vissza a főoldalra

 2015.02.13. 

A területi autonómia mint konfliktuskezelő eszköz

A területi autonómia mint konfliktuskezelő eszköz – Bosznia Hercegovina és Irak példája címmel került sor február 4-én Pozsonyban a Fórum Kisebbségkutató Intézet szervezésében a Magyar Intézetben arra az előadásra, amelynek vendégelőadója, a brit dr. Soeren Keil tanár, a nemzetközi kapcsolatok szakembere volt. A Canterbury Christ Church University tanárának beszélgető partnere Öllős László politológus volt.

Az előadás előtt bemutatásra került az Autonomies in Europe: Solutions and Challenges (Autonómiák Európában: megoldások és kihívások) c. kötet is, amelyet a kiadvány szerkesztője, Kántor Zoltán, a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója mutatott be. Kántor szerint az autonómia kérdése több országban is alapvető kérdés, és véleménye szerint a többség és kisebbség közti konfliktus megoldásának kulcsa lehet.

A Nemzetpolitikai Kutatóintézet ezért 2014-ben Területi autonómiák Európában: megoldások és kihívások címmel nemzetközi konferenciát szervezett, amely a Magyarországgal szomszédos országok magyarjai által megfogalmazott autonómiakoncepciókat, azok működését a gyakorlatban, továbbá az autonómiatörekvések közben jelentkező akadályokat, illetve a kulcsfontosságú megoldásokat vizsgálta. A szóban forgó kötet tulajdonképpen ezeknek a vizsgálódásoknak az összegzését tartalmazza.

Ezután került sor a vendégelőadó Soeren Keil előadására, aki Bosznia Hercegovina és Irak példáján mutatta be az autonómia konfliktuskezelő szerepét, mondván jelentős eredmények mutatkoznak e téren a Nyugat-Balkánon, de másutt is a világon. Az egyes autonómiatörekvések történelmét szemléltetve elmondta, a feltételek nem mindig ugyanolyan, és nem mindig áll háborús konfliktus sem a területi autonómia mögött. Mint hangsúlyozta, máig sok még az ezzel kapcsolatos kérdés, például, hogy milyenek a területi autonómia határai, vagy mely népcsoportok kaphatnak területi autonómiát. Majd részletesen ismertette Bosznia-Hercegovina és Irak példáját. Keil szerint a kulcsfontosságú kérdés mindkét esetben az volt, hogy a z ország területén élő kisebbségek maguk dönthessenek bizonyos őket érintő kérdésekben. Így jött létre Bosznia-Hercegovinában a washingtoni egyezmény keretében a két legnagyobb entitás, a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a Szerb Köztársaság, amivel tulajdonképpen véget ért a boszniai háború. „Persze, Bosznia-Hercogovinában most is állandóak a problémák, az viszont tény, hogy a területi autonómia megakadályozta a további háborút, ami mindenképpen a sikernek nevezhető. Annak az oka, hogy az országban nem működnek a dolgok, nem a területi autonómia, hanem hogy a politikusok csődöt mondtak az együttműködés terén. Bosznia lakóinak maguknak kell eldönteniük, hogy mit szeretnének a jövőben" – fogalmazott Keil.

 Az iraki helyzet több mindenben hasonlított a boszniaihoz, hangsúlyozta az előadó. Irak belső konfliktusainak fő forrásai a vallási és etnikai különbségek, illetve a természeti kincsekért folytatott harc. A 31 millió lakosú ország területén három nagy kisebbség él, a síiták, szunniták és a kurdok, ez utóbbia történelem során folyamatosan küzdött az őt megillető jogokért és a hatalomban való részvételért. A 2003-as iraki háború és Szaddám Huszein bukása után Észak-Irakban a kurdok átvették az ellenőrzést, és létrehozták Iraki Kurdisztánt, amely Irak autonóm területe. A térségben uralkodó általános válság miatt azonban ez a rendszer sem működik igazán, az azonban mindenképpen a sikereként könyvelhető el, hogy a kormányon belül együttműködnek az egyes kisebbségek, ecsetelte az előadó.

Persze, nincs két egyforma út, a kisebbségek fő célját: a megmaradásukat azonban leghatékonyabban az autonómia a keretein belül lehet megvalósítani. Az autonómia a többség és a kisebbség közötti konfliktus megoldásának kulcsa lehet. Egyébként jöhet az asszimiláció vagy az etnikai tisztogatás „Nem minden esetben lehet ugyanis ezeket a konfliktusokat békés szétválással megoldani, mint ahogyan Csehszlovákiában történt. A világban több mint 20 ezer különböző népcsoport él, mindegyiknek mégsem nem lehet saját állama" – véli Keil. S a szétválás sem garancia arra, hogy ezek a problémák megszűnnek, mint például Szlovákia esetében sem szűntek meg, mivel az semmiképpen sem mondható homogén országnak a lakosság 10 százalékát kitevő kisebbségek mellett.

Arra a hallgatói kérdésre, hogy véleménye szerint mi lenne a legjobb a szlovákiai magyaroknak, Keil úgy válaszolt, bár nem szakértője a kérdésnek, a legésszerűbbnek azt tartaná, ha lenne autonómiájuk, hogy maguk dönthessenek az őket érintő kérdésekről. „Ez a megoldás nem az elszakadás felé sodorja őket, hiszen a mai Európában a határok már elveszítették a jelentőségüket, ellenkezőleg, el tudom képzelni, hogy egyfajta összekötő híd szerepét töltenék be Szlovákia és Magyarország közt" – mondta az előadó.

„Tudatosítani kell, hogy a kisebbség nem jelent veszélyt, az ország nem csak a többségi nemzeté, az államot valamennyi lakosa alkotja. A megoldás kulcsa tehát a párbeszéd, akkor is, ha azt néha úgy kell kikényszeríteni" – zárta előadását a brit szakember.

Dunajszky Éva, Felvidék.ma