vissza a főoldalra

 2014.03.14. 

Háború, bármikor

Az élet, az emberi élet alapfeltételeinek biztosítása kevés feltételhez köthető. Ezeknél a feltételeknél ma – nehezen magyarázható okokból – előbbrevalónak tartjuk a szórakoztatást, bizonyos kényelmi igényeket és sokszor öncélú mutatók feltornázását. A világ országai hol az egyik, a hol másik feltételt tartják fontosnak. Van, aki az élelmiszerellátást képes jól megszervezni, egyesek a fenntartható gazdasági fejlődésre fektetik a hangsúlyt, megint mások az egészségügyre. Magyarországon a fenti feltételek közül az egyik, a stabil honvédelem hiánya ma égbekiáltó. Ez a mindennapokban egy sokszor hallható mondatban jelenik meg: Annyi mindenre kell a pénz, miért éppen hadseregre költsük el feleslegesen?

Bármennyire is ellentétes alapértékeinkkel, a keresztény ember bármennyire is elutasítja az öldöklést, az egymásnak feszülő csoportok harca, a háború az emberi lét egyik formája. Méghozzá meglehetősen gyakorta előforduló formája. Könyvtárnyi irodalom foglalkozik a háborúk kitörésének okaival, az ellentétek végletességének kialakulásával és a látszólag értelmetlen pusztítás lélektanával. De valódi választ nehezen találunk az égető kérdésre, és ennek egyik lehetséges, sőt valószínű oka, hogy az élet eme ésszerűtlen jelenségére nincs az emberi elme számára elfogadható általános válasz.

A háború alapokaira Samuel P. Huntington, a XX. század végének meghatározó amerikai elméletgyártója által renovált civilizációs elmélet adott választ a Nyugat politikacsinálóinak. Ez a válasz annyira hitelesnek tűnt Washingtonban, hogy egy komplett külügyi és nemzetvédelmi stratégiát építettek rá.

Az elméletet eredetileg ugyan Oswald Spengler találta ki a 20-as évek elején és írta le lényegesen nagyobb horizontú elmélete részeként, de Huntington forrásmegjelölés nélküli újraértelmezése Spengler gigantikus munkájánál, A Nyugat alkonyánál lényegesen nagyobb hatásúnak mutatkozik. (Spengler zsenialitásának sajnálatos elfeledése a Nyugat egyik legnagyobb szellemi pazarlása, melyért nagy árat fizetünk.)

Huntington után az amerikai külügy meg van győződve, hogy a világpolitikát a civilizációk állandósult küzdelme határozza meg. A civilizációk határain így lényegében az állandó konfliktushelyzet jellemző. Az amerikai külügy és a titkosszolgálati apparátus, mint a Nyugat elsőszámú hatalma ezt a felismerést arra kívánja felhasználni, hogy a törésvonalakban megpróbál befolyást szerezni, mely lehetővé teszi, hogy a Nyugattal szemben álló civilizációkat távol tartsa a Nyugattól és egyfajta pufferterület létrehozásával a konfliktusokat lehetőleg a törésvonalak mentén tartsa meg.

A zsidó lobbi hatalmas befolyásán túl ez az oka Izrael állam fenntartásának, különböző diktátorok, majd azok megbuktatására szervezett forradalmak támogatásának és ezért vált elsőszámú fontosságú területté Kelet-Európa.

A 2000-es évek elején az amerikai külügyi stratégia részeként Soros György alapítványai, az azóta öngyilkosságot elkövetett oligarcha, Berezovszkij, és a USAID aktív közreműködésével szervezte meg az erősödő Oroszországot elhatároló forradalomhullámot. 2003-ban Grúziában a Rózsás, 2004-ben Ukrajnában a Narancsos, 2005-ben Kirgizisztánban pedig a Tulipán forradalmat sikerült kirobbantani. Mindhárom forradalom lényege, hogy az egykori szovjet tagköztársaságokban az orosz befolyás alatt álló kormányokat buktatták meg, egy sajátos, nemzeti és liberális érzelmekre épülő kampánnyal.

Hasonló forgatókönyv szerint próbálkoztak Örményországban, Azerbajdzsánban, Belorussziában és Moldovában, de ezek nem sikerültek. A színes forradalmak közül kétségtelenül az Ukrán volt a legnagyobb jelentőségű. Ennek hatására az oligarchák egy csoportja, köztük a vonzó kinézetű Tyimosenkó került hatalomra, hogy lényegében szétlopják Ukrajnát. A Tyimosenkót leváltó, majd később börtönbe juttatató garnitúra, mely visszatért a Moszkvabarát vonalhoz semmivel sem lopott kevesebbet. Ukrajna népe, főleg az ukránok a gazdasági fejlődés nyomait sem nagyon látták, ugyanakkor a teljes államigazgatás a korrupció szolgálatában állt. A Moszkvát kiszolgáló vezetés ukrán érdekeket, az ukrán nép érdekeit a legkevésbé sem szolgálta. Ebből az ukrán szemszögből tehát érthető lenne egy forradalom, most azonban Kijevben, a Majdanon nem ez történt.

Ez az írás terjedelmi okokból és bizonyos alapvető, egyelőre tisztázatlan kérdések miatt sem vállalkozhat az Ukrán helyzet bemutatására. Nem is ez a célja.

Azt akarom bemutatni, hogy bármiféle latolgatással, ésszerűnek tűnő, megalapozott eszmefuttatással szemben a valóság az, hogy a háború bárhol, bármikor kitörhet (lásd keretes írás a délszláv háborúról). Akár itt, nálunk is.

