vissza a főoldalra

 

 

 2014.09.10. 

MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVI. évfolyamának 37.száma!

A tartalomból:

FANTOMFÁJÁSOK AZ IKERTORNYOK HELYÉN (címlapon)

Akárkik is találták ki, hogy 13 évvel ezelőtt a World Trade Centert, a világkereskedelmi központot kell lerombolni, volt érzékük a szimbólumokhoz. Ettől még az ikertornyok felrobbantása, repülők nekivezetése egy sok ezer emberrel zsúfolt óriásépítménynek és esetleg egyéb robbantások megtervezése alávaló gazemberség. A szimbólum, az ég felé törő hatalmi szimbólum elpusztítása New York városában egy egész korszakot, sőt talán egy egész civilizációt meghatározó illúziót temetett maga alá. A gigantikus vasbeton és üveg egyvelegéből épített ikertorony romjai között apró darabokra tört egy gondosan bekeretezett és beüvegezett, valamint naponta leporolt, sőt letisztított kép. Ezt a képet a Nyugat nagy nemzetei, ezek között is a legfiatalabb és legerősebb, az Amerikai Egyesült Államok naponta tisztogatta meg a ráfröccsenő vértől, egyéb fájdalmak és jajkiáltások szennyező nyálcseppjeitől. A kép a Nyugatot és annak 1990-től stabilizált állapotát, a képviseleti demokráciát, valamint a szabadnak nyilvánított piacot mutatta. A képre nagy betűkkel angolul, franciául és ivritül írták fel: a lehető világok legjobbika.

 In memoriam Csurka István

Felerősítik az antiszemitizmus elleni harcot (2.oldal)

Oszama bin Laden korábban, szilvafa korában CIA-ügynök volt. Hogy a munkaviszony a szervvel közös megegyezés alapján, vagy felmondással szűnt-e meg, vagy hogy egyáltalán megszűnt-e, nem tudjuk. Most azonban első számú közellenség, ő az a milliárdos muzulmán, aki terrorakciók szervezésére költi milliárdjait. A sok ezer áldozattal járó New York-i támadás értelmi szerzőjének, szponzorának is őt nyilvánították, és vele együtt Afganisztán megbüntetése áll előkészítés alatt. Oszama bin Laden az új Eichmann, és a muzulmán vagy iszlám terrorizmus, a megfoghatatlan, csak következményeiben ismert terrorizmus pedig az új nácizmus. Akár beismerik, akár nem, az emberiség most új, talán minden eddiginél sötétebb, kegyetlenebb és véresebb korszakának nyitónapjához érkezett el, és mindenekelőtt azzal kell szembenéznie, hogy a lényegről, a kiváltó okokról, az indítékról és a miértekről nem tud, és valószínűleg nem is fog tudni semmit.

 ISTEN NEVÉBEN ÉS A HAZA ÜDVÉRE (3.oldal)

A centenárium alkalmából idén újra a patinás épület adott otthont a jubileumi tanévnyitó ünnepségnek, amelyet a közös múlt iránti tiszteletből együtt rendezett meg a Debreceni Egyetem és a Debreceni Református Hittudományi Egyetem. Orbán Viktor kormányfő beszéde elején kiemelte, hogy Debrecenben tudják a választ arra a kérdésre, hogy hogyan lehet megmaradni, kultúrát és nyelvet átadni, társra találni, gyermeket nevelni, szépen élni, mert itt a cívisvárosban együtt tud működni a város, az egyház és az iskola. Hangsúlyozta, hogy a kiművelt emberfő Magyarország legfontosabb aranytartaléka, amelyet folyamatosan növelni kell, ezért az elvárás egyértelmű: az egyetemeknek meg kell sokszorozniuk „a családoktól kapott talentumok” értékét, méghozzá használható tudással és értékes diplomával.

 Jelentős béremelés az egészségügyben

300 milliárd forintot meghaladó fejlesztés történik egészségügyi intézményeinkben (4.oldal)

Több mint egynegyedével nőtt az egészségügyi ágazatokban dolgozók bére, 400 helyszínen 300 milliárd forint értékben folynak egészségügyi fejlesztések. Dr. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára: a Rezidens Támogatási Program segítségével eddig több mint 1700 fiatal orvost és gyógyszerészt sikerült itthon tartani.

 Támadnak a rabulisztika bajnokai (5.oldal)

Győzelemre esélyesként mutatták be a napokban az Együtt– PM ferencvárosi jelöltjét, Gegesy Ferencet is, pedig a volt SZDSZ-es polgármester hivatali ideje alatti korrupciógyanús ingatlanügyekben a Központi Nyomozó Főügyészség és a BRFK is nyomoz, legjobb tudomásunk szerint egyelőre gyanúsított nélkül. A Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolai Kar két Üllői úti ingatlanának értékesítése ügyében azonban csaknem egymilliárd forintos kárt okozó hűtlen kezelés miatt folyik az eljárás. Demszky mostanában, mint Klicskó, Kijev újsütetű polgármesterének tanácsadója beszél magáról, mintha a zűrzavarba már csak ő hiányozna, mintha Ukrajnának nem lenne elég baja. Pont ő kell még szegényeknek. Púpnak a hátukra! A 2010-es bukás után Berlinben múlatta az idejét. Ott csak írogatott, legalább nem adott tanácsokat. Én mindenesetre furcsállom, hogy főpolgármesterként az összes fővárosi ügyet megúszhatta.  

