vissza a főoldalra

 2015.01.30. 

Értékrend

Az elmúlt időszakban szinte minden héten érkezett valami újabb hír arról, hogy a zsidó hitközség berkein belül komoly viharok dúlnak. Őszintén megvallva, az érintettség legteljesebb hiánya miatt jómagam csupán felszínesen olvastam el az ezzel kapcsolatos híreket, így nem tudnám megmondani, hogy egész pontosan min folyik a vita, arra pedig végképp nem mernék vállalkozni, hogy eldöntsem, a perlekedők melyik táborának van igaza.

Annál inkább megdöbbentett ugyanakkor egy nyilatkozat, amelyet a Dohány utcai zsinagóga főrabbija, Fröhlich Róbert adott a Népszavának. A lap online felületén január 15-én Bíznak benne, elindul a megtisztulás címmel megjelent interjúban ugyanis egészen elképesztő dolgot olvastam. Fröhlich Róbert rabbi a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) megválasztott ügyvezetőjéről, Schwezoff Dávidról nyilvánult meg. „Schwezoffról megválasztása után kiderült, hogy transzvesztita előadóként és katolikus kántorként is tevékenykedett, sőt evangélikus teológiai tanulmányokat is folytatott. Hogyan lehetett így a BZSH ügyvezetője?” – kérdezi a Népszava újságírója. Fröhlich Róbert válasza szó szerint az alábbi: „Úgy, hogy betért, és elvégzett mindenféle kántorképzőt, majd a Bethlen téri zsinagóga kántora lett. Tudtuk róla, hogy jó gazdasági szakember, a körzete is támogatta. A múltjának egy szelete közismert volt. Arról, hogy korábban transzvesztita előadó volt, magam is tudtam. Csak én liberálisabb gondolkodású vagyok, és azt mondtam magamban, valamiből meg kellett éljen. Arról viszont, hogy zsidóként katolikus kántor is volt, nem tudtunk. Az evangélikus tanulmányok védhetők. Annak idején Scheiber Sándor előadásait is sok nem zsidó teológusjelölt hallgatta a Rabbiképző Intézetben. Amikor odajártam, Schweitzer József óráira járt be az egyik református lelkészjelölt. Amikor a katolikus kántorság kiderült, azt mondtam Schwezoffnak, ez vállalhatatlan és védhetetlen.”

Kétszer is elolvastam a szóban forgó bekezdést, és magát az interjút is. Nincs benne elírás, a fentiek szó szerint így szerepelnek benne. Emellett vélelmezem, hogy ez egy jóváhagyott verziója az újságíró által megírt interjúnak, hiszen lassan egy hete kint van a Népszava online felületén és azóta nem történt benne semmilyen korrigálás.

Jómagam keresztény, azon belül római katolikus vallásúként megdöbbentőnek tartom, hogy egy másik felekezet vallási elöljárója ilyen mértékben becsmérelje hitemet, vallásomat, azt a vallást, amely immár ezer évnél is régebb óta államvallás Magyarországon. Ennél is megdöbbentőbb, hogy ezt nem egy néhány éve vagy egy-két évtizede létező „buliegyház” képviselője nyilatkozza, amely esetleg ez által akar feltűnést kelteni, hanem a földkerekség egyik legrégibb vallásának egyik magyarországi elöljárója, akinek szemében a transzvesztita „művészi tevékenység” belefér, hiszen – a főrabbit idézve – valamiből meg kell élni, a katolikus kántori ténykedés viszont vállalhatatlan és védhetetlen.

Ha meg nem is döbbenek rajta, furcsállni azért furcsállom, hogy ez a kijelentés senkit nem késztetett nyilvános reakcióra. Sem az egyház, sem a média keresztény értékrendű része nem kapta fel a döbbenetes nyilatkozatot. Elképzeltem egy fordított esetet, amelynél egy katolikus papot ki akarna tagadni a püspöke, majd nyilatkozna ez ügyben és közölné: az, hogy a plébános családanyákkal és fiatal bakfisokkal is kikezdett, még belefér, elvégre mégiscsak egy férfiemberről van szó, az viszont már nem fér bele, hogy az Újszövetségi Szentírás mellett a Tórát is olvasni szokta, mert ez vállalhatatlan és védhetetlen. Az ügy alighanem Ferenc pápa hivatalában is téma volna, de az a minimum, hogy közleményhegyek kiadására kényszerülne az egyház, és maga a képzeletbeli püspök is, jelezve, hogy csak tévedés történt, és egyébként is milyen mélyen megvetendő más felekezetek becsmérlése, hiszen ez ellenkezik Jézus Krisztus tanításaival.

Most csend van, teljes csend. Ebből arra kell következtetnem, hogy semmi különleges nincs abban, ha egy zsidó vallási vezető – korántsem mellékesen Európa legnagyobb zsinagógájának főrabbija – számára nagyobb bűn katolikus kántornak lenni, mint transzvesztita művésznek. Ha ez így van, az egyszerre elgondolkodtató és elszomorító, és roppant finoman fogalmazva is sajátos értékrendet tükröz.

Javíthatatlanul naiv és jóhiszemű keresztényként azonban maximálisan hiszek – vagy legalábbis nagyon szeretnék hinni – abban, hogy ez a vélemény csupán Fröhlich Róbert személyes álláspontja és zsidó nemzettársaink elsöprő többségének szemében azért mégiscsak kevésbé elfogadható, ha a közösségükből valaki transzvesztita művészként keresi kenyerét, mintha katolikus kántori tevékenységet folytat.

Kovács Attila