vissza a főoldalra

 2015.04.24. 

Az oktatás a jövő pillére

Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta: a felzárkózáshoz nem elég a jó oktatás és a jó pedagógus, az óvodától az egyetemi szakkollégiumokig tartó esélyteremtési rendszer sikeréhez a támogató családi hátteret is meg kell teremteni.

 A hátrányos helyzetű tanulók oktatásával kapcsolatban széles körűen elterjedt az a nézet, mely szerint a legjobb megoldás, ha a lassabban haladókkal speciális csoportokban foglalkoznak, így nem „húzzák vissza” a többi gyereket, és igényeiknek leginkább megfelelő oktatásban részesülhetnek, de külön kell oktatni a legjobbakat is, hogy „szárnyalhassanak”. Ezt a vélekedést mennyire támasztják alá a tapasztalatok és a statisztikai mutatók?

 –A hátrányos helyzet és a lassú haladás egybemosása torzíthatja a valós helyzetet, hiszen – bár sok gyerek a tartós szegénységből adódó okok miatt lemaradással kezdi az iskolát –, a hátrányos helyzetű tanulók és a lassan haladó tanulók csoportja nem egyezik meg. A lemaradást pedig egyik esetben sem elkülönítéssel kell orvosolni, mert ezzel csak tovább fokoznánk a meglévő hátrányokat. Úgy tennénk, mintha az éhezőnek még inni se adnánk, arra várva, hogy így megszűnik az éhsége. A sikeres társadalmi felzárkózást a magyar köznevelésben együttneveléssel képzeljük el, nem pedig elkülönítve. A 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 171–173. §-ai alapján a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű, eltérő nevelési igényű gyermekek és tanulók nevelése, oktatása együtt (egy osztályban, csoportban) történik a többségi gyermekekkel, tanulókkal. Határozott véleményem, hogy a különböző társadalmi helyzetű gyermekek, tanulók együttnevelése csak inkluzív környezetben lehet eredményes. Ebben fontos a befogadó nevelési tér kialakítása, ahol jelen van a gyermek, a tanuló, a nevelő, és a szülő. Célunk, hogy ebben a közösségi térben a pedagógiai gyakorlat reagáljon a tanulók egyéni igényire függetlenül attól, hogy milyen szociális és kulturális háttérből érkeznek, illetve milyen egyéni adottságokkal rendelkeznek. A befogadó környezet – megfelelő személyi feltételek mellett – nem hátráltathatja az átlagos vagy kiemelkedő képességű, nem hátrányos helyzetű gyermekek munkáját, inkább többletet ad számukra abban, hogy segíthetnek a társuknak. Ezzel későbbi életükre nézve is megtanulhatják a gondoskodás, az empátia és az odafigyelés erejét. Az együttnevelés lehet tehát a társadalmi kohézió alapja.

 Mi szükséges az esélyteremtési rendszer sikeréhez?

 – Az esélyteremtés komplex megközelítéssel valósítható meg. Egyrészt ágazati együttműködés szükséges hozzá, másrészt a tanulót is holisztikusan kell megközelíteni. Az önálló tanulásra való felkészítés mellett éppen olyan fontos a személyiségfejlődés támogatása, pozitív jövőkép kialakítása is. Mindehhez elengedhetetlen a család bevonása és a szociális hátrányok direkt kompenzálása, vagyis annak ellensúlyozása, hogy ezek a gyerekek gyakran nem jutnak hozzá az optimális fejlődésükhöz nélkülözhetetlen dolgokhoz (eszközök, ruházat, szolgáltatás, élmények, ingergazdag környezet). Alapvető cél, hogy a meglévő intézményrendszerek képessé váljanak az esélyteremtésre. Ez azonban hosszabb folyamat, így mindenképpen szükség van a leszakadással veszélyeztetett tanulók célzott támogatására.

 Hogyan képzeli el a támogató családi háttér megteremtését?

 – A család kulcsfontosságú a gyermek életében, ezért alapvető érdekünk, hogy együttműködését megnyerjük, elsősorban abban, hogy a gyermek számára fontos és hasznos az iskolázottság növelése. Programjainkkal jelen vagyunk az ország legrosszabb helyzetű területein, ezért látjuk, hogy minden szülő tenni akar a gyermekéért, csak esetleg nem tudja hogyan. Az esélyteremtő programokban ezért az egyes támogatásokon kívül külön hangsúlyt fordítunk a szülők bevonására annak érdekében, hogy nagyobb mértékben tudják támogatni gyermekük iskolai karrierjét.

 Amikor esélyteremtésről, felzárkózásról hallunk, akkor általában a roma népességre gondolunk. Az EMMI etnikai alapon közelíti meg az esélyteremtés témáját?

 – Az esélyteremtési, felzárkózási programok alapvetően a szociálisan hátrányos helyzetű embereket, tanulókat célozzák. Annak érdekében azonban, hogy a hátrányos helyzetűek között felülreprezentált roma embereket is megfelelő arányban elérjék a programok, a megvalósítóknak több projektbe előre meghatározott arányban kell bevonni roma résztvevőket (pl.: Útravaló Ösztöndíjprogram, Roma szakkollégiumok, Tanoda program). Emellett vannak olyan programjaink is, melyek kifejezetten romákat céloznak (Nő az esély program – 1000 roma nő képzése TÁMOP 5.3.1. B). Más programok azáltal érnek el jelentős számban romákat, hogy területileg pontosan oda céloznak, ahol nagyon magas a roma lakosság aránya. Tisztázni kell azonban, hogy a mélyszegénység nem romaprobléma annak ellenére, hogy mélyszegénységgel kapcsolatos nyilvános diskurzusban az etnikai és szociális dimenzió gyakran összemosódik, és a társadalmi kirekesztettségből fakadó összes probléma „cigánykérdésként” fogalmazódik meg. A mélyszegényeknek a bő harmada (szűk fele) roma, és a romák körében is hasonló arányt képviselnek a mélyszegénységben élők. A mélyszegénységben élő roma családok gyermekeinek hátrányai viszont sokkal súlyosabbak, mint hasonló társadalmi helyzetű nem roma társaiké, ezért is célozzuk a hátrányos helyzetű tanulók csoportján belül kiemelten a romákat.