Példaértékű a magyar rezsicsökkentés

Elértük, hogy a magyar családok fizessék az Európai Unióban az egyik legalacsonyabb villamosenergia-díjat (5.oldal)

A kormány 2012 decemberében határozta el a rezsicsökkentést, a mostani lépés ennek már a harmadik szakasza, ezúttal 5,7 százalékkal lesz olcsóbb az áram. Németh Szilárd, országgyűlési képviselő, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa: holdingba szervezzük majd a villamos energia-, a földgáz-és a távhő közszolgáltatásokat.  

Gyerekek (6.oldal)

Legkisebb fiúunokám most töltötte a hármat. Ovi után egy mesefilm nézés – ha nálam van – elvileg megengedett a számára, ilyen alkalmakkor ő kezeli a távirányítót. Figyelem a gyerek „fogyasztói szokását”. Azon az állomáson, ahol komolyzene csendül fel, megáll, sokáig hallgatja, tételszünetben a közönséggel együtt tapsol. Népzene esetén csípőre teszi kövér kis kezeit, a legényest próbálgatja, ilyenkor nagy igyekezetében a nyelvét is kinn felejti. A sportot közvetítő vagy reklámozó állomásokon, ahányszor gólt rúgnak, a levegőbe bokszol, és hajrá magyarok, hajrá magyarok, kiabálja. A magyar népmesék sorozathoz érve, Szabó Gyula hangjára letelepedik babzsákjára, teljes odaadással figyel. Utána indulunk vacsorázni. A nappaliban a képek között a falon, egy Csurka Istvánt ábrázoló ceruzarajznál mindig megáll. A rajz alatt bekeretezve függ egy tölgy sárga levele Gárday Gábor versével. Mama, meséld el, ki jött hozzám, amikor születtem, fogja a térdem, és addig nem ereszt, míg el nem mondom. Az asztalnál azt kérdi, mielőtt enni kezd. Mama, én is Pista bácsi leszek?

 A korábbi színházterem helyén bővebb, többfunkciós közösségi tér jön létre

A munkálatok többségét helyi alvállalkozók végzik el (7.oldal)

A terveknek megfelelően haladnak Nyíregyházán a Váci Mihály Kulturális Központ rekonstrukciós munkálatai. A kulturális központ felújítását az év elején kezdték el, és még ebben az évben befejezik. Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza megyei jogú város polgármestere: Elsődleges szempont volt, hogy nyíregyháziak építsenek a nyíregyháziak számára. Nagyon örülök annak, hogy többségében helyi cégek dolgoznak a felújításokon.

 Csorja Gergely: 100 milliárd gigaelektronvoltos, fénysebességgel növekvő vákuumbuborék van az udvarunkban (7.oldal)

„A magyar sajtópiac örök rejtélye, hogy vajon milyen forrásból finanszírozzák az alapító-főszerkesztő Csurka István halála óta is folyamatosan megjelenő Magyar Fórumot, melynek előállítási költsége évente több százmillió forint” – írja Vásárhelyi Mária az Élet és Irodalomban. Ennek magyarázatához szükséges megemlítenem, hogy Stephen Hawkings azt írta, hogy a Higgs-bozon véget vethet a világnak. Egyrészt, mert 100 milliárd gigaelektronvolt felett metastabil, másrészt, ha megsöndörgetjük, akkor fénysebességgel növekvő vákuumbuborékba torkollik, ami hamm bekapja a világot. Hacsak a kis kanász a bécsi bicskájával ki nem vágja. És nekünk van ilyen az udvarban, ebből jönnek a százmilliók. Vagy: Kevesen sokat dolgozunk, kevés pénzért, és ahhoz képest egész sok újságot eladunk, sőt akad, aki segít az 1 százalékával, meg némi adománnyal. Százmilliók nálunk nincsenek, reklám se nagyon – sajnos.

 Frakcióközi csoport a horgászatért

A horgászturizmus helyzetét, annak vidékfejlesztési hatásait vizsgálják meg (8.oldal)

Fűrész György, a Magyar Országos Horgász Szövetség ügyvezető elnöke: A horgászatra ma már nem úgy kell tekinteni, mint hobbira, hanem mint komoly gazdasági tevékenységre. A gazdasági tevékenység sok mindenben megnyilvánul. Elsősorban abban, hogy a horgászszervezetek aktívan figyelik a vizek állapotát. Hiszen a vizek adják a horgászat alaplehetőségét. Arról is lehet olvasni különböző tanulmányokban, hogy a horgászérdeklődés hiányában az európai vizek halban szegények lennének, de mivel nagy a horgászati igény, ezért növekszik a haltelepítési, halgazdálkodási igény is. Éppen ezért komoly feladat a vízi környezetvédelem, ahogy az is, hogy a vizekbe olyan halakat telepítsenek, melyek a horgászok számára lényegesek, hiszen nem mindegyik halfaj „horgász-halfaj”. Emellett a horgászok a halak védelmére is fokozott figyelmet fordítnak, így a nem fogható védett halakra, és azok életterére is odafigyelnek.

