Függetlenség

2014.09.05.

Az érintett cégek ügyesen tüntették el a tényleges profitot

A mindenkit érintő forgalmi típusú adóelkerülés nehezíti az adóelkerülést

A reklámtörvénnyel kapcsolatban az internetes tartalomszolgáltatók adókötelezettségére vonatkozóan további szabályozási feladatok lesznek, mert a legnagyobb világcégek többsége nem veszi ki eléggé a részét a hazai közteherviselésből. L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára: hamisak azok a vádak, amelyek szerint a reklámadóról szóló törvényt a sajtószabadság ellenében hoztuk meg.

Még a reklámadótörvény június 11-ei elfogadása előtt az ellenzék és a médiumok nagy része támadta a tervezetet. Korábban nem egy olyan specifikus forgalmi adó jött létre, amely а gazdaság egy-egy szegmensét érintette. Mivel indokolják a reklámadóról szóló törvény célját?

– A reklámadóval kapcsolatban azért érte a kormányt igen éles támadás, mert az adó összegét nem a nyereség alapján határoztuk meg. Mi erre azt feleltük: azok a cégek, amelyek reklámbevétellel rendelkeznek, amennyiben nyereséget termelnek, azután nyereségadót fizetnek. Ugyanazt a nyereséget pedig kétszer nem lehet megadóztatni, nem is volt ilyen szándékunk. Tehát ez esetben olyan speciális, a forgalmat érintő adónemről van szó, amely független attól, hogy egy adott vállalat nyereségesen vagy veszteségesen működik. Ahogy az áfát be kell fizetni a forgalom után, úgy a reklámárbevétel után az adót az adott vállalat nyereségétől függetlenül kell megfizetni. Azért választottuk ezt a megoldást, mert azt tapasztaltuk, hogy rafinált adóelkerülési trükkökkel lehet – főleg egyes külföldi tulajdonú médiavállalkozásoknál – a sok milliárdos reklámbevétel után azt a részt is kivinni az országból, ami egyébként társasági nyereségadó-fizetési alapot jelenthetné. A reklámadó azért született, mert a tapasztalatok azt mutatták, hogy az érintett vállalatok ügyesen tüntetik el a tényleges profitot. Azt gondoljuk, hogy az általánosan érvényes forgalmi típusú adó nehezíti az adóelkerülést.

A reklámadó által továbbá olyan kérdésekre is ráirányítjuk a figyelmet, amelyeket részben orvosolni próbáltunk a médiatörvénnyel, de nem feltétlenül sikerült. Jelenleg igen kedvezőtlen reakciók érkeznek a reklámadó-törvénnyel kapcsolatban: erre egy példa, hogy a Hír TV ősztől hat műsorát szándékozik megszüntetni, s abból három kulturális; ők sajnos a reklámadó miatti csökkenő bevételükre hivatkoznak. Holott mi éppen azt szeretnénk, hogy a minőségi tartalomszolgáltatás erősödjék és a bulvárműsorok aránya csökkenjen. Az lenne optimális, ha a minőségi médiaszolgáltatók a társadalom érdeklődését, igényeit, kulturális szokásait kedvezően befolyásolnák. Ehhez képest láthatólag bizonyos folyamatok éppen ez ellen hatnak; ezért sok mindenben kell a következő időszakban változtatni, adott esetben akár a médiatörvényen is. Azok a kereskedelmi televíziók pedig, amelyek eredetileg az egész országra vonatkozóan földi sugárzásra kaptak engedélyt, nagyon komoly vállalásokat tettek az állam felé a közszolgálati típusú műsorok megvalósítására, ám az elmúlt évek bebizonyították azt, hogy a leggyengébb bulvárműsorokat is megpróbálják közszolgálatiként föltüntetni a médiahatóság felé benyújtott szakmai beszámolójukban.

Nincs olyan EU-s ország, ahol ne vezettek volna be forgalmi típusú adót

Milyen sávokban határozza meg a törvény a reklámbevételek adóját? Hiszen az ellenzék és a médiumok főleg azt kifogásolják, hogy miért a bevétel után kell fizetni. Sőt az Európai Bizottság is vizsgálja a reklámadóról elfogadott jogszabály tartalmát.

