vissza a főoldalra

 2014.03.21. 

A köznevelés megújítása a diákok érdekében történik

Kötelességünk gondoskodni arról, hogy a köznevelési intézményekben minden gyerek számára ugyanazokat a műveltségi tartalmakat közvetítsék

Dr. Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár asszony február 18-án egy budapesti kollégiumban 18 városi diákönkormányzati vezetővel egyeztetett a köznevelés megújításáról. A jelenlévők több mint kétharmada fontos és szükséges lépésnek tartotta a pedagógusok szakmai minősítési és ellenőrző rendszerének bevezetését. Államtitkár asszony elmondta: némely felnőtt sem képes olyan kulturált hangnemben kritikus észrevételeket megfogalmazni, mint azok a diákönkormányzati vezetők, akikkel találkoztam.

 Miért tartják lényegesnek azt, hogy megtudják, hogyan élik meg, hogyan értékelik a középiskolások a köznevelés területét érintő változásokat?

 –Tanárként is szükséges tudni azt, hogy a diákok hogyan vélekednek az iskola által kínált foglalkozásokról, s arról, ahogyan a pedagógusok oktatnak. Esetünkben magasabb szintről van szó, hiszen a gyerekek által választott diákönkormányzati vezetők az átlagnál tájékozottabbak az iskolarendszer egészéről, és fontos, hogy a köznevelésért felelős államtitkárság tudja azt, mi tetszik nekik az újításokból, mi nem. Ugyanígy arra is szükség van, hogy megvilágítsuk nekik az intézkedéseink hátterét. Ez volt a beszélgetés egyik oka. A másik, hogy törvény kötelez bennünket az országos Diákparlament megtartására, amelynek küldötteit a diákönkormányzatok választják. 2014 novemberében Székesfehérváron rendezik meg az országos Diákparlamentet. Ez alkalomból január közepén előkészítő ülést tartottak, amelyre több városból érkeztek küldöttek. Őket hívtam meg a február 18-ai megbeszélésre.

 Megértették-e a diákok képviselői, hogy a pedagógushivatást támogató előmeneteli rendszer bevezetésének, a képzés megújításának, a külső szakmai ellenőrzésnek a gyermekek a legfőbb kedvezményezettjei?

 – Igen. A pedagógushivatást támogató előmeneteli rendszer bevezetését egyértelműen pozitívan fogadták a jelenlévők. Még egy gyors szavazást is kértem erről, hogy tisztán lássam az álláspontjukat, mert nem minden diák szólalt meg. Az eredmény: több mint kétharmaduk fontos és szükséges lépésnek tartotta. Ezt az elsöprő többségi véleményt közvetítették szóban is.

 Tudtommal a diákok megfogalmazták azt is, hogy mi a jó tanár ismérve. Ők mit tartottak lényegesnek?

 – A diákok képe a jó tanárról ezúttal is megegyezett azzal, amit a szakirodalom régóta megfogalmaz. A diákönkormányzati képviselők szerint a jó tanár következetes, motivál, és fegyelmet tart. Fenn tudja tartani a figyelmet az interaktív tanóráival. Nem utolsó sorban pedig okos, tantárgyában alapos és mindig felkészült. Senki sem tartotta erénynek a következetlen engedékenységet, nem igénylik, hogy a tanár mindent engedjen meg a tanulóknak, és semmit se kérjen tőlük számon. A megbeszélésen javarészt felsőbb éves középiskolások vettek részt, akik már tudják, hogy az ő fejlődésüket szolgálja az a pedagógus, aki következetesen végzi a munkáját, képezi magát. A diákok éppolyan természetesnek tartják a tanárok minősítését, mint ahogyan azt, hogy őket is minősítik a pedagógusok. Azt is látják, hogy a más területeken dolgozók teljesítményét is rendszeresen fölmérik és értékelik.

 A diákok képviselői hogyan fogadták az érettségihez kötelező közösségi munkát?

 –Hasznosnak, jónak tartják, viszont szervezési gondokat is megemlítettek. Ezek olyan helyi problémák, amiket orvosolni lehet és kell. 2016-tól az érettségi vizsgára jelentkezés előfeltétele, hogy minden diák 50 óra közösségi szolgálatot végezzen középiskolai tanulmányai során. Annak érdekében, hogy ez pozitív és maradandó élmény legyen, minden tájékoztatást meg kell adni a diákok képviselői és az iskolák számára. Nagy kár lenne, ha szerezési gondok miatt ez a minden egyes szereplő által kiválónak ítélt kezdeményezés sikertelenségbe fulladna. A közösségi szolgálat egyik szép példáját osztom meg az olvasókkal. Tavaly keresett meg minket a Nemzeti Kegyeleti Bizottság azzal a kéréssel, milyen jó lenne, ha a diákok közösségi munka keretén belül rendbe tennék október 23-ára az elhanyagolt sírokat. Egyik kollégám fölkereste egyik budapesti gimnáziumot, melynek diákjai az első szóra készséggel vállalkoztak és elvégezték a munkát. Láttam az erről készült videót: szépen, meghatottan dolgoztak, s közben a történelmi tudatuk erősödött. A közösségi szolgálat olyan gyakorlati terep, ahol a gyerekek emberi és munkatapasztalatot szerezhetnek, szembesülnek társadalmi problémákkal, tevékenyen részt vesznek azok megoldásában.

