|
 2015.12.23.
Ne kövessen
el a lakosság gazdasági öngyilkosságot
Az évtizedekig megdönthetetlennek hitt neoliberális dogmák
sorra estek el
Magyarország egyértelműen
a 2010 óta folytatott gazdaságpolitikának köszönhetően
teljesít jól, idén három százalék körüli növekedés várható
– mondta Boros Imre közgazdász. Az elmúlt években folyamatos
a növekedés, alacsonyabb a kamat, több a költségvetési bevétel.
December 8-án a Polgárok Házában mutatták be Boros Imre legújabb
munkáját, a Kairosz Kiadó gondozásában megjelent Nemzeti
szellemű olvasókönyv I–II.-t. Juhász Zsolt szerkesztő először
az olvasókönyvre mint „műfajra” kérdezett rá. Boros Imre
elmesélte, hogy „amikor kisdiákok voltunk, kaptunk a tanárainktól
olvasókönyveket, melyek sok tanulságos olvasmánnyal voltak
teli. Voltak benne kalendáriumok is.” Ezt az olvasókönyvet
elsősorban gondolatébresztőnek szánja a szerző, és amint
mondta, megpróbálta benne röviden, érthetően megfogalmazni a
két-három oldalas olvasmányok mondatait. A köteteket elsősorban
nem közgazdászok számára írta Boros Imre, illetve közülük
csak azoknak, akiknek már kételyeik vannak tudásuk nemzetgazdasági
használhatóságában. A Nemzeti szellemű olvasókönyv anyagai
az évek során gyűltek, ezeket
rendezte kötetbe a szerző. „2008 végétől, a nemzetközi pénzügyi
válság kezdetén írt dolgozataimmal kezdődik, és a 2015-ös
év kora teléig született írásokkal fejeződik be a kötet.”
Arra
a kérdésre, hogy lehetne-e középiskolai tananyagként
oktatni Boros írásait, a szerző így felelt: „lehetne, mert még
mindig nagyon tájékozatlan a magyarság a közgazdasági kérdésekben.
Egy példával élek: ha a Szabadság hídról leviszi a tűzoltó
az öngyilkosjelöltet, akkor a tömeget is meg kell menteni a
gazdasági öngyilkosságtól, hogy ne vegyen föl hosszú lejáratú
kölcsönt a kamatok miatt. Sajnos nagyon alacsony szinten áll a
pénzügyi kultúra, amiből mások csinálnak hasznot.” Boros
Imre közölte, hogy az egyetemi, főiskolai oktatás kizárólag
neoliberális szemléletű. Tehát egy ilyen jellegű könyv
minden egyes közgazdasági egyetemen indexen van. Ezért is lenne
lényeges, hogy a középiskolákban foglalkozzanak gazdasági kérdésekkel.
Azért is – ahogy a könyvbemutatón hallhattuk –, mert az évtizedekig
megdönthetetlennek hitt neoliberális dogmák sorra estek el a
napi történetek csataterén. Thomas Piketty francia közgazdász
két évvel ezelőtt írt egy könyvet a Tőke a XXI. században címmel,
melynek fókuszában az Európában és az USA-ban a XVIII. századtól
mért vagyoni és jövedelmi egyenlőtlenségek állnak. A szerző
központi tézise szerint abban az esetben, ha a tőkemegtérülési
mutató hosszabb időn át meghaladja a gazdasági növekedés mértékét,
annak eredménye vagyoni koncentráció lesz és a vagyon ezen
egyenlőtlen megoszlása szociális, és gazdasági instabilitást
okoz. Körülbelül azokat írja le benne, amit Boros Imre is
hangoztat, ám többen úgy vélik, hogy most Pikettynek ezt
megengedték. „A világhatalom nagyokosai úgy gondolják, ha
valamit nem tudsz megakadályozni, akkor sürgősen állj az élére”
– közölte Boros úr, aki arra a műsorvezetői felvetésre,
hogy az IMF szakértői néhány éve azt mondták, hogy a megszorítások
nem vezetnek sehová, azt válaszolta: „ők mondanak mindent. Mégiscsak
diktálják, hogy mit is kell csinálni az egyes országoknak.”
Mi az IMF „kísérleti nyula” voltunk – hangoztatta a
hajdani miniszter. „Mikor a Szovjetuniótól nem érkezett elég
támogatás, akkor az IMF úgy gondolta, Magyarországot be kell rángatni
a másik oldalra. Magyarország több IMF-együttműködést kötött,
egyik rosszabb volt, mint a másik.” A ’90-es évek politikai
változásai megnyitották a dollár szabad útját az addig
tilalmi zónának tekintett területek, a volt szovjet blokk irányába
is. És hogy miként? Az 1989-ben meghirdetett washingtoni
konszenzus „liberalizálj, deregulálj, privatizálj” elvei váltak
az IMF és a Világbank működtetésének centrális elemévé.
Ahova a lábukat betették, lényegében az utat nyitották meg a
multinacionális tőkének az érintett, „megsegített” ország
gazdasági kulcspozícióinak megszerzéséhez. Folyó jövedelmek
és vagyonok kerültek át percek alatt a nemzeti rendelkezés alól
a multinacionális szektorhoz. S közben mi történt nálunk? A
politikai rendszerváltás pedig nálunk úgy zajlott le –
mondta Boros Imre –, hogy az első szabad választások után
rendkívül nagy és precíz jogi munkálatok folytak az állami
berendezkedés szabályozása, a parlamenti működés, az önkormányzati
rendszer ügyében. Ezzel szemben sajnos az anyagi kérdések, a
gazdaság működtetésének kérdései erősen háttérbe
szorultak. Amikor az új kormány átvette a régitől a
feladatokat, ilyen természetű kérdések, mint a bankrendszer ügye,
valószínűleg még napirenden sem voltak. Senki sem kérdezett,
a lelépők pedig maguktól nem mondták, hogy vigyázat, mert a
bankokban tőke helyett egyre inkább tátongó lyukak, tőkehiányok
tapasztalhatók.
