2014.06.13.

Zsille Gábor: Kincsek Debrecenben

Legutóbbi témánk, Wojciech Jaruzelski tábornok halálának lezárása múlt pénteken történt Varsóban: az 1981-es hadiállapot kommunista bevezetőjét végső földi útjára kísérték. A szertartást a Powazki nemzeti sírkert katonai temetőjében tartották, teljes katonai tiszteletadással – ez természetesen számos lengyel hazafit felháborított. Néhány száz tüntető táblákkal és hangos füttyszóval tüntetett a temető bejáratánál, majd később, a temető sétányán is. Így tiltakoztak az ellen, hogy a szerintük közönséges hazaáruló kommunista vezetőt a leghíresebb lengyel temetőben, állami pompával helyezték nyugvóhelyére. A kiabáló, felháborodott sokaságot rendőrkordonnal választották el a gyászmenettől; a két csoport körülbelül egyenlő létszámú volt, mintegy ezren vettek részt az eseményen. A hivatalos jelentés szerint a temetés ennek ellenére rendben lezajlott. A május 25-én kilencvenegy évesen meghalt Jaruzelski államfőként a Lengyel Népköztársaság utolsó vezetője volt, mindamellett rövidebb-hosszabb ideig miniszterelnök, pártfőtitkár, nemzetvédelmi miniszter is. Végakaratának megfelelően nem koporsós, hanem urnás temetésben részesítették. Sírjánál Aleksander Kwasniewski, a balliberális odaállású korábbi köztársasági elnök mondott gyászbeszédet. Úgy fogalmazott, hogy Jaruzelski személyében egy olyan vezetőt búcsúztat, aki „A legviszontagságosabb időkben is képes volt felelősséget vállalni egy válságban lévő országért, és őszinte meggyőződéssel a kisebbik rosszat választotta, megvédve honfitársait a külső beavatkozástól vagy egy belső, testvérgyilkos összecsapástól.” E mondattal ugyebár arra utalt: Jaruzelski állítólag csak azért hajtott végre katonai puccsot, s vezette be a hadiállapotot, hogy megakadályozza a szovjetek küszöbön álló bevonulását – az 1956-os magyarországi és az 1968-as csehszlovákiai forgatókönyv megismétlődését.

Magyarországhoz hasonlóan a lengyelek is éppen tíz esztendeje az Európai Unió tagjai. Ennek alkalmából a varsói külügyminisztérium számvetést készített – most ennek legérdekesebb megállapításait ismertetem. Annak idején a csatlakozásról szóló szavazáson szoros eredmény született, ugyanis a lengyel társadalom ebben a kérdésben rendkívül megosztott volt. A kampány során komoly szakértők hangoztatták, hogy a lengyel kis- és középvállalkozások, továbbá az agrárgazdaságok nem bírják majd a gazdasági versenyből adódó nyomást. Az is elhangzott ellenérvként, hogy Lengyelország az uniós költségvetés nettó befizetője lesz (vagyis többet ad be a közösbe, mint amennyit kap onnan), a külföldiek majd gátlástalanul felvásárolják a lengyel termőföldet, és mindezek következtében Lengyelország az unió másodrangú tagjává válik. Nos, e félelmek szerencsére alaptalannak minősültek. Az ország 2003 és 2013 között összesített GDP-növekedése negyvennyolc százalékos volt, és ezzel Szlovákia után a második legjobb eredményt érte el. 2003 és 2012 között az EU tagállamaiba irányuló lengyel export 185 százalékkal növekedett, az import pedig 112 százalékkal. Ez pénzben kifejezve azt jelenti, hogy például 2012-ben a lengyelek 109 milliárd (!) euró értékben exportáltak árucikkeket az EU országaiba. A lengyel élelmiszerek exportja pedig az elmúlt tíz évben több mint négyszeresére nőtt. Ennek a kedvező adatnak és az agrárpolitikai költségvetésből megszerzett forrásoknak köszönhető, hogy a lengyel gazdák – akik kezdetben az EU-csatlakozás legfőbb ellenzői voltak – mára többségükben az EU híveivé váltak. S ezek nem üres szavak: felmérések bizonyítják, hogy jelenleg a lengyel felnőtt népesség hetvennyolc százaléka egyértelműen támogatja az uniós tagságot. A tagállamok között ez az egyik legmagasabb támogatási arány! A lengyelek csatlakozása az ország tőkebefektetéseit is jelentősen növelte. A közvetlen külföldi tőkebefektetések értéke 2011-re több mint háromszorosára, negyvenhat milliárd euróról százötven milliárd euróra nőtt. Mindamellett fontos, hogy ne fessük túlságosan rózsaszínűre az összképet. Az uniós tagság legellentmondásosabb vetülete a személyek szabad áramlása, a külföldi munkavállalás. Becslések szerint napjainkban mintegy kétmillió lengyel állampolgár él és dolgozik az EU más tagállamaiban. E helyzet előnye, hogy így csökkent a nyomás a lengyel munkaerőpiacon, jobbak lettek a munkanélküliek esélyei. Ráadásul a kivándorolt lengyelek több milliárd eurót küldenek haza a családtagjaiknak – ez a pénz pedig a fogyasztás révén bekerül a lengyel gazdaságba. Ugyanakkor súlyos gond, hogy az elvándorlók túlnyomó többségben fiatal, képzett, vállalkozó szellemű emberek, akik tudásukat és tehetségüket egy másik országban kamatoztatják.