 Tudtommal a diákok képviselői az előrehozott érettségi rendszerét, módját kritizálták. Mit felelt a fölvetésükre?

 Azt kérték, hogy vizsgáljuk felül az előre hozott érettségi lehetőségével kapcsolatos rendelkezésünket. A korábbi gyakorlattal ellentétben jelenleg csak informatikából és idegen nyelvből lehet előrehozott érettségit tenni. Elmondtam, hogy döntésünk hátterében az áll, hogy az érettségi ismét több legyen, mint egymás mellé sorolt tantárgyi vizsgák rendszere. Vissza szeretnénk adni az érettségi rangját és intellektuális szintjét. Úgy érzékeltem, hogy bár elgondolkoztak a hallottakon, még nem fogadták el az érvelésünket. Ez persze érthető. Hiszen a tanulók jobban örülnek a könnyebbik útnak. Csak később, idősebb korban jövünk rá arra, hogy a keményebb erőpróba fejleszti valójában a személyiségünket és gyarapítja tudásunkat. Abban maradtunk, hogy folytatjuk még ezt a vitát. Meglátjuk, hogy a következő évek érettségi vizsgái mennyire igazolnak bennünket. Dolgozunk az érettségi rendszer teljes megújításán, és a lehető legjobb megoldást szeretnénk megtalálni. 

 Jövőre kevesebb, de jobb minőségű tankönyv lesz. Erre az intézkedésre miként reagáltak a fiatalok?

 –A tankönyvekről nem esett túl sok szó. Igaz, megemlítettük a változásokat, de ezzel kapcsolatban semmilyen ellenvetést nem fogalmaztak meg. 

 Az, hogy kevesebb tankönyv lesz a piacon, megkönnyíti a diákok felsőoktatási intézménybe való bekerülését, illetve bent maradását? Hiszen nem mindegy, milyen könyvből tanulnak a középiskolákban.

 –Ez így túl mechanikus megközelítés. A tankönyv egy segédeszköz, amely elsősorban az otthoni tanulást szolgálja, de az eredményesség szempontjából távolról sem meghatározó. Az, hogy egy tanár mit és hogyan tanít, az nem a tankönyvön múlik, vagy csak kisebbik részben. Hiszen a tantervben rögzített követelmények alapján kell oktatni. A tanár pedagógiai kultúrájától, szakmai felkészültségétől, személyes vonzerejétől, és persze a diákok képességeitől és szorgalmától függ az eredmény. Vannak pedagógusok, akik nem is használnak az órákon tankönyvet, hanem egyéb eszközöket, módszereket alkalmaznak. A diákönkormányzatok képviselői elmondták, ők sem tartják jónak, ha az óra abból áll, hogy valaki felolvassa a tankönyvet, vagy azt kéri tőlük, hogy a tankönyvben húzzák alá a lényeget. Úgy vélik – jogosan -, hogy aki így tanít, az nem sorolható az igényes tanárok közé. Sokféle módon lehet ismereteket átadni a gyerekeknek, ezért tanulnak a pedagógusjelöltek általános- és szakdidaktikát. Igaz, a tankönyv kétségkívül meghatározó taneszköz, de csak eszköz, és nem tartalmi szabályozó. A korábbi tankönyves rendszerben fordítva működtek a dolgok, tényleges tartalmi szabályozás híján a tankönyv határozta meg sok tanár számára a megtanítandó anyagot.

 Szóba hozták az oktatás egységes tartalmi szabályozását is?

 –Áttételesen igen. Olyan összefüggésben, hogy rossznak tartják azt a helyzetet, hogy mást tanul a fiatalabb testvérük, mint amit annyi idősen ők tanultak Arra is van példa, hogy az egyik gyereknek rengeteg feladatot adnak föl, míg a másiknak szinte semmit. Az elaprózott rész-ismeretek megkövetelését is kritizálták. Ezekkel a megjegyzésekkel voltaképpen elutasították a tartalmi szabályozás hiányát, lévén hogy ők még az új Nemzeti alaptanterv életbe lépése (2013. szeptember) előtt tanultak. Az államnak kötelessége gondoskodni arról, hogy a minden magyar gyerek számára ugyanazokat a műveltségi tartalmakat, korszerű ismeretanyagot közvetítsék a pedagógusok. Nem végezheti el az általános iskolát úgy egyetlen egy gyermek sem, hogy Arany János nevét, vagy a Toldit nem ismerné, illetve nem tanították meg számára a Püthagorasz-tételt.

 A találkozó végén miben állapodtak meg? Rendszeresítik az ilyen megbeszéléséket a diákság választott képviselőivel?  

–Ha igénylik a konzultációt bármilyen köznevelési kérdésben, annak örömmel teszek eleget. Azért is, mert jól esett okos, művelt, megfontolt diákokkal beszélgetni. Bizony némely felnőtt sem képes kritikus észrevételeit olyan kulturált hangnemben megfogalmazni, mint ezek a fiatalok, akikkel találkoztam. Korábbi tanári pályafutásom alatt nem egyszer, most újra megfogalmazódott bennem: nem ártana, ha a felnőttek többet tanulnának az okos, jól nevelt gyermekektől.

Medveczky Attila