|
 2015.04.17.
A tápióbicskei csata
1849. április 3-án
a magyar honvédsereg I. és III. Hadteste Jászberényben állomásozott.
Itt érte az üzenet Klapka Györgyöt, hogy Jelasics csapatai Tápióbicskén
tartózkodnak. Erre a hírre Klapka az I. hadtest katonáival délnyugat
felé vette az irányt, hogy megmérkőzzön Jellasiccsal. Másnap,
április 4-én hajnalban a község Nagykáta felé eső részén
össze is találkozott a két sereg. Jelasics csapatai ekkor még
megfutamították a magyarokat, sokakat a mieink közül sajnos le
is gyilkoltak, ám csakhamar megérkezett a 11 000 katonával és
40 löveggel rendelkező III. hadtest, élén a szabadságharcban
az összes csatáját megnyerő Damjanich Jánossal. Ez jelentette
a döntő fordulatot a község határában, a Tápió folyó mentén
lezajlott ütközetben, és hozta meg még aznap a hőn áhított
magyar győzelmet.
Az 1848–49-es
forradalom és szabadságharc egyik legnagyszerűbb diadaláról
emlékeztek meg a hagyományőrzők április 4-én, mely
egybeesett Húsvéttal, Krisztus Urunk feltámadásának ünnepével.
A tápióbicskei csata története, példát mutat számunkra is.
A Tápióbicske Barátainak Köre oroszlánrészt vállalt a
kezdetektől fogva a Bitskey Gáspár Hagyományőrző Tüzércsapattal
együtt a Tavaszi Emlékhadjárat öszszes csatabemutatójának
megrendezésében.
Elsőként ágyút
öntettek, amelyet 2000. április 4-én, a Millenniumi Zászló átadási
ünnepségén avattak fel. Két évvel később – minden bürokratikus
és egyéb gáncsoskodás ellenére – megvalósult egy másik dédelgetett
álom: újjáépült a híres fahíd a Tápió felett, 80 méternyi
távolságra a közúttól. Ez a fahíd nem csupán jelkép, és
mementója annak, hogy 1849-ben is ugyanígy itt állt egy híd,
de manapság már a csata egyik központi helyszíne is. Itt adják
át évről évre a különböző elismeréseket, és az évek
hosszú sora alatt mondott már rajta köszöntőbeszédet Orbán
Viktor miniszterelnök, Schmitt Pál korábbi köztársasági elnök,
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes vagy épp Tőkés László
református püspök. A községi katolikus templom harangját
szintén a baráti kör és a tüzér-hagyományőrzők jóvoltából
avathatták fel 2005-ben. Ennek anyaga eredetileg egy különleges,
hétfontos Kossuth-tarack ágyúcsöve volt, mely a 2004. évi
csatabemutatón felrobbant. Az ágyúcső megmaradt, még használható
részéből öntették a tüzércsapat tagjai a harangot, amit aztán
a községnek ajándékoztak. Azóta is ez a 252 kilogrammos
harang kondul Tápióbicske barokk stílusú templomában.
Ami pedig magát a
csatát, pontosabban annak mai újrajátszását illeti:
lebilincselő látványossággal szolgál. Durrognak az ágyúk, vágtatnak
a lovak, csörrennek a kardok, száll a lőporfüst, a jelenlévők
pedig valóban a szabadságharc egykori ütközetében érezhetik
magukat. A látványban immár hosszú évek óta az MTA doktora,
a szabadságharc kutatója, Dr. Csikány Tamás hadtörténész
segít eligazodni, aki szakszerűen, de mégis közérthetően
mondja el, mikor mit látunk a csatatéren. Aki finom falatokra vágyik,
a Tüzérkonyha főzőversenyére benevezett csapatok ínycsiklandó
ételei közül választhat magának fogást ebédre vagy vacsorára,
miközben többször is „halkan felsír” a tárogató hangja.
Ezek együttesen
eredményezik, hogy a néhány elhivatott ember – köztük a
rendezvényigazgató Fülöp Tibor Zoltán, valamint az idén is
jelen lévő Csallóközi Zoltán – nagyszerű ötlete révén közel
három évtizede elindult kezdeményezés, jelesül a Tavaszi Emlékhadjárat,
mostanra európai viszonylatban is egyedülálló katonai hagyományőrző
rendezvénnyé nőtte ki magát. Tápióbicskén mintegy 700 főnyi
huszár, tüzér és gyalogos vívja meg csatatéri harcát a közelebbi
és távolabbi iskolák idelátogató tanulóinak épülésére. A
Tavaszi Emlékhadjárat egyik fontos állomása Tápióbicske,
Hort, Boldog, Isaszeg vagy éppen Vác mellett.
Ha 166 év elteltével
is tovább éltetjük magunkban a szabadságharc hőseinek bátorságát,
tettre készségét, nemzeti elkötelezettségét, áldozatvállalását,
és a jó célok érdekében összefogunk, akkor nemcsak dicső múltunk
és jelenünk, de jövőnk is lesz ősi földünkön.
Ez a tápióbicskei
csata – és az egész Tavaszi Emlékhadjárat – legfőbb üzenete.
Kovács Attila
|
