vissza a főoldalra

 2014.11.21. 

Belső derűvel

Az operaelőadásoknak jó hangzásbeli élményt és filmszerű játékot kell nyújtaniuk

Palerdi András operaénekes Magyarország és USA- beli tanulmányai után a Bécsi Zeneakadémián diplomázott opera szakon 1996-ban. Friss diplomásként a Bécsi Staatsoperben kezdte pályáját. Ezt követték különböző vendégfellépések: Opera Colorado, Carnegie Hall (New York), Santory Hall (Japán), Auditorium di Milano. Első címszerepét Boito Mefistójaként énekelte Szegeden. Jelenleg a Magyar Állami Operaház állandó vendége. A 2012/2013 és 2013/2014-es évadokban Verdi Don Carlosában mint II. Fülöp, a Nabuccoban Zakariásként, A sevillai borbélyban mint Basilio, Ferrando szerepében a Trubadúrban és Dalandként A bolygó hollandiban lépett fel.

A Pomádé király új ruhája című Ránki műben Pomádé királyt alakította 2013 tavaszán az Erkel Színházban. 2013 nyarán a Magyar Állami Operaház kínai turnéján Ferrandót, Ramfist és Monterronét alakította, ahová visszatérve augusztusban Starvinsky Oedipus Rexében Tirésiasként lépett fel. Mint koncerténekes 2014-ben Beethoven IX. szimfóniája, Verdi Requiemje és a Kocsis-féle hangszerelésben megszólaló Húsz Magyar Népdal szólistájaként volt hallható. A 2014/2015-ös évadban Gáspár szerepét énekli Weber A bűvös vadász című operájában, A varázsfuvola Sarastrója, A bolygó hollandi Dalandja, a Nabucco Zakariása, A sevillai borbély Basiliója, a Don Giovanni Leporellója, az Aida Ramfisa, a Figaro házassága Figarója, A kéjenc útja Trulovéja és Boito Mefistofeléjének Mefistója lesz.

Számos énekversenyen vett részt Olaszországban, Magyarországon és az USA-ban. (Padovában Boito különdíjat, Sulmonában közönségdíjat, Szicíliában (Trapani) kétszer első helyezést, Magyarországon a Rómeó és Júlia szerepversenyen első helyezést, Metropolitan Opera Colorado-Wiyoming összesítőjén első helyezést, Mississippiben az MMTA versenyén első helyezést kapott.

A hitet ajándékként értelmezem

Mindketten az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium öregdiákjai vagyunk. Mennyire hatott ki életére a ferences lelkiség és milyen meghatározó emlékeket őriz gimnazista, kollégista korszakából?

–A ferences gimnáziumban tanáraim – például Barsi Balázs és Reisz Pál –megerősítettek példájukkal. A hitet ajándékként értelmezem. Minden nap meg kell küzdeni érte. Azért a hitért, ami azt „mondja”minden nap: „Na akkor most kelj fel és próbáld újra. Bal, jobb és így tovább-ha rossz kedved van se keseredj el. Bocsáss meg és kérj bocsánatot. Tetteiddel, újrakezdéseddel és szavaiddal.” Mert hinni kell, hogy van boldogság és megbocsátás. Ferences párhuzam az operairodalomban is van, ha a Rómeó és Júlia Lőrinc barátjára gondolunk.

 Tagja volt a ferences gimnázium énekkarának?

–Igen, de egy kis megszakítással, mert másodikos voltam, mikor az osztályfőnököm nem engedte, hogy énekkaros legyek. Úgy vélte, hogy a tanulmányi átlagom nem elég jó ahhoz, hogy részt vegyek az énekkar próbáin, s azt akarta, inkább azt az időt tanulással töltsem el. Végül is Barsi Balázs közbejárásával visszavettek az énekkarba. Azt nem tartottam jónak, hogy nem lehetett kijárni a kollégiumból esztergomi zeneiskola zongoraóráira. Akkoriban még nem támogatták a gimnáziumban a művészi pályán való előremenetelt. Pedig énekesi tanulmányaimat jó lett volna ott megalapoznom. A gimnázium kápolnájában lévő orgonán próbáltam magam Bach-invenciókkal képezni.

Zongorázni csak később tanult meg?

–Nagynénémnél tanultam zongorázni még általános iskolás koromban, de igen rendszertelenül. Mert a gyerekekkel való játszás jobban motivált. A gimnázium elvégzése után elvittek katonának, s azt követően is jártam nagynénémhez zongorát tanulni. Énekelni is tanultam a zongoraórákkal párhuzamosan, a szomszéd teremben tanító Hantos Andrea énektanárnőnél. Ezt követően Gábor Artemis lett az énektanárom.