– Nincs olyan EU-s ország, ahol ne lennének forgalmi típusú adók. A polgárok azon túl, hogy a keresetük után személyi jövedelemadót fizetnek, amikor például a boltban megvásárolnak egy bizonyos árut, akkor forgalmi adót fizetnek. A tankoláskor fizetett jövedéki adó is így működik. Amióta Európában van adórendszer, annak részét képezi a forgalmi típusú adó is. Történelmi tanulmányainkból ismert, hogy már a középkorban is működött ilyen adófajta.

A sávokra vonatkozó kérdést sem kerülöm meg: a reklámadó alól mentesülnek azok, akiknek a reklámbevételei nem haladják meg az évi félmilliárd forintot. Akiknek azonban az ezen forrásból származó bevételeik éves szinten túllépik a 20 milliárd forintot, azoknak az említett összeg 40%-át kell befizetni a költségvetésbe. Jobban mondva csak a 20 milliárd forint fölötti rész után kell 40%-ot fizetniük, mert a reklámadó egy sávos adótípusú. Egyáltalán nem akartuk ellehetetleníteni a magyar sajtót, és nem az volt a célunk, hogy az új adónem a kis költségvetésű cégeket, különösen a non-profit szektort hátrányosan érintse. 500 millió forintos reklámárbevétel alatt 0 forint a fizetendő adó, s ebbe a kategóriába a politikai médiumok jelentős része beletartozik. Éppen ezért úgy gondolom, ha a hazai sajtószakmai viszonyokat vizsgáljuk, akkor korrekt volt az a törekvésünk, hogy ne veszélyeztessük a kis médiumokat és a sokszínűséget. Ezért hamisak azok a vádak, amelyek szerint a reklámadóról szóló törvényt a sajtószabadság ellenében hoztuk.

A sajtószabadság korlátozásának hangoztatása egy posztszocialista országban érzékeny kérdés. S azok a sztereotípiák, amelyek rendre megjelennek az Orbán-kormány kapcsán, ezzel is táplálhatók. Gondoljunk bele abba, hogy Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde lassan egy hónapja tartja rendkívüli izgalomban a magyar közvéleményt. Ugyanakkor igaz az, amit a miniszterelnök úr a Kossuth Rádióban mondott, ha a Mengyelejev-féle periódusos rendszert olvasta volna fel Tusnádon, akkor is ekkora balhé lett volna belőle. Ez tökéletes hasonlat volt, mert teljesen mindegy, mint mond a kormány vagy a kormánypárti frakció, azt minden lehetséges fórumon támadják ellenzéki oldalról, méghozzá elképesztő túlzások kíséretében.

Az úgynevezett kormányközelinek mondott média is fellázadt a reklámadó-törvény ellen. Éppen ezért fogalmazták meg többen azt, hogy rosszul kommunikálták annak idején ezt a tervezetet.

– Nagyon nehéz lett volna jobban kommunikálni a tervezetet. Ennek két oka is volt. Egyrészt bármit is mondtunk, azoknak a médiumoknak, amelyek a széles közönséget elérik, a reklámadó fájt. Tehát ellenérdekeltek voltak. Én is megtapasztaltam, milyen az, amikor a média kiforgatja a szavaimat. Nem arra kíváncsi, amit mondok, hanem arra, hogy önigazolásképpen mit tud a válaszaimból „összegyúrni”. Másrészt váratlanul fölgyorsultak az események. Amikor a törvényjavaslat benyújtásakor azt mondtam, hogy „várjuk meg, mi lesz belőle”, akkor azt őszintén gondoltam. Mert akkor még én sem hittem, hogy ilyen gyorsan törvény lesz belőle. A frakcióülésen már a benyújtás napján megtárgyaltuk a javaslatot; akkor még csak a tervezet benyújtásáról döntöttünk. Minden országgyűlési képviselőnek jogában áll törvényjavaslatokat benyújtani, de én természetesen egyeztetek a pártszövetségen belül. Akkor még nem neveztek ki államtitkárnak, de a korábbi kabinetrendszerből következően én voltam a Fidesz kulturális kabinetjének a vezetője. Tehát megvolt a mandátumom arra, hogy ügyeket vigyek önállóan a parlamentbe, de így is egyeztettem a kérdést a frakció tagjaival. Ezek után olyan heves volt az ellenállás a médiában, hogy úgy láttuk jónak, ha a tervezetet gyors ütemben végigvisszük, különben olyan méretű támadásokra számíthattunk volna, amelyek adott esetben elrettenthették volna a javaslatot az eredetileg támogató képviselők egy részét.

