vissza a főoldalra

 2015.04.03. 

Textilbe szőtt szavak

A kárpitszövés művészete munka és meditáció

Bényi Eszter kárpitművész Budapesten született. 1971 és 1973 között az Iparművészeti Vállalat Szövő -, majd Gobelinszövő műhelyében dolgozott. 1977-ben diplomázott a Magyar Iparművészeti Főiskola falikárpit- és szőnyegtervező szakán. Mesterei: Szilvitzky Margit, Eigel István, Plesnivy Károly. 1983–1996 –ig a szombathelyi központú Lakástextil Vállalat tervezője. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének, a Kulturális Alapítvány a Textilművészetért-nek, a Magyar Kárpitművészek Egyesületének.

Díjak : „Kárpit határok nélkül” 46 alkotóval, XIV. Fal-, és Tértextil Biennále fődíja (1996), Győri Grabo Kft. Pályázatának I. díja (1997), Kulturális Alapítvány a Textilművészetért díja a XV. Magyar Textilbiennálén a Mill’art csoport tagjaként (1998), X. Veszprém – Bakony – Balaton Képző- és Iparművészeti Kiállításon a HM Honvéd Kulturális Szolgáltató KHT díja (2002), A Danubius Hotels Group díja, Keszthely (2006), „Személyes közügyek” MAK és a Magyar Írószövetség pályázatának II. díja (2006), „Szeretethimnusz 2008” a Jubileumi X. Kortárs Egyházművészeti Kiállítás III. díja a hatvani Moldvay Győző Galériában (2008), „Párbeszéd” Kortárs Képző-és iparművészeti szakrális kiállítás, Kékkő (Szlovákia), a Szent Kristóf Művésztelep Alapítvány díja (2012), „Duna –limes” – a Magyar Kárpitművészek Egyesületének közös gobelinje, EMMI fődíja (2013), „Magyar Tájak” XXI. Országos Tájkép Biennálé, a Hatvani Galéria és a Grassalkovich Művelődési Ház díja – bronz diploma (2014).

Egyéni kiállítások: Hotel Thermál, Hévíz (1980), Ceglédi Kórház, Cegléd (1982), Művelődési Központ, Dunaújváros (1983), Budapest Galéria, Budapest (1984), Művelődési Ház, Szolnok (1985), Kuny Domonkos Múzeum, Tata (1986), Iskola Galéria, Csepel (1987), Művelődési Központ, Zalaegerszeg (1990), Olasz- Magyar kultúra Intézete, Bologna, Olaszország (1990), Magyar Intézet, Helsinki, Finnország (1992), Hőerőmű, Gyöngyösvisonta (1993), CWAG Büro Irodaház, Budapest (1996), Tóparti Galéria, Révfülöp (1997), „Fonal-rajz” Karinthy Szalon, Budapest (2001), Bocskai Galéria, Budapest (2003), Scheffer Galéria, Budapest (2006), Óbudai Művelődési Központ, Budapest (2007), Újbuda Galéria, Budapest (2008), Tatai Művelődési Ház, Tata (2008), Pásztói Múzeum, Pásztó (2008), Gödi Kultúrotthon, Göd (2009), Újpest Galéria, Budapest (2009), Morvai Győző Galéria, Hatvan (2010), Jászberény (2011), Székesfehérvár (2012), Újbuda Kulturális Intézet (2013), Csepel Galéria /Kiss Katalinnal, Málik Irénnel és Rónai Évával / (2014), Józsefvárosi Galéria (2015).

Jelentős külföldi kiállítások : Eisenstadt (Ausztria) Milan, Bologna (Olaszország) Hannover, Frankfurt, Berlin (Németország), Pozsony (Szlovákia), Helsinki (Finnország), Marosvásárhely (Románia).

 Március 28-áig tekinthető meg a Józsefvárosi Galériában művésznő Levelek és álmok című kiállítása. Az elmúlt évek alkotásait láthatjuk, vagy tematikus tárlatról beszélhetünk?

 –Többségében az elmúlt 12 év alatt készített alkotásaimat tekinthetik meg a látogatók, kivételt képez az a két szőnyegem, ami 30 évvel ezelőtt készült. Aki nem ismeri a kárpitművészetet, lehet, hogy csodálkozik, hogy 12 év alatt „csak” ennyi munkám született. Tudni kell, hogy egy gobelin általában hónapok, évek alatt készül el.

