vissza a főoldalra

 2014.07.11. 

Az ágazat jövője a tét

A borágazat akkor maradhat életképes, ha képes az önigazgatásra

A Földművelésügyi Minisztérium a szőlő- és borágazat szakmaközi szervezeteként elismerte a Hegyközségek Nemzeti Tanácsát (HNT) – jelentette be Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter újságírók előtt június 19-én, Budapesten.

 Mekkora jelentőséget tulajdonít annak, hogy Közép-Európában elsőként Magyarországon valósult meg az ágazat képviseletére jogosult szakmaközi szervezeti elismerés, az Európai Parlament és Tanács a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének létrehozásáról szóló rendelete, illetve a hazai jogszabályi háttér alapján? – kérdezem Tornai Tamástól, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa elnökétől.

 –Nem mindig jó elsőnek lenni, de ebben az esetben igen! Hét évvel ezelőtt született meg az az EU-s rendelet, amelyik biztosította azt a lehetőséget , hogy az egyes termékpályákon kialakuljanak olyan szakmaközi szervezetek, amelyeket a jogszabály különböző jogosítványokkal is felruház. A szabályozás szigorú feltételekhez köti, hogy milyen módon lehet szakmaközi szervezetet létrehozni, meghatározza miként lehet az így megszerzett jogokat gyakorolni, a szervezetet működtetni. Az EU-s szabályozás leképzése hazánkban is megtörtént. A szőlő- és borágazatban az alkalmazásra már 2008-ban elindult a kezdeményezés. Nem véletlenül! Azokban az ágazatokban, ahol a tevékenységben nagy számú gazdálkodó érdekelt, ahol jelentősek a vállakozások méretbeli eltérései, ahol a szereplők tevékenysége vertikálisan erősen összekapcsolódik, nagyon lényeges, hogy a szereplők a változásokhoz gyorsan alkalmazkodva tudják együttműködésük belső szabályait közösen megatározni. Ismert, hogy az egyensúlyt nagyvolumenű a gazdasági erőbeli egyenlőtlenség mellett, a jog eszközével lehet fenntartani. Esetünkben emellett is arról szó van, hogy a nagy termelő országok közelében belső és külső piacainkat csak erős együttműködéssel tudjuk megvédeni. Az is  teljesen egyértelmű, hogy az évenkénti termésmennyiség a szőlőben jelentős ingadozásokat mutathat. Ennek következtében szabályozás nélkül nagy áringadozások is kialakulnak. A nagy áringadozásnak pedig mindig a termékpálya elejének szereplői, esetünkben a szőlőtermelők húzzák a rövidebbet, de végül az egész ágazat szétzilálódik, amin mindenki veszít! Ezt úgy lehet elkerülni, ha egyeztetés, majd egyezség alapján a szabályokat részletesen is meghatározhatjuk. Akár úgy, hogy a szőlőtermelők és a feldolgozók közti szerződést kötelezőként alkalmazandó formátumúra korlátozzuk Természetesen ezzel azt is szeretnénk elkerülni, hogy a tájképző, településfenntartó kisebb szereplők kiszolgáltatottakká váljanak a piacon.

 Mindezeken túl mi a feltétele annak, hogy a magyar szőlő- és borágazat hosszú távon életképessé váljon?

 –Az egyik lényeges feltétel, hogy azok a termelőalapok rendelkezésre állnak-e, amelyekkel az ágazat versenyképességét biztosítani lehet. Az általános feltétel adott, hiszen kevés olyan szőlő- illetve bortermelő ország van a világban, ahol a természeti adottságok ajándékaként természetes módon tudunk egyensúlyban lévő, harmonikus borokat előállítani, amilyeneket másutt csak jelentős többletmunkával és költségekkel tudnak csak létrehozni. A másik kérdés: rendelkezésre áll-e a tudás, amivel az adottságainkat jól használhatjuk? Erre is igen a válaszom, hiszen a felső- közép és szakképzés feltételei is rendelkezésre állnak. A kérdésében megbúvó kétkedés azonban mégis jogos!   A gyémántjaink csiszolatlanok! A szőlőkateszterbe tartozó területhasználatunk bizonytalan. A tulajdonosi és a termelői közösség érdekütköztetés nem rendezett. A települési területhasználatnál a szőlőművelők képviselete szervezetten nem jelenik meg. Az imént említett tudás nem csak szakmai ismeretet jelent, hanem a közös koncepció alkotás és a termelői együttműködés képességét is. Ezen a téren még van némi tanulnivalónk. Ha mindezt közvetlenül a tudomány oldaláról közelítjük meg, akkor lényeges, hogy ne csak a képzés legyen biztosított; a mindenkori aktuális tudást el kell juttassuk a termelők felé. S mindez még termőhely-specifikus is legyen, így nélkülözhetetlen, hogy a helyi alkalmazott kutatás kapacitásai rendelkezésre álljanak. Ha a termőhely-adottságok és a tudás is rendelkezésre áll, még nem értünk célba, mert munkánk a piacon hasznosul, ezért folyamatosan vizsgálni kell a piaci körülményeket. Teljesen természetes, hogy mindenki szeretne eredményes gazdálkodást folytatni, aminek része, hogy milyen áron és feltételekkel vásárolja meg a borász a szőlőt, s hogy a borász a termékét hol és miként tudja értékesíteni.  A szakmaközi szervezet egyik legfontosabb feladata, hogy mindebben, a termékpálya teljes folyamatában, felelősségteljesen közreműködjön.

