vissza a főoldalra

 2014.02.14. 

Nem érzem magam áldozatnak

Gerendás György olimpiai bajnok vízilabdázó, vízilabdaedző

A Rijeka csapatától elszenvedett súlyos, 20-7-es vereséget követően felállították a kispadról Gerendás Györgyöt az Eger férfi vízilabda-csapatának vezetőedzőjét. A döntés azért érdekes, mert a Bajnokok Ligájában való kétségkívül gyengébb szereplés ellenére az Eger eddig kimagaslóan teljesített a hazai bajnokságban, ahol Gerendás György irányításával 17 meccsből 16-ot megnyert. Ráadásul már korábban eldőlt: a sikeredző az idény végén az elért eredménytől függetlenül mindenképpen távozik Egerből.

Az edzőváltás hátterére és a kiváló szakember jövőbeni terveire egyaránt kíváncsiak voltunk, amikor megkerestük és beszélgetésre kértük Gerendás Györgyöt.

 A történtek megértéshez mindenképpen vissza kell mennünk az időben, mert érdekes dolgok zajlottak le egy évvel ezelőtt Egerben. Miközben Önnel 2014 nyaráig szerződést hosszabbítottak, igazolt a klub egy másik szakembert is, Dabrowski Norbert személyében. Ezt hogyan élte meg akkor?

 Általában az a szokás, hogy ha egy klub költségvetése lehetővé teszi segédedző alkalmazását, akkor a mindenkori vezetőedző választhatja ki azt, hogy kivel szeretne dolgozni. Itt most más volt a helyzet, mert a vezetőség három lehetséges nevet mondott nekem, akiből végül ők maguk választották ki a segítőmet. Szeretném rögtön hozzátenni, hogy egyikük személye ellen sem volt kifogásom, ugyanakkor az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy ha én dönthettem volna ez ügyben, akkor vagy korábbi segítőmmel, Tóth Kálmánnal dolgoztam volna végig az utolsó évemet, vagy pedig egyedül. Ám a vezetés kérése az volt, hogy fogadjam el segítőmnek Dabrowski Norbertet – aki egyébként a válogatottnál Benedek Tibor munkáját is segíti –, mert az én távozásom után vele képzelik el a folytatást. Amolyan előttem az utódom helyzet állt tehát elő.

 Voltak átalakulások a játékoskeretben is, távozott például az olimpiai bajnok kapuvédő, Szécsi Zoltán. Ezeket a változásokat ön vagy a leendő utódja vezényelte le?

 Ebben is történt változás az Egerben korábban megszokott gyakorlathoz képest. Halmos Péter vezetése alatt ez úgy nézett ki, hogy közölték velem, mennyi pénz áll rendelkezésre a csapat keretének kialakítására, és a lehetőségeket is figyelembe véve, én dönthettem el, hogy kikre tartok igényt. Halmos ebbe soha nem is szólt bele. Most annyiban változott a helyzet, hogy az új ügyvezető, Bárány Attila – talán azért is, mert maga is medence világából jött és így feljogosítva érezte magát erre – konkrétan is beleszólt az átigazolásokba. Ez szerintem nem túl szerencsés dolog. Még akkor sem, ha tapasztalataim szerint nem egyedül döntött az igazolások kérdésében, hanem Dabrowski Norbert véleményét is figyelembe vette,. Annyit azonban meg kell jegyeznem, hogy ettől azért én még a saját csapatomnak éreztem az Egert, hiszen a bő keretet alkotó játékosok döntő többségét magam is szívesen láttam a mi színeinkben.

 Nem is tette szóvá mindezt? Elvégre még ön volt a vezetőedző!

 Igen, a vezetőedző valóban én voltam, ám az embernek azért illik az orránál egy picikét továbbra is látnia. Abból indultam ki, hogy nem volt eget rengető különbség az elképzeléseinkben, és – amint arra az előbb is utaltam – a kialakult keretet abszolút alkalmasnak éreztem a célok elérésére. Emellett nyilván illett figyelembe vennem azt is, hogy nekem ez már az utolsó évem, és teljességgel érthető, ha a vezetés nem csupán egy évre, hanem annál hosszabb időszakra tekint előre. Más lett volna a helyzet, ha mondjuk három éves szerződésem lett volna, mert akkor egész bizonyosan megpróbálom elérni, hogy a saját szakmai koncepción érvényesülhessen. Így viszont nem csaptam az asztalra, próbáltam maximálisan korrekt maradni.

 Nem érzi úgy, hogy bizonyos értelemben a saját korrektsége áldozata lett?

