vissza a főoldalra

 2014.12.19. 

A magyar nyelvű színjátszás igazi misszió a Felvidéken

Kassa megye szinte negligál bennünket, így mínusz 70 ezer eurónyi összeggel kezdjük a jövő évet

Egerben vendégeskedett a kassai Thália Színház. November 10-én Márai: A kassai polgárok című művét játszotta a társulat. Az előadást Kassán a teátrum 45. ünnepi évada alkalmából láthatta a közönség. Czajlik József, a kassai Thália Színház igazgatója: színházunkat Kassa megye önkormányzata dotálja, de úgy, hogy nem vagyunk költségvetési, csak támogatott intézmény. Ez azt jelenti, hogy a megyétől kapott pénz nem fedezi teljes költségvetésünket. Ennek ellenére teljes társulattal működünk, összesen 50 fővel, a művészeti részlegben pedig tizenheten dolgoznak.

 Együttműködik a kassai és az egri színház – olvashattuk a hírekben. Mit jelent ez az együttműködés? Koprodukciót?

 – Kollegiális segítségnyújtást jelent ez az együttműködés. Színházunk be szerette volna mutatni A kassai polgárokat, de nem volt rá megfelelő anyagi forrásunk, aminek oka a színház alulfinanszírozása. Az előadást az a Beke Sándor rendezte, aki a kassai színház alapító tagja, és korábban az egri teátrumot is igazgatta. Amikor Beke Sándornak fölvetettem az anyagi problémákat, azonnal fölajánlotta, hogy Blaskó Balázshoz, az egri Gárdonyi Géza Színház direktorához fordul segítségért. Blaskó úr nagyon gálánsan elfogadta a kérésünket, és fölajánlotta, hogy az egri műhelyben saját költségükön elkészítik a díszletet, illetve kivitelezik a jelmezeket is – nekünk csupán a ruhaanyagot kellett megvásárolnunk. S úgy állapodtunk meg, hogy ezért előadásunkat bemutatjuk az egri közönségnek is.

 Márai emblematikus darabját láthatta az egri közönség. Felvidéken a magyarok és a szlovákok mennyire ismerik Márai műveit, filozófiáját?

 – A felvidéki magyarság jelentős része jól ismeri Márai alkotásait. 1990 után főleg az idősebb generáció tagjai mertek már Márairól nyíltan beszélni. A fiatalságnak, főleg a keleti országrészben nagyon fontos alakja az a Márai Sándor, akinek művészete Kassához kötődik. Minden, amit a Kassai őrjáratban, az Egy polgár vallomásaiban vagy a többi Kassáról szóló írásában írt, számunka lényeges, és ezek az élő díszletek itt vannak körülöttünk. A szlovákok az 1990 utáni években nem igazán vettek tudomást Márairól; a fordulatot az hozta, amikor 2013-ban Kassa Európa Kulturális Fővárosa lett. S ekkor már a szlovákok is elkezdték emlegetni Márai nevét, és belegondoltak abba, hogy mit is jelentett a város számára a magyar író, költő, újságíró életműve. S az utóbbi egy-két évben kezdték el szlovák nyelvre átültetni Márai műveit. De még nincsenek a köztudatban gondolatai, alapvetései. Ennek talán egyik oka, hogy a túlzottan nemzeti szemléletű szlovákok irredentizmussal vádolják Márait. Egyébként a kassaiak lokálpatriótábbak, mint például a pozsonyiak, és elfogadják Márait, ezért alapszinten büszkék rá, de úgy, hogy alig tudnak róla valamit.

 Említette, hogy 2013-ban Kassa volt Európa Kulturális Fővárosa. Ezt miként használta ki a Thália Színház?

 – Onnan indultunk ki, hogy az előző, úgynevezett határon túli kulturális fővárosokban, például Nagyszebenben, a magyar kultúra külön szegmense volt a rendezvénysorozatnak, s magyar heteket is tartottak. Tudván, hogy a magyar kulturális élet felmutatása nélkül Kassán létező társadalomról beszélni nem lehet, abban bíztunk, hogy mindez tükröződik majd az egyéb támogatások terén is. Sajnos nem ez történt, mert a stratégiai programok közé egyetlen magyar vonatkozású vagy magyar szervezet által benyújtott pályázat sem került be. Így két lehetőség állt előttünk: vagy panaszkodunk minden fórumon, vagy megteremtjük saját kulturális fővárosunkat. Az utóbbi mellett döntöttünk; összefogtak a kassai magyar szervezetek, és Czimbalmosné Molnár Éva magyar főkonzul – akit a napokban neveztek ki pozsonyi nagykövetnek – és a Magyar Művészeti Akadémia is mellénk állt. Így a Thália Színház a Kassa környéki magyarság kulturális centrumává válthatott, s a 10 hónapos működést tekintve havonta átlagosan 4,5 egyéb kulturális programot szerveztünk teátrumunkban. Nem szeretek panaszkodni; lényeges volt számunkra, hogy az Európa Kulturális Fővárosa program keretén belül infrastrukturális fejlesztésekre került sor, így több mint 500 ezer eurós befektetéssel rekonstruálták a színháznak a nézők által látogatott tereit. Sajnos a színpadot, és a színpadtechnikát már nem, de kaptunk új konferenciatermet, mini színházi múzeumot, és légkondicionáló berendezést. S közben azt érzékeltük, hogy Kassán a kultúrára újra értékként tekintenek, s nem csak szellemi értelemben, hanem maguk a vállalkozók is kaptak egyfajta know-how-t arra, hogy mi módon lehet számszerűsíteni a kultúrafogyasztás által termelődött bevételeket. Ez azért lényeges, mert még a kereskedőknek is nagyobb igénye lett a kultúra támogatására.

