vissza a főoldalra

 2014.09.05. 

Csorja Gergely: A liberális közönség tévedése

A mai magyar társadalom kisszámú, de annál hangosabb és annál több pozíciót, tudományos és művészi parcellát magáénak tudó rétege az ún. liberális gondolkodásúak csoportja. Ez a liberalizmus a klasszikus liberalizmushoz, John Locke, Montesquieu, Adam Smith, David Ricardo, John Stuart Mill és társaik gondolataihoz csak felületesen kapcsolódik.

A mai magyar liberalizmus inkább egy életérzés, mely tulajdonképpen a népi–urbánus vagy a nemzeti–kozmopolita ellentétpárok alapállásaiból a kozmopolita és urbánus hangulatot viszi tovább, miközben politikai gyökérvégei a Demokratikus Ellenzékig nyúlnak, de a gyökérzet nagyobbik része az SZDSZ köreiből mint szellemi táptalajból táplálkozik.

A mai magyar liberális gondolkodásnak van egy erős zsidólényegű vonulata, mely a zsidóságot ma nem mint érdekközösséget, sokkal inkább mint kulturális kötődést tartja fontosnak. Vagy egyszerűen csak ezzel szimpatizál, miközben nem győzi hangoztatni, hogy a zsidó tudatnak a liberális értékválasztáshoz nincs semmi köze. Sőt nincs is zsidó tudata.

Így végeredményben mégis tiszta érdekközösség marad, mely csak annyiban zsidó, hogy a zsidó kulturális közösség kontinenseken átívelő világa egyfajta befogadó közegként jelenik meg.

Az így megjelenő sajátosan magyar, ugyanakkor mégiscsak nemzetközi közegben mozgó hazai liberális csoport ma tulajdonképpen csak egyetlen kérdésben egységes. Orbán Viktor és a Fidesz, valamint a magyar társadalom ezeket kormányzásra juttató része szerintük ellenség.

Ellenség mivel a kádári diktatúra módszereivel dolgozik, de szellemiségét a Horthy-korszakból meríti. Ezt sem ideológiai elkötelezettségből, hanem hatalomtechnikai okokból. Ellenség, mert felszámolja az évtizedek alatt kialakult intézményeket, katedrákat és ún. szakmai csoportokat, melyek ezidáig kizárólag a magyar liberális csoport kezében voltak. Mégpedig azért, mert ebben a csoportban találhatók a jó, a tehetséges művészek, tudósok és egyéb gondolkodók, tehát lényegében ez a csoport a magyar értelmiség. Ellenség, mert magyarkodik, azaz konfliktusokat vállal a magyarság érdekében és ez rossz, hiszen a nemzet csak egy fikció, a manipuláció ósdi eszköze, melyet nemhogy erősíteni kéne, hanem a legjobb lenne felszámolni. Ezenkívül ellenség, mert közvetlen anyagi kárt okoz a csoportnak, lásd norvég pénzek.

Az ellenség szerintük minden fronton győzelemre áll, így ebben a csoportban ma általános nézet, hogy külföldre kell menni. Alapesetben Berlinbe, esetleg még messzebb. Ezt minden beszélgetésben, minden esetleges kudarc vagy kellemetlenség kibeszélése végén megemlítik, majd maradnak. Elsősorban azért csak egy elenyésző kisebbség választja a kivándorlást, mert a csoport tagjainak mindennapi életében – leszámítva néhány tucat embert – az ellenség hatalomrakerülése és most már 5 éves kormányzása semmiféle érdemi változást sem hozott.

Ugyanúgy kapnak pályázati pénzeket, ugyanúgy üzemeltetik vállalkozásaikat, ugyanúgy dolgoznak, ha dolgoznak és ugyanúgy tanítanak egyetemeken és főiskolákon, ugyanúgy művészkednek, ha az a fő foglalkozásuk, ráadásul ugyanúgy megmaradtak legfőbb ítésznek mindenféle közéleti kérdésben. Azaz éppen ezen a területen néhány színház és egy-két intézmény kivételével zavartalanul élvezhetnék a korábban elfoglalt parcellákat, hogy tulajdonképpen mégiscsak ők a magyar értelmiség.

Annak ellenére, hogy ennek az értelmiségnek a teljesítménye, minősége, és tevékenysége egyáltalán nem tenné lehetővé, hogy értelmiségnek neveztessen. Tulajdonképpen nem is beszélhetünk érdemi teljesítményről.

Ez az értelmiség az elmúlt húsz évben nem tudott semmiféle értékelhető szellemi közeget létrehozni. És nem elég, hogy saját maga által választott és foggal-körömmel védett értelmiségi parcellájában kizárólagosságot hirdet, de most minden fórum megállapítja, hogy más országok értelmisége messze előttünk jár. Ebből a ténymegállapításból persze nem azt a következtetést vonja le, hogy ez a mostani liberális alapú értelmiség tehetségtelen és kontraszelektált, hanem hogy a magyar társadalom milyensége és természetesen az orbáni rendszer az akadálya, hogy a magyar értelmiség tündököljön.

