vissza a főoldalra

 2015.02.20. 

Mindig kompromisszumokra törekszem

A karmesternek jó zenésznek, szuggesztív személyiségnek, és jó pedagógusnak kell lennie

Cser Ádám karmester, zeneszerző, a Miskolci Nemzeti Színház zeneigazgatója 1979. május 14-én született.

Tanulmányok:

Jorma Panula mesterkurzusán aktív résztvevő – Porto, Casa da Música, 2011; Bernard Haitink mesterkurzusán aktív résztvevő – Luzerni Fesztivál, 2011; Karmesteri diploma kitüntetéssel, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem – Budapest, 2005–2010; Erasmus hallgató a Bécsi zeneakadémián, 2009; Simon Rattle mesterkurzus – Bécs, 2009; Eötvös Péter mesterkurzusának hallgatója – Szombathely, 2009; Peskó Zoltán mesterkurzusainak hallgatója – Szombathely, 2008, 2011; Universitat der Künste Berlin, vendéghallgató, 2007, 2008, 2009; Ének-Zene Karvezetés szak – Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem – Budapest, 2000–2005; Zeneelmélet, zongora, karvezetés tanulmányok – Szegedi Egyetem Zeneművészeti Kar 1997–2000.

Munkahelyek:

Miskolci Nemzeti Színház – zeneigazgató, 2012-től;

Dunaújváros – zenei vezető, 2012;

Szolnoki Szimfonikus Zenekar – karmester, 2012;

Victoria kamarazenekar – alapító, karmester, 2011;

Szolnoki Szigligeti Színház – karmester, 2010–2012;

Szegedi Szabadtéri játékok – korrepetitor, a karmester asszisztense, 2010–2011;

Vendégkarmester a Pécsi Szimfoniettánál és a Győri Filharmonikus Zenekarnál, 2010–2011;

Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház – karmester, 2008, 2009, 2011;

Bárka Színház – karmester, 2010, 2011;

Szegedi Nemzeti Színház – korrepetitor, 2006;

Vántus István Zeneművészeti Szakközépiskola – tanár, karmester, 2005–2009;

A Szegedi Victoria Kamarakórus alapítója, 2003-tól vezetője.

Díjak, elismerések:

A londoni Donatella Flick karmesterversenyének döntőse (2012. szeptember);

A MALKO nemzetközi karmesterverseny résztvevője, Dánia (2012);

Memphis – karmesterverseny 11. hely (2011);

NKA támogatás nyertese Új magyar zeneművek létrehozása kategóriában (2010);

Vántus István Országos Zeneszerzésverseny közönségdíj (2008);

Vántus István Országos Zeneszerzésverseny II. díj (2006);

A Harald Andreson Profi kórusverseny győztese a Victoria Kamarakórussal, Helsinki (2006);

Európa nagydíjas kórusverseny résztvevője a Victoria Kamarakórussal Tolosa (2006);

Gorizia 2 kategória győzelem, 2 különdíj, nagydíj a Victoria Kamarakórussal (2005).

I. szimfóniáját Miskolcon mutatták be 2012 októberében.

 Lehár A víg özvegy című operettjének miskolci előadása előtt beszélgetünk. Mennyire ért egyet azzal a véleménnyel, hogy Lehár művei nem „szokványos” operettek? Néhány nem végződik „happy end”-del. A zeneszerző munkásságát Puccini is nagyra becsülte.

 – Így van. Puccini a Víg özvegy második felvonásbeli ötösét méltatta; azt mondta: boldog lennék, ha én szereztem volna ezt az együttest. Minden zeneszerző egyéniség, így Lehárt, s műveit is egészen különleges világ jellemzi. Hozzám közel állnak művei, főleg a Víg özvegy, szenzibilis hangzásvilága miatt. Természetesen mindenki más és más művet szeret, de a Víg özvegy fülbemászó muzsikáját a világon mindenhol kedvelik. Dallamai, drámai feszültséget sem nélkülöző tablói, zseniális fináléi, az opera zenei építkezésmódját felhasználó komponálási stílusa és gyönyörű hangszerelése méltán arat osztatlan sikert.