 A kiállítás három fő téma köré csoportosul. Az elsőbe a természeti ihletésű művek tartoznak. Hogyan születtek ezek az alkotások?

 –Életem eseményein túl olykor az olvasmányélmények is találkoznak bennem egy-egy természeti képpel, s ez inspirálólag hat. Példa erre Weöres Sándor „Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra” gondolata, melyhez a toszkánai tájból merítettem a formát. Szívesen olvasok filozófiai és pszichológiai témájú könyveket, ezeken elgondolkodva néha megszületik egy ötlet, amely alkotássá válhat, ha elég intenzív az élmény. Az „Amint fenn, úgy lent” című művem a Sástó tükröződését ábrázolja, ugyanakkor találkozik Hermész Triszmegisztosz filozófiájával. Vagyis az égi eszmények a földön is megvalósulnak. Más szóval, a szellemi, az immateriális az általunk ismert világban, a matériában tükröződik. A tájak számomra mindig rejtenek valami mást is. Ezért nem „csak” természeti képekről van szó.

 Először lerajzolja az adott tájat?

 –Gyakran a szabadban is készítek vázlatot. Ezt követi a műtermi munka. Az utóbbi években színes ceruzával, krétával készítem a terveket hol teljes nagyságban, hol kisebb méretben. Majd következik a felvetés a szövőszékre és a szövés. Elvileg bármit meg lehet szőni, ez a technika ezt lehetővé teszi, azonban munka közben – már a vázlattól kezdve - „textilben gondolkodom”, vagyis az anyag tulajdonságait figyelembe véve tervezek.  

A hagyományos francia gobelinszövés technikával dolgozik. Tudtommal, ilyen esetben csak akkor látja igazán, hogy milyen a mű, mikor leveszi a hengerről.

 –Így van, s ez adja a munka izgalmát. Szövés közben mindig a hengerre tekerem a kész anyagot, így egyszerre legfeljebb 30 centimétert láthatok a készülő műből.

 Ha olyan munka kerül le a hengerről, amivel elégedetlen, akkor az a szemétbe kerül?

 –Bár szigorú kritikusa vagyok saját magamnak, és kissé irigylem azokat a kollégáimat, akik minden munkájukkal elégedettek, erre azért sosem volt példa. Ha a szövés közben észreveszem, hogy hibáztam, vissza lehet fejteni a szövést, ami nagy lelkierőt kívánó és nekem nem igazán tetsző tevékenység.

 Mennyire nehéz a címadás?

 –Esete válogatja. Előfordul, hogy már előre tudom a címet, és még több hónapig dolgozom a gobelinen. S arra is volt példa, hogy a szövés után, egy kiállításra készülve, vagy egy triennáléra való beadás előtt sokáig gondolkodtam a címadáson.

 Mi határozza meg a művek méretét?

 –Főleg a téma, de a technika is, mert körülbelül két méter széles a szövőszékem.

 A kiállításon keleti témájú szőnyegek is láthatók. Ez a második fő téma. Tanulmányozta a keletei motívumokat is a szőnyegei elkészítéséhez?

 –Tizenhárom évvel ezelőtt meghívott Japánba Wagner Nándor szobrász- és festőművész özvegye. Két hétig tartózkodtam Japánban, s az ottani élmények hatására született számos szőnyegem. Az Ima I. alkotásomon látható írásjelek valódiak. Az imatáblákat Japánban a szentély körül álló fákra akasztják, melyekre kéréseket, könyörgéseket írnak. Japán barátnőmet megkértem, hogy írjon számomra ilyen szövegeket, tehát a kalligrafikus japán írásjegyek tökéletesen olvashatóak. Másik képemen pedig a tao jele látható, amit Wagner Nándor festett, s azt vittem föl a szőnyegre. A tao pedig kínaiul út. A legrégebbi szövegekben tao többnyire útra, utcára, ösvényre, utazásra utal. Jelöli az égbe vezető utat is. Emellett a mindent átfogó isteni elv jelképe is.

 Kínai harcművészettel is foglalkoztam

 Ha már a keleti filozófiánál tartunk: igaz, hogy évek óta taicsizik?