 A Biztos Kezdet Gyerekházak mennyiben segítenek az esélyegyenlőség megteremtésében?

 – A hátrányok újratermelődésének megakadályozása érdekében szükséges, hogy az ország egyre több hátrányos helyzetű településén és településrészén legyenek elérhetőek legkisebb gyerekek és szüleik számára a korai életévekre irányuló, fejlesztő szolgáltatások. Jelenleg 112 Gyerekház működik az országban. A Biztos Kezdet Program révén magas színvonalú szolgáltatáshoz juthatnak azok a családok, akiknek a lakhelyén a legrosszabb a szolgáltatásokkal való ellátottság és a legmagasabb a szegénység kockázata. A program a hátrányos helyzetű gyerekeknek szánt programok között szakmai szempontból is különleges értékkel bír, hiszen kora gyerekkorban megkezdi a támogatást a szülők erőteljes bevonásával, ezért eredményei alapján láthatóvá válik, hogy a kora gyerekkori beavatkozással mennyire képes csökkenteni a társadalmi hátrányokat. A kora gyerekkori beavatkozások megtérülése egyébként legalább nyolcszoros szokott lenni (ez külföldi példa, sajnos még kevés hazai kutatás van erre), nem beszélve az így elmaradó olyan károkról, mint a magas fejlesztési, egészségügyi szükségletek, esetleg a devianciák megjelenése. A program kezdettől ideális feltételek között zajlik, mert EU-s pályázatokkal teremtettük meg a tárgyi és személyi feltételeket, az uniós programok lezárását követően pedig a központi költségvetés támogatja a Gyerekházak működését, ezenkívül pedig folyamatos szakmai segítséget nyújtunk a Gyerekházak számára.

 Még februárban az ön vezetésével munkacsoport alakult az oktatási szegregáció felszámolása érdekében. Milyen szervezeti körülmények között dolgoznak?

 – Az Antiszegregációs Munkacsoport a Méltányos Oktatásért februárban alakult, szegregáció elleni küzdelemben elkötelezett (köztük civil) szakemberek közreműködésével. A munkacsoport célja, hogy operatív munka segítse a deszegregációs folyamat elindulását országszerte. A munkacsoport az Emberi Erőforrások Minisztériumának irányítása alatt működik, szervezeti hátterét a Türr István Képző és Kutató Intézet biztosítja.

 Hány helyszínen kezdik el a tényleges munkát?

 – Az elsődleges cél nem az, hogy minél több helyen egyszerre induljon meg a munka, hanem hogy minőségi, hosszú távon működő, mindenki előnyét szolgáló intézkedések szülessenek a szegregáció felszámolása érdekében. A munkacsoport feladata, többek között, a szegregáló iskolák beazonosítása, a munka csak ezt követően indulhat.

 A kiválasztott iskolákban már szeptemberben indulhat a program?

 – A cél valóban az, hogy minél hamarabb elinduljon a deszegregációs munka, de ez csak akkor valósulhat meg, ha a munkacsoport elkészít egy ütőképes intézkedési tervet, mely a kiválasztott iskolákban a tanulók érdekit maximálisan szem előtt tartva jól tud működni, messziről elkerülve az erőltetett integrációt.

 Többen attól tartanak, hogy az adott városban azonnal bezárnak egy iskolát. Jogos ez a félelem?

 – Az antiszegregációs munkacsoportnak nem célja az iskolák bezárása, hanem az, hogy megvalósuljon a színvonalas oktatáshoz való egyenlő hozzáférés.

 A sikerhez mennyire szükséges az érintettekkel – a hátrányos helyzetben élő szülőkkel, a tanárokkal – való egyeztetés?

 – Véleményem szerint a hátránykompenzálás nem valósulhat meg a szülők és a tanárok aktív bevonása nélkül, de továbbmegyek: a helyi döntéshozókkal és egyéb érintett szakemberekkel is egyeztetni kell a program indulása előtt. A szülők folyamatos tájékoztatása, egy-egy tanórára vagy csoportfoglalkozásra történő meghívása egyébként is feladata az intézményeknek, de a hátrányos helyzetű tanulók iskolától gyakran eltávolodott szüleinek bevonására fokozottan ügyelni kell, hogy az intézmény és a szülők között kiépülhessen a személyes kapcsolat és a szülőnek valóban lehetősége nyíljon arra, hogy gyermeke fejlődését nyomon követhesse. A deszegregációs programok megvalósításakor pedig kulcsfontosságú tényező, hogy az egyeztetési folyamatokban minden érintett fél részt vegyen, beleértve a helyi társadalmat is. Korábban láthattuk, hogy egy-egy deszegregációs program sikere a közös érdekek felismerését és az információk megfelelő áramlását segítő kommunikáció sokrétűségén és minőségén állt, vagy éppen bukott.

Medveczky Attila