 Az a művész, akit a média nem ismer, tulajdonképpen nem létezik

 Említette az egyéniség fogalmát. Művész körökben arról folyik a vita, hogy vannak-e jelenünkben egyéniségek a fiatal művészgeneráció tagjai között. Egyesek szerint vannak, míg mások azt mondják, nagyon ügyes mesteremberek a mai karmesterek, opera- és operetténekesek, de nem egyéniségek. Mi erről a véleménye?

 – Először is biztos vagyok benne, hogy vannak egyéniségek. A mesterember kifejezés pedig szerintem inkább az érettebb, tapasztaltabb korosztály, tudásban és gyakorlatban bővelkedő „öregjeire” vonatkozhat. Másrészt ez egy igen bonyolult kérdés, mert korunkban megkerülhetetlen a marketing, és menedzsment rendszerének kérdése. Ezt úgy értem, hogy akit a média nem ismer, az tulajdonképpen nem létezik… Egyes művészekről dicshimnuszokat zeng a sajtó: vagy azért, mert jó a menedzserük, vagy mert jók a kapcsolataik, holott ezek közül nem feltétlenül mindenki egyéniség. Persze nem szeretnék általánosítani. Azt gondolom, nagyon nehéz elkezdeni ezt a pályát, és valahogy egészen máshogy alakul, mint ahogy azt elképzeltük az akadémiai évek alatt. Sok esetben, kényszerűségből, többünknek olyan utakat kell bejárnunk, melyeket nem feltétlen választottunk volna. Személyes példa: karmesteri diplomakoncertem másnapján, amin nem mellesleg Mahler IX. szimfóniáját dirigáltam fejből, a Szegedi Szabadtéri Játékok Carmen produkciójának táncpróbáján, a színház balett-termében zongoráztam. Hazai viszonylatban a karmestereknek számos dologhoz kell érteniük. Tudniuk, ismerniük szükséges a szimfonikus repertoárt, a versenyműveket, az operairodalmat és nem árt ha tudnak zongorázni – tehát sokoldalúnak kell lenniük. Emellett az is fontos, hogy egy fiatal karmestert milyen feladatok találnak meg.

 Karmesterként másként kell hozzáállni egy operetthez, mint mondjuk a Nabuccóhoz?

 – Karmesterként, muzsikusként ugyanazzal az igényességgel állok hozzá minden műhöz, színpadi darabhoz. Többször jártam Berlinben, ahol órákat is látogattam. Az egyik kiváló tanár, aki hatalmas tudással volt felvértezve, azt mondta: az operetten lehet igazán megtanulni a karmesteri mesterséget. Egy operettnél szinte minden ütemre ügyelni kell úgy, hogy „együtt lélegezzen” a zenekar, az énekkar a szólistákkal. Tele van szövegszerű, szabad melódiákkal. Az operetthez nagyon jól kell tudni kísérni akár zongoristaként, akár hangszeresként, és persze karmesterként is. Tehát az operett esetenként vezényléstechnikailag talán nehezebb is lehet. Ráadásul nem is könnyű stílusossá, sikeressé tenni egy előadást. Az operánál már egy egész történetet kell átívelni, s annak dramatikus megfogalmazása sokkal összetettebb karmesteri, zenei feladat.

 Az operett játszásánál mindig felvetődik, hogy a kottából induljunk-e ki, vagy a műre az idők folyamán rárakódott tradícióknak is teret engedjünk.

 – A előadói tradíció elengedhetetlen az operettnél, ezért a próbafolyamat során döntjük el az énekesekkel együtt, hogy a kottában leírtak szerint, vagy a hagyományok alapján szólaljon meg egy adott sláger vitatott pontja. Amikor az énekes azt mondja, hogy másként szeretne énekelni, mint ahogy a kottában van, akkor megmutatom neki az eredeti verziót. Ez egy összjáték. Minden esetben.

 Tehát nem egy diktátor hajlamú karmester.

