|
2015.08.14.
Menekültek
Az ígéret szép
szó, ezért elsőként lássuk a menekültek ügyét, melybe egy
héttel ezelőtt belekezdtem. A legfrissebb uniós tárgyalások
eredményeként Lengyelország vállalta, hogy még ebben az
esztendőben befogad kétezer menekültet, akiknek döntő többsége
Szíriából érkezett Európába – nem mellékesen Magyarországon
keresztül. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ők is eldobáltak
néhány mázsa szemetet a magyar–szerb határvonalon, azután
Szegeden, azután Debrecenben, majd Budapesten is, mielőtt a java
részük titokban továbbutazott Bécsbe. (Ne legyenek illúzióink:
a felsorolt helyeken vizeletüket és ürüléküket is a közterületeken
hagyták. Ez személyes tapasztalatom is, a budapesti Városligetből.)
Tehát Lengyelországba túlnyomórészt szírek fognak érkezni,
és ezzel tovább növekszik a már most is jelentős számú
muzulmán közösség létszáma. Lengyel földön ez idő tájt
hat mecset működik, közülük kettő Varsóban. A 98 százalékban
katolikus vallású országban a mecsetek környékén élők nem
kimondottan örülnek a muzulmánok jelenlétének, rendszeresek a
lakossági tiltakozások legkülönfélébb formái.
A Gazeta Wyborcza
napilap múlt kedden arról számolt be, hogy Brüsszel eredetileg
3621 menekült befogadását kérte a lengyel kormánytól, a tagállamok
között szétosztott kvóták alapján ennyi jutott volna Varsónak.
A menekültek közül 2659 lett volna olyan, aki Olaszország
partjainál, illetve Görögországon keresztül érkezett Európába.
Erre az indítványra a lengyel küldöttség nemet mondott, és végül
kereken kétezer személy befogadásában egyeztek meg. A pontos
arányokat is meghatározták: 1100-an Olaszországból és Görögországból,
900-an pedig az Európai Unión kívüli táborokból kerülnek a
lengyel állam gondoskodásába. Érdekességképpen megjegyzem: a
lényegében balliberális irányultságú Gazeta Wyborcza brüsszeli
tudósítója vezércikkében részletesen elemzi az unióba érkező
menekültek útvonalait – ám azt egyetlen szóval sem említi,
hogy a legnagyobb nyomás Magyarország déli határvonalára
nehezedik. Hazánk még utalás formájában sem bukkan fel…
Egy másik
napilap, a konzervatív alapállású Glos Wielkopolski (Közép-Lengyelország
Hangja) más, véleményem szerint őszintébb hangnemben tárgyalja
a menekültügyet. Múlt pénteken közölt szakpolitikai elemzésük
címe: Lengyelország fél a menekültektől. Ebből kiderül,
hogy a menekültek befogadása heves indulatokat korbácsol a
lengyel társadalomban. A nemzetközi migrációs szervezet, az
IOM megrendelésére készült legfrissebb kutatás szerint az elmúlt
esztendőben Lengyelország lakosságának mindössze 19 százaléka
találkozott bármilyen személyes formában külföldiekkel. E
találkozások 38 százaléka a munkahelyen, 33 százaléka a lakóhelyen
történt; a fennmaradó 29 százalék egyéb körülmények között,
főként utazások során. Kevéssé meglepő, hogy a külföldiekkel
érintkezett személyek 32 százaléka felsőfokú végzettségű.