 –Ez kínai harcművészet, de annál több is; filozófia, életszemlélet, etika, világnézet, mozgásos meditáció. Egyesek a taicsit egészségi okból űzik, mások sportnak tekintik, illetve a harcművészetet helyezik előtérbe. Valójában ez mind együtt igaz. Esetleges támadáskor az elv a kitérés, úgy, hogy a támadó ereje önmaga ellen visszafordul. Erre azonban – éppen a taicsi szemlélete folytán – a legritkább esetben kerül sor. Látszólag semmi köze a textilművészethez, valójában még külsőségeiben is hasonló, mert mindkettő lassú, hosszú távú, kitartó munkát igényel. 16 évig taicsiztam, sajnos az utóbbi időben nem értem rá ezzel foglalkozni, annyira lekötött a szövés, de nem mondtam le róla.

 Egy-egy munka előtt szokott meditálni is?

 -A szó hagyományos értelmében véve, nem. Nekem a munka maga a meditáció.

 A szövés akkor nem csak a technika ismeretét jelenti?

 –Egyáltalán nem. A szövés nagyon hosszú fizikai munka, de az már főképpen a gyakorlati rész. Egy adott mű elkészítését megelőzi a gondolat megszületése. Ezt a gondolatot a szövés közben mindvégig meg kell őrizni. Hiszen, amint említettem, a szövés ideje alatt alig látható valami a készülő műből.

 Bibliai idézet Braille-írással

 Vannak olyan művei, melyek a következőknek az ihletői?

 –Nem minden esetben. A japán-munkánknál viszont igen. Az Imák I. született először, és az Imák II. szintén az imatáblákat ábrázolja, rajta egy sárga jel, ami a táblácska japán neve. Egy adott témának számos variációja lehet. Az „írásos” gobelineknél is hasonló a helyzet, szinte egyik „szülte” a másikat. A „Belső fények”címűnél a Braille-írás szabályait követve gombokat tettem föl a szövetre, s az írásjelekkel egy nagyon ismert szöveget jelenítettem meg A kis hercegből: „Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.” Ennek az előzménye, hogy elmentem a Láthatatlan Kiállításra, ami egy különleges, interaktív utazás egy láthatatlan világba, ahol teljes sötétségben próbálhatunk meg eligazodni csupán a tapintás, a hangok és az illatok nyomán. Ekkor értettem meg, milyen érzés az egyik legtöbb információt adó érzékszervünk nélkül élni. Ezen a kiállításon vakok vagy látássérültek kísértek el egy különleges útra. Most készítek egy másik Braille-írásos munkát, amihez találtam egy bibliai idézetet: „Ne a láthatóra, hanem a láthatatlanra fordítsuk figyelmünket. Mert a látható mulandó, a láthatatlan azonban örök. Nem lesz egyszerű a feladat, mert 260 gombot kell a szövés után felvarrnom.

 A legérdekesebbek azok az „írásos” gobelinek, amelyeket édesanyja, Supka Magdolna művészettörténész és nagyanyja, Gere Gizella emlékére szőtt, és amelyek hatvan ember kézírását jelenítik meg. Miként keletkeztek ezek a gobelinek?

 –Az Üzenet című kárpitomon egy levélrészletet látható, melyet nagymamám írt egy Barabás Miklós – akvarellt ábrázoló lapra 1948-ban Budapestről az akkor a szicíliai Taorminában tartózkodó édesanyámnak. Mindkettőjükre emlékezve szőttem ezt a munkát. A szöveg nagyon humoros és érdekes, s az adott kor lenyomata. A Manna levelei –sorozaton látható 60 ember írása. Édesanyám borítékokban gyűjtötte a számára kedves leveleket, fotókat, s ezek alapján szeretette volna elkészíteni emlékiratát. Sajnos erre már nem kerülhetett sor. Édesanyám halála után arra gondoltam, hogy nem hagyhatom veszendőbe menni ezeket az emlékeket. Bár édesanyám két könyvét is megjelentettem, nem tartom magamat írónak. Ezért textilben örökítettem meg a leveleket. Hónapokig gondolkodtam azon, hogy mely írásokat válasszam ki. S az azokból kiemelt egy-egy szót, mondatot szőttem bele ezekbe a textilekbe. Olyan emberek kézírását használtam föl, akik szeretetteli kapcsolatban álltak édesanyámmal.

