|
2014.02.14.
In memoriam
Csurka István
Felvilágosítás
Gyurcsány naponta 220 ezerrel gyarapodik
Ismét a kiszivárogtatás
módszerét választotta Gyurcsány a nagy semmi közlésére. Óriási
tehetetlenséget és belső bizonytalanságot ismert be ezzel, de
van vele hátsó célja is: az időhúzás. Minél tovább kormányon
maradni, minél tovább illegni, billegni a színen, minél többet
ellopni abból a kicsiből, ami még van, minél több elvtársat
benyomni olyan állásokba, ahonnan nehéz kivetni őket és végül,
bevallatlanul, végsőkig tagadva, annyira tönkretenni az országot,
megroggyasztani a magyarságot, hogy koldusként boruljon a megszállók
lába elé. Egy önálló emberekből álló, öntörvényű, családi
közösségekben élő, figyelő és gondolkodó rétegekből, egyénekből
álló nemzetet nem lehet suttyomban, altatásos módszerrel
gyarmatosítani és megszállni. Ezért a még nem teljesen ilyen
nemzetet ilyenné kell tenni.
A bejelentett változásokról
nem érdemes sokat beszélni, ezek összességükben ravasz kis
megszorítások. Az áfaemelés, a jövedéki adó felcsavarása,
a gyermektámogatások összevonása a jövedelemmel világos szándék:
ide a pénzt. Már kimutatták, hogy a családtámogatások és a
személyi jövedelemadó sáveltolásai és adóemelései az alsó
középosztályt sújtják elsősorban, amelynek a családjaiban
éppen az összevonások által keletkezik nagyobb adóköteles jövedelem
és kell többet fizetni. Ezek a legfontosabb gyermeknevelő rétegek.
Ezek készülődnek, sajnos egyre gyérebben gyermeknevelésre.
Itt élnek a fiatalabb szülőképes korú nők, körükből kerülhetne
ki holnap a nemzeti vezetőréteg. Most nyúzópadra kerülnek. A
születésszám körükben csökkenni fog. A kivándorlás és a
szétesés is. A megszállásnak ők vannak útjában leginkább.
Mert ők a puszta létezésükkel, a mindennapi munkájukkal, szerény
helytállásukkal, a családi élethez való ragaszkodásukkal állnak
ellen a megszállásnak és a gyarmatosításnak. Hagyományokhoz,
értékekhez és a családhoz való ragaszkodás a legerősebb
ellenállás akkor, amikor egy néptől el akarják rabolni a kultúráját
és ki akarják szorítani a saját életteréből. Minden előzőnek
és ennek az úgynevezett reformnak is ez a be nem vallott célja.
Egy pillanatig sem
szabad elhinni, hogy itt valaminek az a célja, amit mondanak. A
reform itt zsugorítás és a zsugorítás előkészítés a megszállásra.
Megfosztás az ellenállás eszközeitől. A folytonos pofázásnak
a gazdaság rendbetételéről nem a gazdaság rendbetétele a célja,
hanem az átjátszás. Minden tétel legyen olcsóbb az új földesúr
számára. Óriásit téved, aki elhiszi gazdasági szólamaikat.
Gyurcsány naponta kétszázhúszezer forinttal gyarapodik. A kormány
meg akarja állítani a vérkeringést, az IMF és azon keresztül
a nemzetközi zsidóság parancsa ez. Ez a reform. Az útban a vékony
emberi termőréteg van, az említett alsó középosztály. Ez még
úgy-ahogy rügyezik. Ezekre a rügyekre irányítják a kormány
metszőollós mancsát. Mindent, ami még él, kiirtani. Ennek a célnak
elfödésére kell a reform-duma, az időhúzás, a népbutítás
és a történelmi öntudattól való megfosztás. Kell természetesen
a magas adó is, kell minden fillérünk, kell a kamatszedés, de
mindenekelőtt a zűrzavar kell. A tompa agy kell elsősorban. A
világot nem értő, az összefüggéseket még csak nem is sejtő
ember kell, a közönybe fulladt lélek kell, amely már kísérletet
sem tesz a megértésre és a szolidaritásra, az ellenállásra,
s a megmaradásra való felhívásokat háborgatásként utasítja
vissza.
A felvilágosítás
kötelezettségét emelem ki. Szembe kell néznünk azzal a ténynyel,
hogy társadalmunk nagy része majdnem teljesen értetlenül áll
a megszállás tényével szemben. A mélyben élő rétegek,
amelyek persze szavaznak és választanak, ha akarnak, ha arról
is le nem beszélik őket, s amelyek a kocsmai zsidózástól, cigányozástól
ugyanúgy nem fordulnak el, mint a trágárság egyéb válfajaitól
semmit sem értenek a megmaradás problémájából, a megszállásból,
a kultúravesztésből és a nemzeti érzés, az összetartozás
nem létező kérdés számukra. Szembe kell néznünk azzal a ténnyel,
hogy az évtizedes népbutítás, az egyre modernebb, kimunkáltabb
és az egyre körmönfontabb eszközökkel folyó öntudatirtás
éppen most ért be, amikor a megszállás mindennapi lakásfoglalási,
vezetőhely-elfoglalási és népszámlálási kérdéssé vált.
(Népszámlálásivá egyelőre a letagadás értelmében.)
