vissza a főoldalra

 2014.09.12. 

Szoborgyalázás és mítoszteremtés

,,A szobor már eleve ott rejlik ebben a kőtömbben; a szobrot soha nem kell «elkészíteni». Valahogy le kell választani róla a felesleges kőmennyiséget, és akkor majd megnyilvánítja önmagát. A szobrokat nem elkészítik; a szobrokat felfedezik, és e felfedezés során kerül napvilágra az alkotás.’’ (Osho, indiai bölcselő)

Szabadka, Kosztolányi városa a szecesszió és az emlékművek otthona is. Számos szobor őrzi történelmünk, nagyjaink emlékét és hirdeti: e városban évszázadok óta él egymás mellett magyar, szerb, horvát, bunyevác, német, szlovák…

Ám az utóbbi évtizedek gyökeres változásokat hoztak e város életébe: szobrok, emlékművek tűntek el vagy ,,alakultak át’’. Főként a magyarok történelmét alátámasztó műemlékek sínylették meg a politikai változásokat.

Magyar honvédból szerb katona

A történelem meghamisítása történt Matuska Ferenc emlékművének ,,átalakításakor’’. A szoboregyüttes a mai Ivan Saric Műszaki Középiskolával szemben áll. A hősi emlékmű elkészítésére az alkotó 1918 tavaszán a község műszaki ügyosztályától kapott megbízást. A szobrot – az eredeti elképzelés szerint – a Zentai úti temetőben állították volna fel. A művész hozzá is látott a munkához, amelyhez az anyagot a város biztosította, sőt egy ideiglenes deszkaépítményt is felállíttatott a hősi temetőben, ahol Matuska nyugodtan dolgozhatott. A munkálatok igen előrehaladott állapotban voltak, a művész már a két emberi alakon dolgozott, amikor az ismert politikai változások elérték Szabadkát is. Matuska Ferenc Németországba költözött, így az emlékmű befejezetlenül maradt.        

Az mester Németországból időnként hazatért, hogy függőben maradt feladatait, ügyeit intézze. Egyik ilyen hazalátogatása során szembesült azzal a borzalmas ténnyel, hogy félbehagyott művét valaki befejezte és a Zentai úti temető helyett a város szívében helyezte el. De ez lett volna a kisebbik baj. A nagyobbik viszont az, hogy az emlékművön az eredetileg tervezett (és már félig megformált!) magyar baka helyett egy szerb katona fölé hajol a női alak. Ráadásul az emlékmű a csetnikharcokban meg is sérült (tehát nem a bombázások következtében, mint ahogy azt ,,bennfentesek'” addig állították), és noha az alkotó egy hosszabb időre tervezett itthoni tartózkodása ideje alatt szívesen befejezte volna a művét az eredeti helyén (és ennek hangot is adott!), a Zentai temető hősi sírjai között, kész tények elé állította őt és az itt élő magyarokat ez a váratlan politikai döntés. Mert az volt, ez kétségtelen. Előre megfontolt ,,történelemlopás'” történt, egy magyar emlékmű megbecstelenítése annak érdekében, hogy a szerb nemzet a saját kitalált történelmét igazolja általa. Így lett a magyar honvédek emlékének megörökítésére szánt szoboregyüttesből szerb katonaáldozatok emlékműve.

A szabadkai városvezetés -- amint tudomást szerzett a történtekről -- jegyzőkönyvet készített és hosszabb vizsgálódásba kezdett, hogy kiderítse, mi is történt valójában. Végül a 37663/1943.p.m.sz. határozattal a következőket rendelte el: ,,Matuska Ferenc szabadkai származású és szabadkai lakos szobrászművész 1917-ben a városi műszaki ügyosztály utasításai szerint a Zentai-úti temetőben lévő hősi sírokhoz temetői emlékmű készítését kezdte el. Mielőtt az emlékművet befejezte volna, kitört a forradalom és bejöttek a szerb megszálló csapatok. A szerbek a még be nem fejezett emlékművet átalakították, magyar baka helyett szerb katona alakot faragtak rá, az egész építményt megváltoztatták és nem a temetőben, hanem a volt 6-os laktanya előtt helyezték el. A szobor azután a csetnikharcokban erősen megsérült. A javaslatot elfogadjuk és a temetői emlékmű megfelelő befejezéséhez illetve helyreállításához az 1944. évi ,,Háztartási’’ költségvetésben 15 000 pengőt biztosítunk azzal a rendelkezéssel, hogy az emlékművet a Zentai-úti temető hősi parcellájában kell felállítani. Utasítjuk polgármesterünket, hogy Matuska Ferenccel az emlékmű restaurálása és befejezése érdekében kössön megállapodást.''

