vissza a főoldalra

 2014.10.24. 

Si tacuisses, philosophus mansisses

Történelem és emlékezet címmel rendezett vitát Szakály Sándor és Ungváry Krisztián történészek között a XI. kerületi LMP. A vita célja az volt, hogy a XX. század tragédiáit hogyan lehetne, hogyan kellene jól kezelni. „Vajon képes-e feldolgozni egy társadalom a temetetlen, kibeszéletlen múltat ilyen távlatokból?”

A moderátor szerepét Király Zoltán újságíró (Népszabadság) és volt politikus (MSZMP, Új Márciusi Front, 4 hét MDF frakció, független, MSZDP, MSZP) töltötte be. Már az elején ki akart tűnni a történészek között klasszikus műveltségével, mikor különböző történelemszemléletek kapcsán a Sine ira et studio (Harag és elfogultság nélkül) szentenciát idézte Homérosznak tulajdonítva. „Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna.” A valódi szerző ugyanis Tacitus.

 Veritas Történetkutató Intézet

 A vita kezdetén Király Zoltán a kormány által létrehozott Veritas Intézet létjogosultságát kérdőjelezte meg, hiszen sokan támadják az intézményt, és ennek főigazgatóját Szakály Sándort.

Ungváry Krisztián szerint a kormány elhárítja a valódi szembenézést a múlttal, akár Horthy Miklós személyéről van szó, akár az 1944-es német megszállásról, mivel az általuk gyűlölt kommunista rendszerrel szembe akarják állítani a XX. század jobboldali rendszerét mint pozitívumot. Ezért megy a folyamatos szerecsenmosdatás. Megjegyezte, biztos abban, hogy Szakály nem azt a történelmet írja, amit a kormány diktál neki, de a történelemszemléletről a tudománynak kell döntenie és nem a politikusoknak, ezért nem szerencsés, hogy a kormány hozta létre az intézetet. Azt maga is elismerte, hogy ezzel majd’ száz történész jutott munkához.

Szakály Sándor elmondta, hogy minden kutatóintézet létrehozása a múltunk pontosabb megismerését szolgálja, és valóban nem Orbán Viktorék mondják neki tollba az új történetírást, mint ahogyan azt sokan hiszik. Valóban harag és elfogultság nélkül, objektívan akar írni, régi hitvallása szerint: szabadon szolgál a szellem.

Szakály kiemelte azt is, hogy a Horthy-korszakról sem lehet feketén-fehéren beszélni, hanem árnyalni kell a képet, számos pozitívuma van a korszaknak, mire Ungváry is bólogatott. Vajon miért beszélt akkor pár perccel korábban folyamatos szerecsenmosdatásról?

Ungváry a Veritas elnevezést is kifogásolta, mondván nem szerencsés, hogy a kormány által életre hívott intézmény ezt a nevet viseli, amikor a XX. századi rendszerek sajátossága volt, hogy a történelemmel kapcsolatban csak egyetlen igazság létezhetett.

Ilyen is csak azoknak jut eszébe, akik a nép nagy többsége által megszavazott nemzeti kormány hatalmát diktatúraként élik meg. Egy kutatócsoport, amely nyilván az igazság megismerésére törekszik, miért ne viselhetné a Veritas nevet?

 Belépés a háborúba

 A bécsi döntések után kevéssel, 1941. június 26-án az akkori információk szerint szovjet felségjelzésű repülőgépek bombázták Kassát, mire a Bárdossy-kormány és Horthy kormányzó bejelentették: Magyarország a hadi állapotban áll a Szovjetunióval.

Ungváry Krisztián elmondta, nem minden bombázást követett hadüzenet, sokakban erős igény volt a Szovjetunió megtámadására. Kijelentette, hogy Wass Albertnak élete értelme volt, hogy részt vegyen a világháborúban. Azt is feltárta a hallgatóság előtt, hogy a revízió után Kárpátalján a magyar hatóságok igen mostohán bántak a nemzetiségekkel és nem adták meg az előre beígért autonómiát a ruszinoknak.

Nem is értem, hogy a Wass Alberttel kapcsolatos ostobaságát honnan vette, legalább az életrajzát vagy egy-két művét ismerné. Kevesen vannak, akik olyan árnyalt képet adnak a világháborúról és a revízióról, mint az erdélyi író. Wass Albert nem egy regényében mutatja be, hogy a revízió sok öröme mellett nehézségeket is okozott az ott élőknek.

Szakály Sándor nem is reagált Ungváry eme kijelentésére, csupán figyelmeztetett, hogy Horthyéknak az adott hírek alapján kellett dönteniük, ezért jelentették be a hadi állapotot a Szovjetunióval. Igény pedig valóban volt erre, ami nagyon is érthető. Ekkor már a szlovákok és a románok is Németország oldalán támadták a Szovjetuniót, sokan attól tartottak, hogyha Magyarország kimarad ebből az akcióból, akkor elveszíthetjük a bécsi döntésekben visszakapott Észak-Erdélyt, Székelyföldet és a Felvidék déli sávját.