 Tehát magánúton tanult énekelni. A kottaolvasást is úgy tanulta meg?

 –A kottaolvasást fokozatosan sajátítottam el. A Zeneakadémiára való bekerülésnek feltétele a szolfézs- felvételin való megfelelés, ezért Raj Gizellához jártam magán úton szolfézs-és összhangzattan órákra.

 Volt annak hátulütője, hogy nem végezte el a konzervatóriumot?

–Nem látok akkora különbséget a konzervatóriumból kikerült és a magánúton a zenét elsajátító kollégák között. Ráadásul a hang 18 év alatt nem fejlődik ki a mutálás miatt. Az igaz, hogy jó lett volna, ha zongorázni tanulok a konziban, de akkor viszont nem érintett volna meg a ferences lelkiség.

 Minek a hatására döntött úgy, hogy énekszakra felvételizik?

 –Erre a kérdésre nem tudok konkrét választ adni. Szerettem zongorázni, kórusokba is jártam; már gimnáziumi éveim alatt kikéredzkedtem tanulni Baróti Istvánhoz, az Esztergomi Bazilika nemrég elhunyt orgonaművész-karnagyhoz. Sőt még gimnázium után is bejártam a próbáihoz. Tehát szerettem énekelni, de fiatalon nem tudatosult bennem az, hogy az éneklés hivatalosan úton is elsajátítsam.

 Felmenői között volt művész?

 –Azt mondanám, hogy polgári család lévén mindenki bizonyos mértékben a zenében mozgott. Hivatásszerűen nagynéném és két dédszülőm vokt zenész. Dédnagymamám, Jászó Györgyné a Zeneakadémia énektanára volt. Ott tanított Kodály Zoltánnal együtt. Sok híres operaénekes járt tanulni hozzá, így Gyurkovics Mária, Házy Erzsébet, Ilosfalvy Róbert is. S mikor a katonaságot elvégeztem, akkor már eldöntöttem, hogy operaénekes leszek. Ennek előzménye, hogy fölvettek az Operaház kórusába, ahol egy évig énekeltem.

 Az, hogy egy évig az Opera kórusában énekelt, annak később hasznát vette a színpadi szerepformálásában?

 –Természetesen; a kórusban nagyon jó hangulat uralkodott és meg is szerettem a színpadot. Megtanultam azt, hogy ne álljak ki stresszesen a színpadra. Egy „csapattal” sokkal könnyebb színre lépni. Biztos feszültebben álltam volna ki a közönség elé kezdő szólistaként, hanem énekeltem volna kórusban.

 Voltak példaképei?

 –Sokszor hallgattam Gregor József és Székely Mihály lemezeit. Az első nagy operalemezem pedig Maria Callas, Tito Gobbi, Di Stefano és Tullio Serafin nevével fémjelzett Rigoletto-felvétel volt. Rossini Stabat Materének felvétele volt az, ami igazán nagy hatással volt rám. Sokan azt mondják, hogy Rossini ezen oratóriuma túl könnyed, szinte operettes, holott Szűz Máriát tipikusan olaszos módon vigasztalja a szerző és ad erőt neki szenvedése elviseléséhez.

 Felvették a Zeneakadémia ének tanszakára, de mégis egy év után abbahagyta ottani tanulmányaira.

 –Nem szerettem járni a pesti Zeneakadémiára, szinte minden énekóra előtt stresszes, feszült állapotban voltam. Azért is jöttem el onnan egy év után. Viszont kedveltem a beszéd és színi órákat, amiket Schubert Éva és Bánffy György tartottak, mindkettőjüknek nagyon sokat köszönhetek, a mai napig fülembe csengenek tanácsaik, és az olasz nyelvórákra is szerettem járni.

 Miként került ki az USA-ba tanulni?

 –A Zeneakadémián megkérdezték, hogy nem szeretnék-e ösztöndíjasként az Egyesült Államokban tanulni. Természetesen igent mondtam, hiszen ez egy hálás gesztus volt az akkori tanulmányi osztályvezető részéről. Végül is az ösztöndíjból nem lett semmi… Eredeti terv szerint a Pittsburghi Egyetem ének tanszakán tanultam volna, de mivel már kint tudtam meg, hogy még sincs ösztöndíj, ezért egy közeli egyetemre mentem felvételizni. Ez sikerült, ott ösztöndíjat is kaptam, aminek az volt a feltétele, hogy énekelnem kellett az ottani kórusban. Hat évre szólt az ösztöndíjam, de két és fél év múlva hazajöttem. Majd a Bécsi Zeneakadémiára felvételiztem operatanszakra, s ott is szereztem diplomát 1996-ban.

