vissza a főoldalra

 2015.02.06. 

A legújabb népvándorlás korában különösen fontos a helyi kötődés

A helytörténet ismerete döntő fontosságú egy identitás kialakulásánál, ugyanis lokálpatriotizmus nélkül nincs igazi patriotizmus, csak úgy lehet az ember jó hazafi, ha a saját szűkebb pátriájához is érzelmek kapcsolják és elsőrendűen szűkebb környezetében tesz közösségéért – Debreczeni-Droppán Bélával, a Honismereti Szövetség elnökével beszélgettünk.

 Elnök úr, kérem, mutassa be a Honismereti Szövetséget és tevékenységét!

 – Az 1960-as évek elején indult a honismereti mozgalom Magyarországon, a Hazafias Népfront keretében, illetve – ahogy elnök elődöm, Halász Péter szokta mondani – ketrecében. Amikor mozgalmunk elkezdte értékmentő-értékátadó működését „A múltat végképp eltörölni” volt az elnyomó hatalom fő jelszava, „bús ezer évről” énekeltek, és ez volt a vezérfonala a politikai beszédeknek, sőt a történelmi előadásoknak, értékeléseknek is. A Népfrontban találhattak otthonra azok, akik nem így látták, akik a múltunkban rengeteg értéket felfedeztek, és úgy gondolták, hogy ezt a következő nemzedékeknek is át kell adniuk. A rendszerváltozást követően alakulhatott szövetségi formában civil egyesületté mozgalmunk, és létrejöhettek megyei tagszervezeteink. Jelenleg összesen 21 tagegyesülettel működünk, a Szövetség központja, irodája a Magyar Nemzeti Múzeumban található.

Tagszervezeteinknek igen komoly szerepük van a hagyományátadásban, illetve a helyi közéletben, hiszen éves szinten hozzávetőleg 100-200 rendezvényt szerveznek: hagyományőrző foglalkozásokat, helytörténeti üléseket, előadásokat, tájházavatókat, iskolai versenyeket, honismereti táborokat. Országos szinten pedig több évtizedes múltra visszatekintő rendezvényeinket visszük tovább. Például idén már 43. alkalommal rendeztük meg az Országos Honismereti Akadémiát, nagy éves konferenciánkat, amelyre mindig július első hetében kerül sor. Büszkék vagyunk arra, hogy már több mint négy évtizede ez a Kárpát-medence legnagyobb honismereti, helytörténeti konferenciája, fóruma, melyen a helyi érdeklődőkön kívül általában 130-160 tagunk és határon túli vendégünk vesz részt. Az akadémiát minden évben más megyében, a helyi tagszervezetünkkel együtt szervezzük meg. 2015-ben Tolna megyébe látogatunk és Szekszárdon fogjuk megtartani konferenciánkat, mely idén a magyarországi nemzetiségek hagyományaival foglalkozik. Másik nagy rendezvényünk az Országos Kiadványszerkesztői Konferencia, melyet kétévente tartunk meg. E konferenciáinkon az elmúlt két évben megjelent kiadványokat, periodikákat mutatjuk be, általában itt is egy adott témán belül. Tavaly tavasszal az első világháború centenáriuma szolgáltatta a témát. Szintén fontos sorozatunk az Ifjúsági Honismereti Akadémia, amelyre határon túli fiatalok is szép számmal érkeznek. Kezdetben egyetemistákat, főiskolásokat is vártunk, most már csak a középiskolásoknak rendezzük meg ezt a 3 napos eseményt, melyen főként ők adnak elő. Nagyon nívós kiselőadások hangzanak ilyenkor el, több diákot felkészítő tanáruk is elkísér a konferenciára. A következő, immár huszadik ifjúsági akadémiánkat Lakiteleken rendezhetjük meg.

 Milyen módon juthatnak el a diákok a konferenciákra?

 – Alapvetően megyei tagszervezeteink küldenek 2-2 diákot, személyes kapcsolat útján, tanárokat ismerve, de olyan egyesületünk is van, amelyik körlevelet intéz az iskolákhoz. Országos és megyei történelem, illetve helytörténeti versenyeket is rendezünk, és a győztesek jutalomképpen vehetnek részt az említett ifjúsági konferenciákon.

