vissza a főoldalra

 2014.05.08. 

A válságok időszakában kell hangsúlyoznunk az összetartozás fontosságát

A táborokban megismerik a gyermekek a Kárpát-mendence tájegységeinek hagyományát, kultúráját

Szűcs Balázs atya, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem lelkésze több mint tíz éve foglalkozik nehéz sorsú fiatalokkal itthon és a határainkon túl. Nyolc éve táboroztat anyaországi, kárpátaljai, Csángóföldről, a Vajdaságból és a Székelyföldről érkező gyerekeket Csobánkán.

Szűcs Balázs 1976-ban született Budapesten. Szülei 1986-ban költöztek Pesthidegkútra, itt nőtt fel három testvérével együtt. A Regnum Marianum katolikus ifjúsági közösség tagja. 2000-ben pappá szentelték, majd Szentendrére került, ahol hat éven keresztül káplánként főleg az ifjúsággal foglalkozott. Önkéntesekkel megrendezte az István a király című rockoperát és a Valahol Európában c. musicalt, amit itthon az anyaországban, Kárpátalján, Erdélyben és a Vajdaságban is előadtak. 2012-ben Gyermekekért díjat kapott a II. Kerületi Önkormányzattól.

 A katolikus lelkészek foglalkozhatnak börtönmisszióval, cigánypasztrorációval, városmisszióval, kórházpasztorációval. Balázs atya miért választotta az ifjúságpasztorációt, sőt azon belül a nehéz sorsú, árva gyerekek fölkarolását?

 –Amikor 2006-ban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem lelkészének neveztek ki, sokat gondolkoztam azon, hogy miként lehet az egyetemistákat megszólítani. Már amikor Szentendrén káplán voltam, én foglalkoztam a nehéz sorsú gyermekekkel, a perem vidéken élőkkel. S ebből is született az ötlet, hogy erre a közös munkára hívom meg az egyetemistákat. Azért is, mert éppen a nehéz sorsú gyerekekkel való foglalkozásokon keresztül is rá lehet találni az Istenhez, a hithez vezető útra. Tehát közös munkára hívtam az egyetemistákat, akik minden évben jönnek segíteni a táborokba.

 Milyen körülmények között élnek ezek azok a gyerekek otthon, akiket felkarol és táboroztat? Hogyan, milyen módon kerül kapcsolatba ezekkel a fiatalokkal?  

–Mi az egész Kárpát-medencében gondolkozunk, tehát nem csak a magyarországi nehéz sorsú gyermekekkel foglalkozunk. Kapcsolataink, a tábor működése elején igen sajátosan alakult. Közvetítők személyén, pap barátaim által jutottunk el egy adott gyermekotthonhoz. Kárpátalján a ráti Szent Mihály Gyermekotthonnal vagyunk kapcsolatban; Majnek Antal munkácsi püspök atya bíztatott minket arra, hogy ezt az intézményt keressük föl. Ez az otthon nyolc éve épült, s még 2006-ban kivittük az István a király rockoperát a szentendrei fiatalokkal Beregszászba, s akkor az előadás bevételét a ráti gyermekotthon felépítésére ajánlottunk föl. Az évek során rájöttünk arra, hogy a táborozási lehetőségeket nem akarjuk csak a gyermekotthonban nevelkedettek számára korlátozni, és ezért döntöttünk úgy, hogy az árva és nehéz sorsú gyermekeket is várjuk a táborainkba. Meghatározzuk a keretszámokat, így Kárpátaljáról általában 50 gyermeket fogadunk, és az ottani nevelők, lelkészek döntik el azt, kik vegyenek részt a nyári táborban. Székelyföld esetében az volt a célunk, hogy ne azokkal a gyerekekkel kerüljünk kapcsolatba, akikkel a Böjte Csaba atya neve által fémjelzett rendszer is foglalkozik. Mert azt tapasztaltuk, hogy ők sokkal nagyobb támogatást kapnak. Ezért tudatosan mentünk azon közösségek felé, akikre nem fordul annyi figyelem. Így a Hargita megyei 2-es és 3-as számú gyermekellátó központtal vagyunk kapcsolatban. Ők összesen 200 gyermekkel foglalkoznak Csíkszereda és Gyergyószentmiklós környékéről. A csángó gyerekekhez pedig a csángó magyar oktatási szervezeteken keresztül jutottunk el. Tehát a magyar tanárokkal vannak konkrét kapcsolataink. A csángó gyermekek nagy szegénységben élnek, de környezetükben nem működnek gyermekotthonok. A Vajdságban két közösséggel vagyunk kontaktusban. Utcai Róbert csantavéri plébános atya pasztorációja a helyi fiatalok körében kitűnő példát adott. Így vele és a Harmath Károly ferences atya által alapított lurkóházakkal vagyunk kapcsolatban. De nem csak határon túliakkal foglalkozzunk. Az Igazgyöngy Alapítvány és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a berettyóújfalui kistérségben – ami 25 falut foglal magában – működik 1999 óta. Fő tevékenysége a tehetséggondozás és személyiségfejlesztés, különös tekintettel a hátrányos helyzetű gyerekekre. Velük és a Pilis faluban működő gyermekotthonnal van komolyabb kapcsolatunk. A közelmúltban vettük föl a sárbogárdiakkal a kontaktust, és Budapesten a Karitász és Máltai Szeretetszolgálat révén vagyunk gyerekekkel, főleg kőbányaiakkal kapcsolatban. Így pórbáljuk az összmagyarságot a nyári táborokban megjeleníteni. Mindig nyitottak vagyunk az újabb és újabb kapcsolatok fölvételére

