vissza a főoldalra

 2014.07.25. 

Csorja Gergely: Fény az alagút végén – A rejtélyes fegyverzseni nyomában

A Zrínyi kiadó gondozásában figyelemreméltó szakkönyv jelent meg. Legalábbis első blikkre a fegyverek, a hadiipar, a hadtörténet iránt érdeklődők figyelmére számíthat A Király géppisztoly című tetszetős kiállású kötet. A tekintélyes méretű kiadvány olvasása közben azonban meglepődve vettem tudomásul, hogy a szerzők egy lényegében szakkönyvszerű munkában az átlagolvasónak is fogyasztható, sőt kimondottan érdekes történetet dolgoztak fel.

Mégpedig Király Pál fegyverkonstruktőr meglehetősen hiányos, de így is izgalmas történetét. Nem ismertetem ezt a szinte hihetetlen életutat, mert egyrészt terjedelmi korlátaink vannak, másrészt Soós Péter nagyon ügyesen, olvasmányosan mutatja be Király életét, legalábbis, amit alapos kutatómunkájával fel tudott tárni. Mindez a könyvben olvasható.

A kötetet Soós Péter szerkesztette, Hatala András készítette a lőszerrel foglalkozó részt és a kiváló grafikákat, melyek a fegyverek szerkezetét, működését mutatják be, ezzel fegyvermestereknek, konstruktőröknek is használhatóvá, valódi szakkönyvvé téve a munkát. A kötetben társzerzőként jelenik meg a Németországban élő ismert és nagy tudású fegyvergyűjtő, Eötvös Péter.

Ha csak a könyvre akarnám felhívni a figyelmet, akkor ez a cikk itt be is fejeződhetne. Csakhogy ez a könyv több, mint egy a fegyverekkel foglalkozó könyvek közül. Ez bizonyos értelemben az átalakulás, egyfajta korszakváltás szimbóluma.

Soós Péter századossal, a Hadtörténeti Intézet osztályvezetőjével, a könyv társszerzőjével és szerkesztőjével a várban találkoztam. A korosztályomban él a honvédségről egy meglehetősen negatív kép. Egyrészt emlékszünk még a Magyar Néphadsereg sorozásaira, a suksükölő, tekintélyes méretű emésztőrendszert cipelő, raklapfinomságú tahókra. Másrészt van valahol a magyar kollektív tudatalattiban egy mélyen elraktározott kép, hogy a magyar honvédség egy vicc. Hogy tulajdonképpen teljesen feleslegesen tartunk fenn egy jelentős méretű intézményrendszert, mely az országot amúgy sem tudja megvédeni és csak arra jó, hogy néhány embernek megélhetést nyújtson. Ráadásul a mai magyar honvédről nem a jó kiállású, talpraesett, művelt egyenruhás fiatalember képe ugrik be, sokkal inkább az éppen füstölő, lerobbant zöld teherautó előtt a fejét vakargató katonáé. Ehhez rögtön tegyük hozzá: idáig se gondoltuk, hogy erről a rossz képről a katonák tehetnek.

Szóval a fenti képzetekkel szemben a Hadtörténeti Intézet bejáratánál egy jó kiállású, talpraesett és művelt fiatalember fogadott egyenruhában. Soós Péter századostól számtalan érdekes részletet tudtam meg a fent említett hiánypótló könyvről és Király Pál életéről. Sőt kezembe foghattam a könyv tárgyát, a Király géppisztoly különböző változatait is.

És miközben beszélgettünk, betekintést nyerhettem egy lehetséges új világba. Egy világba, ahol a Magyar Honvédség rátermett, jól képzett, értelmes katonákból áll. Ahol fontosak a hagyományok, ahol megbecsülik a tudást és ahol a honvédség nemcsak katonai, de szellemi és erkölcsi központ is.

