vissza a főoldalra

 2014.12.19. 

Mindig, amikor veszít a liberálbal

Lauder, az akkori amerikai nagykövet kijelentette, hogy nincs szükség bizonyítékok felmutatására, a gyanú is elegendő ahhoz, hogy valakit kitiltólistára helyezzenek

Kurt Waldheim 1968 és 1970 között osztrák külügyminiszteri pozíciót töltött be, nem sokkal később képviselőként ült az ENSZ-ben, végül 1971. december 22-én az ENSZ főtitkárává választották. Waldheim osztrák és nemzetközi politikai megítélése igen pozitív volt.

„Egy osztrák, akiben a világ bízik” állt választási plakátján, és a néppárti Waldheim meg is nyerte Ausztriában a választást. Ekkor Sinowatz, a korábbi köztársasági elnök ötletének beállítva indítottak támadást az újonnan megválasztott köztársasági elnök ellen. Az osztrák baloldal jól körülhatárolható körei megvádolták Waldheimet, hogy náci főbűnös, és mint ilyen, erkölcsileg alkalmatlan Ausztria köztársasági elnöki székének betöltésére.

Az a tény nem zavarta ezeket a köröket, hogy sem a német nemzetiszocialista párt (NSDAP), sem más náci szervezetek névsorában nem találták Waldheim nevét.

Ausztriában nem kötöttek bele az érvényben lévő választási törvénybe, nem kifogásolták a fékek és ellensúlyok hiányát, nem bíbelődtek korrupciós vádak koholásával, miután a választópolgárok megelégelték, hogy 1945 óta a baloldal adta a köztársasági elnököt, előkapták a nácizmus vádjának furkósbotját, s még alig fél éve töltötte be hivatalát a megválasztott köztársasági elnök, amikor lesújtottak rá Washingtonból. Az amerikai igazságügyi minisztérium azon személyek közé sorolta, akik nem utazhatnak be magánszemélyként az Egyesült Államokba.

Bécsben akkoriban mindenki tudta, hogy a New Yorkban székelő Zsidó Világkongresszus egyes befolyásos tagjai nyomást gyakoroltak a Reagan-kormányra, hogy Meese igazságügyi miniszter helyezze a kitiltottak listájára az Osztrák Köztársaság elnökét.

Annak ellenére, hogy Kurt Waldheim osztrák konzervatív politikus kilenc éven át volt az ENSZ főtitkára (1972–1981), és amerikai egyetemen tanított diplomáciát.

Az osztrák államfő ellen folytatott hajszában tetten érhetők voltak mindazok a szervezetek, politikusok, diplomaták, akik valamilyen formában kapcsolatban álltak a Zsidó Világkongresszussal. Az osztrák szocialisták kettős játékot folytattak: a háttérben Waldheim megbuktatására törekedtek, ugyanakkor, Vranitzky kancelláron keresztül teljes szolidaritásukról biztosították az alpesi köztársaság elnökét.

Egy amerikai küldöttség a washingtoni igazságügyi minisztérium megbízásából azzal a feladattal érkezett Ausztriába, hogy dokumentumokkal igazolja az amerikaiak Waldheim ellen hozott intézkedésének jogosságát. A nagy várakozással kísért találkozó már az első percben botrányba fulladt. Az amerikai küldöttség ugyanis az ígéreteivel ellentétben semmilyen dokumentumot nem tudott felmutatni. Lauder, az akkori amerikai nagykövet kijelentette, hogy nincs szükség bizonyítékok felmutatására, a gyanú is elegendő ahhoz, hogy valakit kitiltólistára helyezzenek. Az amerikai küldöttség magatartása annyira felháborította az osztrák kormányköröket, hogy a megbeszélés után diplomáciai jegyzék küldését latolgatták Washingtonba, hiszen semmi olyan adatot nem találtak, amely bármilyen formában is terhelő lehetne Waldheim személyére

Amikor II. János Pál pápa kihallgatáson fogadta az osztrák államfőt, a Szent Péter téren, mintegy 100 főnyi zsidó aktivista ordítozta: „Szégyen, szégyen!” New Yorkban is tiltakoztak, az Amerikai Zsidó Kongresszus egész oldalas hirdetéssel tiltakozott a New York Times hasábjain. A Waldheim elszigetelését célzó kísérletek az európai országokban eredményesnek mutatkoztak, de az öreg kontinensen kívül nem. Így a Bécsbe érkező Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkár látogatást tett a Burgban Waldheim köztársasági elnöknél, ahol volt elődjének munkásságát hangsúlyozva, dicsérő szavakkal méltatta. Ezt követte Husszein, Jordán uralkodó meghívása.

Végül az Egyesült Államok képviselőházának egykori nagy tekintélyű elnöke, Jim Wright, interjújában Kurt Waldheimet becsületes, nemes embernek nevezte, akivel 1987-ben óriási igazságtalanság történt, amelynek következményei hosszú ideig erkölcsi tehertételként nehezednek az Egyesült Államokra. Jim Wright emlékeztetett a brit nemzetvédelmi minisztérium által kiadott vizsgálati jelentésre, amely megállapította, hogy „Waldheim a neki tulajdonított háborús bűntetteket nem rendelte el, de nem is tudta megakadályozni”. Érdemes azokat az eseményeket vizsgálat tárgyává tenni, melynek alapján Waldheimet mint tömeggyilkost, maffiavezért vagy náci rémtetteket elkövető bűnöst megbélyegezték és kitiltották az Egyesült Államokból.

A rágalom hamisságáról 15 éven át, azaz másfél évtizedig hallgatott Washington, csak 2001-ben látott napvilágot a köztársasági elnököt tisztázó jelentés, amely aktusra sokak meggyőződése szerint csupán azért kerülhetett sor, mert Izraelnek osztrák diplomaták segítségére volt szüksége bizonyos EU-s ügyeinek intézéséhez. Tehát úgy a 2001-es kifehérítési szándék, mint a másfél évtizeddel korábbi befeketítési botrány mögötti amerikai döntés ötletgazdái JWC-ben keresendők.

Már majdnem elfelejtkeztem erről a világméretű aljasságról, amelyet Amerika követett el Kurt Waldheim ellen, 18 évvel ezelőtt, mikor az alpesi köztársaság elnökévé választották a konzervatív politikust. A szocialisták és a mögöttük felsorakozó nemzetközi erők Ausztriában sem tudtak belenyugodni a demokratikus választás eredményébe. Waldheimet végül a CIA dokumentumai tisztázták a vádak alól, kiderült, hogy az osztrák politikussal szemben évekkel korábban megfogalmazott hamis vádak alaptalannak bizonyultak, ennek ellenére a Waldheim ellen szervezkedő internacionalista erők továbbra is aktívak maradtak.

czyla