|
2015.02.20.
Progresszívek a kremlinológia útvesztőjében
Nem hiszek a
szememnek. Tényleg valamennyi szerkesztőség most már csak
olyan cikket közöl páros interjú formájában, vagy sima köldöknézésből
származó értesülés alapján, és minden stúdióban csak azért
gyűlnek össze a derékig beásott beszélgetők, hogy elemezzék,
mit üzen Angéla Merkel német kancellár titkos arcjele, szem,
száj, ill. fej és kéztartása?
Mi lesz itt Putyin
érkezése után?
Minden esetre én
számítok a Népszabadságtól a kremlinológia koronázatlan királynőjére
Csuhaj Ildikóra, és bízom benne, hogy a Heti Válasz szerkesztősége
sem marad majd le mögötte, mint Török Gábor a veszprémi időközi
választás képviselőjelöltségéről.
Továbbá reménykedem,
hogy a tévék is kitesznek magukért.
Például az ATV,
se szeri se száma stúdióbeszélgetései során. Persze Kálmán
Olgát sem leértékelve, nem a régebbi motorosok, nem a
„politikai Miki egér” állandó státusának birtokosa, nem a
szellemileg már másodfrissességű Kéri tanár úr, vagy a
behavazódott „minden kenyérre jó volt vajnak” jellemű elvtársak,
pláne nem a kappanhangon náci-, fasisztaveszélyről óbégatók
állnak érdeklődésem homlokterében – rájuk most nem
vesztegetnék sok szót – hanem az újak.
Honnan szedhették
össze ezeket a látszólag fiatalabb, módszereiket tekintve
matuzsálemszerű versenyzőket?
Van itt mellettünk
egy remek intézmény. A gondozásukban lévő néhány emberrel példamutatóan
bánnak, naponta kétszer sétáltatják őket. Amikor kenyérért
megyek a pékhez, szoktunk találkozni. Köszönünk egymásnak,
ők mosolyogva érdeklődnek: hol hagytam a gyerekeket? Én megkérdezem:
hogy érzik magukat, jól vannak? Esztike az egyik ápolt,
ilyenkor azt válaszolja, széna-szalma. Sanyika pedig azt kérdi
búcsúzáskor, mit üzen a Jézuska? Az már mindegy is, mit válaszolok,
Sanyika még annyit kérdez: Jól meggondoltad? Ez már évekre
visszamenőleg így van, azért is hozom fel találkozásaimat
ezekkel a kedves emberekkel, mert kiszámítható „kommunikációjukkal”
ebben a zaklatott világban, hogy úgy mondjam, kissé
patetikusan: ők momentán az értelem és a béke szigeteinek tűnnek,
a tévékbeli társaságokhoz képest. Nem szólva arról a különbségről,
hogy Esztike és Sanyika jó indulatú, kedves, a légynek sem ártó,
jámbor arcú személyek. Míg a stúdiókban mutatkozókról mit
is mondhatnék? Beszél az ő orcájuk látványa helyettem is.
Ami a monotóniát, nem különben a mondanivalójuk információs
értékét illeti, az közel azonos.
Ám az mindig
meglep, hogy az új progresszívek milyen katatón módon képesek
a kremlinológia gyöngyszemeiből válogatni, azt firtatni, mit
üzent a nagy hatalmú, külföldi XY elvtárs, ritkábban elvtársnő,
amikor jobbra fordította váratlanul a fejét, vagy csupán
annyit jegyzett meg: khm. Sőt annak is nagy jelentőséget
tulajdonítanak nevezettek, hogy az egymással civakodó zsidó
szervezetek társaságában hány percet bírt ki a kancellár
aszszony, hol töltött el több időt stb.
A csúcs azonban
az, ahogy bemutatják a maguk demokrácia deficitjét a Fidesz
kormány engesztelhetetlen vádlói, az MSZP–SZDSZ lángszavú
sajtósai ekézik Orbánt, mert tagadja a liberalizmus mindenhatóságát,
ergo a szép külföldiekkel miért nem szervilis, miért nem kínál
oda nekik mindent ingyér’, mint azokban a daliás időkben,
amikor a kalmárszelleműek kavartak könyékig az EU-bukszában.
Hogy jön ahhoz a magyar miniszterelnök – mondják –, hogy
olyan komoly befolyású személyekkel szembehelyezkedjen, mint
Elizabeth Mohn, aki Angela Merkel barátnője, az RTL-t birtokló
Bertelsmann-csoport örököse, vagy mint Martin Selmayr, aki
Jean-Claude Juncker barátja, korábbi kampányfőnöke, a médiacég
korábbi alelnöke.
czyla
|
