vissza a főoldalra

 

 

 2015.02.13. 

Öt gyerek

Egyre liberálisabb az ország népe, Kálmán Olga műsorában most már másnaponként halljuk, hogy ha jót akarnak a fideszesek leváltják Orbán Viktort. Legutóbb a hét végén jelentette be ugyanitt egy vándorforradalmár, hogy Orbán jobban tenné, ha magától félreállna. Az a helyzet, hogy sem a demokratikus választások útján megszerzett hatalom sem az ebben megnyilvánuló szavazói akarat figyelembevétele a liberális körökben momentán nem játszik. Az a kérdés, hogy mi következik mindebből. Mi már látjuk, hogy nincs bocsánat. Tudjuk, elkövettük az ősbűnt. Magyar Magyarországot akarunk! Ez a baj Orbán Viktorral is. A hét ismert főbűn elkövetését is könnyebben elnéznék neki. De az már végképp érthetetlen számukra a viselkedésében, hogy komolyan veszi a szavazóitól kapott felhatalmazást. Ha nem hagy fel a magyar Magyarország emlegetésével és a kereszténydemokráciát, a hagyományok tiszteletén alapuló, idegen szóval konzervatív világnézetet többre becsüli, mint a liberalizmus mindenekfelettiségét, akkor ne csodálkozzon.

Mert mit csinált tegnap is? Kijelentette (óh irgalom atyja!) egy nemzetközi sajtótájékoztatón, Angela Merkel füle hallatára, hogy a „liberális értékek” (hogy hirtelenjében egyet kiemeljek, mint a katedrára piszkítás), fájdalom, de számára nem követendő példák, sőt mi több elfogadhatatlanok. Mondják, a hallottak hatására Angela Merkel zsebéből azonnal kiesett az összes névjegykártya, erre föl Orbán, a kancellár asszonyban a nőt tisztelve, udvariasan összeszedte. Ezért a gesztusáért akár még fel is jelentheti valami ultraliberális nőszervezet, mint megkülönböztetőt. Valamit ugyanis találni muszáj a liberálbolsik sajgó sebére, ami a hatalom elvesztése miatt egyre csak gennyesedik.

Az elgennyesedettek módszereivel kapcsolatban mi magunk is bőséges tapasztalattal rendelkezünk, amint azt egy kedves olvasónk vetette föl a minap levelében, hogy mi várható akkor, ha például Orbán Viktor magától nem mond le, s a fideszesek mégsem hajlandók leváltani a pártelnök kormányfőt: akkor az van, hogy standapé nyomába erednek a liberálbolsevikok Orbán Viktor öt gyerekének. Ami hagyján, de ráadásul ezekkel a gyerekekkel is rengeteg baj van. Hívő katolikusok a lányok, édesanyjuk után, a fiú meg konok kálvinista az apját követve. Templomjárók, pap előtt esküdők. Tanulnak. Mint minden normális viselkedésű életvidám fiatal, társaságukkal eljárnak ide-oda. Példának okáért az operaházba. Megnézni Csajkovszkij Diótörőjét. A legnagyobb, már férjezett kislány meg odáig merészkedett, hogy vele tanuló külföldi barátait is idecsábította (akik között talán ott van a jövő egyik meghatározó idegenforgalmi szakembere), néznék már meg, és vigyék jó hírét a Magyar Állami Operaháznak, Magyarországnak. A Magyar Szent Koronát is megmutatta, és gondolom nem titkolta el, hogy milyen büszke édesapjára, aki ennek a szép országnak jelenleg a miniszterelnöke. A liberális véleményvezérek mint eszményi „entellektüelek”, a gyávaság és öncélú rombolás megszállottjai számára az egyetlen örömforrás a hivatalban lévő keresztény politikus családtagjainak, gyermekeinek sajtó általi vegzálása. A közös öröm végső soron érthető, hiszen similis simili gaudet.

Orbán csak magára vethet, miért ilyen javíthatatlan? Se kábítószer, se pia, egy feleség, öt gyerek? Ha nem vesz példát a progresszív ellenzéki politikusok krémjéről, akkor ne csodálkozzon, hogy nem hordja tenyerén a liberálbolsi média. Tessék megváltozni, elismerni, rosszul nevelte a gyerekeket. A büdös kölök meg ne az Operában töltse az idejét, menjen csokit lopni, csaljon az érettségin, hazudjon reggel, délben, meg éjszaka.

 

czyla