 Nehéz a kárpátaljai, vagy erdélyi szülőket rávenni arra, hogy elengedjék gyermeküket a táborokba?

 –Mi nem szülőkkel, hanem intézményekkel, közösségekkel vagyunk kapcsolatban. Elég kilátástalan időigényes lenne, ha minden egyes szülőt külön rá kéne vennem arra, hogy engedje el gyermekét a táborunkba. Tehát mi mindig keretszámokat határozunk meg, és a helyi intézmény-vagy közösségvezető, vagy nevelő dönti el azt, kik vegyenek részt a táborban.

 Ezek a táborok Zetelakán, vagy Csobánkán zajlanak?

 –Az első táborunk volt Zetelakán, a víztározó partján. S azt követően a Csobánkai Közép-európai Cserkészpark a táborunk helyszíne. A nyolcadik táborunkat is ott rendezzük meg július 7-13. között. Az erdélyi Zetalakára kijutni sok gyermek számára nehézséget jelent…

 Az első táborban mennyi gyermek vett részt?

 –A zetelakai táborba erdélyi és csángó gyermekek jöttek részt, körülbelül 200-an. S mivel azt tapasztaltuk, hogy ez a tábort mások számára is ki kell nyitni, ezért döntöttünk a csobánkai helyszín mellett.

 Tematikus táborokról van szó?

 –Korosztály szerinti csoportosításról beszélhetünk. Két altáborunk van. A kicsik 7-12 éves, a nagyobbak pedig 13-17 éves korig táboroznak, és 17 éves kor felett lehet jönni táboroztatni. A programjainkat úgy alakítjuk ki, hogy azok élményt nyújtsanak a fiataloknak. Tehát szervezünk táncházakat, koncerteket, kirándulásokat; uszodába, strandra, előadásokra visszük a fiatalokat. Amit még ennél is lényegesebbnek tartok, hogy személyesen szólítsuk meg a gyermekeket, mert nagyon fontosak számunkra. Hiszen ezt a személyességet nélkülözik nagyon gyakran, s nem törődnek velük igényük szerint. Ezért a csoportokat úgy alakítjuk ki, hogy 10 –10 egyetemista dolgozik a kicsik és a nagyok altáborában. Ez azt jelenti, hogy 30 gyermekre figyel 7-8 ember. Ezzel olyan lelki töltetet adunk a gyermekeknek, amit haza tudnak vinni.

 A táborokban arra is van lehetőség, hogy a különböző kultúrkörökből érkező fiatalok megismerjék egymás kultúráját, szókincsét?

 –Igen, arra törekszünk, hogy a különböző tájegységekről érkező gyermekek ne külön csapatban legyenek. Így mód van rá, hogy megismerjék a Kárpát-medence különböző részeiről érkezők egymás kultúráját, hagyományát. Arra viszont van példa, hogy önkénteseink közül kerülnek ki a gyermekek keresztszülei, bérmaszülei.

 Mi motiválja az önkéntes egyetemistákat erre a feladatra?

 –Az elsődleges motiváció a kihívás. Majd, akik megtapasztalták azt, hogy milyen nagy öröm, és felelősség a nehéz sorsú gyermekekkel foglalkozni, évről-évre visszatérnek. Azért is, mert azt látják, hogy ezek a kicsinyek sokkal nehezebb sorban élnek, de mégis sokkal boldogabbak, mint mi, akik kevésbé nélkülözünk. S így kikristályosodik az, hogy mi sokszor olyan dolgokat hiszünk problémáknak, amelyek igazából nem is azok. Csupán vélt problémák. Az is nagy öröm, hogy táborunknak elterjedt már a híre, s ezért egyre több egyetemista jelentkezik hozzánk önkéntesnek. Azt szeretnénk elérni, hogy a gyerekek kapják meg azt az odafigyelést, törődést, amiben otthon nem részesülnek, s közben azt vesszük észre, hogy mi magunk szellemileg, lelkileg sokkal többé válunk ezáltal.

