vissza a főoldalra

 

 

 2014.10.17. 

Közgazdasági racionalitás és erkölcsi igazság

Bauer Tamás, Gyurcsány-párti közgazdász és Barcza György a Századvég Gazdaságkutató Intézet vezetőjének vitáját néztem az egyik leggazdagabb csatornán az ATV-n. Mi ez a pengeváltás a kormány és a bankok között? Hogyan kell értelmezni ezeket? Ezzel a két kérdéssel indított a műsorvezető. A téma a koldusbotra juttatott hitelfelvevők megmentése körüli kormányintézkedésekről bontakozott ki. A vita kezdetén látszott, hogy az ATV műsorvezetője erősen lejt Bauer felé, Bauer meg a bankok felé. A korábban hivatalosan SZDSZ-es, ma Gyurcsány zsoldjában álló fél úgy vélekedett, hogy a devizaadósok nehézségeit nem a bankok okozták, ezért coki. Az eladósodott magyar állampolgároknak egy fillért se adjanak vissza a bankok! A kamatemelés pedig jogos volt Bauer szerint, és teljes rendben van az is, ha valaki felvett öt millió forintot annak idején, visszafizetett eddig hét milliót, és még mindig tartozik öttel. Az az illető baja. Miért akarja Orbán ezt a bankokra lőcsölni?

Barcza György álláspontja, mely szerint Magyarországnak az az érdeke, hogy a magyar állampolgárok és a magyar devizahitelesek járjanak jól, Bauer számára felfoghatatlannak bizonyult. Őt egy dolog izgatta, a bankok külföldi tulajdonosainak jóléte. A szenvedő magyar családok? Sag schon! Azzal érvelt Barcza, hogy a világon nincs még egy hozzánk hasonló ország, amelyik ilyen mértékben belesüllyedt volna a devizahitelezés csapdájába, hogy itt nincs általános megoldásra recept, itt magyar megoldás van, magyar helyzet és magyar probléma.

Na ennél több se kellett Bauernak, alantas személyeskedésbe kezdett, azonnal vádlóvá lépett elő, felelősségre vonta vitapartnerét, mit beszél az, aki egy nemzetközi banknál volt elemző! Barcza higgadtan, becsületesen válaszolt (pedig mondhatta volna, hogy hazaárulókkal, ávós körömletépők családtagjaival ő nem vitatkozik), annyit szólt: beosztottként neki az volt a feladata ott, hogy közgazdasági elemzést készítsen. Aminek során kiderült, hogy a 2006-os, Gyurcsány-kormány által elindított megszorítási program eredményeképpen 2007-ben a magyar lakosság megélhetési problémája miatt devizahitel felpörgetésével pótolta ki a tőle elvont jövedelmet. Igaz, hogy a magyar közgazdász szakma sem adott megfelelő figyelmeztető jelzést. Alapvetően azonban a neoliberális gazdaságpolitika hibájából előállt helyzetet a Gyurcsány-kormány, majd az őt váltó Bajnai és Simor, az akkori Nemzeti Bank vezetője is látta, ám tehetetlennek bizonyultak, mondván a devizahitelezést nem lehet korlátozni! Mindenféle külföldi érdekre, meg szabályokra hivatkoztak.

Aztán jött az Orbán kormány 2010-ben, és egyetlen nap alatt egyetlenegy kormányrendelettel megszüntette a jelzálog alapú devizahitelezést.

Miért nem szólt közbe a manapság sokat emlegetett külföld? Az volt a probléma, hogy a Gyurcsány-kormány teljesen fals képet festett a gazdaságról. (Gyurcsány maga mondta, hogy hazudtunk reggel, délben meg éjszaka. – A szerk.) Bár a vita során Bauer bukása látványos volt, a műsorvezető azt hitte segítségére siethet, ezért bedobta az ezerszer elismételt vádat, hogy ez a mostani jegybank nem független! Barcza elegánsan bizonyította, hogy éppen a korábbi években vétettek a jegybanki függetlenség ellen, hiszen  Gyurcsányék alatt a jegybanknak a magas jegybanki alapkamat miatt rendre vesztesége keletkezett, és a magyar állam számviteli szabályozása szerint, a Simor-féle vezetés által okozott jegybanki veszteséget évente szépen ráterhelte az adófizetőkre. A nemzetközi gyakorlattól eltérően ezt a tetemes összeget a költségvetésnek egy ún. hároméves gördülő rendszerben, de mindig ki kellett fizetnie! És mi történt a nyereséggel?

Amikor Simor a korábbi jegybankelnök pártszimpátia alapján alkalmazott kommunikációs tanácsadókat, akkor azt mondták, mert a jegybank gazdálkodása független, ebbe senkinek nem szabad beleszólnia! A költségvetés évente akár százmilliárd forintos nagyságrendben is adhatott át pénzt a jegybank számára amivel az adófizetőket terhelte. A jegybanki alapkamat abnormálisan magas szintje rendkívüli kamatköltséget okozott minden szektornak. De bármekkora kárt is okoztak együtt a jegybankelnökkel, a jegybanki függetlenségről szóló mese, mindent levédett.

Most pedig fordult a kocka, Matolcsy ráadásul nem elszórja a pénzt a Magyar Nemzeti Bank kommunikációs tanácsadóira, hanem vagyont vásárol, növeli a Magyar Nemzeti Bank vagyonát. Ez az egyik gyökeres fordulat, ami szerencsére most már végbement a közéletben és a magyar állampolgárok fejében. A nemzeti vagyonnak két eleme van: a magánvagyon és az állami tulajdon. Ebbe beletartozik a Nemzeti Bank is. És hogyha a nemzeti vagyonnak az állami tulajdonú része nő, azzal mindannyian gazdagodunk. Tulajdonképpen a neoliberális felfogás „eredménye” az állami vagyon elvesztése is a 90-es évek közepén, mikor néhány nap vagy hét alatt több ezermilliárd forintnyi állami vagyon került ki, jórészt külföldi kézbe. Magyarország ezzel óriási veszteséget szenvedett el. Hiszen hogyha nincs vagyonom, akkor nem én realizálom a jövedelmem. A vagyontárgy átkerült máshoz, ő realizálja. Barcza érvelése világos volt, mint a nap.

A vita végén Bauer félelmetesen sötétnek bizonyult, mikor kifejtette neoliberális ars poeticáját: az semmit sem számít ha a nemzeti vagyon külföldi tulajdonban van! A statisztikai szóhasználat szerinti az is része a nemzeti vagyonnak!

A hétvégén választunk, minden magyar állampolgár figyelmébe ajánlom azt az óriási erkölcsi és intellektuális különbséget, ami a két rendszer, a neoliberális gyurcsányisták és a nemzeti oldal magyar lényegű képviselőjelötjei között feszül. Ilyen markánsan még sehol sem mutatkozott meg, mint ebben a vitában, miről kell a választáson döntenünk.

Hát gyerünk!

 

czyla