vissza a főoldalra

 2014.05.08. 

In memoriam Csurka István
Egy hazában két ország?

Kötelességünknek tartjuk, hogy ezt a lappangó, de mélyen valóságos indulatokat tükröző kisebbségi nyilatkozatot is közreadjuk:

 Internacionalista (liberálbolsi) elszakadási nyilatkozat

 Magyarország megszerzését szörnyű vereségünk ellenére sem adjuk fel. Hűek maradunk Simon Peresz kissé elkapkodva meghirdetett hódítási tervéhez. Ha a jelen körülmények között az egész országot megszerezni nem tudjuk, ragaszkodunk Juda(Buda)pesthez és az ország édesvízben gazdag kies pontjaihoz, valamint off-shore jogainkhoz és a médiához.

Meg fogjuk büntetni a magyar nemzeti keresztény középosztályt ezért a kétharmados talpra állásért. Írjanak új alkotmányt, mi nem tartjuk be. Kerülgessék a Szent Koronájukat, mi ragaszkodunk a micisapkához. A földet felvásároljuk. A bankokat nem hagyjuk, a médiát nem adjuk, a nemzeti szellemet, a magyar öntudatot a megtartott médiával csírájában eltapossuk.

Most nem vagyunk jó helyzetben, mert „elkúrtuk”. De a beszivárgási együtthatónk, a szőrszálhasogatási képességünk megmaradt. Esztétáink élnek és dolgoznak, „lehet más” okos-tojásaink nyüzsögnek, régi és régi-új marxistáink fáradhatatlanul merik-merítik a lét az internacionalizmus mély kútjából, médiakádereink rövidesen rátalálnak a bomlasztás, elkedvetlenítés új módszereire – van remény, elvtársak.

Magyar Magyarország nem volt és nem is lesz!

 Minthogy az aláírók nevének felsorolásával személyiségi jogokat sérthetnénk, csak annyit jegyzünk meg, hogy közülük többen láthatóak voltak a kispályára összeszorított fél-meleg, mondhatni langyos, minden popsifelmutatást nélkülöző, egyedül az arcokkal meg-botránkoztató felvonuláson, mígnem másik részük naponta feltűnik a médiában és beszél, beszél, beszél. A törekvés Budapest Városállam megtartására mindazonáltal veszélyes célkitűzés. Oda kell figyelnünk!

 ***

Ez az írás komoly folytatása a bevezető gúnnyal felvetett, de valós gondolatának. Figyelve és mélyükre is nézve a bukott oldal vezérökreinek (tudjuk, hogy ilyen nincs a természetben, mert ott csak vezérbika lehetséges, viszont a liberalizmusban eleve nincs bika, mert ha mindenki bika, akkor senki se bika, de mindenki vezérbika), azt látjuk, hogy megfogalmazódott bennük ellenállásuk minimális, legalább középtávú programja.

Miben áll ez?

Leszámoltak azzal a reménnyel, hogy a hatalmat négy, sőt nyolc éven belül választások útján vissza tudják szerezni. Látják, hogy az új alkotmány megalkotását nem tudják megakadályozni. Bele kell törődniük abba, hogy kádereik – vezérökreik – nagy részét lecserélik. Komolyan szembe kell nézniük azzal, hogy vezérbikának kinevezett politikusaik felelősségre vonása, büntetőeljárás keretében is megvalósulhat. Két utolsó frontjukon, a bankadó frontján és az új médiatörvény frontján is vereség vár rájuk, de még küzdenek. Mit tehetnek, ha mindez bekövetkezik – ez most a kérdés és nem csupán az ő kérdésük, hanem az egész mai magyarság kérdése.

Aki azt képzeli, hogy feladják és elkotródnak, az nem ismeri őket. De ezt megbízóik sem engedik meg nekik. Bizonyos fokú mérsékelt eltartásra, Soros stipendiumokra, amerikai katedrákra, off-shore cégekre csak akkor számíthatnak, ha folytatják a harcot a magyarság ellen és megvalósítanak egy minimális programot. Ennek körvonalai kezdenek kirajzolódni. Részben nyilatkozataikból, részben a médiumaik hangvételéből, de elsősorban a lehetőségek pontos, tárgyilagos számbavételéből.

