vissza a főoldalra

 2015.08.21. 

Őrültekháza

A minap Zubornyák a színész odanyilatkozott, hogy politikai okok miatt él ötödik éve Londonban, mert itthon „őrültekháza” van, amelyben nem bírt tovább megmaradni. A 2010-es kormányváltás óta megjelenő társadalmi szintű kontraszelekcióról, az alap- és szabadságjogok megkurtításáról, kultúrkampfról beszél, amelynek a liberális értékrendet vallók az áldozatai. Ötven évesen felégetett mindent maga mögött, és fejest ugrott az ismeretlenbe, a londoni életbe.

Megsajnáltam, csak nem megütötte a fejét? Zubornyák ugyanis volt már minden: nemzetiek színház művészeti vezetője, igazgatója, hét éven át irányította a Ferencvárosi Művelődési Házat, és mindezekkel párhuzamosan főiskolai tanárként is dolgozott. Vagyis kiderül, hogy egészen komoly karriert épített itthon, egyik kegyeltje volt a balliberálisok kultúrpolitikájának. Támadja az Orbán-éra kinevezési metódusát, és pártpolitikai elkötelezetteknek nevezi a most pozícióhoz jutókat. Abban semmi kivetni valót nem talált, amikor ő konferálta az Operaház színpadán az MSZP–SZDSZ által rendezett állami ünnepséget. Én nem voltam biodíszlet – szögezi le határozottan saját magáról. Zubornyák tiszta Alföldi Róbert. Ha a liberálisok vannak kormányon, akkor minden hasonló értékrendű kinevezett azért ülhet a helyén, mert jó szakember, nagyszerű művész, tehetséges vezető, de leginkább így együtt a három. Akkor a politikai lojalitás ismeretlen fogalom. Természetesen a kontraszelekció is. Az ő regnálásuk idején a nemzeti gondolkodású szerzők, művészek, alkotók azért voltak indexen mert oda valók. Ezért egyikük sem érezte szükségét, hogy petíciókat fogalmazzon, aláírásokat gyűjtsön, és fellármázza a nyugati sajtót, mert veszélyben van a demokrácia, a pluralizmus és a művészi sokszínűség. Ám amióta fordult a szél, és a nemzeti oldal hatalomra kerülésével néhány, a nemzeti elkötelezettsége miatt addig mellőzött művész is lehetőséget kapott végre, veszettül jajveszékelnek, méltatlanságot emlegetnek, fasizmussal meg közelgő vészkorszakkal riogatnak.

Holott a helyzet az, hogy – az előremutató elképzelések és a számos, üdvözlendő lépés ellenére – sajnos mind a mai napig nem történt olyan mérvű nemzeti fordulat a kultúrában, mint amekkora szükséges lett volna. Nemcsak a színházak vezetői székeire vonatkozik ez, amelyek esetében – különösen a fővárosban – még mindig nyomasztó liberális hegemónia tapasztalható, hanem úgy összességében mindenre, ami a kultúra égisze alá tartozik. Továbbra sem kap kellő figyelmet az ősi, archaikus magyar kultúra, a páratlan értéket képviselő népdal-, népmese és magyarnótakincsünk. Televízióink mondanivaló nélküli sorozatokat, erkölcsromboló valóságshow-kat sugároznak, vagy éppen igénytelen ripacskodástól hangosak, zenei rádióink pedig döntően még mindig külföldi zenét játszanak. Vagyis összességében minden jobbító szándék ellenére erőteljesen érződik az esetlegesség, az átfogó koncepció hiány és mindent beborít az óvatosság, amelyet az Alföldi-, az Ascher-, meg a krétakörös Gulyás-féle balliberális megmondóemberek rikácsolásától való félelem indukál.

Ha van valami, ami őrültekházává teszi a honi kulturális életet, akkor ezek a dolgok azok – és nem Zubornyák nyavalygása.

Kovács Attila