 Az amerikai tanulmányok miatt kevesebb órára kellett járnia?

 –Összhangzattanra és szolfézsra nem kellett járnom, de kellett zenetörténeti- , vívó- és táncórákra járnom.

 Mennyiben különbözik az amerikai és az osztrák felsőfokú zeneoktatás a magyarországitól?

 –A jelenlegi hazai zeneakadémiai énekoktatásról nincs kellő ismeretem, így arról nem mondhatok ítéletet. Ahogy említettem, itthon nem szerettem énektanszakra járni, mert túlságosan szigorúak voltak, és nagyon féltem minden vizsgán. S az nagyon káros a hangra is, ha valaki stresszesen áll ki énekelni. Az itteni énekoktatás hatalmas fegyelmet kívánt meg a hallgatóktól, és nem vették azt figyelembe, hogy egy 18-20 éves fiataltól, aki az éneklést nem öt éves korában kezdte, sok esetben a professzionális zenéléssel is csak akkor kezd komolyabban foglalkozni, még ilyen fokú odaadást nem lehet megkövetelni. Amerikában jóval felszabadultabban énekeltem. Talán kicsit gyerekes volt a viselkedésem, és az ottani tanárok ezért nagyon komolyan, de nem megvetően, s ugyanakkor gyengéden is beszéltek velem. Hagytak kiteljesedni, és olyan pedagógiai alapelv szerint oktattak, hogy fokozatosan sajátítsam el a mesterségbeli tudást. Bécsben már szigorúbban vették az énektanítást, de akkor már érettebb voltam, így jobban vettem az akadályokat.

 Még egy magyar gimnazista is sokkal több külföldi klasszikus zeneszerzőt ismer, mint egy nyugati zenész

 Számtalan külföldi országban tanult, és lépett föl. Mennyire ismerik külhonban a magyar zeneszerzőket?

 –Bár a hazai felsőfokú énekoktatást nem tartottam megfelelőnek, mindig is elismertem a magyar zenekultúra nagyságát. Ráadásul itthon még egy gimnazista is sokkal több külföldi klasszikus zeneszerzőt ismer, mint egy kinti zenész. Erre egy példa: amikor a szicíliai énekversenyen voltam, akkor megkérdezte tőlem a karmester, hogy a magyar zene hasonlít-e az oroszra.

 Annak, aki színpadra áll, gyermeknek kell maradnia, tehát nyitottnak, érdeklődőnek és őszintének

 Említette a fegyelmet és a színpadi játékot. Vannak, akik azt mondják, nem éppen felnőttes, normális dolog, ha valaki estéről estére más alak bőrébe bújik. Lehetséges, hogy a színészek és az operaénekesek a lelkük mélyén megmaradtak gyermeknek? Hiszen a kicsinyek is hol katonák, hol királyok akarnak lenni.

 –A játék örömét nagyon élvezem a színpadon. S talán a játékosabb oktatási metódus az, ami hiányzott nekem. Természetesen nem arra gondolok, hogy úgy viselkedjenek velünk, mint egy imbecillissel, hanem, hogy megértsék azt, hogy a művészek kissé bohém természetűek. Úgy vélem, hogy annak, aki színpadra áll, gyermeknek kell maradnia, tehát nyitottnak, érdeklődőnek és őszintének. Az őszinteség azért is lényeges, mert ha hiteltelenül játszunk, az árt az előadásnak, és a közönség is észreveszi. Emellett ismerni kell a színészmesterség elemeit is, azt, hogy egyes mozdulattal mit tudunk kifejezni, s arra hogyan reagál a publikum. A nagy színészek apró mozdulatokkal is elérik a kívánt hatást, míg az operaénekesek sokszor nagyon beleélik magukat a szerepbe, és túlzottan gesztikulálnak.

 Vissza szokta nézni magát?

 –Eleinte nagyon ódzkodtam ettől. Mostanában egyre gyakrabban visszanézem magam, és van, mikor megdöbbenek azon, hogy nem úgy alakítottam, ahogy szerettem volna. Azt hiszi sokszor az énekes, hogy egy mozdulata hatásos a színpadon, és kiderül, hogy mégsem. Viszont, ha átéléssel éneklünk és alakítunk, akkor azzal elérjük a kívánt hatást.

