2014.12.12.

Liberálisok a láthatáron

Mi a liberalizmus? címmel új könyvet írt, és ennek megjelenése kapcsán ismét megszólalt a médiában Kis János az éppen most megszűnt SZDSZ alapító elnöke, kinek a magyar közéletre gyakorolt hatását Csurka István mindenki másnál érzékletesebben és alaposabban ismertette a Magyar Fórum 2. oldalán megjelenő vezércikkében – melyet a múlt heti számunkban közöltünk és bizony megdöbbentő, hogy húsz év távlatából is mennyire időszerű Csurka István minden sora.

Kis a Népszabadságnak adott terjedelmes interjúban több, másodlagos üzenetet is hordozó megnyilvánulással hívta fel magára a figyelmet. Az egyik hogy a liberálisok minden valószínűség szerint ismét elérkezettnek látják az időt arra, hogy megkezdjék visszaszivárgásukat a magyar közéletbe, illetve ennek folyományaként előbb-utóbb újból kormánytörekvéseik legyenek. Álláspontjáról még nem lehet tudni, hogy személyes vélemény-e csupán, vagy bizonyos háttér-információk birtokában – lévén, ő belát több olyan kulcslyukon, amelyen mi, átlagemberek nem– már a háttérerők által vizionált jövőt vetíti előre. Kis János, ha szól, idejében szól. (copyright by Csurka István)

Ami a saját tisztára mosásukat illeti, Kis János ismét a régi, jól bevált recepthez folyamodik. Ennek lényege, hogy a liberalizmust, mint totálisan lejáratott, és a magyarság által az elmúlt huszonöt év tapasztalásai miatt mélyen megvetett eszmerendszert kell először megtisztítani a foltjaitól. Mi mással lehetne ezt megtenni, mint azzal, ha a magyar nemzet történelmének néhány nagyszerű vívmányát liberálisnak állítja be.

Kis János: A magyar történelem nagy progresszív felbuzdulásai – azok, amelyek nem zsákutcába vezettek, hanem folytatásra érdemesek – mind a liberalizmus jegyében álltak. Liberálisok voltak a reformkor legnagyobbjai, liberális szellemben fogantak az 1848. áprilisi törvények, a kiegyezést követő modernizáció a szabadelvűség jegyében zajlott, és igen, liberális nyelvet beszélt a rendszerváltás is.

Nehéz megmondani, hogy ezek mögött a szavak mögött pusztán csak a magyarság múlttal kapcsolatos ismereteinek lenézése érhető tetten, vagy tudatos történelemhamisításnak vagyunk tanúi? Hiszen amiért a reformkor, valamint 1848 tavaszának nemzeti hősei küzdöttek, és amiket elértek, azok köszönőviszonyban sincsenek azzal, amit a liberalizmus nevében a mögöttünk hagyott harminc évben – éppen Kis János és társai – képviseltek. Amíg a mai liberálisokat a nemzet fogalmától is minimum kiveri a víz, addig a reformkorban és 1848-ban mindent a nemzetért tettek akkori nagyjaink, sőt követve a Nyugat-Európából indult folyamatot, maga a magyar nemzet fogalma is ekkor jelenik meg először. A 12 pont címe így hangzott: Mit kíván a magyar nemzet? Amíg a mai liberálisok soha, hallani sem akartak a határon túli magyarokról, vagy épp Trianon fájdalmáról, addig a márciusi ifjak már akkor fontosnak tartották felírni a 12 pont közé, hogy unió Erdéllyel, amikor Székelyföld még csak közigazgatási értelemben volt különálló az anyaországtól, Trianon bekövetkeztét pedig magyar ember még el nem képzelhette. Talán jobb, ha nem folytatjuk a párhuzamba állítást, mert aligha találnánk olyan viszonyítási pontot, amelyből a jelenkor liberálisai jönnének ki jól…

Kis Jánosnak e sajátos hazai liberalizmus politikai zászlóvivőjének fő törekvése az SZDSZ bűneinek relativizálása. Nyilvánvaló, hogy ő maga is tudja, a szabad madarasok milyen sok és milyen fajsúlyos bűnök egész sorát követték el a magyarság ellen – a rendszerváltás tudatos kisiklatásától kezdve, a nemzeti értékek és érdekek elárulásán, valamint a kultúra és az oktatás elnemzetietlenítésén át, a történelmi egyházak folyamatos gyalázásáig. Az SZDSZ alapszabálya ezzel a mondattal indított: „Az SZDSZ liberális párt, a szabadság és szolidaritás pártja.” A rendszerváltás liberális programja azt mondta, hogy Magyarország számára nincs más út, mint a magántulajdon elsőbbségén alapuló piacgazdaság. De azt is mondta, hogy a kapitalizmusra való áttérés sokakat fenyeget munkanélküliséggel, elszegényedéssel, és az ő sorsuk iránti közömbösség elfogadhatatlan. Egyszerre kell megteremteni a piacgazdaság intézményeit, és mindent megtenni azért, hogy senki ne szoruljon társadalom alatti helyzetbe.

