vissza a főoldalra

 2014.10.10. 

Csorja Gergely: Patt

A sakk szabályai szerint a játszma döntetlen, ha a soron következő játékos nem tud szabályos lépést tenni, de a királya nem áll sakkban. Ezt nevezzük pattnak.

Ma a nagyhatalmak sakkjátszmájában ez a patthelyzet tény. Amerika fogást akart találni az oroszokon Ukrajnával, de most már másodjára sem sikerült, sőt Putyin megszállta a Krímet. Putyin a Krím-félszigeten túl Ukrajna oroszlakta részeit, a jelentős ipari potenciállal bíró Kelet-Ukrajnát is szerette volna, de ezt a maláj utasszállító lelövése óta – mely utasszállítóval még ma sem tudjuk, hogy pontosan mi történt, és főleg, hogy mit keresett a háborús övezett felett – már nem teheti meg. Amerika Ukrajna nyugati részét saját hatáskörbe vonta és a NATO-n keresztül valamiféle oroszellenes Maginot-vonalat vagy kelet-európai vaskupolát akar kiépíteni.

Az állandósult, akut háborús övezet áthelyezése, vagy kibővítése tehát nem sikerült teljes mértékben. A konfliktusgóc, a kegyetlen háborús pusztítás továbbra is a közel-keleten található, az embertelen szenvedés – ezen belül is – Szíria és Irak kiváltsága marad.

Obama elnök programot jelentett be az Iszlám Állam ellen. Ez a bejelentés több meglepetést is tartogatott az épeszű és a területet ismerő emberek számára. Először is, hogy a néhány tízezer emberből álló hordát Washington tényezővé emeli. Másodszor, hogy az elnök bejelentett egy több éves programot, mely ezt a hordát hivatott elpusztítani. Ez bizony a legfelső katonai vezetést, a stratégákat leszámítva komoly értetlenséget váltott ki az amerikai fegyveres erőkben. A legfelső vezetés nyilván tudja, hogy mi a célja ennek a már-már megmagyarázhatatlan elnöki szereplésnek. Az egyszerű katona azonban nem érti. Nem érti, hogy miért jelentik be az állítólagos ellenségnek, hogy akkor most mi jövünk, és úgy tervezzük, hogy hosszú idő alatt fogunk titeket elpusztítani. Nem érti, hogy a világ legnagyobb haderejének, a világ legjobb hírszerzésével, ezen belül megfigyelőeszközökkel rendelkező megahadseregének mi a rossebnek kellenek évek a 31 ezernyi, jó esetben gépkarabéllyal és elenyésző mennyiségű páncélossal felfegyverzett horda elpusztításához.

Az elvi válasz, mely Obama beszédében is megjelenik az, hogy nem Amerikának, hanem a helyieknek, tehát a most felállított iraki kormánynak kell rendet tennie. Ez valójában azt jelenti, hogy bár Irán, Szaúd-Arábia, Oroszország, sőt Kína is úgy nyilatkozik, hogy elege van az Iszlám Államból – ami valójában nem állam, de még csak nem is hadsereg –, Szíriában és Irakban a szenvedés és a terror nem ér véget. Sőt a polgári lakosság most már nemcsak a harcosok kegyetlenkedéseitől, de az amerikai légicsapásoktól is retteghet.

Az egyszerű amerikai katona nem érti, hogy ha ekkora az egyetértés, akkor miért nem szüntetik meg az Iszlám Állam harcosainak utánpótlását. A területtel foglalkozó katonák egybehangzó véleménye szerint az utánpótlás megszüntetésével az ISIL, IS vagy Iszlám Állam hetek alatt eltűnne.

Csakhogy ez pillanatnyilag nem érdeke senkinek. Az Iszlám Állam, azaz a harminc-egynéhány ezer idióta elpusztítása vagy kiéheztetése nem oldja meg a patthelyzetet, ellenben bekövetkezhet a hadiipar 35 százalékos visszaesése, melyről az iraki hadműveletek vége óta beszélnek, sőt visszatérhetünk az 1998–99-es mélyponthoz, amikor úgy tűnt, hogy a hadiipar összeomlik, vagy legalábbis soha nem látott zsugorodás következik be.