 – Nem vagyok az. Megegyezésre törekszem az énekesekkel, hiszen nagyon fontos, hogy a színpadon biztonságot, zeneiséget, jó értelemben vett irányítást, szabadságot, bizalmat kapjanak a művészek. A zenekarral más a helyzet. El kell érni, hogy a produkcióra a zenekar és a karmester „eggyé váljanak”. Ez egy rendkívül összetett folyamat… Én az együtthangzásra és a stílusra fektetem a legnagyobb hangsúlyt.

 A Miskolci Nemzeti Színház társulatában kevés az operaénekes. Hogyan történik a vendégművészek meghívása?

 – Az adott darab rendezőjével közösen megtervezzük a szereposztást, s meghívjuk az énekeseket. Ezt követi a hathetes intenzív próbafolyamat. Az első „lépés”, hogy mindegyik énekessel egy teljes napon át zongora mellett próbálunk. Ezután a rendelkező próbák mellett mindig tartok zenei próbákat. A próbafolyamat ideje alatt pedig remek munkaközösség alakul ki.

 Mostanában nem csak a nagyszínpadon, hanem a kamaraszínházban is bemutatnak operákat. Mi tette ezt szükségessé?

 – Nagyon szeretik a nézők a Miskolci Nemzeti Színház zenés produkcióit. S ezért is döntöttünk úgy, ebben az évadban először, hogy kamaraoperát is színre viszünk kísérleti jelleggel, mégpedig Cimarosa Titkos házasságát. Tehát nyitottunk a kamaraopera felé, ami egyezett Kiss Csaba igazgató úr szándékával. A művet kis létszámú zenekarral mutatjuk be, a kamaraszínház remek akusztikája pedig még jobban hozzájárul a megfelelő hangzásvilághoz. A tervek szerint a jövő évadban is színre viszünk egy kamaraoperát.

 Egy adott évad megtervezésekor miként választják ki a zenés darabokat?  

– Megnézzük, hogy az adott darabot mikor játszották utoljára Miskolcon, s annak milyen volt a fogadtatása. Tudjuk, hogy közönségünk nagyon szereti a hagyományos és ismert nagyoperákat. Így biztosak voltunk benne, hogy a Nabucco sikerdarab lesz! Don Giovanni előadásunk pedig megnyerte a 2014-es Primavera Fesztivált, mely a vidéki operaelőadások versenye. Közönségünk – tapasztalataink alapján – főleg Verdi és Puccini műveit kedveli. A publikumot szeretnénk kiszolgálni, ezért nem veszünk elő olyan műveket, amelyek bár nagyszerűek, de itt alig ismertek. Ezért 25-30 operacím közül válogathatunk az évadok megtervezésekor.

 Ebben a vidéki nemzeti színházban magyar operaszerzők művei fel sem vetődnek az évad kialakításakor?

 – Számtalanszor felvetődik, hogy magyar komponisták műveit mutassuk be. Tavaly egy ideig a Bánk bánban gondolkodtunk. A rendező azt mondta, szívesen színre vinné a Bánk bánt, végül mégis a Don Giovanni mellett döntött. Tervbe vettük a Bánk koncertszerű előadását.

 Mit tapasztal, a Miskolcon bemutatott operákra, operettekre mennyire kíváncsi a „nagybetűs szakma”?

 – Ha a „nagybetűs szakma” alatt a fővárosi kritikusokat és kollégákat értjük, akkor nyugodt szívvel megállapíthatjuk a viszonylagos érdektelenséget. Vannak helyi és a színházunkhoz kötődő újságírók, akik rendületlenül és fáradhatatlanul adnak hírt eseményeinkről, amiért hálásak vagyunk. Aztán egyszer-egyszer lejön Miskolcra Fáy Miklós és ír egy borzasztó kritikát például arról, hogy kinek milyen vastag a lába. Az énekes „szakma” esetében az a tapasztalatom, hogy ők nagyjából tudják egymásról, hogy ki hol és mit énekel, és általában azt is, hogy nálunk milyen szereposztással megy az aktuális operabemutató.