A lakosság részéről alapvetően támogató volt a hozzáállás

A társadalmat érdekli egyáltalán a reklámadót ellenzők támadásai?

– A szélesebb közvélemény nem igazán sajnálkozik amiatt, hogy egyes médiumok a reklámadó-törvény alapján várhatóan többet fizetnek majd az államnak. Ezt felmérések is igazolják. Amúgy sokkal több polgárt ért el ez a probléma a sajtó támadásai miatt, mint amire számítottunk. A média heves reakciója, mondhatni gyűlölete annyira visszájára fordította a dolgot, hogy a téma ismertsége feltűnően magas volt, és a reklámadó támogatottsága meghaladta a 60%-ot. Ez azt jelenti, hogy a reklámadó lakossági támogatottsága magasabb, mint a kormánypártoké. A teljes népességet tekintve majdnem kétszer annyian helyeselték ezt az adónemet, mint amennyien ránk szavaztak. Ebből a fölmérésből az is kiviláglik, hogy az egész médiarendszerrel komoly gondjai vannak a nézőknek és az olvasóknak, és itt nemcsak a színvonalra gondolok, hanem arra a mentalitásra, amit hazánkban a médiumok többsége képvisel. A reklámadótörvény nem ennek az orvoslására született, de azon el kell gondolkodnunk, hogy miképpen lehet a médiaetikán és az újságírás színvonalán javítani, s mi lehet ebben a politika, a kormány szerepe.

Mekkora bevételre számítanak a reklámadóból, és azt milyen célokra szeretnék fordítani?

– Eleinte 8 és 10 milliárd forint közötti bevételre számítottunk a reklámadóból, de nem biztos, hogy ennyi lesz, mert engedményeket tettünk azon vállalatok számára, amelyeknek a reklámbevétele meghaladja az 500 millió forintot, tehát az adófizetői körbe tartoznak, de nem voltak nyereségesek, és nem valamilyen könyveléstechnikai ügyeskedéssel oldották meg a nullás vagy mínuszos mérlegüket, hanem valójában veszteséges volt a gazdálkodásuk. Így pontosan nem tudjuk megmondani, mekkora összegre számíthatunk. Több elképzelés fogalmazódott meg arra vonatkozólag, mire is fordítsuk majd ezt a pénzt. Lázár János miniszter úr az oktatás színvonalának emelését tartotta lényegesnek, én pedig, éppen a média színvonalának emelése érdekében, fölvetettem egy, a minőségi újságíráshoz kapcsolódó programnak az indítását. Tehát a befolyt összegből úgy adjunk vissza valamennyi forrást, ami hozzájárulhat a magyar médiaviszonyok javításához. Emellett a kultúra területére is fordíthatjuk a beérkezett adóösszeget, de ha nem lesz végül konkrét program ebből a forrásból, akkor is a magyar költségvetést gazdagítja. Cinikusnak és rosszindulatúnak tartottam azokat az ellenzéki megjegyzéseket – melyek mind a bizottsági, mind a plenáris vitában elhangzottak –, miszerint csupán „aprópénzről” van szó, és ezért nem érdemes ekkora konfliktust fölvállalni. Ezek a képviselők nem tudják vagy nem akarják tudomásul venni, hogy ha a költségvetésbe befolyik 8 milliárd forint, az jelentős tétel. Egy példát mondok erre: egy olyan választási körzetnek voltam az országgyűlési képviselője, amelyik 23 kistelepülést foglal magában. Ezeknek a településeknek egyikének az éves költségvetési főösszege sem éri el a 8 milliárd forintot, pedig intézményeket tartanak fönn, fejlesztik az úthálózatot stb. Tehát minden egyes forintra szüksége van a költségvetésnek. Ezért elképzelhető, hogy a reklámadóból várható nyolcmilliárdos bevétel nem kap külön címkét, hanem csak beépül a költségvetésbe.