A beszélgetés másik
eleme a jegybanki függetlenség volt. A szerző elmondta, hogy a
baloldali kormányok alatt soha nem hangzott el semmilyen kritika
a jegybanki függetlenség kormányzati korlátozásáról,
jobboldali kormányzat idején meg szinte másról nincs is szó,
mint a jegybanki függetlenséget ostromló kormányzatról. A
leginkább szembetűnő különbség a Simor András vezette
jegybank óta figyelhető meg. Simor a 2008-as válság kitörésekor
a jegybanki vezető kamatot tizenegy és fél százalékra, messze
az infláció fölé emelte. Tette ezt úgy, hogy közben a legtöbb
központi bank inkább gyorsan csökkentette a kamatot, több ezek
közül messze az aktuális infláció szintje alatt tartotta.
Ezek éppen ezzel serkentették a gazdaságot. A gazdaság növekedési
esélyeit megsemmisítő hazai kamatszint miatt az akkori balliberális
kormánynak egy rossz szava sem volt, mondván, a jegybank független,
ezért azt csinál, amit jónak lát. A brutális kamat ezután
elriasztotta a forinttól a hazai ügyfeleket. Ezzel is magyarázhó
a tetemes devizaalapú hitelállomány állandósulása. Némi mérséklés
után Simor a 2010-ben megválasztott Orbán-kormányt kamatemeléssel
támadta meg. A hét százalékkal messze az infláció felett
tartott alapkamat csak akkor kezdett mérséklődni, amikor a
monetáris tanácsban a korábbi egyfős Simor-ellenzék többségbe
került. Az új jegybanki vezetés pedig gyors egymásutánban
hozta a kamatokat a reális szintre. Na most Simor független
volt-e, vagy inkább politizált a jegybankkal? – vetődik föl
a kérdés. A szerző véleménye: „kétség sem férhet ahhoz,
hogy ez utóbbiról volt szó. 2010-ig felzárkózott a kormány
nemzetközi befektetőket kiszolgáló kurzusához, így támogatta
annak gazdaságpolitikáját, 2010 után pedig a magas kamatokkal
akadályozta a kormány gazdaságpolitikáját. Számokban
kifejezve a jegybank őrült monetáris politikája következtében
2010-ig a kormánnyal egyetértve, majd a váltás után annak
ellenében az ország ezermilliárdokban mérhető nagyságrendben
veszített forrásokat. Bár a jegybank az országtól független
volt, teljes mértékben a pénztőke iránymutatását, irányvonalát
követte, annak politikáját folytatta.” Boros Imre szerint ez
nem szakmai hiba volt, hanem szinte a hazaárulással ért föl.
Most pedig azzal támadják a jegybankot, hogy műkincseket vásárol.
Tudjuk, hogy történelmi léptékű gyűjteménygyarapítást
hajtott végre a Magyar Nemzeti Bank az elmúlt másfél évben az
Értéktár Programmal, az így megvásárolt műtárgyak közgyűjteményekbe
kerülnek, a nagyközönség és a szakemberek számára is látogathatóvá,
elérhetővé válnak. „Kik támadják a jegybankot? A balliberálisok.
Azok, akik állandóan az MNB függetlenségére hivatkoztak. Ha a
jegybank független, akkor miért ne vásárolhatna műkincseket.
Miért csak a baloldali kormányok idején független a jegybank?
Hát mi is feleljünk ezekre a vádakra úgy, hogy a jegybank független.
Azt pedig ne feledjük el, hogy Magyarország egyértelműen, a
2010 óta folytatott gazdaságpolitikának köszönhetően teljesít
jól, idén három százalék körüli növekedés várható. Az
elmúlt években folyamatos a növekedés, alacsonyabb a kamat, több
a költségvetési bevétel.”
Boros Imre
kiemelte, hogy 20 évre volt szükség, hogy a közvélemény fölismerje
a rendszerváltás valós természetét. Végképp
bebizonyosodott, hogy a balliberális rendszer sem a fenntartható
stabil növekedés feltételeit megteremteni nem képes, sem a
szerény növekedés hasznát a társadalmi jólét emelésére
fordítani. Sőt éppen ellenkezőleg. A jövedelemerózió
mellett példátlan vagyoni erózió is lezajlott a balliberális
kormányok idején, eltűnt az állam termelő vagyona, többszörösére
nőtt az államadósság. Gyorsuló ütemben kopott a magyar
tulajdonú vállalkozások és a háztartások vagyona. Az is egyértelmű,
hogy a világgazdasági rendbe való bekapcsolódásunk okozta
mindezt. A szerény jövedelemtöbblet és a vagyon is ebben a
kapcsolatrendszerben tűnt el a totálisan agyondicsért
exportorientált gazdaságpolitika és az öncélként végrehajtott
magánosítás keretében, azok kezében, akik ezt a politikát képviselték.
„Szerencsére a volt haszonélvezők, a bennfentesek tábora mára
a társadalom kevesebb mint ötödére, parlamenti képviseletük
ennél is kisebbre zsugorodott” – mondta zárszavában Boros
Imre.
Medveczky Attila
|