A stilizált nőalak sem a koszovói leányka

Az emlékművet sajnos mégsem sikerült restaurálni, sem eredeti helyén felállítani. Az ’50-es években eltávolították, évtizedeken át elfeledve porosodott valahol, mígnem a balkáni háború ideje alatt az egyre erősödő nacionalizmus újfent a szerb katonák emlékeként állíttatta fel a jelenlegi helyén.

A történelemhamisítás klasszikus példáján kívül a kezdeményezők ebben az esetben plágiumot is elkövettek. A fent idézett két dokumentum és a Városi Levéltárban található vaskos adatcsomó, tervrajz bizonyítja: a stilizált leányalak még véletlenül sem a koszovói leányka megtestesítője, ahogy azt 1925-ben a felállításkor és napjainkban előszeretettel hangoztatják…

Emlékmű Horthy Istvánnak

Szabadkán, a Fasizmus áldozatainak terén álló emlékmű építése még 1942-ben elkezdődött. Az akkori politikai vezetés Horthy Istvánnak, a tragikusan elhunyt kormányzó helyettesnek szeretett volna egy monumentális emlékművet állítani. Ám a háború után szerb kézre került a város, így számukra az elkészült emlékműalap kapóra jött. A II. világháború utáni újjáépítés során az elsők között készült el a ma is álló hatalmas dombormű azon a téren, amely a békebeli időkben Szabadka egyik legszebb tere volt.

A Teréz-templom előtti park sétányát valamikor a századelőn fákkal ültették be, és ott cselédlányok, dadusok sétáltatták a polgári családok gyermekeit. A béke és nyugalom oázisa volt ez a park, sok szerelem szövődött itt. De végül a romboló hatalom átformálta a saját képére, monumentális emléket állítva itt a fasizmus áldozatainak. Ráadásul ez nem csupán egy emlékmű, hanem mauzóleum is, hiszen itt nyugszik Matko Vukovic ,,néphős", akinek a földi maradványait a Bajai úti temetőből hozták át ide. E lépésnek az oka mindmáig ismeretlen a szabadkaiak előtt.

Az emlékművet minden év október 10-én, a város napján megkoszorúzták, diákokkal szavaltattak hősi költeményeket – dicsőítve a partizánokat, akik ,,felszabadították'' Szabadkát. A város élére kerülő magyar vezetőség idő közben eltörölte ezt a dátumot, és a város napjaként szeptember 1-jét határozta meg, amikor is 1779-ben Mária Terézia Szabadkát szabad királyi várossá kiáltatta ki.

Az október 10-én bizonyos szélsőséges csoportosulások a mai napig koszorút és virágcsokrokat helyeznek el az emlékműnél, tudomást sem véve a város napjának megváltoztatásáról szóló határozatról...

Vissza a tér régi elnevezését!

2007-ben az akkori utcanév-bizottság igyekezett legalább oly módon ápolni a múltat, hogy a térnek visszaadja a Szent Teréz nevet. A kezdeményezést a helyi kommunisták ellenezték, így ma az e tér körüli épületek többsége két-két házszámmal és utcanévvel rendelkezik. Így a Szabadkai Egyházmegye Püspöksége és a Paullinum Gimnázium a Fasizmus áldozatainak tere 19, és a Szent Teréz tér 3, illetve 2-es szám alatt is megtalálható, ahogy a székesegyháznak is van saját házszáma mindkét utcára.