Sokan a sajtószabadság korlátozásáról és a nyilvánosság kormányzati befolyásolásáról beszélnek…

– Azt nem mondhatják, hogy a kormány illegitim lenne, hiszen hatalmas többséggel választották meg. Egy jogállami keretek közt működő országban pedig nem lehet azt mondani, hogy egy kormánynak és a parlamenti többségnek ne lenne joga az adórendszer megváltoztatásához. Arról lehet értelmiségi, közgazdász körökben vitát folytatni, hogy az adórendszer stabilitását mennyire veszélyezteti, ha túl gyakran változtatják. Ettől függetlenül azt nem lehet vitatni, hogy a parlamenti többségnek joga van megváltoztatni az adótörvényeket.

Azt miért nem vetik föl a médiumok, hogy amikor 1988. január 1-jén bevezették a személyi jövedelemadót, akkor azt milyen közmegegyezés kísérte? A mai napig sokan hangoztatják, hogy a rendszerváltozás áldozatainak miért nincs emléknapja…

– Semmilyen közmegegyezés nem volt akkor. Ahogyan számtalan más dologban sem, hogy egy példát említsek: a szocializmus végén senki sem kérdezte meg az embereket arról, hogy homályos körülmények között eladják-e a megyei napilapokat.

Célunk, hogy a Magyarországon megtermelt pénzből minél több hazánkban maradjon

Szinte még meg sem száradt a tinta a június 11-én elfogadott reklámadótörvényen, államtitkár úr, máris a jogszabály módosítását kérte, amit az ellenzék és a médiumok többsége gúnyosan fogadott. „Miért nem gondolkodtak előre”- hangoztatják. Mi a módosítási javaslat célja?

– A gúnyos megjegyzésekre az a válaszom, hogy eleve nem azt a reklámadó-tervezetet fogadta el a parlament, amit annak idején benyújtottam, hanem a törvényalkotási bizottság által erőteljesen módosított változatot. Az általam benyújtott újabb módosítást az indokolta, hogy még jobban bezárjuk a kiskapukat. Sosem állítottam továbbá azt, hogy a jogalkotás fogaskerekei közé nem kerülnek homokszemek. Senki nem hangoztatja a kormánypárti képviselők közül, hogy mindig tökéletesen dolgozunk, tehát a politikusnak sem szégyen bevallania azt, ha esetleg téved, s ezért az adott jogszabályt korrigálni kell. Nem is létezik olyan jogrendszer, ami örökké tökéletesen működik. Nemrég Czunyiné dr. Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkárnak jeleztem: abszurdum, hogy 25 évvel a rendszerváltást követően nem lehet az iskolák nevében az, hogy „gróf” vagy „báró”. Kiderült, hogy még mindig hatályban van egy, a Rákosi-érában hozott jogszabály, ami ezt akadályozza. A világ olyan mértékben változik, ami nagy kihívás elé állítja a jogalkotókat. Hiszen ha a közösségi médiáról és az azon keresztül Magyarországról kiszipolyozott pénzekről beszélünk, akkor olyan problémát vetünk föl, ami tíz éve nem is létezett. A kérdésében említett törvénymódosítás célja az volt, hogy a reklámbevételeket semmilyen módon ne lehessen eltüntetni az adóhatóság elől. A reklámtörvénnyel kapcsolatban az internetes tartalomszolgáltatók adókötelezettségére vonatkozóan további szabályozási feladatok lesznek, mert ezek a világcégek nem veszik ki a részüket a hazai közteherviselésből. Mindezt hazug módon úgy állítják be, hogy el akarjuk lehetetleníteni a szólásszabadság alternatív forrásait, holott többször elmondtam: mi magunk is használjuk a politikai kommunikációban ezeket a csatornákat. A 2014-es országgyűlési választásokon minden egyéni képviselőjelöltünk önálló, hivatalos profilja jött létre a Facebookon. Tehát nem igaz, hogy ezt a világot mi ne ismernénk vagy elleneznénk. De azt szeretnénk, hogy a Magyarországon megtermelt pénzből minél több hazánkban maradjon.

