|
2014.05.08.
In memoriam
Csurka István
Vége a Kádár-rendszernek
A választási
eredmény kétségtelenül ezt jelenti. Két hét múlva erre még
rá kell ütni a kétharmadosság pecsétjét, s elmondhatjuk, húsz
zavaros, kemény, sok nagy veszteséggel járó év után, véráldozat
nélkül sikerült az, amit 1990-ben még meg tudott akadályozni
a nemzetközi nagytőke, a liberális hegemónia és kétségtelenül
a saját belső gyengeségünk is.
Ma már nincs az
útban az állampárt, a maga átmentő gépezetével, nincs
SZDSZ, a nemzetköziség hazai érdekkijárója – Demszky – körül
szorul a hurok, s az apparátusokból különösebb végkielégítések
nélkül ki lehet szűrni a nem odavaló embereket, megnyílik az
út egy új alkotmány megfogalmazására és egy magyar médiatörvényre.
Alaposan
megfogyatkozva, majdnem megtörve és elgyávulva érkeztünk ide,
de összekaptuk magunkat. Most az döntött helyesen, aki meglátta
azt a mély, sokszor keserves változást, amelyen éppen a most
győztessé vált párt keresztülküzdötte magát. Ez a magyar
nemzet felé tett lépésekben, felismerésekben fejeződött ki.
Még vannak, akik ezt nem hiszik el, és kételkednek a politikai
ígéretek őszinteségében. Szabad, s talán kell is.
Az idő és a
tettek fognak megmutatni és eldönteni mindent. A magyarság új
kereteket és új létformákat alakít ki magának, az ezt ellenző,
haszonélvezethez és hazudozáshoz szokott elvtársúri pártjai
pedig szétesnek. Az MSZP-re egymást tépések, civakodások és
árulások sora vár, a Jobbikot pedig – a múlt rendszer és az
idegenség másik kreatúráját – a parlamenti munka fogja szétzilálni.
Maga a munka.
Mi magunk is jószerivel
felőrlődtünk ebben a hosszú harcban, a nemzeti radikalizmusból
azonban megmaradt ez a lap és egy szerény, kitartó újrakezdés
lehetősége. A magyarság előtt is ez áll: újrakezdés. Adjunk
hálát a sorsnak, Istenünknek, hogy megadta ezt nekünk.
***
Baljós eseménnyel szállt rá a kampánycsend a magyarságra.
Szmolenszknél lezuhant a lengyel elnök különgépe és rajta kívül
odaveszett a kormány, a katonai vezetés és a katyni áldozatok
kései hozzátartozóinak száz tagja. A katyni gyászünnepre
igyekeztek, a nagy lengyel tragédiák egyikének emlékhelyére.
Bennünket, magyarokat, azért rázott meg ez a végzetszerűség,
mert a világon a mi sorsunkba van legközvetlenebbül bevésve az
a tragédia, ami a lengyelekébe. Nincs még a világon két
nemzet, amelyik a régebbi és a modern kori történelemben
olyan, többnyire tragikus pontossággal lépett volna egy ütemre,
vagy egymást húzva, kisegítve, támogatva. Ezeket felsorolni
most, az 1940-es befogadástól az 1956-os együttmozduláson át
az 1989–90-es változásokig iskolás dolog volna – mondhatnánk
kissé fellengzősen, ha nem éppenséggel az volna a helyzet,
hogy ezeknek magyar– lengyel együttzengéseknek a nyomát is ki
nem hazudta volna egy bűnös, hazug, gazember iskolapolitika a
magyar oktatásból. Hiller és hasonszőrű bandája gondoskodni
akart róla, hogy a magyar lélekből szoruljon ki a lengyel
vonzalom és ne örüljünk annak, hogy odaát már felszámolták
a kommunizmust. De a lélekből mégsem tudta kiolvasztani. Hőkölten,
döbbenten néztünk Katyn felé: hát nincs vége? Hát akkor a húszezerhez
most szed még újabb százat Katyin szelleme? Nincs a kezünkben
bizonyíték, de a gyanakvás ezen a tájon soha nem alaptalan és
tépi a lelket, mint vihar a fát.
