vissza a főoldalra

 

 

 2015.12.23. 

Kárpátalja magyar gyermekeiért

Megnyitottuk a székelyföldi Erzsébet-tábort

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány újfent kiírta az Erzsébet-program a kárpátaljai magyar gyermekekért pályázatot. Győri-Papp Judit, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány marketing- és kommunikációs vezetője kiemelte: a zánkai és a székelyföldi Ivóban lévő Erzsébet Táborok fogadják a kárpátaljai magyar diákokat. A magyar kormány célja, hogy a kárpátaljai magyar családokat minden lehetséges módon támogassa.

 Mióta üdülhetnek a kárpátaljai gyermekek az Erzsébet-program keretén belül?

 – Az Erzsébet-program létrehozása óta, egészen 2012-től külhoni magyar gyermekek is üdülhetnek az anyaországban. Idén, tekintettel a kárpátaljai magyarság történetének egyik legsúlyosabb válságára, a kormány együttműködésével Alapítványunk kifejezetten a kárpátaljai magyar gyermekek táborozására vonatkozó pályázatot hirdetett meg. Ezzel a kormány célja, hogy a kárpátaljai magyar családokat minden lehetséges módon támogassa. A kiemelt program első üteme nyáron zajlott, tíz héten keresztül vártuk az Erzsébet Táborokba közel 3 ezer kárpátaljai magyar gyermeket. Most pedig, tekintettel a januári tanítási szünetre, folytatjuk ezt a sikeres kezdeményezést. Ennek keretében az Alapítvány ismét kiírta a pályázatot, amelyre több száz gyermek jelentkezését várjuk. Télen a zánkai és a székelyföldi Ivóban lévő Erzsébet-táborok fogadják majd a kárpátaljai magyar diákokat.

 Születtek határon átívelő barátságok is a táborozás alatt?

 – A kárpátaljai gyermekek a tíz hét során magyarországi társaikkal együtt üdültek. Tehát közösen vettek részt a bátorságpróbákon, esti programokon, és a visszajelzések alapján kijelenthetjük, hogy határon átívelő barátságok is születtek.

 Melyek a pályázati feltételek?

 – Hasonlóak a feltételek, mint volt az első pályázatnál. A kedvezményezettek köre ugyanúgy a 8–14 év közti kárpátaljai magyar gyermekek, akik még nem vettek részt a programban. A kezdeményezés célja, hogy minél több, ebbe a korcsoportba tartozó gyermek számára biztosítsuk az üdülés, a táborozás lehetőségét.

 Foglalkozásokat is szerveznek?

 – Természetesen. Alapítványunk minden esetben arra törekszik, hogy a gyermekeknek színes és tartalmas programokat biztosítson. Ez ugyanúgy vonatkozik mind a nyári, mind a téli időszakra, a gyerekek számára mindig lehetőséget biztosítunk a helyi kultúra és környezet megismerésére. Akik Zánkára mennek, január 3. és 9. között a táborban megismerkedhetnek a film és animáció tervezés, a divat és textil tervezés, vagy a formatervezés alapjaival valamin látogatást tehetnek a veszprémi állatkertben és a Tapolcai-tavasbarlangban, továbbá budapesti kirándulást is szervezünk számunkra. Akik pedig ugyanebben az időszakban a Székelyudvarhely közelében fekvő Ivóban táboroznak majd, ők sem maradnak program nélkül, hiszen többek közt színházba, múzeumba, vadasparkba visszük őket, és megismerkedhetnek a kürtőskalácssütés, a pólófestés, valamint a korongozás fortélyaival is.

 Jövő nyáron is lesz lehetőség balatoni táborozásra és budapesti városnézésre?

 – A sikeres programot a jövő évben is folytatjuk. Az alapítvány továbbra is várja magyarországi üdülésre azon gyermekeket, akik még nem vettek részt ebben a programban.

 Igaz, hogy a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány további üdülőtábort kíván építeni?

 – Az alapítvány a székelyföldi tábor mellett Kárpátalján, a Beregszászi járásbeli Kovászón is egy üdülőtábort kíván építeni.

 

Medveczky Attila