Európában sok helyen jól működik az állami reprezentáció műemléki környezetben

A kormány a budai Várnegyed megújításért tízéves, átfogó rekonstrukciós programot indított. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny július 10-i számában jelent meg. Milyen ütemben újul meg a palotanegyed?

– A budai Várral kapcsolatban – mint a Várbazár felújításáért felelős hajdani kormánybiztos – kijelenthetem, hogy a Várkert Bazár munkálatai augusztus végén befejeződnek, s ezzel lezárul a több mint 11 milliárd forintot kitevő beruházás. Az említett új kormányhatározat szövegezésekor Lázár miniszter úr javasolta, hogy a nemzeti program nevet viselje, mert a budai Vár ugyan a főváros szimbolikus része, mégis az egész nemzet történetét kifejezi. Tehát senki se érezze úgy, hogy a várnegyed csak a budapestiek ügye. Én Hauszmann Alajosról szerettem volna elnevezni a programot; jelezve, hogy az általa tervezett palotát szeretnénk rekonstruálni. Hauszmannt a XIX. század végén nevezték ki a királyi vár építésvezetőjévé. Úgy gondoltam, ragadjuk meg azt a pillanatot és azt az emblematikus személyiséget, amihez, illetve akihez vissza kell nyúlnunk a rekonstrukció során. Mindez azért lényeges, mert sokan nem tudják, hogy a budai Vár módszeres, tudatos, tervszerűen végrehajtott pusztító és hamisító munka eredményeként kapta a mai arculatát, és ez az időszak évtizedekig tartott. Ha az 1950-es években álltak volna neki a vár hiteles megújításának, akkor az jóval kevesebb műemlékvédelmi helyreállítási munkát igényelt volna. Azt is többen elfelejtik, hogy húsz évvel a II. világháború befejezése után a várban még olyan épületek álltak – és helyreállíthatóak lettek volna –, amiket a ’60-as évek közepén bontottak le. Ha úgy viszonyultunk volna a Várkert Bazárhoz, mint annak idején a palotához a kommunisták, akkor le kellett volna bontanunk vagy szocreál módon átépítenünk. Azért is ragaszkodtam Hauszmann Alajos nevéhez, mert számtalan kiváló alkotással gazdagította a magyar művészettörténetet; elég csupán a Kúria épületére utalni. Az a szerencsés helyzet állt elő, hogy végül is Nemzeti Hauszmann Terv lett a program hivatalos neve. Szeptember elején fölállítjuk a szakmai, szakértői bizottságot, amelyben építészek és művészettörténészek segítik a kormány munkáját, a tervezés folyamatát. Erőteljes, karakteres álláspontot képviselek; azt gondolom, hogy bizonyos épületeket vissza kell építeni, melyeket korábban lebontottak.

Például?

– Például a Lovardát, ami bizonyára komoly ellenkezést vált ki egyes művészettörténészi körökben. Azon vagyok, hogy ebben a kormányzati ciklusban ne csak megkezdjük az építkezést, hanem egyes szakaszokat át is adjunk. Mielőtt idáig eljutunk, fel kell újítanunk a Karmelita kolostort, ami átmenetileg a miniszterelnöknek és a Miniszterelnökségnek ad majd otthont a budai Várban; meggyőződésünk, hogy a várnak komoly állami reprezentációs feladatokat kell kapnia. Gondoljunk arra, hogy Európában sok helyen jól működik az állami reprezentáció műemléki környezetben, olyan módon, hogy az őrségváltások, zászlófelvonások a turizmus számára is attrakciót jelentenek.

P.G.-M.A.