vissza a főoldalra

 2014.03.07. 

Csorja Gergely: Mi a mém van?

A közélet valami mérhetetlen unalomba fullad. Egyrészt többségében ugyanazokat az embereket látjuk húsz éve, de ha véletlenül feltűnnek új arcok, azok még lejjebb, még esetlenebbül, még kevesebb gondolattal és még kiüresedettebb, ostobább kifejezéskészlettel jelennek meg. Nézzünk csak körül az ellenzék újdonsült szereplői között.

Pedig nem indultunk magasról.

A 90-es évek közepére a magyar közbeszéd, valami vélt modernség, valami nyugatepigon hajlam, valami tetszetős bóvli igényével lépett fel. Kialakult egy képzet, egy a valósággal nem feltétlenül szinkronban mozgó folyamat, ami kizárólag azt tartotta sikeresnek, eladhatónak, ami silány.

Ehhez új formákat kerestek. Az első lesilányított formát a tabloidban, az ún. bulvárlapban és az ehhez tartozó stílusban a bulvárújságírásban találták meg. Maga a bulvárújságírás Magyarországon nem teljesen új jelenség. Bár a második világháború előtt megjelent lapok egyikét sem lehet egyértelműen bulvárnak tekinteni, de a XIX. század közepétől és elsősorban a századfordulón Nyugatról és főleg az Egyesült Államokból beáramló rendkívül egyszerű nyelvezetű szenzációhajhászás meghatározó eleme volt több lapnak. Angol nyelvterületen a leegyszerűsített nyelvezet azért volt fontos, mert az angolul gyengén beszélő és alig olvasó bevándorlók a komplikáltabb írásokat nem értették meg.

A 90-es években hazánkban is valami hasonló gondolat vezette a bulvárújságírás elterjesztőit. Azokat a tömegeket gondolták megszólítani, akik nem értik meg az összetett mondatokat, akik képtelenek néhány mondatnál többet befogadni. Az ekkor zajló médiaháború tehát nem csak a szocializmusban gyökerező, de többnyire liberálisnak eladott, a sajtót eluraló társaság és a másik oldal – mondhatnók Magyarország – egymásnak feszüléséről, de a nyelvezet minőségéről is szólt.

A médiaháború eredményeként a legnagyobb befolyású földfelszíni tévécsatornák az RTL és a TV2 lettek. Ezzel eldőlt, hogy az egyszerű, az Egyesült Államokban és Angliában kialakult, majd a német nyelvterületen tovább silányított téma- és formaválasztás uralkodik el a magyar közéletben, mely mára lényegében kizárólagossá vált.

Közben felnőtt egy generáció, mely már számítógép előtt szocializálódott, mely az interneten keresztül hozzáfért egy piktogramvilághoz, ahol a legbonyolultabb szociológiai, jogelméleti vagy ismeretelméleti kérdés is elintézhető egy háromábrás kivonattal. Ahol regényeket lehet elolvasni tömörítve, ahol rövid pár mondatban fel lehet vázolni a nyugati civilizáció lényegét.

Ez a világ hatott a tudományos életre, sőt akár meg is fordíthatjuk az okot és az okozatot. Az intézményesülés okán tudományosnak nevezett élet félresiklásából nőtt ki ez a világ.

Engedjenek meg egy kis kitérőt.

A minap kezembe került Charles Perrow Szervezetszociológia című könyve. A könyv újra volt kötve, annyian használták, hogy az eredeti borító elkopott. Nyilvánvaló, hogy a megviselt kötet tankönyvként szolgált és ennek megfelelően több helyen aláhúzásokkal, kis, kézzel írott széljegyzetekkel próbálták a kétségbeesett hallgatók kiemelni a lényeget. Többen odaírták, hogy saját tételsoruk melyik tételéhez, melyik rész tartozik. A kiemeléseket merő kíváncsiságból összesítettem. Az eredmény egészen megdöbbentő. Perrow korszakalkotó esszéje más olvasatot nyert. Perrow fanyar, lényegi kritikája mely a különböző szervezetelméleteket egészen új megvilágításban jeleníti meg eltűnik, ellenben megmarad a már 1981-ben, az esszé megjelenésekor is túlhaladott elméletek igenlése.

Ekkor értettem meg, hogy miért kerül ki ennyi félig vagy félig sem művelt, sablonos gondolkodású ostoba ember felsőoktatási intézményeinkből. Ekkor értettem meg, hogy miért taníthatnak szakbarbárok egyetemeken és főiskolákon.