Holott éppen a liberális közönség taszította ki és pocskondiázta kétségbeesésbe a nem liberális értelmiséget, minek eredményeként jelentős tehetségek változtattak pályát, vagy eleve oda sem kerültek, hogy valamiféle értelmiségi létbe kezdjenek. Ma briliáns elmék ásnak árkot, dolgoznak valami multicégnél, vagy szenvednek vállalkozóként, sínylődnek harmadosztályú végrehajtószerepben.

A nem liberális értelmiség térfoglalása még meg sem kezdődött, de a liberális körökből némi fanyalgással máris átigazoltak néhányan a gyűlölt ellenség csapatába. Ezek a néhányak aztán kapcsolati rendszerükön keresztül végül mégiscsak a liberális csoportokat hozzák helyzetbe. Végül mégiscsak ők készítenek filmet, ők jelennek meg a nemzetközi művészeti életben, ők maradnak a tudomány meghatározói, természetesen lényegi teljesítmény nélkül.

Így hivatkozhatnak arra, hogy lám-lám, hiába a nemzetiek, vagy csak nem liberálisok nyomulása, nem érnek el semmit. A liberális légvédelmi rakéták folyamatos tűz alatt tartják a felszálló gondolatokat és lassan az állítólagos térfoglalás ellenére eljutunk oda, hogy intézményekbe kinevezett néhány nem liberális vezető meg sem mer mukkanni, csak szép csendben feltűnés nélkül próbál elbújni a szellemi BUK-rakéták elől.

Ez persze egyfajta kiegyezésként is értékelhető, csakhogy a kiegyezés a liberális csoport szempontjából egyetlen módon képzelhető el, hogy idővel minden visszakerül a kezükbe, még az a kevés, ami az elmúlt néhány évben átkerült a nem liberális közegbe is. Itt fontos megjegyezzük, hogy az ország nagy többsége nem osztja a liberális nézeteket, életformát és értékeket, de hát éppen őket hivatott megváltoztatni ez a nehezen értékelhető paradigma.

Az egyszerű magyar, azon túl, hogy sem hagyományai, sem habitusa, sem gondolkodása, sem életmódja nem kompatibilis ezzel a liberális életérzéssel, azért sem tud azonosulni az urbánus-kozmopolita alapállással, mert abban meglehetősen sok logikai bukfenc van.

Az egyik legfontosabb és legérthetetlenebb ellentmondás a manapság liberálisnak nevezett értékrendben, hogy a nemzet fogalmának kiiktatása, a nemzetek felszámolása és az államok leépítése után mi történne. Világkormány?

És egy esetleges világkormány, amelynek semmiféle feltétele sem áll fenn, hogyan segítené ugyanezen gondolatkör másik vesszőparipáját az önkormányzatiságot és a kiscsoportok autonómiáját?

Ezekre a kérdésekre a liberális csoportnak semmiféle válasza sincs, ahogy egyéb társadalmi problémákra sincs, melyek a mai Magyarország legfontosabb kérdései. Ez a csoport a melegfelvonulást, a homokosok teljesen érdektelen és tartalmatlan polgárjogi harcának feltüntetett provokációját gondolja súlyos társadalmi kérdésnek.

A liberális csoport értéktelensége és koncepciónélkülisége riasztó. Még riasztóbb az a meggyőződés, hogy ők a valódi értelmiség és talán a legriasztóbb az igény hiánya, hogy megismerjék a magyar társadalmat. A többségi társadalom nem liberális, de ez a tény a csoportot nem érdekli. Nem kíváncsi rá, nem akar ismereteket szerezni.

Ez a csoport évtizedek óta azon dolgozik, hogy minél szélesebb legyen az új társadalom, mely lényegében nem magyar, hanem liberális, kozmopolita és urbánus, és amely egy idő után teljesen kiszoríthatja a közéletből a nem liberális magyarokat.

Ez a tevékenység ugyan kiváltotta a társadalom mély ellenszenvét, és ez is artikulálódott a Fidesz földindulásszerű győzelmében, de a hangos jajveszékelés ellenére ne gondoljuk, hogy ez a társaság kiszorult volna a magyar közéletből.

Sőt! Politikai alakulataik csúfosan megbuktak, eltűnőben vannak, de a kultúrában, a tudományban, a gazdaságban az általános nézettel szemben komoly túlsúlyban vannak.

 Kiegyezésre majd akkor kerülhet sor, ha az elnyomott, kitaszított tehetségek nagy számban juthatnak vissza megérdemelt helyükre. Ha a tudományban, a kultúrában és a gazdaságban is megjelenhet a többségi társadalom, méghozzá többségben. Utána kiegyezhetünk.