 Mit kell tudni a miskolci Operácska-sorozatról?

 – Kiss Csaba pályázatában Silló Istvánt nevezte meg zeneigazgatónak, de ő végül nem vállalta el ezt a posztot, hanem azt javasolta, hogy én legyek a színház zenei vezetője. Silló már dolgozott azon, hogy opera-keresztmetszeteket mutassanak be a kamaraszínházban. A koncepciót viszont már Kiss Csabával közösen dolgoztuk ki. Tavaly három keresztmetszetet mutattunk be, idén pedig egyet játszunk, viszont több alkalommal. 2014 óta már én rendezem az Operácskákat.

 Az Operácska-sorozattal a jövő közönségét akarjuk kinevelni

 Milyen formában kerül például a Figaro házassága a gyerekek elé?

 – A korábbi Operácskák gyakorlatával ellentétben a Figaro házassága kapcsán azt találtam ki, hogy nem magyarázom el a gyerekeknek az opera keletkezésének történetét, nem beszélek hosszasan Mozart zsenialitásáról, hanem arra törekszem, ismerjék meg a darab egész történetét. Meghúztam az operát, kihúztam áriákat is, de ahhoz, hogy az egész történet elhangozzon, olyan átvezető prózákat írattam és adtam az énekesek szájába, melyek humorosan is összefoglalják a kényszerűségből kihagyott jeleneteket. Úgy rendeztem meg az előadást, hogy a zenekar középen, a forgószínpadon van, és előttünk énekelnek a szereplők. Annyira jól sikerült ez a produkció, hogy a gyerekek néha közbe is szóltak, ami azt mutatja, hogy teljes odaadással részt vesznek a darabban. Többször hangosan felkacagtak egy-egy humoros jelenetnél.

 A gyerekek nem egyedül, hanem felnőttek kíséretében jönnek a sorozat darabjaira. Így nem csak a kicsinyekkel, hanem a felnőttekkel is meg lehet szerettetni az Operácskák által az opera műfaját?

 – Természetesen, de a fő cél, hogy a jövő közönségét kineveljük – ez a színház felelőssége. A fiatalok pedig teljesen másként reagálnak a zenés művekre, és nyitottabbak is az opera felé. Több iskola is vesz bérletet az Operácska előadásaira, és nagyon örülök annak, hogy vannak olyan osztályok, melyek a sorozat eddigi összes darabját megtekintették. Így már rendelkeznek ismeretanyaggal; a tanárok sokszor felkészítik a diákokat az előadásra – az utóbbiért nagyon hálás vagyok nekik.

 A nemzetközi hírű „Bartók+…” Miskolci Operafesztivállal milyen közös munkában vesz részt Kesselyák Gergely fesztiváligazgatóval?

 – Minden szinten együttműködünk a Miskolci Operafesztivállal a kezdetektől fogva. Ez igazán gyümölcsöző kapcsolat.

 Miért döntöttek úgy, hogy magyar nyelven menjenek az operák?

 – A magyar nyelvű operajátszásnak Miskolcon hagyománya van. Arra is figyelemmel kell lennünk, hogy több ifjúsági bérletet hirdetünk meg. A fiatalok pedig nem tudják és nem is szeretik egyszerre a színpadot figyelni és a vetített magyar nyelvű fordítást olvasni. Az persze kérdéses, hogy mennyit lehet érteni az énekelt magyar szövegből. Szeretném, ha eredeti nyelven adnánk elő az operákat, de ezt a törekvésemet meggátolja, hogy sokan tartanak a közönség reakciójától.

 Ma sokan azt mondják, az opera „múzeumi” darab. Mások meg átesnek a ló túlsó oldalára, és öncélúan rendeznek. Meg lehet találni az arany középutat?

 – Az opera fantasztikus műfaj. Nem gondolom és nem is gondolhatom másképp. Élő, lenyűgöző, felkavaró, szórakoztató, minden érzékszervet kielégítő és megmozgató élmény. A színpadra állítás mikéntje a másik kérdés. Egy színházban a mindenkori művészeti vezetés ízlésén múlik, hogy milyen alkotókat kér fel a művek színre vitelére, hogy milyen olvasatban kerülhet színpadra egy opera.

