|
2014.03.14.
In memoriam
Csurka István
Az ellenség terve: tisztán kiemelkedni a habokból
A magyarság
ellensége az a belső, a Kádár– Aczél-korszak nómenklatúrájából
és értelmiségi technokráciájából a rendszerváltás előtt,
alatt és után kifejlődött, volt ávós családokból összeállt
réteg, amely jelenleg minden hatalom birtokosa. Ez az uralom most
bajba került, mert az általa kialakított gazdasági és társadalmi
rendszernek már nincs honnan és mit rabolnia. A magyarság kimerült
és az ellenállásnak olyan formáit alakította ki végszükségben,
amely ugyan önmagát is felemészti, de a rendszer fenntartását
is lehetetlenné teszi. Elég, ha csak a munkanem vállalásra, az
adómegkerülésre és a közönynek és a befelé fordulásnak a
borzalmas szokásaira gondolunk. A magyarság hasonló technikával
buktatta meg a Kádár–Aczél-rendszert is. Igaz, végső tönkremenése,
erkölcsi züllése, önmaga lehetőségeihez képest is műveletlenné
válása ebben az önpusztításban kezdődött meg.
Most a rendszer
urai és elsősorban külföldi helytartói látják ezt a
helyzetet. Nekik a magyar nép munkájára – segédmunkájára,
ingyenmunkájára – még a korosabb rétegekére is feltétlenül
szükségük van, mivel a megszállás és a gyarmatosítás
alapelve és elemi szükséglete, hogy a családok és kis saját
vállalkozások semmiféle felhalmozásra ne legyenek képesek.
Ezt az adósságválság és a kamatszolgálat is megköveteli,
egyre durvább elvonásokkal, népirtással kell élniök, ehhez
pedig összevontan egyre nagyobb fenyegetés, s egyre több tiltás
és büntetés kell. Mindent agyonszabályozni, mindent pénzbírsággal
sújtani az általános gyarmati terror előjátéka.
Először tehát
az életszínvonalat kellett visszanyesni, s amikor ebbe már
beletörődött a nép, akkor lehet elővenni a hajcsáreszközöket.
Az erőszakgyakorlatokat a rendőrséggel mutattatják be, és ha
– mondjuk a nyár miatt – éppen nincs semmi levernivaló,
akkor kivisznek a Fradi pályára, – a Fradi még mindig a begyükben
van – „Sieg! Heil!”-ezőket, és abból csinálnak náci
veszélyt.
Az alacsonyabb életszínvonal
melletti nagyobb adóbeszedés nehéz feladat. Nemcsak terror és
terrorfenyegetés kell hozzá, hanem látszólagos politikai
engedmények is. A népet meg kell etetni azoknak a bukásával,
akiket legjobban utál. Mióta felismerte őket a magyar nép, a
szabad demokrata észkombájnokat utálja a legjobban. Ez nem
antiszemitizmus, ezt az utálatot ezek kivívták. Egy pajeszos
ortodox zsidót, ha keblére nem ölel is, de elnéz egy békési
paraszt, legfeljebb iszik rá egy féldeci szilvapálinkát. Egy
politikai fő okost széllel szembe is megvet. Mert ezt ők kivívták.
Mert ezeket már túlságosan hosszú idő óta kell eltűrnie a
dolgozó embernek. Mert kétkezi dolgozó ezek között nincs. És
a magyarság, nagyon helyesen, nem fogad el egy olyan etnikumot,
amelynek nincsen a kétkezi munkában, a hajnali kelésben, a derékfájásos
hajladozásban részt vevő, szenvedő rétege. Hiába hozzák fel
ez ellen a nagyokosok az antiszemita kirekesztés érveit, a nép
tudja, hogy egy nemzet életének nem ez a rendje, hanem az, hogy
a fajtának a társadalmi munkamegosztás és a fáradalom és
szorgalom minden ágazatában kell legyenek résztvevői, és a jó
szülő feladata éppen abból kell álljon odalent, hogy gyermekét
elindítja a felemelkedés útján. A szabad demokrata nagyokosok
éppen ezt a felemelkedést akadályozták meg. A réteg, amely
csak uralkodót nemz és állít ki magából, ellenszenves. Miután
a magyarság történelmi tragédiák során elvesztette, vagy
nagymértékben leapasztotta a saját asszimiláló képességét,
az SZDSZ vezetői New York-i és egyéb ösztönzésre célba vették
a magyarság magukhoz asszimilálását. Megszerezték a képernyőt
és elkezdték a poshadt pesti kultúrához idomítani, kabarésítani
és jiddilizővé tenni az egész magyar kultúrát.