A történelem, különösen a régészet és az éremtan szerelmesei a közeljövőben feltétlenül látogassanak el Debrecenbe, a Déri Múzeumba! Múlt pénteken ugyanis roppant érdekes kiállítás nyílt: a középkori Lengyelországból származó ezüstpénzeket mutatnak be. A glogówi kincs című tárlaton azokat az érméket láthatjuk, melyeket 1987 októberében két helyi lakos talált egy fából készült hordóban, a nyugat-lengyelországi Glogów településen. A felbecsülhetetlen értékű kincset valószínűleg 1210 és 1215 között rejtették el – teljes súlya hét kiló, több mint húszezer pénzérméből, több ezer töredékből, hét ezüstrúdból és egy ezüströgből áll. A debreceni megnyitón jelen volt a glogówi régészeti múzeum igazgatója, Leszek Lenarczyk is, és részletesen beszélt a gyűjteményről. Elmondta, hogy ez Európa egyik legnagyobb középkori kincse. A pénzek többsége lengyel, néhány példány kizárólag ebből a leletből ismert. A legrégibb darabokat a XI. század végén verték. A glogówi kincs című tárlatot első alkalommal 1994-ben nyitották meg a helyi múzeumban, majd nemsokára utaztatni kezdték Lengyelországon belül. Eddig több mint ötvenezren látták. Külföldre viszont korábban csak egyetlen alkalommal vitték a kincseket: a litvániai Vilniusba. Ezért különösen megtisztelő, hogy most magyar földön köszönthetjük e kalandos múltú ritkaságokat. A Déri Múzeumban egyidejűleg egy másik leletet is megtekinthetünk: Déri Frigyes éremgyűjteményének Árpád-házi vereteit is. Ezáltal végigkövethetjük a magyar címer kialakulásának folyamatát: a kettős kereszt, a sávokkal osztott címer korai ábrázolásait. A gyűjtemény legféltettebb kincse Szent István király dupla súlyú dénárja, amelyből Magyarországon mindössze két példány ismert. S ez még mindig nem minden: a Déri Múzeumban most a korábban soha be nem mutatott nyírmártonfalvi-gúthi kincset is láthatjuk. E 132 darab, a tatárjárás előtt készült pénzérmét 1959 folyamán a gúthi erdészet csemetéskertjében találták meg kapálás közben – később korszerű kutatóeszközökkel is átvizsgálták a helyszínt.