Ahhoz, hogy a háború szörnyét távol tartsuk magunktól egyetlen lehetőség létezik. Az erős szuverén állam. Magyarország kormánya 2010 óta szerencsére erős és szuverén országot akar létrehozni. Ezen az úton elindultunk és az első eredményeket már láthatjuk.

A felismerés megszületett, hogy a szuverén állam előfeltétele az önvédelem képessége. Politikai, gazdasági, pénzügyi, rendvédelmi és hadi szempontból egyaránt.

A politikai szuverenitás visszaszerzése lényegében megtörtént, a gazdasági önállóság felé megtörténtek az első lépések, a pénzügyi stabilitást pedig elsőszámú célként jelölte meg a kormány. Bár készült program a szuverén állam katonai biztonságát garantáló hadsereg és a hadsereg működtetéséhez elengedhetetlen hadiipar megteremtésére, ennek pillanatnyilag nincsenek kézzelfogható eredményei. Míg a rendvédelmi, vagy ha úgy tetszik a belügyi stabilitás felé komoly lépéseket tettünk, addig a honvédelmünk elégtelen.

A magyar társadalomban, sőt a honvédségen belül is elfogadott nézetté vált, hogy a NATO rendszere alkalmas arra, hogy garantálja Magyarország biztonságát, és amennyiben képesek vagyunk megfelelni a NATO elvárásainak, akkor nagy baj nem lehet.

Ma, több évtizedes mulasztás eredményeként nem vagyunk képesek megfelelni a NATO elvárásainak és még kevésbé vagyunk képesek Magyarország szuverenitását, területi egységét biztosítani saját erőből. Ez a helyzet több szempontból is hátrányos. Az erős hadsereg ugyanis stabilitást biztosít, melynek gazdasági és pénzügyi következményei is vannak. Stabil politikai rendszer mellett, az erős hadsereg garanciát jelent annak a misztikus külföldi tőkének is, hogy befektetéseit biztonságban tudhatja.

Amikor gondolatmenetünkben eljutunk erre a pontra, akkor jelenik meg a honvédelem kulcskérdése: miből.

Pedig ez csak a második kérdés. Az első, a legfontosabb kérdés a hogyan. A hogyanra nagyon sok válasz született már. Létezik egy program is, az ún. Hadik-terv. Ez helyesen állapítja meg, hogy hadiipar megteremtése nélkül nem beszélhetünk honvédelemről.

A hadiipar megteremtésében – akárcsak több más iparág megteremtésénél – a szakemberek és a rájuk támaszkodó vezetés kissé túllőnek a valóságon. Hogy ez a nyilvánvaló felültervezés miből adódik, hogy miért akarunk lényegében megvalósíthatatlan célokat elérni, arra több válasz is adódik.

Mi most csak arra szorítkozunk, hogy a nem létező magyar hadiipart csak kis és közepes cégek hálózata alkothatja meg. Ahogy Németországban, Angliában vagy az Egyesült Államokban volt szerencsém látni, faluszéli 5-30 embert foglalkoztató cégek szállítanak a világ legnagyobb hadseregeinek, vagy az azokat kiszolgáló óriásvállalatoknak. Nem az óriásvállalat az alap, hanem az a több száz, sőt több ezer apró cég, mely sokszor manufakturális módszerekkel fejleszt és gyárt elképesztő eszközöket.

Természetesen szükség van óriáscégekre is, de majd csak akkor, amikor a kicsik már stabilan működnek. A kis cégek valódi jelentőségét számokban nem lehet kifejezni. Szűkös anyagi lehetőségeink mellett különösen nagy jelentősége van, hogy hova megy a pénz. Mert ma is költünk, ma is elfolyik egy jelentős összeg, melyből azért valami kis hadiipar kezdemény kialakulhatna. Csak szervezés kérdése. A következő ciklusban talán erre is sor kerülhet.

De ne vesszünk el a részletekben. Az ukrán válság, hogy hetek alatt a hidegháború utáni legkomolyabb nemzetközi konfliktus alakult ki, hogy az orosz hadsereg elfoglalta a Krímet, jól mutatja a háború kialakulásának természetét. Bármikor, bárhol kialakulhat.

Erre fel kell készülni. A felkészülés a fentieken túl azt is jelenti, hogy a magyar társadalom végre magához kell térjen, a felelőtlen hülyeséget végre száműzni kell a magyar közéletből. Az ellenzék, elsősorban Bajnai csapata felkapta az ukrán témát, mint gyöngytyúk a taknyot. Bajnai hangosbeszélővel ordítozott az orosz követség előtt, és ki akarták követelni Orbántól, hogy ítélje el Oroszországot.

Ebben a helyzetben, amikor Magyarország nem rendelkezik értelmezhető haderővel, amikor a „forradalmi” ukrán rendszer első intézkedései között fosztja meg a kárpátaljai magyarságot nyelvhasználati jogától, amikor azt sem tudjuk pontosan, hogy kik gyakorolják a hatalmat Ukrajnában, amikor Putyin hadicselekményekre ragadtatja magát, akkor Magyarország vezetői csak a lehető legóvatosabban járhatnak el. Orbán Viktor és Áder János kifogásolt hallgatása az egyetlen lehetséges megoldás erre a helyzetre.

Ugyanakkor több mint aggasztó Bajnai szereplése. A felelőtlenség a továbbiakban nem megengedhető. Elég volt ezekből a politikai hullámlovasokból. Elég volt Gyurcsányból, Bajnaiból és a többiből. Áprilisban tüntessük el őket!

Csorja Gerely