|
 2015.12.18.
A pufajkások
terrorja
A Veritas estje a Budapesti Gazdasági Főiskola aulájában
Dr. Zinner Tibor,
A fegyveres szervezetek újjáalakítása az 1956-os forradalom után
című rendezvény moderátora kiemelte, hogy létezik egy olyan bírósági
gyakorlat, főleg a felsőbb fórumokon, hogy azt írják le: köztudomású,
köztudott. Ilyen két köztudott esemény a Nyugati téri és a
salgótarjáni sortűz. Mindkét bírósági ítélet valótlan állításokat
tartalmaz. Többek közt azt is, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt
Ideiglenes Központi Bizottsága állította föl a pufajkás
karhatalmat. Ez nem igaz, hiszen a központi bizottság még meg
sem alakult november 7-én, hanem csak 11-én. Ideiglenes intézőbizottság
már működött 7-én, de a Jugoszláv Követségen belül. A
pufajkás rendszert kizárólag a kormány hozta létre, és az
sem igaz, hogy november 7-én és 8-án születtek erről a
karhatalmi intézményről rendeletek. Hogy a bíróság miért írta
azt bele az ítélet szövegébe, arról meg kéne kérdezni
Strausz Jánost és Szebeni Lászlót.
Horváth Miklós
arra a kérdésre adta meg a választ, hogy kik voltak a pufajkások.
Főleg civilekből, munkásokból, bányászokból, tartalékos
tisztekből szervezett erő. Mivel egyenruhájuk nem volt, ezért
a háborús készletből pufajkát adtak nekik. A szabadságharc
leverését követően aktivizálódott a hatalmi csoportosulás,
és akik a pufajkás rendszert létrehozták, azzal a felhatalmazással
érkeztek, hogy az oroszoknak kedvező módon visszaállítsák az
egypártrendszer diktatúráját. Kádár számára az akkori
hadsereg nem volt megbízható, hiszen több tagja a forradalom
mellett harcolt. Ezért a szervezett munkásságra támaszkodott.
És azokra a dolgozókra, akiket a győztes forradalom egzisztenciájukban
komolyan érintett. Úgy gondolta, hogy számukra visszamenni a bányába
eléggé megalázó pár év pártszolgálat után. Ezekből kerültek
ki az első olyan aktivisták, akik először Budapesten a formálódó
karhatalom kötelékébe kerültek. A megbízható honvédtisztek
pedig, ha nagyon fáztak, magukra húzták a pufajkát. Közben a
rendőrség kötelékén belül is szerveződik a karhatalom –
ez a folyamat december közepétől egyre inkább felgyorsul. De a
honvéd karhatalomból ezeket a pufajkásokat átcsoportosítják
a belügyi szervekhez. A pufajkások a forradalom számos résztvevőjét
felelősségre vonták. Áldozataikat sokszor olyan brutálisan
megverték, hogy a bántalmazásba többen bele is haltak. Azok,
akik féltek a hatalom bosszújától vagy egyszerűen csak nem
akartak többé diktatúrában élni, tömegesen távoztak
Nyugatra Ausztrián és Jugoszlávián keresztül. Néhány hét
alatt körülbelül 200 ezer ember hagyta el az országot.
Hamarosan megkezdődtek a letartóztatások és a perek, amelyek
elsősorban a megtorlást és az elrettentést szolgálták. Ezek
az eljárások ugyanolyan törvénytelenek voltak, mint a Rákosi-diktatúra
perei.
Kiss Dávid hozzátette:
Kádárék elég korán rájöttek arra, hogy olyan emberekre van
szükségük, akikben megbízhatnak. Tehát a megbízhatóság a
szakmaiság fogalmát lenullázta. A Kádár-kormány már
november 7-én meghozta a határozatot a fegyveres alakulatok
szervezéséről. Mindemellett korábbi mintákra munkásalakulatokat
is felállítottak üzemi, vagy rendező gárda néven. Ők mind hűek
voltak a kormányhoz. Belőlük lettek a munkásőrök. A Veritas
tudományos munkatársa ezután visszatért a forradalom előtti
időszakra, annak megtorló gépezetére. 1948 és 1953 között a
magyar katonaság fejlesztése eléggé erőltetett ütemben
zajlott. 1953-ra a polgári állománnyal együtt a Magyar Néphadsereg
létszáma közel 250 ezer főt tett ki. 1953-ban Nagy Imre kerül
kormányra, és a kabinet szembesül a gazdasági problémákkal.
Ebben a helyzetben leépítik a hadsereget és visszafejlesztik a
hadiipart. Tehát a Magyar Néphadsereget a forradalom előtt szétzilálták.
Tudjuk, hogy Nagy Imre 1956. október 28-i rádióbeszédében
bejelentette az ÁVH megszűnését. Ennek előzménye, hogy
1953-ban az ÁVH-t már betagolták a Belügyminisztériumba, ami
azt jelenti, hogy magát a minisztériumot „államvédelmizálták”.
Amire jó példa, hogy az a Piros László lesz a belügyminiszter-helyettes,
aki Péter Gábor eltávolítását követően irányította az államvédelmi
hatóságot.
A pufajkások leghírhedtebb
rémtettei a fegyvertelen tüntetőkre leadott sortüzek voltak.
Az MSZMP egyik vezető politikusa nyíltan ki is jelentette:
„Eddig tárgyaltunk, de mától kezdve lövünk!” A cél az
emberek megfélemlítése volt. December közepén több vidéki városban,
így Tatabányán és Miskolcon is figyelmeztetés nélkül lőttek
a tüntetők közé. A legtöbb halálos áldozattal a salgótarjáni
sortűz járt. Talán ennél is kegyetlenebb volt az egri sortűz.
Itt az egész akciót még a tüntetés előtt, hidegvérrel
tervelték ki. Már ekkor eldöntötték, hogy tüzet nyitnak a
tiltakozó tömegre.
Medveczky Attila
|