A legutóbbi városrendezés során a tér két csobogót és új járóburkolatot kapott. A tér munkásmozgalmi hangulatát hivatott tompítani a Zsolnay-kút és az azt ,,körülölelő'' négy körcikkely. A kerítésszerű építmény magassága változó, és rajta hangjegyeket imitáló díszek és mélyedések vannak. A polgári paloták, a szocialista emlékmű, a szürke eminenciásként a teret uraló székesegyház, a kerítés a Zsolnayval és a forgalmas buszmegálló, kávézó, taxiállomás még ha esztétikailag nem is, de a hétköznapokban békésen megfér egymás mellett. És itt található még a Szép Ferencz , az egykori székesegyházi ’48-as hazafi emlékére emelt szobor is, amely összekulcsolt kezet ábrázol. E mű a templom és a körcikkely között helyezkedik el, a Keresztény Értelmiségi Kör állíttatta fel, és bármilyen hihetetlen is, még nem gyalázták meg, nem döntötték le becstelen kezek.

A város önjelölt cárja

Aztán ott van Jovan Nenad Crni szobra; ezt a személyt ,,fekete cár”-ként ismerjük. Személye a magyar seregek Mohácsnál, a törököktől elszenvedett veresége után tűnt fel, gúnynevét pedig az egész testén végigfutó, sötét színű anyajegyről kapta. A fél szemére vak hadvezér csapataival kiszorította e vidékről a törököt, önmagát pedig cárrá kiáltotta ki. De az idő közben rablásba és öldöklésbe kezdett Jovan uralkodása igen rövidre sikeredett: 1527 nyarán ugyanis menekülni kényszerült Szapolyai János haragja elől, majd Török Bálint Tornyoson végzett az akkor már sebesült ,,Fekete Ember''-rel: fejét levágta és felküldte Budára Szapolyainak.

1927. november 28-án szobrot emeltettek ennek a rablóvezérnek Szabadka főterén, de azt a bevonuló magyarok 1941-ben ledöntötték. Helyére a Szentháromság szobor került, amelyet viszont 1991-ben az akkori politikum áthelyeztetett a Szent Teréz térre, a főtéren pedig ismét felállítatta Jovan Nenad monumentálisnak, de egyáltalán nem esztétikusnak, még kevésbé odaillőnek mondható szobrát.

Eltűnt a turulmadár (is)

Egy héttel alkotója halála után, 2013 októberében – egyes állítások szerint színesfémtolvajok, mások szerint nacionalista szélsőségesek –elemelték a Zentai úti temető 44-es parcelláján ,,őrködő'' törött szárnyú turulmadarat. A több mint 300 kilogrammot nyomó bronzszobor a néhai Kalmár Ferenc alkotása volt, és a szabadkai tömegsírban nyugvó több mint 2000 ártatlanul kivégzett áldozat emlékére állították fel 1994-ben.

Az emlékművet több alkalommal is meggyalázták, festékkel öntötték le, a fakeresztet és a haranglábat is több ízben kidöntötték. Ám a legutóbbi aljas gaztettre igazán nem számított senki. Az eset óriási felháborodást váltott ki határon innen és túl, a rendőrség azonban mindmáig nem bukkant az elkövetők nyomára.

Szabadka Város önkormányzata két héttel ezelőtt pályázatot írt ki a szobor pontos másának elkészítésére. Maglai Jenő polgármester ígérete szerint az idén november 2-án, a délvidéki vérengzések 70. évfordulóján fel is avatják az új emlékművet -- a megfelelő óvintézkedések mellett. De sajnos a sor itt még nem ér véget. A pusztító nacionalista politika igyekszik eltörölni mindent, ami az itt élő kisebbség történelmének állít emléket. A milosevicsi kormány bukását követően még mindig vannak olyan elvetemült hatalomgyakorlók, akik célul tűzték ki, hogy elpusztítanak mindent, ami nem a többségi nemzet történelmét dicsőíti…