A televízió immár
másodjára tesz felbecsülhetetlen szolgálatot a magyarellenes
rendszereknek. Először a hatvanas évek legelején mentette meg
Kádárékat, amikor elterjedt és az otthon falai közé vitte a
kisméretű mozit és – úgymond – a nagyvilágot. Nemzedékeket
ültetett sámlira, pamlagra lakásbeli mozgóképet és az
egyidejű történést nézni, és közben az ötvenhatos tömeggyilkosok
megcsinálhatták a konszolidációjukat és az előző korszakhoz
képest egy szinttel alantabb megteremthették a maguk beszűkült,
beszűkített világképét. Mert az azt megelőző korszakban a rádió
adott ugyan a gondolkodás számára kész fogalmakat, de ez csekélység
volt a képernyőn megjelenő valósághoz, a közelről látott
nagyvilághoz és a közvetített szürethez képest. Így aztán
a Slágerfesztiválokkal együtt ette meg a nagyközönség a Párt
és a Szocializmus igazságait és vesztette el fokozatosan a megkülönböztetni
tudás és a kételkedés fegyvereit, amelyek a megmaradáshoz
feltétlenül szükségesek. A tévézés második hozzájárulása
a nemzeti öntudat elsorvasztásához a rendszerváltozás után a
kereskedelmi tévék bevezetésével következett be, amikor a képernyőn
és mellette más technikai eszközökön keresztül megérkezett
otthonunkba Amerika. Azt a most megbukófélben lévő világrendet,
amelynek keretében gyarmatosításunk és megszállásunk folyik,
pusztán politikai propagandával, erőszakkal, az iskolák szándékos
elrontásával nem lehetett volna elfogadtatni. Az anyagiasság,
az egyén korlátlan szabadságának, szabadosságának
mindennapos dicsőítése, reklámozása is kellett hozzá. A
magyarságtudatot a képernyőn irtották ki. A gyarmatosítás tényeit
a képernyőn takarják el.
Közhely, hogy a társadalmat
a képernyőn tematizálják. Mivel azonban a nemzetköziség
hatalma kormányok felett és kormányokon át végső készenlétében
a képernyőn jelenik meg, s áttételesen ez még a nemzeti vagy
inkább fél-nemzeti képernyőkre is áll, a tematizálás
annyira egyoldalú, amiről Göbbels álmodni sem mert. Elérkeztünk
a modern tébolynak abba a szakaszába, amikor a konformizmus már
úgy kötelező, hogy maga az egyén, a már az anyaméhben
konformistává lett ember kéri számon az átlagosba, az
elfogadottba való belesimulást a másiktól, aki kilóg a sorból.
Az emberek nem néznek jó szemmel arra, aki nem szabványos.
Minél tovább
tart ez az állapot, annál a több ember válik konformizmusba zárt
kirakatbábúvá, a közösség számára elveszett emberré.
Gyarmatosítóink ezért húzzák az időt, ezért tartják fenn Rózsadomb
Géniuszát, mert ezalatt is még százezreket verbuválhatnak a
tehetetlenség tömegébe. Megállítani az időt – itt most erről
szól minden. Minket mint pártot, mint baloldalt és mint liberálist
– mondja magában az SZDSZ és az MSZP – már soha nem fognak
szeretni, ezért most minden pártból tessék kiábrándulni. Mi
már beismertük, hogy loptunk, csaltunk, hazudtunk, most tessék
elfogadni, hogy a többi is lop, sőt mint marxista tételt azt
is, hogy a párt eleve lop. Eleve csal, eleve hazudik és mindenért
felelős, még ha semmiért sem, akkor is. Ez azonban már több
mint marxizmus, ez igazi talmudizmus.
Valahogyan el kéne
halasztani, vagy talán egyszer s mindenkorra ki kéne küszöbölni
a választást, a megsemmisítő szembenézést a tényekkel. Ne
menjen el választani senki? Kemény dió. Inkább egy kis rendkívüli
állapot, egy kis cigány botrány. Támadjanak, követelőzzenek
a cigányok, öljenek is, mint Veszprémben, ha megvan hozzá a
titkosszolgálati segítség, aztán majd jöjjenek pogromok.
Egy-két zsidót is pofon lehet üttetni és kész a nemzetközi
botrány: megáll az idő, mint 1956. november 4-én.
Nem kérdés, hogy
ebben az esetben milyen csapatok szállják meg Magyarországot.
Az időhúzás, a néplélek puhára főzése pedig azért kell,
hogy a megszállók által kinevezett kormányt zokszó nélkül
fogadja el.
Szó sincs
reformokról, szó sincs kivezető út kereséséről, nem érdekli
őket a magyar mezőgazdaság, a magyar áru, a rend, a rendőrség,
csak az idő érdekli őket, a gépiessé tett önpusztítás, a züllés
hátralévő ideje, a nagy pillanat, amikor a világ bánatos, új
helyre vágyó, üldözöttjeit ide, a Nagykunság lankáira és
sokvizű tájaira lehet telepíteni. És természetesen
Budapestre, amely már idestova másfélszáz éve saját városuknak
számít. A tragikus, hogy a Magyar Fórum az egyetlen amely erről
a kérdésről beszélni merészel és amely még ebben a körülfalazott,
elhallgatott, kirekesztett állapotában is egyedül érzi az idő
szorítását. Minden elvesztegetett perc, ami a sivár belenyugvást
és a követelőző konformizmust hagyja terjedni, halálos
veszedelem.
Már évek óta a
kamatfizetésre vesszük fel a kölcsönöket s ez kamatos kamat,
uzsora. Földosztás kell, fiatal magyar családoknak a külföldi
tőke számára félretett nagybirtok kiosztásával kell családi,
gyermeknevelő feltételű létalapot teremteni, s egy egészen másfajta,
tévé nélküli, népbutítás nélküli életformát kivívni,
amelyben az ember belső kiteljesedése jelenti az élet teljességét.
Pornográfia
helyett szerelem kell, internacionalizmus helyett magyarság. És
hatalom, magyar kézben.
(Elhangzott 2009.
február 12-én)
|