 Több nemzetközi versenyen ért el első helyezést. Lényegesnek tartja, hogy egy énekes megmérettesse magát?

 –A legtöbb versenyt tanulmányaim befejezése, 35 éves korom előtt nyertem. A diploma megszerzése után pedig Amerikában Vera Scamonnál tanultam, s közben az Opera Coloradóban énekeltem Lőrinc barátot és Sarastrót. Akkor nyertem meg a Metropolitan Opera Colorado-Wiyoming összesítőjén az első helyezést. Trapaniban kétszer első helyezést értem el, ami azért is volt számomra emlékezetes, mert az a Guiseppe di Stefano volt a zsűri elnöke, akinek gyermekkoromban a lemezét hallgattam. Az ilyen versenyeken való részvétel, főleg a helyezések önbizalmat adnak az énekesnek. S úgy gondoltam, hogy nem járhatok nagyon tévúton, ha ennyi díjjal megajándékoztak.

 Sosem gondolt arra, hogy külföldön telepedjen le, és ott kamatoztassa a tudását?

 –Nem gondoltam erre, mert hihetetlen honvággyal küszködtem. Bécsi tanulmányaim ideje alatt, ha megtehettem, „átszöktem” Sopronba egy briósra és hogy „magyar levegőt” szívjak, magyarok közt legyek egy rövid ideig.

Az operaénekesek is pénzből élnek, és a Fidelióban is azt énekli Rocco, hogy „hatalmas úr a pénz”, no meg A bolygó hollandi Dalandja is pénzsóvár ember. Önt senki sem akarta lebeszélni erről a pályáról, mondván, hogy nem biztos, hogy operaénekesként meg lehet élni?

 –Azt azért tudni kell, hogy külföldön sem fizetnek sokat egy kezdő énekesnek. Édesapám orvosnak szánt, és igen sokáig megpróbált lebeszélni az énekesi pályáról. Az viszont igaz, hogy a zene gyógyítja a lelket, és egy jó operaelőadás megtekintése boldogsággal tölti el a nézőket.

 Először a Staatsoperben léptem föl

 Melyik volt élete első szerepe?

 –Fiorillo A sevillai borbélyból a Staatsoperben, Bécsben. Ezt követte A Figaro házassága Antoniója, és az Andrea Chenier udvarmestere. Az utóbbi számomra azért volt emlékezetes, mert Pavarotti énekelte a címszerepet. Nekem alig volt benne énekelnivalóm. Ezért elég nagy erővel énekeltem, és láttam, hogy a kulisszák mögül Pavarotti felhúzta a szemöldökét. Bécsben az Orfeo és Euridicében is felléptem, amiben a világhírű Cecilia Bartoli énekelt.

 Mit jelentett kezdő énekesként világsztárokkal egy színpadon énekelni?

 –Érdekes, hogy ezt szinte természetesnek vettem, és csak később tudatosult bennem, hogy milyen nagy szerencsém volt. Első címszerepemet Boito Mefistójaként énekeltem Szegeden. Akkor kezdtem el igazán megszeretni az operaéneklést. Elképzelhető, hogyha nem jövök haza, akkor külföldön csak kisebb szerepeket énekelhetek.

 A Magyar Állami Operaházban melyik volt az első nagy szerepe?

 –A Rigoletto Sparafucileje. Eleinte az Operánál minden szerepre elő kellett énekelnem, sőt volt egy időszak, amikor sűrűn váltották egymást az igazgatók, s nekik újra meg újra bizonyítanom és elő kellett énekelnem. Az pedig sosem tesz jót egy színháznak, ha szinte évente más igazgatja. Ma már nem kell előénekelnem, és emellett külföldre is hívnak fellépni.

 A hang és zene rovására nem mehet a rendezés

 Több rendező véleménye, hogy már nem lehet úgy operát előadni, mint 1960 előtt, amikor alig játszottak a színpadon. Ma viszont olyan előadások is színpadra kerülnek, mely szinte akrobatikus képességet követel meg az énekesektől, ami néha a zenei élmény befogadása kárára megy. Nehéz megtalálni az arany középutat?

 –Nem könnyű megtalálni az arany középutat. Az biztos, hogy a hang és zene rovására nem mehet a rendezés, de az is igaz, hogy játszani is kell a színpadon. Úgy már nem lehet operát előadni, hogy onnan tudja a néző, hogy duettet énekelnek, ha két ember áll egymás mellett a színpadon. Jó hangzásbeli élményt és filmszerű játékot kell nyújtani.

 Részt vett már olyan produkciókban, hogy nem értett egyet a rendezői koncepcióval?