Ahova szívesen és önként mennek a fiatalok, hogy növeljék állóképességüket, tudásukat, hogy képesek legyenek megvédeni hazájukat. Ahova szívesen mennek, mert egy értékes közösség részei lehetnek. Ahova érdemes menni, mert az egész életre szóló tartást, tudást és barátságot, barátságok sokaságát jelenti.

Miközben Soós századossal beszélgettem – hogy vajon Király Pált megölték-e Dominikában, és ha igen kik, hogy vajon miért nem lehet róla szinte semmilyen iratot fellelni, hogy miért nem maradt fenn a kiváló konstruktőrről egyetlen kép sem, és hogy ez a nagyszerű elme mégsem volt makulátlan jellem – a fent leírt reményteljes érzés már másodszor kerített hatalmába.

Először akkor éreztem, hogy a sok nehézség ellenére talán mégiscsak lesz egyszer valami a mi honvédségünkből, amikor a cikk tárgyát képező könyvet olvastam. Mert azért az mégiscsak reménykeltő, hogy ahelyett, hogy évszaktól függően nyugodtan melegednének, vagy éppen hűsölnének a Hadtörténeti Intézet impozáns épületében az ott dolgozók, van ott két fiatalember, aki komoly munkával nekiáll egy érdekes és hiánypótló könyv megalkotásának. Hogy képesek létrehozni egy könyvet, mely értékítéletében is helytálló, és nem valamiféle régen minden jobb volt, vagy jaj azokban a sötét időkben mi szörnyűség történt alapállású propagandairattal manipulálja az olvasót.

Hogy a valódi szaktudás, az alkotás szenvedélye ott ég két közalkalmazottban és nem azzal töltik ki a munkaidejüket, hogy mikor lesz már négy óra. Hogy komolyan foglalkoztat két katonát a legendás fegyverkonstruktőr élete, de közben felismerik, van egy másik elmondatlan történet, Kucher József története, aki alkotótársa volt Királynak, és akinek nagyszerű munkáiról és a magyar ember XX. századi tragédiáját megtestesítő szenvedéseiről is többet tudunk.

Ez bizony ok a reményre.

Ez bizony azt mutatja, hogy a honvédségben gyökeres változások indultak, hogy ott áll készen a fiatalok hada, akikre lehet építeni. Elkezdődhet végre a munka, mely a gittegyletből valódi hadsereget, a hon védelmére alkalmas erőt: honvédséget hoz létre.

Elkezdődhet a munka, mert vannak érdeklődő, alkalmas és megfelelő ismeretekkel felvértezett katonáink, akiknek már csak lehetőséget és pénzt kell biztosítani. Ez utóbbiból ugyanis nagyon rosszul állnak.

A remény és a remény valós alapjai tehát megvannak. Most már nekünk, a társadalomnak kell ráébrednünk, hogy nincs más lehetőség, a honvédségre költeni kell. Méghozzá sokat. Ezt a magyar társadalom széles rétegeinek meg kell értenie, mert csak akkor következhet be, hogy a politika nem kockázatot lát a honvédségre költött milliárdokban, hanem lehetőséget.

Ugyanis a honvédségre költendő pénzt valahonnét el kell venni. Ennek mai felfogásunk mellett szinte csak negatív visszhangja lehet. Látom magam előtt a szalagcímeket, hallom a sajnálkozó hangokat, hogy minek hadseregre költeni, amikor mennyi másra kéne a pénz.

Nem tudunk és nem is akarunk belegondolni, hogy életünk egyik pillanatról a másikra pokollá válhat ütőképes hadsereg nélkül: lásd délszláv háború, lásd Szíria, lásd Ukrajna.

Ezért fontos, hogy megismerjük a valóságot, megismerjük, hogy lehet és kell Magyarországon működő haderőt teremteni. A megértés lassú és fáradságos folyamatának egy talán kicsi, de fontos része a nemrég megjelent könyv.

Ha tehetjük, olvassuk el Soós Péter, Hatala András és Eötvös Péter munkáját. Ha tehetjük, értessük meg ismerőseinkkel, hogy egyszer a honvédségen múlhat minden.