 Térjünk rá pályájára. Művészdinasztia sarja. Így adott volt, hogy karmester lesz önből?

 – A karmesterségre már érettebb fejjel gondoltam… Anyámtól a humán és képzőművészeti beállítottságot kaptam, apámtól egyértelműen a zenei géneket. Zenei általános iskolába jártam, kilenc éves koromtól zongoráztam, énekeltem is. Otthon magamba szívtam a zene szeretetét, de sokáig nem gondoltam arra, hogy zenei pályára lépek. Általános iskolában az is felvetődött bennem, hogy matematikus vagy csillagász leszek. Nem jártam konzervatóriumba, de orgonálni tanultam, és autodidakta módon zenét szereztem. A művészeteket kedveltem, és az alkotás adott számomra örömet. Festeni, rajzolni is szerettem, sőt még verseket is írtam. Negyedikes gimnazista voltam, mikor komolyan fordultam a zenei pálya felé.

 Senki sem akarta lebeszélni a pálya buktatóiról?

 – Édesapám nagyon csodálkozott, amikor bejelentettem, hogy zenei pályára megyek. Ő, nagyapám hatására, már gyermek korától karmesternek készült, ezért elmondta, hogy jóval hamarabb kellett volna nekem ezt a döntést meghoznom. Miután felvettek a Zeneakadémiára, megnyugodott. Annak is örülök, hogy nagyon szereti műveimet.

 Ma nem beszélhetünk egységes izmusról. Nem nehezíti meg ez a zeneszerző dolgát?

 – Talán eleinte jelent ez nehézséget. Idővel minden zeneszerzőnek kialakul a stílusa, s akkor már saját zenei nyelvezetében fogalmaz, és az önmaga által megszabott „törvénynek” próbál megfelelni.

 Első szimfóniáját Miskolcon mutatták be Kovács László vezényletével, majd Szolnokon már saját művét dirigálta. Az utóbbi mennyire nehéz?

 – Amikor a szimfóniáimat írtam, tudtam pontosan, hogy dirigensként nehéz dolgom lesz velük. A műveimet megszólaltatni talán nem is annyira nehéz, viszont dirigálni nagyon is az. Általában kerülöm az atonalitást, és a hangszertechnikai „bűvésztrükköket”. Főleg a hangzástípusok érdekelnek. Rajongok a különleges, öngerjesztő, új formákért.

 Első munkahelye Szegedhez kötődik, ahol megalapította a Victoria Kamarakórust.

 – A Victoria Kamarakórus nagyon fontos része az életemnek, szakmai és emberi vonatkozásban is. Ez inspirált arra, hogy kórusműveket írjak. Nagyon örültem, mikor háromtételes zsoltáromat egyik finnországi professzionális kórus CD-re vette. Szavakkal nem is lehet kifejezni, hogy mit érzek akkor, mikor visszahallom a műveimet. A zeneszerzés mellett készültem a karmesteri pályára. Az volt a vágyam, hogy szimfonikus zenekart vezényeljek.

 Számtalan szakmai elismerésben volt része. Mennyire hatottak a díjak inspirálóan pályájára?

 – Igen, nagyon inspiráló egy díj, újabb lendületet és hitet ad. Büszke vagyok arra, hogy részt vehettem Luzernben Bernard Haitink mesterkurzusán. 170 jelentkező küldött be a részvételhez anyagot, és belőlük 20 embert hívtak meg. Ők vezényeltek Haitinknak, s belőlük választottak ki hetet. Egy zalaegerszegi Mágnás Miska főpróbát követően utaztam a repülőtérre, s másnap a mesternek – aki mellett még ott ült öt karmester – kellett vezényelnem Brahms IV. szimfóniáját és Bartók Concertóját. Beválasztottak a hét szerencsés közé, s az volt a jutalmunk, hogy a luzerni tavaszi fesztiválon vezényelhettünk. A versenyeken kívül a hangversenyek hallgatása, s a karmesterek munkájának figyelése számomra nagyon lényeges. Többször utazom külföldre, hogy operaelőadásokat tekintsek meg. A berliniek Elektráját különösen kedvelem… A BBC zenekara, a Berlini Filharmonikusok, a francia rádió zenekara próbáit is többször hallgattam, hiszen ezen a pályán nincs megállás, folyamatosan fejlődni kell.