 Hol értesülhetnek az olvasók a szövetség munkájáról, programjairól?

 – Egyik legfontosabb munkánk Honismeret című lapunk kiadása, melynek immár 42 befejezett évfolyama van. Úgy gondolom, hogy jelentős eredménynek számíthat, hogy évente hatszor tudunk megjelenni színvonalas írásokkal, és ezekkel – amatőr és profi történészek, helytörténészek publikációival – tudjuk megmutatni, hogy igazán mi fontos a számunkra. Sokan ebben publikálhatnak először, pl. olyan középiskolások, egyetemisták, akik előadtak konferenciánkon. Ez a folyóirat a zászlóshajónk, amit mindenképp tovább szeretnénk vinni. 1972-től 2012-ig digitalizáltuk számait és ezek elérhetőek a www.honismeret.hu weboldalunkon. Ezen a felületen ismerhető meg talán legjobban mozgalmunk. Sajnos a mai világban a sajtó a pozitív és a kulturális hírekre kevésbé figyel oda. Országos konferenciánk esetében jóformán csak a helyi sajtó érdeklődik, az országos média nagyon ritkán számol be rólunk. Főbb rendezvényeink alkalmával szoktunk írni a nagyobb országos lapoknak és a média más szereplőinek, elküldjük meghívóinkat, programjainkat, de legtöbbször nem közlik ezeket. Nem könnyű megjelenni a mai információdömpingben, egyelőre folyóiratunkkal, honlapunkkal és a Facebook oldalunkkal próbálunk a szélesebb közönség elé jutni.

 Vannak-e most beinduló, vagy a jövőre tervezett programjaik, elnök úr?

 – Korábban volt egy Iskola és Honismeret című konferenciasorozatunk, melyet pedagógusoknak szerveztünk, alapvetően módszertani jelleggel, az utóbbi években azonban nem tudtuk megtartani, pénzhiány és egyéb okok miatt. Nemrég arra gondoltunk, hogy ne a tanároknak, hanem a pedagógus pálya felé igyekvőknek rendezzünk konferenciát a honismeret, helytörténet oktatásával kapcsolatban. Tavaly novemberben rendeztük meg első Hon- és Népismereti Konferenciánkat Veszprémben – most már mondhatom, hogy sikerrel.

A 90-es években több mint száz honismereti táborunk volt, ezeket ma már tagszervezeteink csinálják, sajnos jóval kisebb számban. Jelenleg azon dolgozunk, hogy legyen egy országos ifjúsági nyári táborunk is, talán ez a közeljövő egyik legnagyobb feladata. Szívügyem, hogy élményszerű legyen majd ez a tábor, ahol egy kitűzött feladat elvégzése mellett kötetlenebbül találkozhatnak a fiatalok. A honismerettel való foglalkozást egyáltalán nem gondoljuk szigorú munkának, sokkal inkább baráti együttlétnek tudjuk elképzelni. Szervezetünkben is családias a hangulat, nem is lehet máshogy, csak baráti alapon, elhivatottan csinálni ezt. Konferenciáinkon is azt látom, hogy nem csak érdeklődés, hanem öröm is tükröződik az emberek szemében.

A felsoroltak alapján összességében azt mondhatom, hogy a fiatalítás a legfontosabb feladatunk. Egyébként e célból tavaly megújítottuk a korábban már egy ideig működő országos ifjúsági munkacsoportunkat, és a megyékben is toborzással próbálkozunk. Valószínűleg soha nem lesz ez már tömegmozgalom, de kevesek is sokat tudnak tenni, ha elhivatottak.

 Milyen anyagi források állnak a szövetség rendelkezésére?