Persze ne gondoljuk, hogy itt elsősorban a hadiiparról van szó. A játszma ennél sokkal nagyobb tétre megy. Méghozzá arra, hogy ki határozhatja meg az elkövetkező évszázad világpolitikai történéseit. Mi a reális amerikai stratégia? A Brzezinski által kihirdetett cél, hogy 2025-re Amerika vonja be Oroszországot egy megaszövetségbe a világ többi potenciális nagyhatalma, Kína, India, Brazília ellensúlyaként, vagy az amerikai külpolitika marad a civilizációs ütközőzónákban fenntartott konfliktusok stratégiájánál?

Brzezinski víziója valószínűleg csak vízió marad és az ún. biztonsági közösség folytatja az évtizedes gyakorlatot. Hongkongban már próbálnak esernyős forradalmat kirobbantani. Micsoda fantázia, micsoda változatosság?! Voltak színes forradalmak, most, hogy az érdekesebb színekből kifogytak, most jön az esernyős forradalom. Természetesen ezt is a civilek csinálják, természetesen ennek is megvannak az ernyőszervezetei, a Soros Alapítvány hongkongi megfelelői és természetesen ennek sincs semmi köze a kínai emberekhez.

Mert nehéz lenne tagadni, hogy Kínában európai mércével komoly elnyomás van. De a hongkongi fiatalok, akik közül legutoljára Lester Shum and Agnes Chow szólt a tömeghez – ősi kínai nevek, Lester és Agnes – a világ egyik legnagyobb kereskedelmi központjában, a globalizmus egyik legfontosabb központjában, a világ egyik leggazdagabb és legmultikulturálisabb kereskedelmi és pénzügyi csomópontjában semmiféle sorsközösségben sincsenek a lassan kétmilliárd nem Hongkongban, hanem Kína egyéb tájain élő emberrel.

Ha Pekingben, Sanghajban vagy valamely más jelentős kínai városban – melyről esetleg nem is hallottunk – tör ki valamiféle forradalom, akkor az talán tényleg helyi kezdeményezés. Hongkongban az esernyőkre azonban nyugodtan felírhatják, hogy ez a forradalom az NSA, a CIA és angol társszervek koprodukciójában készült. Persze ettől az esernyő nyelén található kis papíron, mely az áru származására utal, azaz hogy hol gyártották, és hogy az amerikai finanszírozású szervezetek honnét vették, biztosan ez áll: Made in China.

És ez a másik komoly problémája az Amerikai Egyesült Államoknak és egyben a Nyugatnak is. Lemondtak a gyártás hatalmáról. A Nyugat nagy államain belül egyedül Németország sejtette meg, hogy az ipart fenn kell tartani. Ez persze nem tűnik tudatosnak, inkább a német mentalitásból fakad, de tény. A Nyugat reménysége ma – bármilyen meglepő – Németország. Egyelőre még csak az Európai Uniót tartja el, és egyelőre még a politikai elit nem teljesen önjogú. Bizonyos témáktól a német politika el van tiltva. Így ez a gigantikus potenciállal rendelkező német állam is részese a világpolitikai pattnak. Kénytelen gazdasági veszteségeket elszenvedni csak azért, mert valakik Washingtonban úgy gondolták, hogy Ukrajnán keresztül meg lehet tréfálni Putyint.

Most úgy gondolják, hogy Kínát is meg lehet tréfálni, és ha a tréfa jól sikerül, akkor Németország újabb óriási veszteséget szenvedhet el.

Brazília, India és főleg Afrika még messze van attól, hogy lényegileg beleszóljon a játszmába, ezért ők egyelőre csak szemlélik a patthelyzetet, és ameddig saját feszítő problémáikra tudnak valamiféle félmegoldást találni, amíg nyomorgó tömegeiket féken tudják tartani, addig nem is akarnak beleszólni a nagyok ügyeibe.

A patthelyzet tehát teljes és rendkívül veszélyes. Ugyanis ellentétben a sakkal, ebben a világpolitikai játékban nagyon nehéz új játszmát kezdeni. Tartósítani lehet a patthelyzetet, vagy fel lehet borítani a táblát. Egyelőre nagy kedv a borogatásra nem látszik. De 1913-ban sem látszott.