A felmérés arra is kitért, hogy a lengyelek milyen formában
hajlandók elfogadni a menekültek jelenlétét. Az eredmények
arról tanúskodnak, hogy leginkább munkatársként, bár 40 százalék
szerint egy menekült nem bizonyul jó munkaerőnek. Szomszédként
már jelentősen kisebb mértékben fogadnák el, családtagként
pedig szinte egyáltalán nem. A közvélemény-kutatásban megkérdezettek
többsége szerint a vietnami bevándorlók kultúrája különbözik
leginkább a lengyel szokásvilágtól. Ebből a szempontból második
helyen szerepelnek az afrikai bevándorlók, és kissé meglepően
az arabok a harmadik helyre kerültek. Arra a kérdésre, hogy a külföldiek
közül kik állnak a legközelebb a lengyel kultúrához, a válaszadók
61 százaléka azt felelte: az Egyesült Államok polgárai. E
kimutatásban a második helyezett Kanada, a harmadik pedig
Ukrajna lett. Ezeket az eredményeket meglepőnek érezhetjük, különösen
Ukrajna tekintetében, ám kézenfekvő magyarázat, hogy mindhárom
országban jelentős lengyel kisebbség él. Az Egyesült Államokba
kivándorolt lengyelek létszáma több millió, és hagyományosan
nagy társadalmi befolyásuk van, akár a legmagasabb kormányzati
körökben is. (Chicagóban külön lengyel negyed található –
tréfásan megállapítható, hogy a legnagyobb lakosságú
lengyel város nem Varsó, hanem Chicago.)
Megérkeztünk a közvélemény-kutatási
adatok legidőszerűbb részéhez. Arra a kérdésre, hogy a menekültek
közül kik a legellenszenvesebbek, a legtöbben azt felelték: az
arab országok polgárai. (Nyilván a radikális iszlám megnyilvánulások
miatt.) A válaszadók 55 százaléka úgy véli, hogy a
Lengyelországba betelepítendő szírek jelenléte fenyegetően
hat. Ebből a szempontból az iraki menekültek kerültek a második
helyre. A legkevésbé ellenszenvesnek az ukrán menekülteket vélik
– ennek oka a nyugat-ukrajnai lengyel közösség iránti
aggodalom lehet, legfőképpen pedig az, hogy a kelet-ukrajnai háborús
események valós, átélhető, már-már testközeli veszélyként
jelennek meg a köztudatban. Végül megjegyzem, hogy a Glos
Wielkopolski cikkének szerzője már a második bekezdésben leszögezi:
az Európai Unióba érkező menekültek miatt kialakult kritikus
helyzet Olaszország és Görögország mellett elsősorban
Magyarországot sújtja. Nos, ez az a tény, ami a Gazeta Wyborcza
cikkéből érdekes módon kimaradt…
A kelet-ukrajnai háborús
események miatt Lengyelország biztonságpolitikai szerepe felértékelődött.
Az Oroszország árnyékában élő nemzetekre, főként a balti
államokra és Lengyelországra a NATO mostanság jobban figyel. E
stratégiai élénkülés jele, hogy az Egyesült Államok új
nagykövetet küldött Varsóba: az 55 éves Paul Wayne Jones váltja
elődjét, a három évig szolgált Stephen D. Mullt. Az új nagykövet
kinevezését már az amerikai külügyi bizottság és a szenátus
is megszavazta. Jones huszonkilenc éve a diplomáciai testület
tagja. Lengyelországi működésének irányvonala majd idővel
kiderül – egyelőre annyit tudni róla, hogy elődjével ellentétben
nem beszél lengyelül: korábban Afganisztánban, Pakisztánban,
Bosznia-Hercegovinában és Oroszországban (hoppá!) teljesített
alacsonyabb beosztásban külügyi szolgálatot, három évig
pedig az USA malajziai nagykövete volt.
S ha már nagykövetekről
esik szó, zárásként kiemelem, hogy a budapesti lengyel nagykövet,
Roman Kowalski néhány nappal ezelőtt gyönyörű beszédet
tartott. Abból az alkalomból lépett a mikrofon elé, hogy a
lengyel–magyar barátság Magyar Örökség Díjas lett, tehát
hivatalosan is a magyar szellemi örökség részévé vált. Ezt
a Magyar Tudományos Akadémián nyilvánították ki, egy igazán
felemelő ünnepség keretében. A hatást csak fokozta, hogy
Kowalski nagykövet úr szinte akcentus nélkül, gyönyörűen
beszéli nyelvünket. Jövő heti cikkemben majd idézek beszédéből,
mert érdemes közkinccsé tenni.
Zsille Gábor
|