Egyesek területgyarapodási törekvésről szoktak beszélni, azonban ez csak a revízió ügyét szolgálta volna, még a szociáldemokraták is a bécsi döntések érdekében lobbiztak Európa városaiban. Továbbá Németország 1940-es villámgyors Nyugat-európai előretörése után reális volt, hogy a kommunista Szovjetunióban hasonló lesz a helyzet.

 Felszabadítás vagy megszállás?

 Mikor Király Zoltán tizenévesként édesapját kérdezgette a világháborús eseményekről, akkor ő elmesélte neki, hogy a németek nem megszálltak minket, hanem mint szövetségeseink vonultak be 1944 márciusában.

Szakály Sándor figyelmeztetett, hogyha a szovjetek felszabadították, akkor a németek megszállták Magyarországot. Csakhogy a felszabadítás megszállás is volt egyben. A szovjet katonák a prágai vagy varsói csaták után Prága vagy Varsó felszabadításáért, nálunk viszont Budapest elfoglalásáért kaptak emlékérmet. A kommunizmus történelemhamisító éveiben persze már felszabadítási emlékművek egész sora épült.

 Szakály pere és a megszállási emlékmű

 „Szakály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója a Magyar Távirati Irodának adott interjújában annak a véleményének adott hangot, hogy a második világháborúban Magyarországról történt első, 1941-ben Kamenyec-Podolszkba irányuló deportálás idegenrendészeti eljárásnak tekinthető, mert azokat toloncolták ki, akik nem rendelkeztek magyar állampolgársággal” – szól Oláh Lajos DK-s képviselő közleménye, aki a történészt holokauszttagadással perelte be fentebbi állítása miatt.

Egy 1903-as törvény mondja ki, hogy aki állampolgárság nélkül tartózkodik Magyarországon, azt idegenrendészeti eljárás keretében kitoloncolhatják. Az a több mint tízezer ember, nagy többségében menekült zsidó, pedig így tartózkodott akkor hazánkban. Ugyanakkor Szakály hangsúlyozta a vitán, hogy a törvény erejével is lehet rosszat cselekedni, mint ahogy az ebben az esetben történt.

A múlt héten az amerikai Richard Spencer fajvédőt is kitoloncolták az országból idegenrendészeti eljárás keretében, Pintér Sándor belügyminiszter utasítására. Ugyanúgy jogos mindkét esetben ez a szakkifejezés, mégis csak Szakályt marasztalta el a fél ország.

Ráadásul úgy, hogy korábban már többször használta ugyanezt a szakkifejezést, ugyanerre az esetre. Csakhogy időközben a kormány által életre hívott Veritas főigazgatója lett, ez lett a bűne, ezért estek neki. A bíróság egyébként ejtette az ellene emelt vádakat.

A vita végén az egyik hallgató megkérdezte Szakály Sándort, hogy mi a véleménye a megszállási emlékműről? Szakály megjegyezte, hogy idáig senki nem kérte ki a véleményét, se hivatalosan, se máshogy. Majd elmondta, hogyha rajta múlt volna, akkor a „Német megszállási emlékmű” felirat helyett az alábbi került volna az emlékműre: „Azok emlékére, akik életüket és szabadságukat vesztették a német megszállás idején.”

 Horthy restauráció?

 Király Zoltán egyik élményét mesélte el. Egyszer a villamoson utazva nekiment egy tizenéves. Király csak ránézett a fiúra, hiányolva a bocsánatkérést, mire az le „vén zsidózta.” Erre Király közölte vele, hogy ő kiskun és nem zsidó, mire a fiú csak még minősíthetetlenebbül és arrogánsabban zsidózta az újságírót.

A történet után felvetette Király, hogy nem félő-e, hogy miközben a kormány a Horthy-korszak restaurációjára törekszik, nem hozza-e vissza a nyilasokat is?

Szakály Sándor először egy rövid történettel reagált: mikor 1939. március 15-én az Operaházban egy nyilas fiatalember Szálasit kezdte éltetni, és a kormányzó feleségét zsidó bérencnek nevezte, a 71 éves Horthy Miklós odasietett és egy pofonnal kiütötte a fiút. Köztudott, hogy Horthy nem állhatta a szélsőségeseket, sem a bolsevikokat, sem a nyilasokat. Ha a Király által átélt eset a 30-as években történik meg, akkor biztos, hogy a közelben lévő csendőr azonnal lecsukja a fiatalembert.

Majd azt is elmondta Szakály, hogy meglátása szerint sem a kormány, sem a Veritas Intézet nem a Horthy-korszakot akarja restaurálni, csupán a múltat szeretnék minél jobban az emberek elé tárni. Már csak azért is, mert a múlttal való szembenézés és annak feldolgozása, csak ezzel együtt lehetséges. Ezért örülök neki, hogy az adott kérdésekben érdekes és fontos információkhoz jutott az összegyűlt 60-70 fős hallgatóság, különösen Szakály Sándor részéről. Kifogásom csak annyi, hogy az esemény nem kapott nagyobb nyilvánosságot.