A vizsgák abszolválásához, sőt a tudományos fokozatok megszerzéséhez is elég ez a zanzásított piktogramtudás. Mondjuk Németh László A minőség forradalma című korszakalkotó esszéjét néhány piktogrammal így lehet összefoglalni: Kis négyzetben sok valami, kettőssnyíl áthúzva, ami kis körben a MINŐSÉG szóra mutat. Ellenben kis négyzetben kevés valami kettősnyíl, ami a MINŐSÉG szóra mutat. És ha rákeresünk az interneten, nagyjából ennyit találunk: a mennyiséggel szemben a minőségi termelésre kell törekedni, ahogy ezt Németh László mondotta. Pont. Ugye látjuk, ahogy Németh László sokadjára fordul a sírjában.

Ez a látszólagos lényegre törés, dedukció, egyszerűsítés – ahogy tetszik – azért elfogadott, mert ugye a mai rohanó világban nincs idő hosszú szövegeket megérteni.

Nem pontosan tudjuk, hogy miért nincs, mert dolgozni a társadalom nagyobbik része nem dolgozik, se itt, se nyugatabbra, a fiatalok egyre hosszabb ideig, úgy 30 éves korukig iskolákba járnak, ráadásul a modern technika eszközei nem is föltétlenül indokolják, hogy beleszakadjunk a munkába vagy rohanjunk ebben a rohanó világban. De mégis, ez van mondva, hát akkor biztosan így van.

A tömegkommunikációban ez odáig fajult, hogy ma már a bulvár három tőmondatból álló hírei is hosszúak. Így aztán jönnek a mémek. A mémek – igaz, ez már a harmadik értelmük, de ezt majd máskor –, szóval az internetes mémek, egy képből – ez mutatja a témát – és valami vicces, néhány szavas szövegből, vagy csak egy videóból állnak. Szemléltetésül néhány mém.

Ma már a kommunikációs szakemberek szerint – akik piktogram egyetemeken, piktogram tanároktól, piktogramdiplomát szereztek – hatékonyan leginkább ezekkel a mémekkel lehet reklámozni, meg kampányolni. Ennyire ostobák vagyunk, hogy egy hárommondatos hírt nem értünk meg, mondjuk, hogy Simon 240 millióval lebukott. Nem, kell egy kép Simonról és valami vicces felirat. Esetleg egy Simon-piktogram. Csak így értjük.

Még mielőtt megvádolnának, hogy piktogramellenes vagyok: van értelme a piktogramnak, amikor a vonaton a WC használatához, a vészkijárathoz vagy az összerakhatatlan lapraszerelt bútor használatához ad útbaigazítást, de a fenomenológia piktogramos ábrázolása közben ez-az óhatatlanul kimarad.

Mint ahogy az értelmes, építő közbeszédből is hiányzik az értelem, ha mindenki tőmondatokat, „az üzenetet” akarja sulykolni. Ugyanis léteznek olyan társadalmi kérdések, sőt csak olyan társadalmi kérdések léteznek, melyeket nem lehet tőmondatokkal elintézni.

A cikk elején idézett mérhetetlen unalmat – a közvetítők többségén túl – ezek a tőmondatok, „az üzenetek” okozzák.

Ha valaki véletlenül túllép az üzeneten, ha véletlenül gondolkodni mer és meg is osztja gondolatatit, annak bizony jaj. Legutoljára Kövér László járt így, amikor óvatlanul megosztott egy gondolatmorzsát a kedves hallgatókkal. Ellamentált azon, hogy mi a rosseb értelme van mindent törvényben szabályozni, amikor az állandóan változó körülmények sokkal gyorsabb reagálást igényelnének a törvényalkotás nehézkes folyamata helyett.

Neki is ugrott az egész sajtó, hogy rendeleti kormányzást akar. Nekik ez volt az üzenet.

Mint minden eltévelyedés, ez a kurtításmánia is elmúlik, csak győzzük kivárni. És akkor majd le lehet porolni Németh Lászlót, Bibó Istvánt, Szabó Dezsőt vagy Charles Perrow-t. És akkor majd talán értelmes emberek, értelmes vitát folytatnak. Gondolkodnak és magasról tesznek az üzenetre, a mémre, a piktogramokra.