 Igaz, hogy ezek a segítők, akik mentoroknak is nevezhetők, néha meglátogatják szülőföldjükön a fiatalokat?

 –Természetesen. Nemrég érkeztem haza a Vajdaságból, és most is vannak kint segítőink Székelyföldön. Folyamatosan tartjuk a kapcsolatokat a gyermekotthonokkal, mert lényegesnek tartjuk, hogy ne csak nyaraként, kampányszerűen segítsünk a nehéz sorsú fiatalokon. Ezért Húsvétkor, Karácsonykor, a nagyobb ünnepekkor meglátogatjuk őket. Május elején pedig Csángóföldre viszünk ki adományokat. Előtte megkérdezzük a nevelőktől, tanároktól, hogy valóban mire van szükségük a gyerekeknek.

 Két éve rendezték meg először a Remény kis emberei tábort és fesztivált. Ez a fesztivál mennyiben különbözik a hagyományos értelemben vett szórakoztató műsoroktól?

 –Július elején szervezzük meg a tábort, a már említett célokkal. Tehát, hogy értsék meg, ők is minőségi emberek, s bennük is van annyi érték, talentum, amivel, ha élnek, az megszólító erővel bír mások felé. Ezért elhatároztuk, hogy szervezzünk egy olyan alkalmat, amikor ők az előadók. Arra kértük a gyerekeket, hogy olyan műsorszámmal lépjenek föl az augusztusi fesztiválon, amit ők jól tudnak. Így volt, aki autentikus cigánytánccal, más székely néptánccal lépett föl, más verset szavalt, énekelt, és egy közösség színdarabot adott elő. Tavaly mind a közel 600 fős közönség, mind a rangos zsűri – Harcsa Veronika, Malek Andrea, Lackfi János, ők mind nagyon megszerették a gyerekeket – remekül szórakozott a produkciókon. Tehát a fesztivál legfontosabb üzenete az, hogy az ember bárhova születhet, de van valami, ami mindenkiben rejtőzik, és ezt kell megtalálni. Ez a tehetség, a bizonyos talentum, és ezzel kell ügyesen kufárkodni. A két fesztivált kiértékeltük, és úgy gondoltuk, a gyerekek már mindent bemutattak, amit otthonról hoztak, ezért változtatunk kell a metóduson. Ezért úgy döntöttünk, hogy augusztus 30-án a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán előadjuk a gyerekekkel az István a király rockoperát. Megszereztük ehhez a szükséges jogdíjakra vonatkozó szerződéseket, és most a próbafolyamat zajlik.

 Esetünkben a minőségre, vagy a közös játékra koncentráltak, arra, hogy a gyerekek alkotó módon vegyenek részt egy adott produkcióban, és sikerélményük legyen?

 –A minőségre és a sikerélményre való törekvés nem zárja ki egymást. Kvalifikált rendezőkkel, koreográfusokkal, énektanárokkal készülünk erre a darabra, hogy olyan minőségi előadás szülessen, ami közösségi élményt is nyújt. Hiszem, hogy a gyerekeket azzal becsüljük meg igazán, ha magasra tesszük számukra a minőségi mércét.

 Jól tudom, hogy a pénz nem minden. Miből teremtetik meg az anyagi forrást a táborok működéséhez?

 –Két alapvető forrásról beszélhetünk: a pályázaton elnyert összegekről és az adományokról. Számunka fontos a hitelesség, így támogatóinkkal tartjuk a kapcsolatot, elhívjuk őket a táborba, hogy meggyőződhessenek arról, mire is fordítjuk az adományaikat.

 Engedjen meg egy másik, de szintén fiatalokkal kapcsolatos kérdést: a Pázmány Péter Katolikus Egyetem lelkészének mi a véleménye az egyetemi hitéletről? Mert sok gyermeket megkeresztelnek, ám kevesebb az elsőáldozók, és még kevesebb a bérmálkozók száma.

 –Az egyetem oktatási, és nem nevelési intézmény, ezért, nekünk egyetemi lelkészeknek az a fő feladatunk, hogy a hitre nyitottakat, vagy keresőket megszólítsuk pontosan a közös programok és a zarándoklatokon keresztül.