Fentebb levezettük, hogy a hatalom országos visszavételére a közeljövőben nincs módjuk. Most nem kellenek a magyarság óriási többségének. Mi hát a teendő? Szavaikból és puha kis tenyerük balról jobbra futó vonalaiból kiolvasható: – az új underground.

Kommunista elődeik, apáik és nagyapáik ilyenkor föld alá vonultak, ők azonban liberálisok és akár a parlamentet is felhasználják új ellenkultúrájuk megteremtésére. Világos a cél: szigeteket megszerezni és megtartani. S ha ez a sziget maga Budapest, akkor mindent elértek, amit elérhettek. Legyen új alkotmány, de őket nem érinti. Az úgynevezett „undergroundnak”, mindig az a lényege, hogy kiszakítja magát az államiból, a többségiből, a keresztényből, nemzetiből és saját törvényeket ír. Jogot formál a saját személyisége kiéléséhez, akkor is, ha ez a kiélés ellenkezik a fennálló törvényekkel vagy a hazafiság parancsával, a kötelességgel. Kötelességet szegni és élvezni egy despotikusnak nyilvánított hatalom liberális és demokrata elnézését, türelmességét, ez a liberális „underground” alapja.

A vietnami háború kétségkívül ellenszenves és sok tekintetben értelmetlen volt, de a fennálló, s az amerikai törvények értelmében teljesen legitim hatalom az USA birodalmi érdekeinek szem előtt tartásával megindította a háborút a vietkong kommunistái ellen, és kétségtelenül nagy véráldozatot hozott, és sok véres kegyetlenséget elkövetett a harctéren. Az amerikai ellenkultúra azonban kiadta a jelszót: „ne háborúzz, szeretkezz” és sokan megtagadták a bevonulást. Az ellenállásnak, pontosabban az államtól, a törvényestől való elkülönülésnek két következménye lett: Amerika elvesztette a háborút és a békét és Amerika meghasonlott önmagával. Amerika ma nem a szabadság bástyája, hanem a bizonytalanság hona, egy Kínának anyagilag kiszolgáltatott állam, az egész Nyugat bizonytalansági tényezője. De aki nem ünnepli az amerikai underground szülő rendezvényeit, Woodstockot és a többi csodát, az reakciós.

Egyidejűleg hasonló események játszódtak le Párizsban is. Ha nem lép egy katona, De Gaulle tábornok, Cohn-Bendit – ma európai képviselő – katedrákra szarással átveszi a hatalmat. De van-e nagyobb híre, nimbusza valaminek, mint az 1968-as párizsi underground lázadásnak, ami, valljuk be, puszta destrukció és szemfényvesztés volt, s majdnem egy állam létébe került? S ki meri állítani, hogy a mai Franciaország viszonyain, bizonytalanságain, zavargásain és roppant erős arab beszivárgásain és követelőzésein nem hagyta rajta bélyegét a 68-as diákzavargás-hősköltemény?

Nincs-e ugyanilyen „underground” Fidesz-Magyaroszág alá képzelve? Nem készülődik-e már most is, az elkövetkező budapesti választás alkalmára kihegyezve egy ilyen katedrára piszkítás?

Mesterházy Attila azt mondja, hogy polgári köröket tervez. Csak azért nem venni komolyan ezt a kijelentést, mert nem komoly ember mondja, nem lehet, nem szabad. Először is azért, mert nem ő mondja. Ez az ellenállás szigeteinek megalapozása. Földalatti mozgalom készül. Illegális liberálisok akarják földalatti mozgalomba szervezni a társadalom kisebbségét. Szándékosan csak a kisebbségét, mert a többség megszerzésére nincs is esélyük. És ez nekik elég is. Az undergroundban az az erő, hogy kisebbség, és elnyomottnak tünteti fel magát. Lehetne nyilvános is, de akkor buborék volna. S a buborék, mint tudjuk, kipukkan.