A tények ismeretében bizony kijelenthető: meglepően komoly taktikai hiba, hogy Kis János éppen ezt a részét idézte az egykori SZDSZ alapszabályának. Aki ugyanis figyelmesen elolvassa a fenti idézetet, majd felidézi magában az SZDSZ több mint két évtizedes közéleti munkásságát, az láthatja, hogy talán nem akadt még egy párt a történelmünkben, amely ennyire fittyet hányt volna a saját alapszabályára is. Nincs is értelme egyesével felemlegetni a konkrét alkalmakat, ahol saját alapszabályukat is áthágták, hiszen a választók 2010 nyarán, ha jócskán megkésve is, de tudatták, hogy mit gondolnak az SZDSZ-ről.

Az interjúban a szokásos, szélsőségesen liberális klisék pufogtatásán kívül – a jelenlegi kormányt és magát Orbánt autokratázza, a kétharmados nemzeti többséget lerezsimezi.

Remélem, a politikában most színre lépett csoportokból ki fognak emelkedni strukturáltabb politikai mozgalmak, később pártok is. (…) A rezsim, amely ellen az utcai tüntetések zajlanak, a megtestesült százéves háború. Az alkotmányt és a közhatalom tényleges működését szimbolikusan és valóságosan is kisajátította a jobboldal számára. Az új ellenállóknak éppúgy nincs helyük benne, mint a régi baloldalnak. Ezt ők is érzik: a felzúdulás egyik kiváltó oka épp a Norvég Civil Alap elleni kormányzati roham, a független NGO-k bedarálására tett kísérlet volt. Igaz, a szószólóik arról is beszélnek, hogy ők nem a rendszer leváltására törekszenek, csak az adórendszer reformjára, a korrupció felszámolására, átláthatóbb kormányzásra. Ám itt aligha lehet megállni. A sok-sok különböző ügy, ami az embereket az utcára viszi, összefügg egymással. Külön-külön nem oldhatók meg. A megoldás a rendszer leváltása. (Kiemelés: K. A.)

Egy jó interjú alapvető követelménye, hogy lehetőleg ne hagyjon megválaszolatlanul egyetlen fontos kérdést sem. Ezt most nem sikerült elérni, Arra a kérdésre ugyanis, hogy tarthatatlanná válhat-e Orbán pozíciója diplomáciai okok miatt, Kis János azt feleli, hogy igen, majd sokat sejtetően hozzáteszi de Orbán nem ebbe fog belebukni. Az újságíró valamiért nem tette fel a tálcán kínálkozó kérdést, hogy akkor vajon mibe fog belebukni Orbán Viktor? Pedig alighanem sokan vagyunk, akiket már csak kíváncsiságból is, nagyon érdekelt volna Kis János álma. Ennek ellenére azért megint sokkal okosabbak lettünk. Kis János tüntetőknek szóló, világosan megfogalmazott üzenetei után ugyanis minden okunk meglesz arra, hogy a lehető legnagyobb bizalmatlansággal fogadjunk egy olyan, újonnan zászlót bontó pártot, amely azt hirdeti magáról, hogy a sokféle kormányellenes civil réteg összefogásából szerveződött, az Orbán-rezsimben csalódottak politikai szószólója kíván lenni, és célja az elmúlt három évtizeddel való szakítás.

Ha bármikor az elkövetkező időszakban bekövetkezik egy ilyen zászlóbontás, akkor emlékeznünk kell Kis János mostani szavaira, és rögtön tudnunk kell, hogy az SZDSZ 2.0 megszületésének vagyunk tanúi. Abban pedig nem lehet kétségünk, hogy célja annak sem lesz más, mint elődjének volt: ismét félresiklatni a 2010-ben feltámadt rendszerváltó törekvéseket és azok véghezvitelét.

Kovács Attila