 Mennyire lényeges most a magyar nyelvű színjátszás Felvidéken?

 – Jelenleg nagyon nagy az igény, mind a kassai, mind a komáromi magyar nyelvű színjátszásra. Nézőszámaink azt mutatják, hogy nagy szeretettel fordul felénk a közönség. A kassai társulatnak jelentős a helyi értéke, de mi elsősorban utazó színház vagyunk, egy évadban előadásaink 60-70%-át úgynevezett tájolás keretében játsszuk Pozsonytól Nagykaposig, Budapesten keresztül Pécsig. Tehát nagyon sokat utazunk, és folyamatosan igény van ránk, hiszen megveszik az előadásainkat, és vissza is hívnak bennünket. Azt is meg kell vizsgálni, miként tudunk művészi és szakmai szinten újra betagozódni a színházi világba. Mert sem a magyar, sem a szlovákiai színházi szakmába nem vagyunk igazán benne.

 Tudtommal a 2014–2015-ös évadot magyar évadként hirdették meg.

 – Mindig tematizáljuk az évadokat. Idén három saját produkciót készítünk – anyagi helyzetünk miatt –, egyet pedig megvásárolunk. A saját produkcióink közül egyik klasszikus, a másik kortárs színmű – mindkettő magyar. A harmadik pedig kamaraoperett, a negyedik, amit nem mi állítunk ki, pedig musical. Ennek oka, a nézők igényét ki kell elégítenünk.

 Ez azt jelenti, hogy a kassai egy igazi népszínház?

 – Így is kell definiálni a színházunkat. Kassán annyira megfogyatkozott a magyar közösség létszáma, hogy a legutóbbi, 2010-es népszámlás idején 7000-en vallották magukat magyarnak. Ha ennek csak a fele igaz, akkor is csak 14 ezer magyarról beszélünk egy 250 ezer lélekszámú számú városban. Azt is tudni kell, hogy Kassától az első magyar település 30 kilométerre fekszik. Így nekünk Kassán, magyar szigetként, szinte szórványként, ebből a legfeljebb 10 ezer emberből kell egyre többet megszólítanunk, ami nem egyszerű feladat. Ezért nekünk a városban lelkes, de ugyanakkor számbelileg a legkisebb közönségünk van. Így azt az igényesebb repertoárt, mely társadalmi kérdésekkel vagy mélyebb emberi kapcsolatokkal foglalkozik klasszikus vagy modern értelemben, csak néhány nagyvárosban tudjuk igazán előadni: városunkon kívül például Pozsonyban, Dunaszerdahelyen, Komáromban, Rimaszombatban, Léván. A kisebb településekre már más műfajú előadást kell vinnünk. Ez azért is jelent számunka kihívást, mert arra törekszünk, hogy minden előadásunkat magas színvonalon adjuk elő úgy, hogy azokra kereslet is legyen.

 Ennek a népszínháznak önálló társulata van, vagy pedig darabokra szerződtetik a művészeket?

 – Színházunkat Kassa megye önkormányzata dotálja, de úgy, hogy nem vagyunk költségvetési, hanem csak támogatott intézmény. Ez azt jelenti, hogy a megyétől kapott pénz nem fedezi teljes költségvetésünket. Ennek ellenére teljes társulattal működünk, összesen 50 fővel, a művészeti részlegben pedig tizenheten dolgoznak.

 S erre a tizenhét művészre támaszkodva tervezik meg az évadokat, vagy vendégművészeket is hívnak?

 – Nagyon ritkán hívunk vendégművészeket, de nem azért, mert nem akarunk, hanem, mert nincs meg rá az anyagi fedezetünk. Hiszen 440 ezer euró az éves költségvetésünk, míg 470 ezer eurót tesz ki a bérköltség, 40 ezer pedig a rezsiköltség. Tehát mínusz 70 ezer eurónyi összeggel kezdjük az éveket… Így nekünk minden egyes befektetést nagyon át kell gondolnunk, és az előadásokat a legminimálisabb költségvetéssel kell létrehoznunk úgy, hogy azok minőségiek is legyenek. Még a komáromi színházat is jobban finanszírozzák nálunk. Nehogy félreértsenek, nem vagyunk rájuk irigyek. A finanszírozási különbség oka: nincs olyan egységes rendelet, amely kimondaná, miként kell dotálni a megyei fenntartású intézményeket. Rá vagyunk tehát kényszerülve külső források bevonására; tavaly az említett 440 ezer euróhoz majdnem 250 ezret tudtunk szerezni. Ezek olyan célzott források, melyekből nem lehet energiadíjakat kifizetni, fejlesztéseket végrehajtani, hanem olyan egyéb költségeket lehet fedezni, melyek egy adott projekthez kapcsolódnak.

 Ilyen anyagi nehézségekkel küszködve nehéz színészeket szerződtetni?

 – Egyértelmű, hogy senki sem lesz milliomos abból, hogy a kassai Thália Színház művészeként dolgozik. Művészeink tudják, hogy mennyire egyedi, szinte kulturális bástyaként működő intézményben dolgoznak, s ez örömmel tölti el őket, hiszen missziós feladatot látnak el. Missziós feladatot, de úgy, hogy közben színesítik Kassa kulturális palettáját. Szlovák ajkúak is járnak hozzánk, hiszen előadásainkat feliratozzuk, és a szinkrontolmácsolást is megoldottuk. Ezáltal is jobban bekerülünk a város kulturális vérkeringésébe. Tehát sikerekről is beszélhetünk, és azt gondolom, hogy színészeinket igazán a taps, a közönség szeretete teszi igazán boldoggá.

Medveczky Attila