 Kik voltak a kedvenc karmesterei?

 – Nagyon szeretem Claudio Abbadót, ő volt az egyik kedvenc karmesterem Carlos Kleiber és Kertész István mellett, és nagyon nagyon sokan mások is persze. Meghatározó élményem volt, mikor Abbado 2004-ben Budapesten Mahler IX. szimfóniáját vezényelte. Akkor, negyedéves karvezetős hallgatóként döntöttem el végérvényesen, hogy karmester leszek. 2005-ben felvételiztem a karmester szakra, és azt is elhatároztam, hogy Mahler említett mesterművével diplomázom.

 Valóban sokáig szimfonikus zenekarokat vezényelt, s zenés színpadi művet nemcsak Zalaegerszegen, hanem Szolnokon is dirigált.

 – Szolnokon a színháznál és a szimfonikusoknál is dolgoztam. Operetteket, daljátékokat vezényeltem; a János vitéz és a Cirkuszhercegnő különlegesen jól sikerült. Nem véletlenül, mert a próbafolyamat alatt külön is dolgoztam az énekesekkel, a kórussal és a zenekarral. Színházi munkáimnak köszönhető, hogy most Miskolcon vezénylek, és zenei vezető vagyok.

 Sosem vetődött fel önben, hogy külföldön érvényesüljön?

 – Többször is gondoltam arra, hogy külföldre szerződjek, és úgy gondolom, ha kapnék egy nekem való feladatot, szívesen mennék.

 Említette, hogy miként vállalta el a Miskolci Nemzeti Színház zeneigazgatói posztját. Az igazgatás súrlódásokkal, konfrontációval, papírmunkákkal jár. Tehát nem stresszmentes feladat. Nem kényelmesebb egy szimfonikus zenekart vezényelni?

 – Kétségtelen, hogy a szimfonikus zenekari munka kevesebb stresszel járna… Zeneigazgatóként meghatározhatom a színház zenei életét, mindennapos munkám van a társulattal – úgy gondoltam, hogy ilyen lehetőséget nem szabad visszautasítani. Bevallom, az első évem Miskolcon nem volt egyszerű. Visszatekintve úgy látom, hogy az egyéniségek harcoltak egymással. A zenekarral rögtön jó kapcsolatot alakítottam ki, mert az itteni zenészek országos viszonylatban is jól képzettek és nagyon fegyelmezettek. Ma már mindenkivel, feszültségmentesen, jól tudok dolgozni.

 Egy zeneigazgatónak, karmesternek jó pedagógusnak is kell lennie?

 – Muszáj. A vezénylés roppant összetett dolog, a karmesternek jó zenésznek, szuggesztív személyiségnek és jó pedagógusnak kell lennie. A karmesteri munka lényege a próba, a gyakorlás. Ehhez pedig sok türelem és kitartás kell, s nem utolsósorban pedagógus tehetség. Imádok tanítani, főleg kamarazenét. A zenekari munka valójában kamarazenélés, csak annak a gigantikus formája.

 Felesége, Herczenik Anna, opera-énekesnő. Szoktak egymásnak tanácsokat adni?

 – Szoktunk. Mindkettőnk számára nagyon fontos a másik véleménye. Együtt muzsikálni pedig az egyik legszebb dolog a világon.

 Néhány perc, és kezdődik az előadás. Izgul?

 – Nem jellemző rám, hogy izgulnék, de az egészséges drukk ott van bennem, mikor az árok felé megyek az utolsó „hívó” után. Magányos szakma ez valahol, amelyben az ember még sincs soha egyedül.

Medveczky Attila