vissza a főoldalra

 2014.11.07. 

A megújulás az élet része

Nem múltba révedést, hanem megújulást vár a reformáció ötszázadik évfordulójától, a 2017-es évtől a Reformáció Emlékbizottság. Erről Hafenscher Károly evangélikus lelkész, miniszteri biztos beszélt, amikor a testület céljairól és terveiről kérdeztük őt.

Mit végzett kilenc hónap alatt a Reformáció Emlékbizottság?

Célunk, hogy a reformáció fél évezredes jubileumát ne csak a protestáns egyházak, hanem az egész ország méltó módon ünnepelhesse meg. Ennek érdekében feladatunk összehangolni az egyházak és az állam előkészítő munkáját. Elsőként azokat a pontokat kerestük a magyar társadalom életében, ahol a reformációnak ma is van mondanivalója, ahol a reformáció értékei ma is jövőformáló erővé válhatnak. Ezért kapcsolatot építettünk ki megannyi egyházi, társadalmi és állami szervezettel, hogy minél többeknek elmagyarázhassuk, miért fontos hívőknek és nem hívőknek egyaránt ez a jelentős évforduló. A kezdeti értetlenkedés után sokan ráéreztek arra, hogy érdemes lehet újra felfedezni a reformáció értékeit, mert ahol értékőrzés van, ott értékteremtés is lehetséges.

Melyek lennének azok a bizonyos értékek?

Kézenfekvő lenne az öt solával kezdeni, de talán azt mondanák az egyházon kívüliek, hogy számukra ezek nem érdekesek. Sokkal szélesebb körben hatnak azok az értékek, amelyek egyébként éppen ezekből a teológiai alapokból fakadnak. Ilyen például a protestáns családetika, amely szerint a család az emberi közösség alapsejtje. Meggyőződésünk: a családok megerősítése orvosság lehet a társadalmat érintő számos problémára. Másik fontos érték a reformáció munkaetikája. Eszerint a munka nem nyűg, sőt elsősorban még csak nem is pénzkereseti lehetőség, hanem olyan tevékenység, amely istentiszteletté és a közösség szolgálatává válhat, ha az Úrra figyelve és az emberek javát keresve végzik azt. A harmadik ilyen érték a protestantizmus gazdaságetikája, amely szerint a gazdaság nem válhat céllá, hiszen csak a boldogulásunk eszköze. Ám csak jól használva válik a javunkra. Nem állíthatjuk önző célok szolgálatába, mert úgy nemcsak a másik ember pusztulását okozhatja, de az ökológiai kizsákmányolás következtében ma már a földi élet létét veszélyezteti. Könnyen belátható: a felsorolt értékek a megújulás lehetőségét kínálják nemcsak a magyar társadalom, de egész Európa, sőt a világ számára.

Megújulás, értékteremtés, jövőformálás. Mintha az emlékbizottságnak nem csak az emlékeztetés lenne a célja.

Nem akarunk a múltba révedni, sőt az egyházainkat sem szeretnénk ünnepelni. Ehelyett az évforduló apropóján szeretnénk megújulni és erre ösztönözni. Ezt fejezi ki a bizottság honlapjára kiírt jelmondat is: „500 éve reformáció". Arra utaltunk, hogy nem egy ötszáz éves megújulási folyamat végén, hanem annak egy pontján, ha úgy tetszik, útközben vagyunk. Meggyőződésünk, hogy az embernek – akár egyénileg, akár közösségileg – szüntelen megújulásra van szüksége. A megújulás az élet része. Olyannyira, hogy ha nincs megújulás, nincs élet, nincs jövő se. Nem arról kell tehát gondolkodni, szükség van-e a megújulásra, hanem arról, hogy mi annak a módja. Erre kínál ma is válaszokat a reformáció. Ez az üzenetünk a magyar társadalomnak.

Nyáron a Református Énekek hangversenyén azt mondta, a reformáció jubileuma segíthet a protestáns egyházak identitásának megerősítésében. Mi a baj az önazonosságunkkal?

Az utóbbi időben egyfajta negatív identitás terjedt el protestáns berkekben. Az evangélikus úgy határozza meg magát, hogy ő nem református. Utóbbi pedig úgy, hogy ő nem katolikus. Persze fontos, hogy a határvonalakat is meg tudjuk húzni, de vajon látjuk-e felekezetünk sajátos színeit? Vajon tudatosan éljük-e meg a hitünket, vagy csupán automatizmusokban gyakoroljuk azt? És vajon ismerjük-e a reformátori és hitvallási iratainkat? Jó lenne abban is példát mutatni ennek a mai látványvilágnak, hogy érdemes a felszínesség helyett a mélység felé fordulni. Akkor teszünk jót nemcsak magunkkal és az egyházainkkal, hanem az egész társadalommal, ha világosan el tudjuk mondani, hogy kiben, miért és hogyan hiszünk, illetve hogy másokért mit tudunk tenni ebből fakadóan. Fontos lenne ez máskülönben azért is, mert az oldott és sikeres ökumenikus párbeszédnek, így pedig a közös bizonyságtételnek is ez a feltétele.