A Szabad Demokraták
Szövetsége megszűnésének, mint pártnak ez a történelmi, mélyebben
fekvő oka. Ez elégelődött meg, anélkül, hogy kimondódott
volna. Elég volt belőlük. De ez a megszűnés egyben egy csalárd
csőd is, amely mögött ott áll a csődgondnok: Bajnai Gordon és
idegen megbízói. Nagyon körmönfont dolog ez.
A kimondott önfeloszlatás,
az alapítók kilépései mögött felismerhető a rendszer
megmentésének a szándéka. Mert másként már nem menthető
meg a rendszer, a gyarmatosítás. A kilépők ugyanazt a megbízást
teljesítik, mint huszonegy éve a megalakuláskor.
Nem lehet nem észrevenni
azt a mohó igyekezetet, amellyel a rendszerváltás óta elkövetett
bűnök garmadáját ebbe az eredetileg is kisvállalkozásba most
belepumpálják. Mert valakinek tisztán kell kiemelkednie a
habokból. Bajnai Gordonnak kell a palackorrú tiszta delfint eljátszania
úgy, hogy a farka se érjen a vízbe. Az új elnök, Retkes
Attila pedig éppen csak hogy megpendítette a régiek korrupcióját,
aztán az érintettek, Pető Iván, Magyar Bálint, Horn Gábor,
kezdték el felháborodottan sorolni ezeket, hogy visszautasíthassák.
Ők visszautasították, a közvélemény meg jóváhagyta, sőt
egy kicsit kevesellte is.
Mert az SZDSZ bukása
nem az európai választásokon való gyászos szerepléssel történt
meg, hiszen ilyen eredmény akármikor bekövetkezhetett volna, ha
a nagy testvér nem segíti ki őket, ha nem csalnak a javukra, ha
nem adnak nekik pénzt számolatlanul, ha nem uralkodnak minden
televízióban. Nem, az SZDSZ bukására azért most került sor,
mert most van rá szüksége a gyarmatosító hatalomnak.
Mert a válságkezelőnek,
Bajnai Gordonnak, aki változatlanul közös képviselőjük, aki
persze már régen nem válságkezelő, hanem miniszterelnök-jelöltje
az új rendszernek, tiszta lappal kell indulnia. S az SZDSZ-szel,
ha az a régi formában és pártként létezik, nem tud így
elindulni. Megszűnik tehát az SZDSZ, mert így kívánja a közös
érdek. És majdnem megszűnik, összetöpped akár az MSZP is, de
továbbmegy a meseszekér, bakon a válságkezelővel, aki, ha
lehet, befejezi a gyarmatosítást. Mert, mint azt már sokszor
megírtuk, az SZDSZ és az MSZP egypetéjű ikrek, de nem
egyszerre múlnak ki, hanem rendelkezés szerint. Minden bűnt közösen
követtek el, de a kezdeményező, sokszor az aljasabb és az
eleinte nagyobb izraeli és amerikai támogatással bíró, az
SZDSZ volt. Adottságai következtében, származása következtében
a lakótelepi, szegény proletár tömegek rokonszenvét, elismerését
azonban soha nem tudta megszerezni, ez mindig az MSZP-re maradt,
amely a Kádár-korszakban felépítette ezeket a betonólakat. Az
MSZP mindig tudott olyan korszakra hivatkozni, amelyben ő adott a
népnek valamit. Ez kétségkívül Kádár érdeme volt, az SZDSZ
indító jelszava pedig ez volt: „Kádárnak mennie kell!” Ezt
a proletariátus még akkor sem felejtette el, amikor már csak
rokkantnyugdíjasként létezett.
Most
azonban új korszakot terveznek. Az új felállásban a nómenklatúra
burzsoázia kormánya nem elsősorban párthoz vagy pártokhoz kötődik,
hanem válságkezelőkhöz. A válságkezelés szakmává válik.