Lech Kaczyński a
lengyel érdek, a lengyel nemzeti öntudatra ébredés elnöke
volt, neki és testvérének köszönhető egy elsöprő választási
győzelem, amely először takarította le Lengyelország
politikai térképéről a korrupcióba és idegenszolgálatba
rothadt Lengyel Egyesült Munkáspártot – tette pontosan azt,
amire a Fidesz készült most, és amire mi is készültünk, nem
is annyira pártunkkal, mint ennek a lapnak az oldalain.
Félelmetes volt
az áthallás a néhány nappal korábbi Magyarország fölötti
átstartolás és az orosz légtérben történt katasztrófa között,
szerencsére azonban ez a történelem által tépázott lélek,
ez a magyar sötéten látás már kevesek sajátja, és a választási
eredmény, már ami a rothadt, idegenszolgáló gyurcsányizmus és
álliberalizmus letakarítását illeti, túltett a lengyelekén
is. De a történelmi igazságnak tartozunk annyival, hogy
kimondjuk: nem biztos, hogy létrejöhetett volna Kaczynskiék példája
nélkül. A példa kellett. Orbán Viktor megértette a lengyel példát.
A lehetőséget eséllyé változtatta.
Az ország 176 választókerületéből
119-ben nem lesz második forduló, mert első körben abszolút többséget
szerzett a jelölt és a pártja. 119 Fidesz-jelölt első körben
nyert, kizárva minden további alkudozást, mesét, minden
balliberalizmust és magyarellenességet. A fennmaradó ötvenhétben
pedig, egy kivételével, mindenütt a Fidesz áll az élen, sok
helyen csupán egy-két százalékkal, néhány száz szavazattal
elmaradva az ötven százaléktól.
Ez az eredmény
karnyújtásnyira van a történelmi jelentőségű kétharmados,
alkotmánymódosító vagy új alkotmányt írni képes, rendszerváltoztató
többségtől, aminek a fontosságát, szükségességét nálunk,
érvekkel alátámasztottabban, senki nem képviselte. Mi egy új,
a Szent Korona-tant is korszerűen magába foglaló alkotmány
mellett tettük le a garast. A Fidesz pedig a választási stratégiáját
a neoliberalizmust felőrlő időre építve hallgatott róla, de
talán joggal feltételezzük, hogy látja az új alkotmány szükségességét.
Amit természetesen nem szabad elkapkodni, aktuálpolitikai csatározások
esetlegességeinek kitenni.
Mi azonban
konferenciát rendeztünk a Gellért Szállóban a Magyar Megmaradás
Közösségével együtt, és ezen a saját választási eredményünknél
is fontosabbnak nyilvánítottuk az alkotmányozáshoz szükséges,
akadálymentes kétharmadot. Minden erőnkkel ennek az ügynek a
szolgálatába álltunk és talán nem hiába.
Nézzük mármost
a feladatokat. A fennmaradt 57 – második fordulóban eldöntendő
– körzetben egy helyen áll élen az MSZP. Budapest XIII. kerületében,
az Új-Lipótvárost is magában foglaló Angyalföldön. Ez a
gazdag antifasiszták, ellenállók, az apjuk hazudott partizán múltjából
élők városrésze. (Nem mintha mi az „igazi” partizánokat
becsülnénk valamire.) Itt vannak a legjobb, legnagyobb Dunára néző
lakások, beljebb az új lakóparkok, ide érkezik a betelepülők
krémje, itt van máris lakása annak, aki majd megunja Izraelt a
maga Gáza övezetével és Hamaszával. A Síp utca Mazsihisz
vezetői innen járnak dolgozni a még mindig egy kicsit gettószagú
Hunvald telepre. Itt még erős Kádár– Aczél-szag terjeng.
Persze itt sem biztos még „Szanyi és társai” győzelme.
A többi 56
helyen, egy-két kivételtől eltekintve a második és harmadik
helyen álló MSZP-nek és a Jobbiknak vagy Budapesten az LMP-nek
együttesen sincs annyi szavazata, mint a Fidesznek. De más bajuk
is van nekik. Az, hogy legtöbb helyen mindketten indulhatnak. És
egymás ellen kell indulniuk. Különösen az MSZP nem mondhatja
azt, az utóbbi hetek szélsőjobb veszélyének felrajzolása után,
hogy mármost pedig a Jobbikot fogja támogatni a Fidesz ellenében.