 Ebben a megközelítésben semmiképpen sem, ugyanis nem érzem magam áldozatnak.  Kétségtelen, hogy most én vagyok az, akit elküldtek, de ettől még nem vagyok áldozat. Az ugyanakkor tény, hogy amolyan sajátosan magyaros helyzet állt most elő, egy kicsit ahhoz hasonló, ami mondjuk a fociban akár mindennaposnak is nevezhető, ám a medencék világára eddig egyáltalán nem volt jellemző. De most már ezen kár volna bánkódni, és főleg kár volna az áldozati bárány szerepébe helyezkedni. Nem is áll szándékomban ilyet tenni.

 Ha már ön a labdarúgással példálózott az imént, akkor én is hadd utaljak a focira. Ott bizony nem ritka az sem, hogy egy edzőt megfúrjanak a játékosai. Ön gyanakszik ilyesmire?

 Nem. Azok alapján, amilyen kapcsolatban voltam a játékosaimmal, illetve amilyen reakciókat kaptam a kirúgásom után, kizártnak tartom, hogy a játékosaim szándékosan kaptak volna ki azért, hogy tőlem megszabaduljanak. A leváltásom óta eltelt időben a csapat nagy többsége megkeresett, és nem csupán annyit írtak, vagy mondtak, hogy „sajnálom”, hanem olyan, emberileg és szakmailag is sokat jelentő gesztusokat kaptam egykori játékosaimtól, ami segít elviselni a mostani helyzetet.

 Nagyon fáj, ami történt?

 Igen, nagyon. Nem túl kellemes érzés hatvanévesen átélni, hogy kirúgják az embert. Sem játékos koromban, sem edzőként nem éltem át soha hasonlót, utoljára még az általános iskolából rúgtak ki...

 Ezek szerint a vereség ellenére sem számított arra, hogy most majd újra átéli?

 Őszintén szólva, tényleg nem. Vitán felül áll, hogy nagyon kikaptunk, ráadásul csapnivalóan játszottunk Rijekában. Az is nyilvánvaló, hogy ilyenkor nem a játékoskeretet szokás lecserélni, hanem az edzőt. Ez tiszta sor. Ugyanakkor jómagam másmilyennek képzeltem a klub és a közöttem lévő viszonyt, és – finoman fogalmazva – nem így terveztem el tíz éves egri munkám befejezését. Úgy érzem, joggal lehetek büszke arra az évtizedre, amit Egerben töltöttem. A városba érkezve egy olyan csapatnál vállaltam szakmai vezetői munkát, amely korábban a legjobb akarat ellenére is erősen középszerű volt csupán. Ráadásul tevékenységem nem szorítkozott csupán a szakmai háttér megteremtésére, hanem kapcsolataim latba vetésével komoly szponzorok figyelmét is a csapatra sikerült irányítani. Ennek révén az elmúlt évtizedben több száz millió forintnyi szponzori pénz érkezett a csapathoz, segítve a célokhoz elengedhetetlenül szükséges anyagi háttér megteremtését. Ehhez hozzájött még a bajnokságban és a Magyar Kupában szerzett sok-sok érem – köztük az aranyak is –, így mindent egybevetve nincs szégyenkezni valóm, ha visszatekintek egri munkásságomra. Ezért érzek csalódottságot a kirúgásom miatt, mert úgy hittem, hogy ennél a csapatnál ilyen velem nem történhet meg. Ám éppen a fentiek miatt mondtam korábban azt is, hogy nem vagyok áldozat, hiszen bármikor emelt fővel térhetek vissza a városba.

 Mihez kezd most? Amikor tavaly nyáron nagyinterjút adott lapunknak, kiemelte, hogy építkezni szeret elsősorban és nem babérokat learatni. Szívesen vállalna egy újabb, több éves csapatépítést valahol?

 Az elmúlt egy évben, amióta nyilvánosságra került, hogy idén nyártól – szerződésem lejártával – távozom Egerből, többen is megkerestek. Akadt, aki konkrétan érdeklődött a terveim felől, és akadt olyan is, aki csak puhatolózott, hogy szeretném-e folytatni? Ezeket a megkereséseket azonban minden esetben elhárítottam, jelezve, hogy nyáron, a bajnokság befejezése után térjünk vissza a dologra. Úgy éreztem, így korrekt, hiszen furcsa lett volna, ha még az Eger edzőjeként már más klubbal tárgyalok, vagy egyezek meg. Most a helyzet nyilvánvalóan megváltozott, hiszen immár nincs csapatom. Egri eltávolításom óta is voltak már puhatolózó megkeresések, így jelenleg azt tudom mondani, hogy minden bizonnyal nem leszek végérvényesen munkanélküli edző a jövőben.

Kovács Attila