A cél a média legalább egy részének megtartása, új Tilos Rádiók és Tilos Tévék felállításával, és Budapesten legalább egy nagyon erős bázis, egy hídfő kiépítésével. Ha itt nem tud kétharmadot szerezni a Fidesz, az nekik győzelem lesz. Roppant nagypofájú követelőzés fog megindulni. Védekezésre akarják kényszeríteni a kormányt, ami eddig nem sikerült nekik.

S ami még lényegesebb: az ellenkultúra antifasiszta, meleg és kozmopolita szervezeteinek kiépítésével az országon belüli másik, lényegében véve idegen csomópontokat akarják létrehozni, amelyeket az underground hősi szelleme övez. Már mondják is: igen, a kétharmad szép, de nem jó, Orbán diktatúrát akar, mindenkit kiszorít, jogunk van az ellenállásra – a demokrácia nevében. Mintha bizony a kétharmados többséget, a nemzet félreérthetetlen akaratnyilvánítását megszerezve Orbán eleve elvesztette volna a demokráciát. Minden él nélkül, ez talmudista érvelés, ami nem büntetési tétel, csak jó, ha tudjuk. Mindig le kell tehát szögezni, hogy ez a választási eredmény teljesen szabályos, alkotmányos keretek között, sőt erős média ellenszélben született, és most ez fejezi ki a demokráciát, most ez az alkotmányos akarat, s ezzel szemben minden underground lehetséges, nem büntetendő, amíg a fennálló törvényeket nem sérti, de amellyel szemben a kétharmados többségnek joga, sőt kötelessége fellépni. Joga például anyagi bázisától megfosztani és az állami, a közpénzből való támogatásból kizárni. Tartsák el a megbízók, tartsa el Simon Peresz vagy Soros György, de lássuk, hogy honnan, mennyi pénz folyik be kasszájukba. Ma még az a helyzet, hogy mindegyik „underground párt”, az LMP és a Jobbik is elszámolás nélkül veti bele magát a fővárosért való küzdelembe, holott nyilvánvaló, hogy mindkettőt módfelett gyanús körülmények között külföldről támogatták, más-más, részben magyarellenes érdekcsoportok. Felelőtlenség lenne tehát elszámoltatás nélkül megengedni ezeknek az indulást. Elszámolás nélkül ne indulhasson egyetlen politikai erő sem. A magyar közvéleménynek tudnia kell, milyen keleti bankok, politikai pártok, olajcégek és titkosszolgálatok támogatták az egyiket és milyen nyugati, vagy nyugatinak mondott nemzetköziségek és New York-i adományok segítették a másikat. Amikor a közvélemény tudja, hova húz és ugyanakkor hova lő az egyik és hova lő és hova húz a másik, akkor lehet választani.

A helyzet alapvetően megváltozott. Már nem az MSZP megerősödéséről, fennmaradásáról van szó, hanem egy underground kultúra megteremtéséről, melyben természetesen részt akar venni az MSZP is. Akkor is, ha Mesterházy Attila még nem tudja. Nem az MSZP a legyőzendő ellenfél, noha a legnagyobb, konok érdekkör még a birtokában van, hanem az új alkotmányt el nem fogadó ellenkultúra bázisai, amely folyamatban az említett pártok csak eszközök.

Magyarország megszállását a kétharmados győzelem elodázta. De a veszélyt még nem szüntette meg. Az ellenkultúra szigeteinek megteremtésével és különösen egy erős budapesti bázis létrehozásával a megszállás befejezésére van reményük a megszállóknak. Ha nyilvánosságra hozza a kormányzat a tényeket, ez az esély a nulla felé tart. Esetleg el is éri.

És akkor szép szüretünk lesz.

2010. nyárelő