Az MSZP-nek most el kell felejtenie, hogy a Jobbikot az ő sajtója
és az ő pénze hozta létre, némi nemzetközi átstartolással,
mert ha ezt elismeri, még a szociáldemokrata internacionáléból
is kizárják, esetleg. De mindenképpen közröhej tárgyává válik.
Minden másképpen
volt eddig. Eddig az MSZP mindent megtehetett, mert kormányon
volt és a mellét birizgálva vakarhatta a hátát. Megtehette. A
kezében lévő vagy a befolyása alatt tartott sajtó, rádió,
televízió két év óta szemérmetlenül támogatja, emeli fel,
nyomja előre a Jobbikot. Ha nincs a balliberális sajtó és még
a Fidesz-sajtóba is beszüremlő támogatása a Jobbiknak, ez a párt
soha nem jut el azokhoz a tömegekhez, elsősorban a
kelet-magyarországi sértett, nélkülöző és örökösen elégedetlen
tömegemberhez, volt kisgazdákhoz, akik már Torgyánnak is felültek.
Nehéz lett volna az MSZP bunkóival feltölteni a Jobbikot, ha az
MSZP vezérkara nem ebben látja a saját menekvését. Csak a saját
MSZP-jükből is kiábrándult elemekkel fúvódhatott fel ez a párt
ekkorára. Ezt a botrányos tényt jelöltjeik és vezetőik sora
bizonyítja.
Mi ezt itt már
alaposan kielemeztük, rámutattunk a Jobbik sajtópárt-jellegére,
baloldal-pótló, kétharmad akadályozó Fidesz-ellenességének
okaira, demagógiájára. Mi tulajdonképpen ezzel vettünk részt
ezen a választáson.
Először a
ferencvárosi időközi választáson azt kellett bebizonyítani,
hogy a Jobbikra adott szavazat nem vész el. Sikerült. Aztán
nyomban működésbe lépett a nemzetközi titkosszolgálati pumpa
és a három európai képviselő már középpárttá lőtte fel
a Jobbikot. Mindez úgy történhetett, hogy sem a gazdának, az
MSZP-nek, sem az újlipóciai támogatásnak nem kellett színt
vallania, sőt a Jobbiknak sem. Halványan – ványadt, vézna
hangon – még szidhatták is egymást. Egyébként természetesen
mindketten Fidesz-ellenesek voltak.
Most azonban elérkezett
a színvallás ideje. Ha most ők egymást támogatják nyíltan,
akkor a nyúl a bokorból kiugrottnak tekinthető. Akkor le vannak
leplezve. Természetesen – lévén szó bolsevista szellemiségű
emberekről – sok minden elképzelhető, hazudozásban ezeknél
felső határ a csillagos ég, de ha meg akarják őrizni a saját
arcukat – pardon: a maszkjukat –, ha komolyan gondolják a saját
jövőjüket, akkor nem vállalhatják egymást. Ez pedig még ötvenöt
Fidesz-győzelmet is jelenthet, ami már maga a kétharmad.
Kétharmad, amiért
nagyon sokat kell dolgoznia, megfeszülnie még a Fidesznek, és a
vele tartó magyar tábornak. Mert ennek a nemzeti szavazótábornak
kell biztosítania az érvényességet is, ha ők távolmaradásra
játszanak, és neki kell urnához szólítani azokat is, akik azt
hiszik, hogy már megtették a kötelességüket. Igen, megtették,
de még nem teljes a győzelem, márpedig annak kell lennie.
Nagy disznóság
volt, amit – az Országos Választási Bizottság bolsevikjai
– csináltak, a kampánycsend meghosszabbításával. Lényegében
elvették a győzelmi fiesta boldog estéjét a Fidesztől, a győztes
magyar néptől. Semmi más céljuk nem volt, csak ez a partizán
ünnepgyilkosság. Nem baj, talán így jobb, mert maradt még
indulat a következő fordulóra, Lehet itt még nagy fiesta 25-én
este, amikor meglesz a kétharmad.
Az esély megvan,
valóra kell váltani.
(2010. április)
|