Bajnai Gordon, ahogy ma mondani szokták, „folyamatában” sajátítja
el a válságkezelés szakmáját és miniszterelnök marad akkor
is, amikor már nem lesz válság. De az a legjobb, ha a válság
örök, vagy legalább ki van nyilvánítva, hogy a válság örök.
A válságkezelő ideológiamentes, ha ideológiamentes, akkor pártmentes
is. Minek akkor SZDSZ, ha a főnök pártmentes.
A
pártbűnöket, a pártvakságot, a marxista vagy liberális
elfogultságokat a válságkezelők már nem is ismerik. Ezért a
pártként közösen elkövetett bűnöket ki kell vinni a válságkezelő
kormányból és a mögötte egyelőre mégiscsak ott álló
MSZP-ből, és apportálni kell a már amúgy is megbukott
SZDSZ-be, és az SZDSZ-t fel kell számolni, helyét sóval kell
behinteni. Ez az apportálás folyik most. Az MSZP–SZDSZ pártholdingból
a régi SZDSZ kft.-be. Ennek a nép még örül is. Mulat.
Ha ez a bűnapportálás
később történnék, a választási kampány idején gyanús
lenne. Most azonban nyár van, uborkaszezon, Gyurcsány sincs
jelen, aki a legfőbb bűnöse a közös csalásnak, hiszen sose
tudta senki, hogy az MSZP miniszterelnökeként miért az SZDSZ-
nek bazsevál. Ahhoz, hogy az uralom fennmaradhasson, a kormányt,
sőt az egész rendszert ki kell emelni a pártkötődésekből, a
többpártrendszerből. Ha az SZDSZ-t a közös bűnökkel
telerakottan kiviszik a színről, saroglyán, dögként, az MSZP
kicsit lesoványodva és megfiatalodva még bent marad, de a kormányt
a válságkezelők adják, mert a válságkezelés mostantól örök.
Hatására mindig lesz egy kis javulás. Máris érzékelhető,
mert a tavaszi 308 forint/euró ár némileg csökkent, de a válságkezelés
ennek ellenére egy percre sem szűnhet meg, és a válságkezeléshez
csak a válságkezelők értenek. Eljött a Nagy Válságkezelés
Kora.
Bajnai Gordon
beiktatásakor – nem akarunk eskütételt mondani… –
ideiglenes miniszterelnökösködést, csak a válságkezelés
idejére szóló feladatvállalást ígért. Most sem mond mást,
mert nem mond ezzel kapcsolatban semmit, ellenben úgy viselkedik,
mint akinek hosszú távú, teljes jogú megbízatás elérése a
célja, aki még 2014 után is miniszterelnök akar maradni. Látogatásokat
tesz külföldön, mint a megválasztott miniszterelnökök szokták,
elbocsátja amerikai nagykövetét, aki nem tudja kieszközölni
neki a Fehér Ház-i fogadtatást, akárcsak egy fél percre az ovális
szobában, ahol még ott lengedez Clinton macájának testszaga.
És felbőg a válságkezelés
motorja. Minden élelmiszert megvizsgálnak, és amiben nincs elég
méreg, azt ki kell köpni. Azokat a vendéglátóhelyeket, ahol a
pincérek verik a vendéget, ideiglenesen bezárják. A bankokra
erkölcsi kódexet kényszerítenek rá. (Ez a legszebb.) És ha
nem írják alá, az Isten büntetését kérik a fejükre, noha
ateisták. Egyes szeméttelepeket áthelyeznek más szeméttelepekre
és a guberálókat etnikai különbség nélkül, gyenge
szakszervezetekbe tömörítik. Segélyt ígérnek a törlesztőrészleteiket
fizetni képtelen lakáshiteleseknek, akiket a bankok már kitelepítettek.
A válságkezelést
a legsikeresebb pontján fogják – ideiglenesen – abbahagyni,
amikor az iszonyatosan magas, tíz vagy tizenöt százalékos kötvénykibocsátásból
befolyt pénz némi könnyítéseket tesz lehetővé. Óriási
kondérokban főzik az ingyenebédet a Nemzeti Bank előtt – a választásokig.
