, hogy az ellenzék és a nemzetközi Soros-tábor
azért éppen a médiatörvényt választotta támadása célpontjául,
mert számára ez a legfontosabb, és mert erre lehet a legtöbb
nyugati szövetségest, szponzort találni, valamint azért, mert
ennek az örve alatt lehet a legátfogóbb, legkisebb kockázatú
támadást indítani a kialakulófélben lévő magyar rendszer
ellen.
Igen,
a rendszer ellen. Akkor, amikor még nem rendszer, hanem csak kormány,
de útban afelé, hogy magyar nemzeti rendszer legyen. A nemzeti
együttműködés rendszere. Magyar, keresztény rendszer. Nem
ideiglenesség, nem kihelyezett rezidentúra, hanem egy még
kezdeti állapotban lévő, induló rendszer. Egy „erős
Magyarország, amely ma még valójában nem erős, de erős akar
lenni és talán lesz is – ha minden ízében olyan egyakaratú
és férfias lesz, mint a pusztaszeri vérszerződés magyarsága.
Ott, a
mai Csongrád
megyében, a Gesta szerint a hét magyar törzs vezérei, megvágván
alkarjukat, vérüket egy kupába csorgatták össze, aztán
valamennyien ittak belőle és Árpádot megválasztották
fejedelmüknek. Lehet persze, hogy közben Tass vezér, Huba vezér
úgy gondolta, hogy ő is ér annyit, mint Árpád, sőt jobb vezére
lenne a hét törzsnek, de miután ivott a kupából, ennek nem
volt helye többé, s talán a saját lelkében sem. Egyik vezér
sem tett olyan kijelentést, lépést, egyik sem gyűjtött még
halványan sem Árpád-ellenes tábort maga köré, mert tudták,
hogy a honfoglalás sikeréről van szó. Ebből az következik,
hogy sem a miniszterelnök-helyettesi hivatal és Igazságügy-minisztérium,
sem Csongrád megye, sem a külügy, sem a fejlesztési tárca nem
tehet olyan kijelentéseket, amelyek gyengítik a harci morált.
Mert ez változatlanul háború.
Minden
honfoglalás sikere fegyelem kérdése is. Széthúzó,
kikacsingató, egymás babérjaira vágyó kormányzat most nagyon
veszélyes. Mert lesz még ütközet, mégpedig nagy, és a Haider
nevével fémjelzett ausztriaihoz hasonló, amelynek kimenetele
csak akkor és csak úgy lehet számunkra, magyarok számára üdvös,
ha a vezérkarban nincs széthúzás. Az osztrák háborúban a
kereszténydemokraták szép csendben elárulták a szabályosan
megválasztott Haidert, és a pártjában is találtak liberális
átállókat. A botrányra ma már alig emlékszik valaki. Pedig jó
volna emlékezni rá és arra is, hogy Haider hogyan végezte. Megölték?
Tud valaki valami bizonyosat?
Ne
játsszanak hát a tűzzel az urak. Orbán nem Haider, hanem
sokkal jobb, tisztább fejű ember és ennélfogva jobb politikus,
de az ellenfele ugyanaz és ugyanannyira kegyetlen. S minden, ami
itt történik, Ausztriában is történik, mert Közép-Európában
történik, Trianoni Csonka-Magyarországon. El ne higgyék már a
kibeszélők, hogy törpe méretei ellenére most nem ez a pénzügyi
világközpont számára a legfontosabb helye a glóbusznak. Ahol
először mertek kivetni bankadót. Ahol bejelentettek egy jámbor
óhajt a média felügyeletére, pontosabban csak annyit megpendítve,
hogy mindent azért nem tűrünk el neki. A pénzügyi világközpont
nem felejt. Hetedíziglen is bosszút áll még egy nagyon
udvarias kitessékelésért is. Orbán Viktor ezeket lépte meg.
Orbán Viktor az életével játszik. Nem tudják?
Mi
kívülállóként, egykori ellenlábasként, néha üldözöttként,
de tapasztalatokkal alaposan megrakottként tudjuk. Ámde azt is,
tapasztalatból, meg azért, mert láttuk, hogy a kibeszélés, az
ellenjáték belülről nem vezet felmentésre, sőt még csak
felfüggesztett büntetésre sem, ha valamilyen formában visszajönnek
a most legyőzöttek, a nemzetköziséget kiszolgálók. Akkor már
nem lesz szükség a kicsit liberáliskodókra és a kóserkodókra.
Egy kérdés virít majd a személyi lapjukon: szereped volt az
Orbán-korszakban? Teketóriázás nélkül kirugdossák és még
meg is botozzák őket. Csak a között választhatnak majd, hogy
számolva kérik meztelen hátsó felükre a botütéseket, vagy
számolatlanul. Az Erdélybe 1919-ben bevonult román hadsereg élt
ezzel a kedvezménnyel a nyilvánosan megbotozott magyarokkal
szemben, de aki számolva kérte, az sem járt jól, mert a végrehajtó
gyakorta tévedett és a tévedéskor újrakezdte a számolást. Többen
belehaltak a botütésekbe. De azok ártatlanok voltak.
Vonatkozik
mindez természetesen a szélesebb kétharmados közegre, a
mindennapok embereire is. Most egyszerre mindenkit nem lehet kielégíteni.
Nincs pénz semmire és a Magyar Nemzeti Bank egyelőre mindent
akadályoz. A kormány romhalmazt vett át. Mi már a választás
előtt megírtuk, hogy a másik oldal az elkerülhetetlen bukását
látva a felperzselt föld taktikájával él. Ha a mi néhány százalékos
hozzájárulásunk nélkül nem jön létre a kétharmados győzelem,
elsőnek bennünket botoznak halálra, bármilyen kicsik voltunk
akkor. A mi szerény hozzájárulásunk a Jobbik-szélhámosság
leleplezése volt, annak a felmutatása, hogy az MSZP és az
SZDSZ–Jobbik felnövelésével akarja megakadályozni a Fidesz kétharmadát.
Ha a Fidesz csak hatvanöt százalékot ér el, ez csak néhány tízezer
szavazat, akkor nincs kétharmad. És akkor nincs bankadó, nincs
médiatörvény, és nincs új alkotmány.
Mi most
ugyanezzel a felelősséggel és – bocsássanak meg – történelmi
tapasztalatból eredő előrelátással mondjuk: most nincs helye
kibeszélésnek. Most háború van, egység kell és Árpád vezéri
sátrában, Árpád nem vitatott elnökletével kell tartani a
haditanácsot és felosztani az országot és a feladatokat.
Feladatból sok van, országból, hazából csak egy.
(2011.
január)
|