 – Elsősorban a Nemzeti Kulturális Alaphoz és a Nemzeti Együttműködési Alaphoz szoktunk pályázni mindennapi működésünkre, valamint rendezvényeinkre. Ezeken a pályázatokon nyerünk is mindig valamekkora pénzösszeget, és az Emberi Erőforrások Minisztériumától is kaptunk már többször egyedi támogatást. Bartha Éva titkárasszonyunk nagy és sikeres küzdelmet folytat a pályázati adatlapok kitöltésével, melyet egyáltalán nem könnyű rendesen beadni. Nehezíti a helyzetünket, hogy általában igen kevés az a rendelkezésre álló pénzösszeg, amelyre a civil szervezetek pályázhatnak. Egy-egy rendezvényre általában 2-3 helyről kell „összeszednünk” a szükséges pénzt akkor is, ha az „csak” 1-1,5 millió forintot tesz ki. Ha egy helyről megkaphatnánk ezt az összeget, akkor nem a pályázatok írása és az elszámolás venné el az időnket, hanem magára a programokra fordíthatnánk sokkal több energiát. Azt hiszem rendkívül forradalmi lépés lesz majd, ha egyszer a pályázati rendszereket megkönnyítik Magyarországon, és megfelelő pénzösszeget lehet elnyerni egy pályázaton. A civil kulturális szférában néhány százmillió forint is csodákra lenne képes, miközben más területeken milliárd forintok is, mint csepp a tengerben tűnnek el. Látni kell, hogy ma a magyar társadalom nem tart ott, hogy önerőből fenntartsa civil szervezeteit, mint 1945 előtt, amikor az erős középosztály ezt meg tudta tenni, volt olyan anyagi háttere, amiből képes volt fizetni rendezvényeit, mindennapi közhasznú tevékenységét. A szervezet tagjai társadalmi munkában, azaz ingyen dolgoznak, a szabadidejüket adják, de a tagszervezeteinken belül fizetett csekély tagdíj nem elég vállalt feladataink és céljaink eléréséhez. Ennek ellenére nem adjuk fel, már csak azért sem, mert az előző évtizedekben olyan értékes munkát végzett honismereti mozgalmunk, Szövetségünk, amelyre építhetünk, és amely arra kötelez minket, hogy a jövőben is folytassuk nemes feladatunkat, mely az elmondottak miatt nem könnyű, de azért mégis elsősorban szép és sok örömet nyújt számunkra.

 A kormányzattal milyen viszonyban van a Honismereti Szövetség?

 – Keressük a kormányzattal való együttműködés formáit, ahogy a múltban is volt rá példa, amikor átvállaltunk bizonyos feladatokat, például a táboroztatást. De hogy konkrét példát említsek: Lezsák Sándor parlamenti alelnök úr sokat segített nekünk tavaly, hogy Kecskeméten megtarthassuk országos akadémiánkat és elég nagy sajtónyilvánosságot is teremtett nekünk azzal, hogy parlamenti dolgozószobájában tarthattunk országos sajtótájékoztatót. Ő jól ismeri mozgalmunk eredményeit és már évtizedek óta lelkes olvasója a Honismeretnek. Felajánlása alapján mondhatom, hogy 2015-ben Lakiteleken rendezhetjük meg a jubileumi XX. Ifjúsági Országos Akadémiát.

További támogatásokban bízunk, ugyanis azt gondolom, hogy a Honismereti Szövetség – és a más hasonló céllal működő civil szervezetek – munkája nemzetgazdasági szempontból sem elhanyagolható. Bár ritkán beszélünk róla, a gazdaságban nemcsak a külföldi és hazai vállalkozók innovatív fejlesztéseinek, a tőzsdei árfolyamok alakulásának van jelentősége, hanem hasznot hoz a múltban felhalmozott értékek bemutatása, a helyi hagyományok megőrzése és élményszerű átadása is. Ez a turizmusban egyre több pénzt hoz az országnak úgy, hogy közben egyre több helyi közösség erősödhet meg identitásában. Az erős, összetartó közösségből pedig nehezebben szakad ki az ember, és ha elhagyja is azt, előbb-utóbb visszahúzza oda a szíve. Ha nem lakik is már ott, mert például a munkahelye máshova köti, akkor is tenni fog településéért, azért a közösségért, amelyhez identitása szerint kötődik.

Ha tehát értékeinket megőrizzük, és nyilvánosságot is adunk neki, akkor az nemzetgazdaságilag is értékelhető. Aki tudja, hogy elődei mi mindent hoztak létre, az át is adja azokat, és kötelezőnek érzi magára nézve azt a minőséget, amit ősei létrehoztak, tehát törekedni fog arra, hogy ő is valami maradandót, a közösség számára hasznosat alkosson. A Honismereti Szövetség lehetőségei szerint – és azon túl is – ilyen tudatos és lelkes, büszke hazafiak kinevelésében vállal szerepet.