Apropó ökumené: elvileg a katolikus egyház is részt vesz a Reformáció Emlékbizottság munkájában...

Gyakorlatilag is Pápai Lajos győri megyéspüspök személyében, aki kiváló teológus, így hasznos munkatárs nemcsak a jubileumi programok alakításában, de az ökumenikus gondolkodásban is.

Csak nem feladatuknak tekintik az utóbbit is?

A következő két évben jó lenne tisztázni bizonyos teológiai félreértéseket, meghúzni a valódi különbségek határvonalait és megvalósítani a protestáns–katolikus párbeszéd által „megbékélt sokszínűségnek" nevezett ökumenikus modellt. Azt remélem, hogy a jubileum apropóján végre elindulhat a közös bibliafordítás, és létrejöhet egy olyan találkozás, ahol a hazai keresztyén egyházak bűnbánati jelleggel legalább annyit elmondanának, hogy fáj nekik a széttöredezettségük, és a maguk módján készek egymáshoz közeledni. Ne felejtsük el: a magyar társadalom nagyobbik része egy egyházhoz sem kötődik, és legfeljebb csak az érdekli, ha valaki keresztyén, hitelesen képviseli-e a hitét. A megújulás azt is jelenti, hogy az egymáshoz való viszonyunkban is meg tudunk újulni, még akkor is, ha csak apró lépéseken keresztül.

Ezek szerint véget érhet az úgynevezett ökumenikus tél?

A reformáció jubileuma reményt kelt, hogy ez a tél végre tavaszba fordul. A Vatikánból mindenesetre kedvező jelek érkeznek, a nyugati protestáns egyházak, illetve államok közül pedig többen is meghívták a katolikus egyházfőt, hogy a reformáció évében együtt ünnepeljen velük. Kíváncsian várjuk, mit visz majd a tarsolyában egy-egy ilyen látogatásra.

Milyen terveik vannak a 2017-es esztendőre?

Itt csak nagy vonalakban van lehetőség kifejteni a szerteágazó elképzeléseket, de az emlékév központi nyitóünnepséggel indul majd a reformáció egyik alapgondolata, az akadálymentesítés jegyében. Erre nemcsak fizikai, hanem lelki és szellemi értelemben is szükség van a megújuláshoz. Még az év elején különféle tudományterületeken, de a reformáció jegyében tervezünk konferenciákat. Ezt követően a Budapesti Tavaszi Fesztiválon már megjelenne a reformáció művészeti megközelítése is, elsősorban a színház és zene eszközeivel, de múzeumi kiállítások formájában, többek között a Nemzeti Múzeumban és vidéki tárlatokon is. A reformáció együtt született a könyvnyomtatással, ezért a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon is szeretnénk ott lenni, ősszel pedig a Papp László Budapest Sportarénában tervezünk protestáns nagytalálkozót. De várhatóan lesz tanulmányi, drámaíró- és helytörténetkutató-verseny is diákok számára, valamint az ismeretterjesztés jegyében Mindentudás Egyeteme-szerű előadássorozat, televíziós vetélkedő és számos népszerűsítő, valamint tudományos jellegű kiadvány is. Utóbbiak közé tartozik például a Kárpát-medencében valaha szolgált összes protestáns lelkipásztor adatbázisa, vagy Bullinger Henrik és Melanchton Fülöp kiterjedt magyarországi levelezésének hiánypótló kiadása.

Mint lelkipásztort és az evangélikus egyház Zsinatának lelkészi elnökét kérdezem: szüksége van az egyháznak arra, hogy az állam is részt vegyen a megemlékezés szervezésében?

A jó cél érdekében miért ne foghatna össze az egyébként szétválasztott állam és egyház? Ez nem zárja ki, hogy a felekezetek maguk is készüljenek a jubileumra. Az egyedi színek megjelenítése érdekében szükség is van erre, de lássuk be: az önálló szervezés magában rejti az ünneplés belterjessé válásának veszélyét. Ilyen korlát lehet az eszköztelenség is: a nagyobb közösségnek, a társadalomnak sokkal több lehetősége van arra, hogy egy-egy megbecsült csoportja – így ebben az esetben a protestánsok – nagy évfordulójának a méltó megünneplésében segítsen.

Mint miniszteri biztost kérdezem: az állam számára miért fontos, hogy részt vegyen az előkészületekben?

A reformáció páratlan kulturális-szellemtörténeti, az egész kontinensre máig ható esemény volt a 16. században. Egy országnak pedig emlékeznie kell a fejlődését pozitívan meghatározó történésekre, és meg kell becsülnie a polgárai javát szolgáló közösségeket. Európa nagyszabású programokkal készül erre a jubileumra. Mivel mi is ehhez a civilizációhoz tartozunk, arra kell törekednünk, hogy minél aktívabban kivegyük a részünket az emlékezésből.