 A magyar művészekre és tudósokra mindig is jellemző volt a kreativitás és az innováció

A kulturális diplomácia szerepe a határon túli magyar rendezvényekkel kapcsolatban is meghatározó (9.oldal)

A kultúrán keresztül hozzá lehet járulni az ország kapcsolatainak alakításához. A kultúra révén a legkönnyebb elérni az országok véleményformáló értelmiségét, ők meghatározóak abból a szempontból, hogy a hazájukban mi jelenik meg Magyarországról. Balatoni Monika, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős államtitkára: fontos, hogy a Magyarországon tanuló külföldi diákok fölfedezzék a magyar kultúrát is.

 Sikeres újítás, rendhagyó anyaghasználat (10.oldal)

Lieb Roland Ferenc okleveles építész, szobrászművész, éremművész: Valóban a legtöbb közismert érem bronzból készül és kör alakú. Az éremművészet világában elég nagy változások történtek. Ma már arról is beszélnek, hogy a fém fizetőeszközök a közeljövőben megszűnnek. Az éremművészet pedig keresi az új utakat, s létrejött egy új gondolkodásmód is. Azok közé az éremművészek közé tartozom, akik nem a klasszikus vonalat képviselik. Készítettem régebben bronzból is érmet, de azután üvegből, fából, és a legutóbbi időkben betonból és hegesztett vasból.

 Keresse a Magyar Fórumot csütörtöktől az újságárusoknál! De már szeptember 10-én 9.30. és 13 óra között megvásárolhatja kiadóhivatalunkban. Kiadóhivatal: 1092 Budapest, Ráday u. 32. , I. em. 3. Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1575

info@magyarforum.hu

 A Magyar Fórum korábbi cikkeit is elolvashatja a www.eredetimiep.hu honlapon!

 A CSURKA ISTVÁN EMLÉKBIZOTTSÁG FELHÍVÁSA

 Kedves Honfitársam!

 Bizalommal teli szívvel és abban a reményben keresem fel, hogy sorskérdéseinkben egyetértünk. Végzetes volna tovább halogatni, ezért ki kell mondanunk: tartozunk megőrizni annak az embernek az emlékét, akinek ma ilyen nagy hitele van a magyarság legjobbjai között. A dolog szellemi voltából következik, hogy az őrzés megszervezése egy értelmiségi csoport feladata. Erre vállalkozott a Csurka István Emlékbizottság, amely elnökévé választott.

Négy-öt magyar összehajol – Csurka István emlékére, ez a jelmondatunk. A mintegy 4000 honfitársunktól kapott támogatásának köszönhetően, ígéretünknek megfelelően, 2012. Karácsonyra kiadtuk a Csurka István Emlékkönyvet. 2013 nyarán pedig felavattuk síremlékét, melyen valóságos láng lobog, soha ki nem alvó. Jelképezve őt, a lámpást, aki világított szerte Magyarországon. Idén tavasszal, Csurka István 80. születésnapján bemutattuk Pató Róza Csurka Istvánt ábrázoló bronzplakettjét, valamint Boros Péter szobortervét.

Szeretnénk felhívni figyelmüket, következő nagy célunkra: a Csurka István tiszteletére emelendő köztéri szoborra. Mindamellett országjáró körutat szervezünk, hogy Csurka István a nemzeti emlékezetben is méltó helyre kerüljön. A fiatalságot is bevonnánk a programokba: a középiskolások számára novellapályázatot hirdetünk. Bár elég erőt érzünk magunkban, a feladat azonban olyan nagy és jelentős pénzeszközöket igényel, hogy saját erőből nem győzzük.

Mint karmesternek engedjék meg, hogy Liszt Ferenc Les preludes című művének mondanivalójával búcsúzzam: az ember élete nem egyéb, mint egy csodálatos előjáték a halhatatlansághoz.

 Budapesten, 2014. őszén

 

Barátsággal: Medveczky Ádám a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas karmestere

***

Szíves adományaikat várjuk A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány számlaszámára:

 11712004-20341426

 Kérjük, a megjegyzés rovatban tüntessék fel, hogy „Csurka István Emlékére”.

 A Csurka István Emlékbizottság adománygyűjtése A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány céljaival összhangban történik.

 Az alapítvány adatai: Nyilvántartási szám: 1026;

 Székhely: 2081 Klotildliget, Vörösmarty u. 16.; Célja: A hazai népi-nemzeti, konzervatív irányultságú kultúra és sajtó támogatása. Az Alapítvány képviselőjének neve, elérhetősége: Medveczky Attila; 1092. Budapest, Ráday u. 32.