 Azt kevesen tudják, hogy Gere Gizella kiválóan rajzolt. Miért nem csinálhatott karriert?

 –Azért, mert a családnak szentelte életét. Nem csak rajzolt, hanem festett is. Férje Dr. Supka Géza régész, író, újságíró, A Világ és a Literatura lapok főszerkesztője. Hazánkban a Könyvnap kezdeményezője, elindítója. Nagymamám az otthoni munkát végezte el, s nevelte két gyermekét. Bizonyára tudott volna művészi karriert csinálni, ha másként dönt. Ma már a nők inkább ki tudják harcolni maguknak, hogy a család mellett művészettel is foglalkozzanak. Én is megpróbálom összeegyezetni a családommal való törődést a munkámmal. Ez sokszor nem egyszerű, de sem az alkotói munka, sem a gyermekeim, unokám nélkül nem tudnék teljes ember lenni.

 Édesanyja emlékének tiszteletére rendezték meg 2012-ben Székesfehérvárott a Manna levelei című kiállítását. Bizonyára nem véletlen, hogy a levelek mindkét kiállítás címében szerepelnek.

 –Igen, akkor is kiállítottam édesanyám leveleiből készült szövött faliképeket. Felmenőim emlékének ápolását kötelességemnek érzem. Ezért szüleim és nagyszüleim hagyatékát, amennyiben erőmből telik, megpróbálom kiállításokon, könyvek kiadásával minél több emberrel megismertetni.

 Édesapja, Bényi László festő, művészeti író volt. Azt gondolnánk, hogy már gyermekkorában elhatározta, követi szülei pályáját. De kislányként mégsem így döntött. Miért?

 –Azt gondoltam magamban, hogy a szüleim azt akarják, én is művész legyek, ezért gyermeki dacból elutasítottam ezt a pályát. Ennek ellenére titokban rajzolgattam, ám miután rajzaim „lelepleződtek”, édesanyám elvitt Basilides Sándor festő -és gobelintervezőhöz, akinek rajzkörében tanultam. Majd megismertem Szenes Zsuzsa textiltervezőt. Az ő személyisége és munkái annyira vonzottak, hogy úgy határoztam, mégis csak a művészi pályát választom.

 Basilides Sándor készítette föl a felvételire is?

 –Nem, nála az alapokat sajátítottam el. A gimnázium elvégzése után, két évet az Iparművészeti Vállalat Szövő -, majd Gobelinszövő műhelyében töltöttem. Az első évben az Iparművészeti Múzeum alagsorában lévő szövőüzemben dolgoztam. Később átkerültem a gobelin-műhelybe, s ott ismerkedtem meg az anyaggal, tanultam meg Rábai Jánosné Gigi nénitől a hagyományos francia gobelinszövés technikát, a színkeverést, s az elő-és utómunkálatokat. Az Iparművészeti Főiskolára szándékoztam beiratkozni, s azt gondoltam, ha nem vesznek föl, akkor a gobelin-műhelyben dolgozom tovább. A Dési Huber István Képzőművész Körben készültem föl a felvételire.

 Elsőre sikerült a felvételije?

 –Az első felvételim nem sikerült, csak a második próbálkozásra vettek fel a textil tanszék gobelin szakára. A felvételi elbeszélgetés során politikai és művészettörténeti témákat is felvetettek. Nem voltam tájékozott a politikai életben, fogalmam sem volt az aktuális eseményekről – ezért nem vettek föl.

 Mikor szembesült azzal, hogy hosszú, türelmet igénylő alkotói folyamat jellemzi a kárpitművészetet?

 –Ez már akkor kiderült, mikor a gobelin-műhelyben dolgoztam, és régi mintákat másolva tanultam szőni. Sosem zavart az évekig tartó alkotói folyamat, mert ahhoz nagy a türelmem. Nem a küzdelmes, hosszú munka jelentette számomra a nehézséget, hanem hosszabb távon az anyagi és erkölcsi elismerés hiánya. Bár ennek nagy előnye is van: a művészi szabadság. Így aztán eldöntöttem: semmiképp sem adom fel ezt a hivatást. Édesapám sokszor idézte Koszta Józsefet: „kenyni muszáj”. Én pedig azt mondom: szőni muszáj.

