vissza a főoldalra

 2014.05.08. 

Komoly eredményeket ígérő folyamatok az egészségügyben

A nagy vidéki kórházak infrastruktúrája, műszerállománya európai szintűvé vált

2010 és 2014 tavasza között szinte nem volt olyan hét, amikor nem jelentett volna be a kormányzat valamilyen fejlesztést az egészségügyben. Dr. Velkey György az MRE Bethesda Gyermekkórház főigazgatója, a Magyar Kórházszövetség elnöke elmondta: Főleg a vidéki fő-és alközpontokban történtek nagy volumenű fejlesztések. Viszont az úgynevezett nem konvergencia-régióba tartozó kórházak – a budapestiek és Pest megyeiek – rosszabbul jártak, mert az EU-s szabályok szerint, az uniós kohéziós pénzeket a fejletlenebb régiókba kell irányítani.

 Miként látja, az elmúlt négy esztendőben megfelelő ütemben zajlottak-e Magyarországon a kórházfejlesztések?

 –A 2010-et megelőző időszakhoz képest koncepcionálisabb, jobban átgondolt egészségügyi fejlesztéspolitikája volt a második Orbán – kormánynak. 2011-ben megalkották a Semmelweis –tervet, ami hosszú távú egészségpolitikai irányvonalat jelent. Ebben újszerűen jelölték ki az egészségügy szerkezetét, ami a fejlesztési koncepció megalapozása is lett egyúttal. Ez a térségi ellátási modellre épülő progresszív ellátási rendszer, ami a betegutakat is meghatározza. A korábbi időszakban a több egyszintű központra épülő súlyponti kórházi rendszer logikáját célozták meg. Az a rendszer a súlyosabb betegek ellátására nem adott rendszerszerű megoldást, és mindehhez nem társult átgondolt fejlesztési politika sem. Sem a súlyponti kórházak, sem a kistérségi járóbeteg központok rendszere nem számolt azzal, hogy a fogyatkozó szakembergárda nem tudja megtölteni ezeket az épületeket. Tehát olyan fejlesztések is indultak, melyek nem voltak reálisak. Ugyanakkor a nagyobb kórházi beruházásokban sok pozitív elem is volt abban az időszakban is, ezeket tovább kellett vinni. A kampányidőszakban sokszor hallottuk, hogy hozzávetőlegesen 300 milliárd forintot költöttek 2010-től fejlesztésre az egészségügyben. S valóban, láthattuk, hogy ebből az összegből főleg a vidéki térségi fő-és alközpontokban történtek nagy volumenű fejlesztések. Így mások mellett Kecskeméten, Kaposvárott, Szekszárdon, Győrben, Debrecenben, Miskolcon, Nyíregyházán igen jelentős beruházások történtek. S a nagy vidéki központi kórházak infrastruktúrája, műszerállománya európai szintűvé vált. Így olyan vidéki kórházhálózat jött létre, ami impozáns, és nagyon jó feltételeket biztosít mind építészetileg, mind a műszerellátottság területén. Néhány szakterület célzott fejlesztése is jó eredményekkel kecsegtet. Erre példa az daganatos betegek ellátását javító onkológiai fejlesztés, pl. az Országos Onkológiai Intézetben Budapesten vagy Veszprémben. Szintén lényeges a rehabilitációs fejlesztési csomag, amit az új egészségpolitika indított el, s a munkába való visszaállást segítő rehabilitációt célozta meg. A koraszülött intenzív osztályok fejlesztése demográfiai szempontok miatt is lényeges. Sajnos az elmúlt évtizedekben teljesen kimaradt ez a szakág a fejlesztésekből, holott tudjuk, hogy Magyarországon nagyon magas a koraszülöttek aránya, és sokszor a médiában is nagy hangsúlyt kapott a koraszülöttek esendősége. Ez év végéig minden nagyobb fajsúlyú koraszülött intenzív osztály jelentős műszer-és informatikai fejlesztésre megvan a lehetőség országszerte. A folyamatnak azért vannak árnyoldalai is; az úgynevezett nem konvergencia-régióba tartozó kórházak – a budapestiek és Pest megyeiek – rosszabbul jártak, mert az EU-s szabályok szerint az uniós kohéziós pénzeket a fejletlenebb régiókba kell irányítani. Ezért a fővárosi és Pest megyei kórházakban a fejlesztések más forrásokból és elenyésző mértékben valósultak meg. A fővárosi intézmények közül csak néhány kórház tudott jelentősen fejlődni, így pl. az Uzsoki Utcai Kórház, vagy a most megvalósuló Korányi-projekt segítségével a Semmelweis Egyetem. Ezért ma sokkal több sok rossz infrastruktúrájú és leromlott műszerállományú kórház működik Budapesten, mint vidéken.

