vissza a főoldalra

 2014.11.07. 

Requiem aeternam…

Halottak napja, requiem; milyen komor hangzás, sötét és súlyos, mint a fekete bársony lelkünkre nehezedő súlya. Pedig ez a nap az emlékezés ezernyi csodájának ünnepe. Csendben, magunkba zárkózva felidézzük az életünket meghatározó múltat, a nagyszerű elődöket, családtagokat, társakat. Amikor emlékezetünkből előhozunk egy-egy jellegzetes mozdulatot, vagy kifejezést, és azt gondolatainkkal ébren tartjuk, akkor szinte örök életet teremtünk magunk körül.

A zene eszközei kifogyhatatlanok, és megmagyarázhatatlanok az érzések végtelenségének kifejezésében; és minden gyászzene mellett ott a vigasz (Liszt: Funerailles), minden gyászinduló mellett ott a megtisztulás, a mennybemenetel (Beethoven: Eroica szimfónia). A megnyugvást, a vigaszt kérjük a következő imában is: „Requiem aeternam dona eis Domine, et lux perpetua luceat eis”. (Adj nekik, Uram, örök nyugodalmat és az örök világosság fényeskedjék nekik.) A requiem, a gyászmise, a halotti mise a hitből fakadó fájdalom és a gyász csodálatos műfaja. Szövege a hagyományos mise liturgiájára épül. A kyrie, sanctus, benedictus, agnus dei tételeket átveszi, de új imádságok (offertorium, lux aeterna, libera me) is felszállnak a magasba. A leginkább szuggesztív, s legismertebb tétel a dies irae. Ez a monumentális tétel nem liturgikus szövegre, hanem önálló irodalmi alkotásra épül. Szövegét Tomasso di Celano írta a XVII. században. A harag napján felelnünk kell minden tettünkért, amelyet az írott könyv (liber scriptus) tartalmaz. A harsonák hangja (tuba mirum) vezet minket a félelmetes, fenséges király (rex tremen dae) elé, hogy ezen a könnyel áradó napon (lacrymosa) számot adjunk.

A gyászmise szövege és témája példátlan lehetőséget ad a zeneszerzőknek a széles skálájú ábrázolásra. Tulajdonképpen fiatal műfaj; a barokk és a korai klasszicizmus idején alig születtek gyászmisék. A szélsőséges hangulatú drámai szövegnek a romantika adhat igazán otthont. Ennek nem mond ellent az a tény, hogy a legtökéletesebb requiemet a klasszikusnak tartott Mozart írta. Professzionális alkotás, mint minden torzó a művészetek történetében, hiszen Mozart nem tudta befejezni. A mű keletkezését furcsa, misztikus legendák fonják körül. (Beszélnek titokzatos megrendelőről, és arról is, hogy Mozart saját temetésére írta a művet.) Mozart gyászmiséjében a dies irae, a rex tremendae és a lacrymosa már utat nyitott a romantika felé. Verdi Requiemje komplett opera, talán ezért is a legnépszerűbb. Nyitókórusok, áriák, recitativók, együttesek, színpadi zene, fantasztikusan felépített finálék elévülhetetlen hatása miatt, halottak napja idején, csak hazánkban nyolc-tíz helyszínen adják elő. Brahms Német requiem zeneműve a műfaj érdekes és csodás „hajtása”. Német, tehát protestáns, evangélikus. Latin helyett német nyelvű, és a tradicionális római liturgia helyett a Szentírás analóg passzusai hirdetik az igét. A gyászzene, a gyászmise szinte vonzza a nem éppen hagyományos zeneszerzői koncepciókat. Liszt Ferenc Requiem-je szólistákra és férfikarra íródott, s néhány rézfúvós és üstdob kíséri az éneket. Az ellenpéldát Berlioz tárja elénk. Hatalmas méretű zenekarán kívül még színfalak mögötti együttest is működtet. A megszámlálhatatlan rézfúvóst 6 pár üstdob (!) és 4 pár cintányér fogja össze. (Ezt a létszámot maga Berlioz szárnyalja túl, amikor a Te Deum című művében négy különböző nagyzenekar szólal meg egyidejűleg.) A komponisták névsorának teljességére nem lehet vállalkozni. Cherubini klasszikus megalapozottsága, Fauré világossága, Dvorak súlyos drámaisága egyformán hihetetlen magaslatokat tár elénk.

A XX. század nem fordított hátat a műfajnak. Britten Háborús requiemmel mond gyászmisét az elesettekért, a katonákért, a civil áldozatokért. Virtuóz módon ő is két zenekart működtet, de nem egyidejűleg. A nagy zenekarral és énekkarral előadott liturgikus részeket megszakítják kortárs angol költők háborús versei. Ezeket énekes szólisták adják elő különálló kamarazenekar kíséretével. Tehát stílusok, módszerek sokasága veszi körül a requiem műfaját. Még a musicaljeiről híres Webber is gyakran játszott gyászmisét írt. Változik a stílus, a metodika, de a szöveg, a requiem-költészet súlya aranykerettel látja el az egyes gyászmiséket.

Halottak napja van. Emlékezünk, és kegyelettel magunkba zárunk mindent, amit ránk elődeink örökségül hagytak. Hol sírjaink domborulnak, Unokáink leborulnak. Áldó imádsággal gondolunk történelmünk vitézlő harcosaira, és a mindennapi életben megdicsőült csodálatos hősökre, akik még a legkisebb ajándékkal is a gazdagság birodalmába vezettek bennünket.