 Egyik tervük a piackutatás és piaci tanulmányok, informáviók közzététele. Bizonyára ez forrásigényes munka. Honnan tudnak a feladatok megvalósításához anyagi forrást rendelni?

 –A szakmaközi szervezet alkalmas arra, hogy ilyen ügyekben is döntéseket hozzon. A kormányzat az induláshoz szükséges anyagi feltételeket biztosította, és a tagok által befizetett hegyközségi járulék egy része is a HNT-hez kerül; ebből finanszírozzuk a tevékenységünket. A szakmaközi szervezet pedig már uniós támogatásokat is igénybe vehet – erre köztestületként nem volt lehetősége. Tehát három pilléren áll működésünk anyagi feltételeinek biztosítása.

 Mit gondol, mely térségekben lehet keresni az új potenciális exportpiacokat?

 –A magyar borászat termelését tekintve erősen szegmentált, főleg, ha összehasonlítjuk más országok, főleg az újvilágiakéval. Azért, hogy a már létrejött kapacitásainkat jól tudjuk kihasználni, és ne csak bort értékesítsünk, hanem a vidéket, mint turisztikai célpontot és használjuk, nagy jelentőséget tulajdonítok a környező országok piacainak. Azoknak a piacoknak, ahol sokkal nagyobb mértékben is megjelenhetnénk, mint jelenleg. Az is látszik, hogy ezeken a piacokon a minőség iránti igény is növekedett. Igaz, az angol piac nem közeli, de a közlekedési feltételek javulása miatt, nem is annyira távoli. Ott 2013-ban 2012-höz képest az alsó árszegmensben 10%-kal csökkent, míg a felsőben 12%-kal növekedett az értékesítés. Az igényesebb fogyasztók pedig örömmel látogatják meg azokat a helyeket, ahol a minőségi magyar borokat előállítják. Emellett nagy a jelentőségük azoknak a távolabbi piacoknak is, ahol komoly növekedés tapasztalható. Ilyen például az Egyesült Államok, ahol a borfogyasztás 22%-kal növekedett 2000 óta, miközben a termelésük mennyiségben nem változott. Így az USA jelentős importőré vált. Hasonló a helyzet Kínában, és Oroszország is a célpiacaink közé tartozhat.

 Azzal, hogy a HNT-t szakmaközi szervezetté nyilvánították, jogosult a minőségi védjegyek meghatározására?

 –Megvan arra a lehetőségünk, hogy olyan védjegyeket alkalmazzunk, amelyek által jól meghatározhatók a kizárólag hazai előállítású borok. Ennek nagyon nagy a jelentősége és az aktuálisa is! Többször tapasztaltuk, hogy magyaros elnevezéssel látnak el más országokból származó borokat. Ezt azzal lehet kivédeni, ha jól látható, könnyen alkalmazható és érthető egyszerű jelzéseket alakítunk ki és használunk. A magyar fogyasztó egyértelműen elkötelezett! Tiszteljük meg azzal, hogy segítünk eldönteni, hogy az adott bor Magyarországon termelt szőlőből készült és itthon dolgozták föl.

 Több helyen olvashatók olyan szarkasztikus megjegyzések, miszerint Magyarország borászati nagyhatalom, de erről csak mi tudunk. Mi erről a véleménye?

 –Ez a kijelentés finoman szólva nem igaz. Az viszont igaz, hogy a jelentős termelők közé tartozunk még ma is. Sajnos igaz, hogy méretünknél, jelentőségünknél sokkal szerényebb a kapcsolatunk, a hírünk a világban. Gyakran elszomorít, hogy a mértékadó nemzetközi borászati sajtó, a kiadványok alig említik a magyar termelést, termelőket. De hangsúlyozom, ez nem jelenti azt, hogy a világban ismeretlenek lennének a magyar borok.

Medveczky Attila