 –Arra volt már példa, hogy eleinte nem értettem egyet a koncepcióval, de sikerült a próbák folyamán beleélnem magam a rendező gondolatába, s így minden rendezési szándékot elfogadtam. Ezért sem adtam eddig még vissza szerepet.

 Hogyan készül fel a szerepeire?

 –Ha nagyon ismert operáról van szó, akkor nem úgy készülök föl arra, hogy meghallgatom lemezen. Éppen most próbáljuk A bűvös vadászt, amit nem ismertem annyira, ezért szükségesnek tartottam, hogy lemezen meghallgassam az operát. Minél régebbi felvételeket hallgatok meg, olyanokat, melyek közelebb vannak a zeneszerző korához. A mű történelmi hátterét és keletkezésének történetét is tanulmányozni szoktam. Úgy vélem, hogy az a jó, ha minél több idő jut egy szerepre való felkészülésre. Ezért ahhoz, hogy a bemutatók jól sikerüljenek, szükséges legalább kilenc hetes próbafolyamat.

 Több oratóriumban is énekel. Ehhez a műfajhoz másféle felkészülési metódus szükséges, mint egy operaszerep esetében?

 –Természetesen, mert az operák előadásakor játszani is kell. Sokszor a jelmezek és a díszletek is segítenek a játékban. Az oratóriumokban, mint például Verdi Requiemjében, nem lehet játszani, hanem a darab megszólaltatása közben imádkozik a szólista. Saját magunk lelkét kell „kitárni”. És imádkozás közben nem is utánozhatunk senkit, így a nagy elődöket sem.

 Ha az utánzást említette: mennyire lényeges, hogy az operaénekes egyéniség legyen?

 –Ahogy a gyermek a felnőtteket utánozva tanul meg beszélni, úgy az éneklés is utánzással kezdődik. Először én is a nagy elődöket utánoztam, majd egy idő után kialakult a saját egyéniségem és hangszínem. Ez lényeges, mert az utánzást nem kedveli a néző. Ha utánzunk valakit, akkor éppen az az üzenet nem jön át, ami által élményt nyújt egy darab. Az persze a befogadótól is függ, hogy mennyire tud ráhangolódni arra a láthatatlan hullámhosszra, ami az előadóból árad.

 Tavaly és idén is a Kocsis-féle hangszerelésben megszólaló Húsz Magyar Népdal szólistájaként is fellépett. Ez mekkora kihívást jelentett?

 –A Húsz Magyar Népdalt Bartók Béla eredetileg zongora kíséretre írta, és ötöt írt át belőle zenekarra, a további tételeket Kocsis Zoltán hangszerelte. Nagyon szeretek ebben a produkcióban részt venni, tényleg úgy érzi az ember, mintha tiszta forrásban fürdene.

 Nem leszünk kevesebbek a másik sikerétől

 Mit tapasztal, milyen fokú az irigység és a kollegialitás a művészvilágban?

 –Az irigység már az ősidőkben felütötte a fejét, így nem csodálkozhatunk azon, hogy a művészvilágban is megjelent. Magunknak is küzdeni kell ellene. Sokszor gondolunk arra, hogy a másiknak miért sikerült jobban egy előadás, mint nekem. De nem azt kell néznünk, hogy hol tart a másik, hanem azt, hogy én mennyire tudok az optimális célhoz legközelebb jutni. Hiszen nem leszünk kevesebbek a másik sikerétől. Ha egy előadásban mindenki a legjobbat hozza ki magából, akkor születik meg az igazán jó produkció. Előre kell nézni, nem jobbra, balra, meg hátra. Tudom, ez elég jól hangzik, de tényleg így is van.

 Többször énekelt a felújított Erkel Színházban. Sokszor tapasztaltam, hogy az Erkelben szinte teltházasak az előadások és nagyon sok fiatal tekinti meg azokat, ez fokozott felelősséget jelent az énekes számára?  

–A legjobban az Erkel Színházban szeretek énekelni, mert oda valóban igazi zeneértő és kíváncsi közönség érkezik. S én is úgy vélem, hogy a fiataloknak még a legjobbnál is jobban kell játszani. Ha rossz előadást tekintenek meg, akkor azt hiszik, ilyen ez a műfaj, és miért is érdekelné őket az unalmas, és avitt előadások? Ezért fontos célunk, hogy az operakultúrát a felnövő generációkkal magas művészi színvonalú előadások segítségével ismertessük meg. Jászó Györgynét idézve: belső derűvel.

Medveczky Attila