Utána nyomban olyan korszak keletkezik, ha nem a válságkezelő
nyer, hirtelen nyomorral, amelyben a korgó gyomor visszasírja a
válságkezelést és a pártoktól megtisztult életet. Ezt a
sajtójuk minden eszközzel tudatosítja, szinte belelövi az
agyakba. „Akkor volt jó világ, amikor Gordon válságot
kezelt.” „Lám, ő megelégelte az SZDSZ packázásait, te,
szavazó, miért nem elégeled meg Orbán Viktor párturalmát?”
Nem kell ide párt! Nem kellenek a pártok.
Baj csak azokkal a
pártokkal lesz, amelyeket a válságkezelő hozott létre, akkor,
amikor még más elképzelés uralkodott a nemzeti akarat megtörésére.
Ezek az új Jobbik-pártok nehezen fogják elviselni, hogy rájuk
már nincsen szükség. Amikor ők már túlnan vannak a sokadik
kapcatekerésen és gatyacserén. Hogyhogy? Már nem kell minden bűnt
a cigányokba apportálni?
A tervük tehát
az, hogy a maguk részleges megsemmisítésével, az SZDSZ párt-holokausztjával
a magyarságot ismét megakadályozzák a saját hatalomátvételben
és a saját keresztény magyar úton való járásban, a nemzetépítésben.
Ehhez a válságkezelést
létformává kell tenni. A jó válságkezelő nemcsak kezeli a válságot,
hanem teremti és gerjeszti is. A hosszú távú válságkezelő
szétvág még az övéi között is, ha azzal válságkezelési
elhivatottságát bizonyítja. Most menesztették Laborc Sándort,
az NBH főigazgatóját, Gyurcsány emberét. Ez már feszített válságkezelés.
Bajnai megmutatja, hogy tövestül tépi ki a gyurcsányiz-must.
Így csak az viselkedik, aki hosszú távra tervez és hosszú távú
megbízást tud magáénak. Bajnai mindent meg is tett, hogy
megkapja ezt az életfogytiglani megbízást. Elment leokéztatni
terveit (közte nyilván Laborc menesztését is) Izraelbe, s még
előtte főszerepet vállalt Ronald Laudernek, a Zsidó Világszövetség
jelenlegi elnökének sukorói, velencei-tavi ingatlanszerzési és
kaszinóépítési ügyének nyélbeütésében. Bajnai a
legmagasabb világvezető körrel fedezteti magát, tőlük remél
támogatást és nekik szolgáltatja ki az országot, ami nem az
övé. Nem a választók megbízásából akar ő örökös válságkezelő
miniszterelnök maradni, hanem a Lauder csoport kegyeiből.
A lebonyolítás
során persze még adódhatnak nehézségek. Kérdés, hogy lesz-e
az átgyúráshoz elég idő. Kérdés, mennyire tudják a nép tájékozódóképességét
megzavarni. Mire jutnak a sorozatosan közölt önbeteljesítő jóslatokkal,
miszerint Vona már népszerűbb, mint Orbán, és más nincs,
mert nem beszélnek róla. Tudnak-e elegendő zűrzavart, tájékozatlanságot
teremteni, mert a mai helyzetben még választani akar a nép, és
a választási győzelemben van minden reménye. Fel kell készülniük
a következő kormány működésének aláaknázására, de kérdés,
mennyi gyors lejáratú fizetni valóval tudják a jövendő pénzügyet
megterhelni. Mikor tudják megbuktatni a felszított elégedetlenséggel
a következő kormányt? Meg tudják-e annyira kötni Lauderrel és
a többivel a következő kormány kezét, hogy az ne merjen gyökeres
változtatásra vállalkozni?
Tény, hogy Bajnai
minden nap kampányol és válságot alig kezel, de már el van
hintve, hogy sikeres válságkezelő. Az is csak emel rajta, hogy
megszabadult az SZDSZ-től. A veszély nagy. Ez az embertípus,
amelyik itt most válságkezelés címén összeállt, a
legkegyetlenebb mind közül. Ez nemcsak nemzetbe nem tartozik, de
ideológiába sem, ez csak egy ÉN, egy acélhideg EGO, amely ösztövér
volta ellenére rátelepszik a világra és abnormálisra növekszik,
mint a válság, amelyet – nem kezel.
(Elhangzott: 2009)
|