 Mekkora kihívást jelentett Supka Magdolna és Bényi László gyermekeként alkotnia?

 –Művészeti téren számomra ez sosem jelentett kihívást, mert nem festő, hanem kárpitművész lettem. Más kérdés, hogy két erős személyiséggel együtt élni sokszor nem volt egyszerű. Az, hogy mennyi mindent köszönhetek szüleimnek, csak később tudatosult bennem. Ők a példaképiem, mert láttam, hogy szinte életük végéig megállás nélkül kitartással, szenvedéllyel dolgoztak.

 Diploma után a Lakástextil Vállalathoz került. Milyen emlékeket őriz gyári tervező múltjából?

 –Szívesen töltöttem el a vállalatnál majdnem 14 évet, annak ellenére, hogy ez a munka sok megalkuvással is járt. Csak ritkán kaptunk lehetőséget arra, hogy magunk tervezhettünk modern szőnyeget, lakástextilt. A kollektíva azonban jó volt, egykori kollégáimmal ma is barátok vagyunk. A gyári tervezés mellett is önálló munkákkal készültem kiállításokra, pályázatokra, bár kevesebb idő jutott akkoriban ezekre.

 Akkor milyen témák foglalkoztatták?

 –Főleg a természet: tájak, felhők, növények, állatok.

 Alig ismert műfaj hazánkban a kárpitművészet

 Nem volt nehéz iparművészként a nagybetűs képzőművészeti életben elfogadtatnia magát?

 -Az soha nem jelentett gondot, hogy képző-, vagy iparművészet, különösen azért, mert a gobelin e kettő határterületén fekszik. A probléma inkább az, hogy a kárpitművészet alig ismert Magyarországon, holott a gobelinével azonos szövési technikákat már az ókorban is ismerték, ezt nemcsak írott források, hanem festett ábrázolások is bizonyítják. A kopt textilek is arra utalnak, hogy a készítés gyakorlata már hosszú múltra tekint vissza. Kelet-Ázsia, Bizánc és Perzsia is ismerte a szövött falikárpitot. A gobelin nevét az 1662-ben Jean és Philibert Gobelin kelmefestők telkén álló francia királyi kárpitszövő műhelyről kapta (Manufacture de Gobelins). A XV század végétől Brüsszel, Németalföld vált a gobelin szövés központjává. Akkor szinte csak férfiak foglalkoztak szövéssel, mára megfordult az arány, kevés férfi kollégám van.

 A Magyar Kárpitművészek Egyesületének a tagja. Ez az egyesület nem tud tenni valamit a kárpitművészet el/megismertetése érdekében?

 -Az egyesületben közösen tervezünk és szövünk gobelineket; eddig öt közös mű született. Az így kiállított tárgyakkal valamelyest népszerűsíthetjük ezt a műfajt. Sajnálatosan az aukciós házakban sem találhatók kortárs gobelinek. Valószínűleg azért, mert a festményeket sokkal jobban ismerik az emberek, mint a szövött művészi termékeket.

 1996-tól szabadúszó. Ez a megélhetés szempontjából nem kockázatos?

 –Dehogynem! Kezdő művészként naivan azt hittem, hogy idővel ha ismertebbé válok, meg tudok élni a szakmámból.

Jól veszem észre, hogy  főleg figurális képeket alkot?

 -Az emberábrázolás nem jellemző munkáimra, de legutóbbi , „Álom” című kárpitomon nyolc macska „szerepel”, meghalt cicánk emlékére.

 Modern, vagy hagyományos művésznek tartja magát?

 –Ami a textil technikai részét illeti, a hagyományos megoldásokat követem. A művészeti életet figyelve, érdeklődésem egyaránt kiterjed a tradicionálisra és a modernre. Munkám során azonban ez a megkülönböztetés nem jut eszembe. Tehát nem törekszem arra, hogy mindenáron megfeleljek a mai divatos irányzatoknak, hanem gondolataim kifejezését tartom fontosnak mindenfajta tudatos stílusirányultság nélkül.

Medveczky Attila