vissza a főoldalra

 

 

 2014.09.12. 

Elhunyt P. Nagy István Tarzíciusz OFM

Teremtő mennyei Atyánk akaratában megnyugodva és a boldog viszontlátás reményében közöljük, hogy P. Nagy István Tarzíciusz OFM rendi testvérünk életének 86., szerzetességének 66., papságának 57., évében 2014. szeptember 4-én elhunyt.

 P. Tarzíciusz 1928. november 25-én született Rákosterebesen. 1948-ban lépett be a Kisebb Testvérek Rendjének Erdélyi Tartományába. A kommunista rezsim mostohasága a noviciátusból távozásra kényszerítette, majd 1952-ben visszatért a rendi keretekbe és Máriaradnán tette le első fogadalmát. Papszentelése 1957. november 24-én volt Désen, ahol 1967-ig volt kisegítő lelkész. További állomáshelyei: 1967-72 Ojtoz, 1972-77 Marosvásárhely, 1977-84 Marosszentgyörgy, 1984-89 Marosvásárhely, 1989-2013 Esztelnek.

 2013-ban betegsége miatt Csíksomlyóra került, itt a Szűzanya lábánál, az örök életbe vetett hittel készült az Úr Jézussal való találkozásra, Akit életében kitartóan szolgált.

 „Áldjon, én Uram, mi nővérünk, a testi Halál, ki minden élő embert megtalál.

(…) boldogok, akik szentséges akaratodhoz igazodnak, nem tesz kárt bennük második halál.” (Szent Ferenc: Naphimnusz – Dsida Jenő fordítása)

 

(erdely.ma)