 Kapcsolatban áll a mozgalom az oktatással, mennyiben tudják segíteni a tanárok munkáját?  

– A honismeret, helytörténet oktatásával kapcsolatosan módszertani ajánlásokat adunk a tanároknak, erre szolgál például a Honismeret című lapban az „Iskola és honismeret” rovatunk, valamint jelent már meg különszámunk is ezzel a céllal. Emellett mozgalmunk tagjai számtalan megyében készítettek honismereti tankönyveket, olvasókönyveket és ezeket használták is az oktatásban. A legutóbbi ilyen tartalmú munkák közül jelenleg a legjobbnak a Bőszéné Szatmári-Nagy Anikó szerkesztette tankönyvcsaládot tartjuk, amely Törökszentmiklóson készült külön-külön óvodásoknak, általános iskolásoknak és középiskolásoknak. Bőszéné korábban azonos módszertani felépítéssel szerkesztett tankönyvet Veszprémben és Esztergomban is. Ezek nemcsak tartalmasak, hanem módszertanilag is naprakészek, és képi világukban is XXI. századinak mondhatóak, jó példaként mindenképpen csak ajánlani tudjuk. Itt érdemes megjegyezni, hogy már óvodában hasznos dolog elkezdeni a honismereti oktatást, persze mindig a gyermekek korának megfelelő szinten és aztán folyamatosan ráerősíteni erre. A legújabb népvándorlás korában különösen fontos, hogy a helyi kötődés kialakuljon. Ha ez megvan, akkor nem az lesz a fiatalok legfőbb célkitűzése, hogy „ahogy végzek, lelépek innen”, hanem az, hogy ha elmegyek is visszatérjek hazámba, és itt kamatoztassam azt a tudást, amit külföldön megszereztem, vagy már az ott megszerzett vállalkozói tőkémet hazahozzam és megalapozzam vele további életemet. Ebben van fontos szerepe a honismeret oktatásának, hiszen azt a célt szolgálja, hogy kialakuljon egy erős kötődés, mely itt tart vagy visszahúz. És persze nem csak azok miatt fontos ez, akik elmennek, hanem azok miatt is, akik itt maradnak. Természetesen, azok, akikben a helyi értékek ismerete megvan, egyéni boldogulásukat egy közösségért végzett munkában tudják elképzelni. Az az igazán gazdag ország, amely sok ilyen honpolgárral rendelkezik.

Egész munkánkban talán ez a legfontosabb, hogy a hazai és helyi értékeket a magyarok érezzék a magukénak és tudják, hogy melyek azok. Ez által is teljesebb emberré és jobb magyarrá válhatnak. A világban egyre több a gyökértelen ember, nemzetrészeknek megfelelő embertömegek kerekednek fel a jobb élet reményében, mi azonban nem adhatjuk fel azt a célt, hogy ott élhessünk és boldogulhassunk ahová teremtettünk.

Lassú hatású a tevékenységünk, de biztos, hogy ott motoszkál a hovatartozás kérdése az emberekben, amikor döntési helyzetbe kerülnek: menni vagy maradni? Véleményem szerint az emberek túlnyomó többségének szülőhazájuktól távol csak ingatlanjuk lesz, valódi otthonuk sohasem. Mi Tamási Áronnal azt valljuk, hogy „azért vagyunk a világban, hogy valahol otthon legyünk benne.” Ezt az otthont pedig a legnagyobb eséllyel ott tudja megkapni, illetve kialakítani az ember, ahová lelkileg, érzelmileg kötődik. A népességfogyás mellett ma Magyarországon a legnagyobb stratégiai probléma, hogy akik megszülettek, azoknak is egy jelentős hányada el akarja hagyni hazáját. Az a feladatunk, hogy ezen a téren változás álljon be nemzetünkben, és ehhez elengedhetetlen a helyi kötődés, a lokálpatriotizmus megerősítése.

Merle Tamás