 A fejlesztések elindítása előtt kikérte az illetékes államtitkárság a Magyar Kórházszövetség véleményét?

 –Jelentős stílusváltás jellemezte az elmúlt időszakot: konzultatív egészségpolitikát hajtott végre a kormányzat. Az államtitkárság vezetői többször beutazták az országot, és nagy energiákat fektettek abba, hogy a szakmai véleményeket összegyűjtsék. Ebben a folyamatban a Magyar Kórházszövetség is szóhoz jutott.

 Mennyire telítettek a kórházak? Ezt azért kérdezem, mert korábban nagyon sok hírt lehetett arról hallani, hogy a mentősök elég nagy utat tettek meg, míg egy befogadó kórházra találtak.

 –A rendszer az esetek legnagyobb részében zökkenőmentesen működik. A több millió ellátási esetből 1-2 kerül reflektorfénybe a betegfogadás zavarai miatt. Ezzel együtt az ellátásnak vannak gyenge pontjai, van, amikor nehéz üres ágyat találni. Az elmúlt hetekben a gyerekpszichiátriai, máskor a koraszülött intenzív ellátásban, vagy az általános intenzív terápiában kell gyors belső változtatásokkal fogadóképessé tenni egy-egy kórházat. Ezekre a megoldásokra azért van lehetőség, mert a szakmai szolidaritás működik az ellátók között. Elsődlegesen az említett gondok a fővárosra és környékére jellemzők, a vidéki intézményekben olajozottabb a helybiztosítás. Javítani fog a helyzeten, hogy a központi ágynyilvántartó január 1-jétől átkerült a mentőszolgálathoz, így közvetlen a kapcsolat a kórházak és a mentőszolgálat között.

 A Magyar Kórházszövetség mit vár egészségügyi téren a következő kormányzattól? Elegendő az eddigiek folytatása, vagy szükségesnek tartja más intézkedések bevezetését is?

 –Eddig elsősorban a fejlesztésekről beszéltünk, ami lényeges, de az egész egészségpolitikának csak egy szegmense. Az elmúlt időszakban is elégtelen volt a kórházrendszer működési finanszírozása – amiben a megoldás keresése a Kórházszövetség egyik legfontosabb kérdése. Sajnos a mindennapi forrásbiztosítás messze elmarad attól, ami az egészségügyi nagyüzem-rendszer üzemeltetéséhez szükséges. Üdvözlendőek a béremelések, de még így is nagyon alacsony bérekért dolgoznak az orvosok és a szakápolók. Ezért az orvos elvándorlás mértéke, bár csökkent, de még mindig nem megoldott kérdés. A szakápolóknál pedig még a trend sem fordult meg. A dologi költségekre – gondolok például a gyógyszerre, kötszerre – is kevesebb pénz jut, mint amennyire szükségük van a betegeknek. Bár az év végi konszolidációk által túlélték a kríziseket a kórházak, de rendszerszerűen az előbb felvázolt probléma nincs megoldva. Ez feltétlenül olyan terület, amiben szükséges az előrelépés, mert különben veszélyeztetjük az ellátás hosszú távú biztonságát.

Medveczky Attila